A kettes metró kocsik cseréjének négy éves csúszása miatt folyó pert ugyan felfüggesztették, de az Alstom emiatt többletszerelvényeket szállít. Ezekre a szerelvényekre a 2-es, illetve a majdani 4-es metró vonalán sincs szükség, ellenben nagyon jól hasznosíthatóak lennének a már-már veszélyes 3-as metróvonali szerelvények cseréjénél - mondta el Tarlós István főpolgármester az InfoRádió Aréna című…
Hűtőszekrény bontásával és újrahasznosításával foglalkozó üzem létesül közel 3 milliárd forintos beruházással Devecserben - közölte Toldi Tamás (Fidesz-KDNP) polgármester.
A reggeli jó külpiaci hangulatban 2,5 hónapos csúcsra erősödött a forint az euróval, illetve a svájci frankkal szemben, majd az erősödési hullám kifulladt. Így is jó erőben maradt azonban a forint és...
A budapesti közösségi közlekedés középtávú finanszírozásáról, a városüzemeltetési struktúra átalakításáról, illetve a BKV járműállományáról tájékoztatta egyebek mellett Tarlós István főpolgármester a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság (EB) delegációját csütörtökön a Főpolgármesteri Hivatalban.
A Lexus a jelek szerint folytatja csúcsmodellje, az LS viszonylag rövid ciklusát: az átlagosan hatévente megtörténő generációváltás a hónap végére válik ismét esedékessé – a lepel július 30-án San Francisco-ban fog lehullni.
Mérsékelt ütemben növekedett az amerikai gazdaság júniusban és július elején - olvasható az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed 12 körzetének szerdán ismertetett közös jelentésében, az úgynevezett Bézs Könyvben.
A fiatalt ájultan találták meg egy internetkávézóban, majd nem sokkal később meg is halt. Előtte állítólag 40 órán át játszott egy számítógépes játékkal.
Az átlagosnál is rosszabb a magyarok biztonságérzete este – derül ki a Gallup felméréséből, s ezen Bándy Katalin meggyilkolásának ügye tovább rontott. A nők különösen tartanak egy támadástól.
Alig egy hét és kezdődik labdarúgó bajnokságunk 2012-2013-as szezonja. Cikksorozatunkban hétről-hétre négyesével vesszük sorra az első osztályú csapatok eddigi nyári igazolásait.
Teljesen át kell alakítani az európai uniós pénzek lehívásának rendszerét a miniszterelnök szerint, mert ha az nem működik megfelelően, nincs magyar fejlesztéspolitika. Orbán Viktor ezt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) csütörtöki budapesti rendezvényén mondta, hozzátéve, hogy addig is, amíg feláll új rendszer, igazítani kell a jelenlegin, így például általánossá teszik a 30 százalékos…
Hűtőszekrény bontásával és újrahasznosításával foglalkozó üzem létesül közel 3 milliárd forintos beruházással Devecserben - közölte Toldi Tamás polgármester.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) péntektől megkezdi a folyószámla-kivonatok és késedelmipótlék-értesítők kiküldését. A NAV közleménye szerint folyószámla-kivonatot csak az fog kapni, aki több mint 1000 forinttal tartozik, vagy akinek több mint 1000 forint túlfizetése van.
Dolgozóinak csaknem felét, 142 embert küld el csoportos létszámleépítéssel az autó-üléshuzatok gyártásával foglalkozó Car-Inside Kft. Lentiben. A társaság ügyvezetője elmondta: a Vas megyei Körmenden és Jánosházán még körülbelül 20 dolgozónak mondanak fel.
A földgáz árfolyama figyelemre méltó teljesítménnyel kapaszkodott fel az utóbbi három hónapban a tíz éves mélypontnak számító, 1.9 dolláros szintjéről nem kis mértékben a kereslet-kínálati viszonyok normalizálódásának köszönhetően. Az áprilisi mélypont óta, közel 50%-ot menetelt az irányadó Henry Hub határidős kontraktus a chicagói értéktőzsdén nagy részben a kedvezően alakuló heti…
Dolgozóinak csaknem felét, 142 embert bocsát el csoportos létszámleépítés keretében az autó üléshuzatok gyártásával foglalkozó Car-Inside Kft. Lentiben - erősítette meg csütörtökön az MTI-nek a társaság ügyvezetője.
A kis- és mikro vállalkozások fejlesztésére koncentráló Új Széchenyi terv keretében még 1700 milliárd forintra lehet pályázni, a terv népszerűségét pedig jelzi, hogy átlagosan percenként érkezik egy...
A Magyar Telekom részvényei március eleje óta több mint 25 százalékkal kerültek lejjebb, eközben a 10 éves magyar állampapír-hozamok is lefelé vették az irányt. A két folyamat eredőjeként az MTel...
Robbantásos merényletet követtek el csütörtökön az Oroszországhoz tartozó, többségében muzulmánok lakta Tatársztán muftija ellen. A vallási vezető csak megsebesült, de helyettesét lelőtték - jelentette az Interfax rendőrségi és kazanyi vallási forrásokra hivatkozva.
Az ember már szinte minden testrészével megpróbált festeni, vagy más módon művészetet létrehozni. Már csak a nemi szervek vannak hátra. Azt már tudjuk, hogy a vagina izmai kiválóan alkalmasak súlyzózásra.
Nem részletezte Tarlós István az InfoRádió Aréna című műsorában, hogy mi lehet a dugódíj helyett, azt viszont elmondta, hogy mi nem. A lakosságot és az üzleti szférát nem akarják terhelni, mondta, és beszámolt arról is, hogy a szerdai kormányülésen több mint négy órát tárgyaltak fővárosi ügyekről.
Az Apple-nek egy brit bíróság döntése értelmében nyilvánosan kell visszavonnia állítását, miszerint a Samsung a Galaxy Tab táblagépével "leutánozta" volna az iPadet. Saját honlapján és fizetett újsághirdetésekben is ostoroznia kell magát az almás cégnek.
Megállította a tegnap délután óta tartó piaci ralit a spanyol kötvényaukció. Az európai tőzsdéken és az euró piacán is megállt az emelkedés, ahogy a forint is korrigál a reggeli izmozás után. A hosszú távú spanyol állampapírok hozamai emelkedtek, a 10 éves megint 7 százalék fölött van. Napok óta ez az első határozott jelzés az euróválságról.
Júniusban mérsékelt optimizmus uralkodott a világban és nálunk is, a forint erősödött, így a befektetési alapok piacán is pozitív jeleket voltak megfigyelhetőek. A legtöbb friss tőke a tőkevédett alapokba áramlott, miközben az abszolút hozamú alapok népszerűsége továbbra is töretlen.
Megkezdi a folyószámla-egyenlegek kiküldését a NAV. Aki késve, vagy egyáltalán nem fizette be 2010. évi kötelezettségét, azt külön is figyelmeztetik rá.
Csak együtt, összefogva tudjuk elérni az európai uniós fejlesztési források teljes és gyors lehívását - hangsúlyozta Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) elnöke csütörtökön az Új Széchenyi Terv eredményeit összegző rendezvényen, Budapesten.
A Költségvetési Tanács (KT) úgy látja, hogy idén a GDP-arányos hiány 3 százalék alatt tartható, amennyiben az Országvédelmi Alap és a kamatkockázati tartalék forrásait nem használják fel, valamint a Széll Kálmán Terv 2.0 egyenlegjavító intézkedései maradéktalanul teljesülnek.
A Madách Színház művésze, Szente Vajk nemcsak a világot jelentő deszkákon, de a képernyőn is rendszeresen feltűnik, mégis remeg a térde, ha olimpikonokkal beszélhet. Még 8 nap...
Tom Cruise és kislánya, Suri pontosan egy hónappal ezelőtt látták egymást utoljára. Suri a szülei szakítása óta csak telefonon tartotta a kapcsolatot az apjával, aki nem bírta tovább nélküle, és megszakította filmje forgatását.
A Költségvetési Tanács (KT) úgy látja, hogy idén a GDP-arányos hiány 3 százalék alatt tartható, amennyiben az Országvédelmi Alap és a kamatkockázati tartalék forrásait nem használják fel, valamint a Széll Kálmán Terv 2.0 egyenlegjavító intézkedései maradéktalanul teljesülnek.
Létrehozza a kormány a szabad vállalkozási zónákat. A kkv-k az ország keleti részében jó pályázatokkal komoly munkahelybővítést tudnak majd végrehajtani - erősítette meg a sajtóértesüléseket Czomba Sándor foglalkoztatási államtitkár a Magyar Rádió Ütköző című műsorában.
Tíz magyar internetezőből négy keres jelenleg is állást, és a munkával rendelkezők fele is várhatóan új munkahely után néz az elkövetkező egy évben - derül ki egy felmérésből. Elsősorban a 18-34 évesek gondolják úgy, hogy egy éven belül munkát fognak keresni.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 65,34 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön délelőtt. A BUX 11.40 órakor 17.477,66 ponton állt, ami a szerdai záró értékéhez képest 145,33 pontos, 0,84 százalékos emelkedés, a csütörtöki nyitásnál 79,99 ponttal magasabb.
A szülést követően (akár természetes úton történik, akár császármetszéssel) az anya szervezetében olyan hormonális változások következnek be, amelyek elindítják az anyatej termelődésének folyamatát. A változást az okozza, hogy a szülés során az újszülöttön kívül a méhlepény is távozik az anya szervezetéből, amely a magzat táplálásán túlmenően fontos hormontermelő szerv is egyben.
Mintegy 350 ezer embert érint Hajdú-Bihar megyében a kötelezően elrendelt tüdőszűrés - tájékoztatta Kohut Zsuzsa, a megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve járványügyi osztályának vezetője szerdán az MTI-t.