Az elemzői várakozástól elmaradó bevételről számolt be a Johnson & Johnson a második negyedévre, az egy részvényre jutó eredmény tekintetében viszont minimálisan, 1 centtel felül tudta teljesíteni a...
A CIG Pannónia Életbiztosító közölte: a közgyűlési határozatban foglalt felhatalmazás alapján megkezdte a felkészülést a társaság alaptőkéjének kamatozó részvények kibocsátásával megvalósuló...
Egy régi - új támogatási forma, a szocpol, ma ugyanolyan népszerű a fiatalok lakáshoz jutásakor, mint évtizedekkel ezelőtt. Az OTP Bank várakozása szerint év végéig akár 1000 támogató döntés is megszülethet, melynek összértéke elérheti az 1,5 milliárd forintot is.
Részletes beismerő vallomást tett a rendőrségi pszichológus, Bándy Kata meggyilkolásával gyanúsított P. László a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon kedden tartott hétórás kihallgatásán – mondta Sólymos Sára, a gyanúsított kirendelt védője a kihallgatás után újságíróknak Pécsen.
Júniusban a várt 0,1 százalékos emelkedés helyett stagnáltak a fogyasztói árak az USA-ban - jelentette a munkaügyi minisztérium. A fogyasztói magárindex 0,2 százalékos drágulást jelzett, jelentősen...
„Egy fiatal lány brutális meggyilkolását, tragikus halálát a jobb- és a szélsőjobboldalon egyesek arra használják ki, hogy követeljék a halálbüntetés visszaállítását, és szítsák a cigánysággal szembeni gyűlöletet” – vélekedett a szerkesztőségünknek megküldött közleményében a Demokratikus Koalíció. A párt szerint a gyalázatos bűncselekmény ellenére a halálbüntetést nem lehet visszaállítani.
A költségvetésről szóló szavazás előtt döbbentek rá a Nemzetgazdasági Minisztériumban arra, hogy az Államkincstártól eredetileg beszedni tervezett 120 milliárd forintos tranzakciós illetékbevétel...
Használat után kikapcsolja a számítógép monitorját? Lehet, hogy ön inkább a kényelmet választja, és esze ágában sincs a készenléti állapotot jelző „villogót" kinyomni, akkor viszont számolnia kell azzal, hogy súlyos ezreket pazarol el a villanyszámlára.
Felhevült testtel nem ugrálunk a vízbe, ez eddig rendben is van, és nagyon helyesen is tesszük. De hogy a medúzacsípésnek emberi vizeletre volna szüksége, hogy gyorsabban gyógyuljon, vagy hogy a légkonditól feltétlenül betegek leszünk, már kevésbé reális.
Az évek óta tartó vészes sebességű zuhanás tovább folytatódott májusban az építőiparban, éves alapon 15,2 százalékkal esett a termelés. Év végére csaknem 15 ezer munkavállaló eshet ki az iparágból - írja a Világgazdaság.
Az Egyesült Államokban a fogyasztói árindex az előzetes elemzői várakozásoknak megfelelően június folyamán stagnálást mutatott a májusban mért 0,3 százalékos csökkentés után. Az elmúlt 12 hónapot tekintve a fogyasztói árak 1,7 százalékkal emelkedtek júniusban.
A korábbi hírekkel ellentétben elképzelhető, hogy Luuk de Jong, a Twente tehetséges csatára mégsem a Newcastle Unitedhoz szerződik, hanem végül a Borussia Mönchengladbachnál köt ki.
Várakozások feletti gyorsjelentések által támogatva zöldbe borultak a tengerentúli határidős indexek. A Dow 47, a Nasdaq 13, az S&P 500 6 pontos emelkedésben tartózkodik. Az erősödést tovább...
A Nielsen felmérése szerint Magyarországon a második negyedévben tovább csökkent a fogyasztói bizalmi index, így a vizsgált 56 ország közül nálunk a legalacsonyabb a mutató értéke. A legkedvezőbben saját pénzügyi helyzetünket ítéljük meg, ugyanakkor a többség a jelenlegi időszakot nem tartja alkalmasnak a vásárlásra.
A Bloomberg hírügynökség felmérésébe bevont 12 közgazdász közül csupán négy számít arra, hogy már idén októberben megszületik a hitelmegállapodás a magyar kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között, míg hat szerint csak az év végén, további két szakember szerint pedig jövőre írják alá az egyezményt.
Sofőrjével együtt árokba borult egy hatalmas úthenger Algyőn. A monstrum maga alá temette a vezetőt, aki ennek ellenére, a csodával határos módon túlélte a veszélyes kalandot.
Bűnszövetkezet támogatásával és adócsalásban való bűnrészességgel gyanúsítja a román korrupcióellenes ügyészség Sorin Blejnart, a román adóhatóság volt vezetőjét.
Egy tizenharmadik kerületi garzonlakásba éli szerelmes mindennapjait a Megasztár hatodik szériájában összejött páros, Nagy Adrienn és Nagy Kristóf Bozont.
108 ezer látogató vett részt a hétfő hajnalban zárult hatodik Heineken Balaton Sound fesztiválon - közölték a szervezők. Ezzel a látogatószám 7500 fővel írta felül a tavalyi csúcsot....
A jelenlegi kettő helyett csak egy évre adná meg az Európai Bizottság a magyarországi használt autók műszaki engedélyét. A testület javaslatokat tett pénteken a személygépkocsik és a motorok műszaki...
Egymillió forint kártérítés megfizetésére és nyilvános bocsánatkérésre kötelezte a Fővárosi Törvényszék Budai Gyula kormánybiztost, aki a keddi, nem jogerős ítélet szerint két televíziós műsorban is megsértette Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő volt vezetőjének jó hírnevét.
Az első fokú ítélet szerint az elszámoltatási kormánybiztos valótlanul állította, hogy a felszámolás alatt álló Bábolna Zrt.-nek szánt 365 millió forint Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezetőjének számláján kötött ki.
Lewis Hamilton szerint egy éjszakai moszkvai nagydíj lehetne a Forma–1-es versenynaptár csúcspontja. A Vörös tér körül száguldva a McLaren világbajnokát rabul ejtették a város nevezetességei.
A Bloomberg hírügynökség felmérésébe bevont 12 közgazdász közül csupán négy számít arra, hogy már idén októberben megszületik a hitelmegállapodás a magyar kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között, míg hat szerint csak az év végén, további két szakember szerint pedig jövőre írják alá az egyezményt.
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) képviselői eljuttatták a játékosok-szakszervezetéhez (NHLPA) az általuk elképzelt CBA módosításokat. A liga drasztikusan csökkenteni szeretné a játékosok részesedését.
Súlyosan megsérült az a férfi, akire egy úthenger borult rá kedd délelőtt Algyőn; a munkagépet a tűzoltóknak kellett leemelniük tájékoztatta a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
A Goldman Sachs Group Inc. szakértői várakozásokat meghaladó nyereséget ért el az idei második negyedévben, annak ellenére, hogy profitja csökkent az egy évvel korábbihoz képest.
A Barcelona elnöke Sandro Rosell bízik abban, hogy hamarosan már a Barcelonában fog játszani Neymar. A katalán klub 60 millió eurót sem sajnálna a brazil csodatiniért.
Orbán Viktor óriási nyomásra számít a munkahelyvédelmi akciótervvel kapcsolatban, de végig fogja azt vinni, továbbá javasolta, hogy a bankrendszer fele legyen magyar kézben.
Emelkedik a Coca-Cola árfolyama a nyitás előtti kereskedésben a társaság gyorsjelentését követően. Az üdítőital-gyártó bevételei 3%-kal növekedtek a második negyedévben az előző év azonos időszakához...
A várt 0,3% helyett minimálisan gyorsabban, havi alapon 0,4%-kal bővült az ipari termelés az Egyesült Államokban, igaz a májusi 0,1%-os csökkenést 0,2%-os mérséklődésre változtatta az adatot...