A háborús bűncselekményekkel gyanúsított Csatáry Lászlónak több lehet a felelőssége, mint amivel az ügyészég meggyanúsította - mondta szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Gellért Ádám nemzetközi jogász, a Holokauszt Emlékközpont "Kőrösmező 1941" kutatócsoport vezetője, a lex-Biszku kidolgozója, amikor ismertette a témában frissen feltárt magyar és szlovák levéltári iratokat.
Kedden éjszakába nyúlóan próbálták a londoni olimpia péntek esti megnyitójának egyes részleteit, de lehet, hogy nem minden elem működött még tökéletesen.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fűtési rendszerek korszerűsítésére hirdet pályázatot költségvetési keretből. Az Új Széchenyi Terv pályázati konstrukciójának célja, hogy a támogatással...
Bár több területen is vannak nézetkülönbségek a magyar kormány és a nemzetközi szervezetek között, de összességében bíztatóak az EU/IMF-fel folytatott eddigi tárgyalások - jelentette ki a Reuters...
Négyszáz dolgozót küldenek el a Sanyo napelemeket gyártó dorogi gyárából, a leépítést a munkásoknak már bejelentették - tájékoztatta az üzem több, névtelenséget kérő dolgozója az MTI-t. Az üzem részéről egyelőre nem kommentálták az értesülést.
A magyar küldöttség egy része elutazott Londonba, többek között a pingpongosok, a vitorlázók és a sportlövők, de olyan hírességek is az olimpia helyszínén edzenek, mint Michael Phelps.
Hogyan találhatunk két, 1958-ból származó, eladó sorban lévő, Magyarországon csak fehér holló-gyakorisággal látható olasz autóra itthon? Egy szóban megfogalmazva egyszerű a válasz: szerencsével. Olasz Péter és Schindler Alex, az Alfarium tulajdonosai most kezdődő sorozatukban elmesélik, hogyan varázsolnak újjá két Alfa Romeo Giulietta Sprintet apró műhelyükben.
A magyar állampolgárok többsége támogatja Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) közötti megállapodás létrejöttét - derül ki a Századvég 2012. július második felében készített közvélemény-kutatásából. A lakosság bizonyos feltételeket - például az ingatlanadó és a vagyonadó bevezetését, vagy a bankadó eltörlését - nem tart elfogadhatónak az egyezmény megvalósulásának érdekében.
Négyszáz dolgozót küldenek el a Sanyo napelemeket gyártó dorogi gyárából, a leépítést a munkásoknak már bejelentették - tájékoztatta az üzem több, névtelenséget kérő dolgozója az MTI-t.
Szeptemberben tér vissza Magyarországra az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. A kormányfő a Reutersnek nyilatkozva elismerte, hogy vannak nézetkülönbségek.
Bár több területen is vannak nézetkülönbségek a magyar kormány és a nemzetközi szervezetek között, de összességében biztatóak az EU/IMF-fel folytatott eddigi tárgyalások - jelentette ki a Reuters...
Augusztustól vissza nem térítendő, utófinanszírozású támogatást nyújt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fűtési rendszerek korszerűsítésére. Az új konstrukciót költségvetési keretből biztosítják, a rendelkezésre álló keretösszeg 864,4 millió forint....
A Caterpillar mellett a Boeing is a várakozásokat felülmúló számokat közölt mai gyorsjelentésében, aminek hatására a vállalat részvényei közel 3%-os pluszba ugrottak a nyitás előtti kereskedésben. A...
Szeptemberben tér vissza Magyarországra az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
A második negyedévben 465-484 ezer főre csökkenhetett a munkanélküliek száma az első negyedévi 504 ezerről - számította ki Google találatok és historikus adatok alapján a GVI. A munkanélküliek száma...
A Parlament döntése értelmében a fővárosi tömegközlekedés finanszírozását más forrásból kell megoldani, de nem csak ez gátolja a bevezetését, hanem a szükséges infrastruktúra kiépítése és...
A Move One nemzetközi szállítmányozó és költöztető cég áthelyezi irodáját az Infopark E épületébe, ahol 560 nm-et bérel. Az épület bérbeadója az IVG Hungary. Az iroda bérbeadásában a Jones Lang...
Az eurózóna válsága a legnagyobb külső veszélyforrás a kínai gazdaság számára, és ha Peking nem hoz intézkedéseket, a gazdasági növekedés jövőre 4 százalékra lassulhat az idén várható 8 százalékról - írja a Nemzetközi Valutaalap szerdán közzétett éves országjelentése.
A sport.es értesülései szerint térszalagszakadást szenvedett Marc Muniesa, a Barcelona fiatal hátvédje az együttes Hamburg elleni, keddi felkészülési mérkőzésen.
Helmut Marko szerint csapata nem hibázott a motorvezérlés beállításával, teljesen szabályosan tett mindent a Red Bull. Csupán a lehetőségeket használta ki az istálló, mely ellen összeesküdtek az ellenfelek és a FIA.
A kormány nyitott a béremelések ügyére, de határozott álláspontja, hogy hitelből nem lehet sem béreket emelni, sem szociális rendszert építeni - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, miután - konzultációsorozata keretében - Gaskó Istvánnal, a Liga elnökével és Palkovics Imrével, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnökével tárgyalt a munkavállalókat…
A reggeli borongós hangulat hirtelen oldódni kezdett az osztrák jegybankelnök szavainak hatására, igaz a német Ifo-index ismét emlékezteti a befektetõket a mélyülõ recesszióra az...
Bár több területen is vannak nézetkülönbségek a magyar kormány és a nemzetközi szervezetek között, de összességében biztatóak az EU/IMF-fel folytatott eddigi tárgyalások - jelentette ki egy mai...
Megerősítette az észak-koreai állami média, hogy Kim Dzsong Un megházasodott – számolt be az Associated Press hírügynökség. A Voice of America tudósítója úgy tudja, hogy a First Lady neve Ri Szol Dzsu.
Négyszáz dolgozót küldenek el a Sanyo napelemeket gyártó dorogi gyárából, a leépítést a munkásoknak már bejelentették - tájékoztatta az üzem több, névtelenséget kérő dolgozója az MTI-t. A gyár...
Szeptemberben tér vissza Magyarországra az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap delegációja - mondta Orbán Viktor. A miniszterelnök közölte: várják a nemzetközi delegáció összefoglalóját, amiből kiderülhet, milyen változtatásokat szeretnének látni a magyar gazdaságpolitikában. Az biztos, hogy a tranzakciós illetékről mást gondol a kormány és a delegáció.
Újabb két éves elővigyázatossági típusú hitelszerződést akar kötni Románia a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami 2013 és 2015 közötti időszakra lenne érvényes - jelentette ki Florin Georgescu román...
Átmenetileg felfüggesztette az MTVA a Marslakók gyártását az m1-en. Amíg nincs készen az őszi műsorstruktúra, a sorozat sorsa is bizonytalan, az MTVA nem fizet és a stábtagok sem kapnak fizetést.
Egyre több ember kezében látunk okostelefont, ami szinte semmit sem érne mobilnet nélkül. Ha azonban nem figyel, könnyen kellemetlen meglepetés érheti, mikor megérkezik a számla...