Első alkalommal csökkent az idén a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós hozama 7,00 százalék alá, és a magyar országkockázati árazás is 500 bázispont alá süllyedt kedden. A kincstárjegyhozam egészen pontosan nyolc hónappal ezelőtt volt utoljára 7,00 százalék alatt, amikor a kormány bejelentette, új típusú együttműködésről kezd tárgyalásokat a Nemzetközi Valutalappal (IMF).
Az év eddigi legnagyobb vihart kavaró, és várhatóan legtöbb kárt okozó botrányával állnak szemben ezekben a hetekben is a világ legnagyobb bankjai. A bankközi kamatlábak (elsősorban a LIBOR)...
Nem tartja szerencsésnek az albán lapok többsége, hogy a Loki vár bajnokcsapatukra, a Skenderbeura a Bajnokok Ligája selejtező második körében ma. Egyes médiumok szerint esélye sincs csapatuknak a DVSC ellen.
A FuturAqua Ásványvíztermelő és Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság a globális vízkvótakereskedési rendszer (víztőzsde) előfutáraként elérhetővé tette vízkvóta-jegyzési felületét.
Éles konfrontáció küszöbén áll Oroszország a nyugati országokkal a szíriai konfliktus miatt – ezt írta kedden a Kommerszant című orosz napilap a Vlagyimir Putyin orosz elnök és Kofi Annan szíriai különmegbízott moszkvai találkozója előtt. "Információink szerint mindenekelőtt a Kreml az, amely kemény vonalat képvisel Szíria ügyében" - olvasható az újságban.
A magyar női vízilabda-válogatott előkészületi meccsen legyőzte a spanyol nemzeti csapatot, amely a londoni olimpián ugyanabban a négyesben szerepel, mint Merész András alakulata.
Pécs - Önszántából sétált velem, beszélgettünk, egészen a gyilkosság helyszínére jutottunk – ma már ezt állította P. László (26) Bándy Kata (†25) feltételezett gyilkosa.
Lucy Insley akkor döntött a diétázás mellett, mikor meglátott egy fotót magáról és kutyájáról. Elmondása szerint sokkolta, hogy úgy néz ki, mint elhízott házi kedvence.
Hírforrásként kezelik a felhasználók a YouTube közösségi videomegosztó portált, kiugró események és természeti katasztrófák esetén a szemtanúk videóiból tájékozódnak - állapította meg egy hétfőn közzétett tanulmány.
Kiábrándítóan lassan bővül a foglalkoztatottság - mondta Ben Bernanke a szenátus pénzügyi bizottsága előtt. A Fed elnöke egyúttal jelezte, hogy készek további lépéseket tenni afelé, hogy életet...
Tavaly minden eddiginél több sört állítottak elő világszerte. Elsősorban a kínai termelés futott fel erőteljesen, a fejlett piacokon visszaesett vagy stagnált a kibocsátás - szakértők szerint ez már valószínűleg így is marad.
Nem jelentett be újabb monetáris lazítást a Fed elnöke a szenátusi meghallgatásán. Bár többen számítottak erre, az általános várakozás mégis az volt, hogy Bernanke hű marad a korábban bejelentett irányhoz és így is lett. Megerősítette, hogy nagyon rosszak a kilátások a munkaerőpiacon és azt is, hogy lépni fognak, ha kell.
Nyáron a hőmérséklet emelkedésével nő a kiszáradás kockázata, így fokozott odafigyelést igényel, hogy szerveztünk vízháztartását egyensúlyban tartsuk. Az étrendi változatosság a folyadékpótlást is megkönnyíti.
Halálra ítélték azt az afgán katonát, aki idén januárban Kapisza tartományban, Kabultól északkeletre megölt négy francia katonát, egyet pedig halálosan megsebesített.
Az amerikai ipari termelés júniusban 0,4 százalékkal, a szakértők által vártnál nagyobb mértékben bővült - közölte az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kedden.
Két sorozatban, darabonként 50 ezer euró értékben kamatozó részvényeket bocsát ki a CIG Pannónia Életbiztosító, a befektetői információs összefoglaló kedden jelent meg a BÉT honlapján.
46 ezer fontot, azaz közel 17 millió forintot lopott el apránként egy banki ügyintéző Nagy-Britanniában. A fiatal hölgy fogfehérítésre és mellműtétre költötte az összeharácsolt vagyont....
Három lépfene (anthrax) megbetegedést regisztráltak Németországban az utóbbi hetekben, mindhárom beteg heroint használó kábítószerfüggő, egyikük meghalt. Az esetek arra utalnak, hogy a 2010-ben lecsengett járvány után ismét fertőzött heroin kerülhetett forgalomba - figyelmeztetnek a hatóságok.
Virágzik a hasonmásbaba-üzlet. Már húszmillió olyan játék babát adtak el világszerte, amely vásárlóinak – leginkább kislányoknak – tökéletesen hű mása.
Trentino - Arjen Robben (28) alaposan beleerősített. A német Bayern München holland futballistája mindent megtesz annak érdekében, hogy feledtesse az elmúlt szezont, hiszen csapatával „csak" ezüstérmes lett a bajnokságban, a kupában és a Bajnokok Ligájában, a válogatottal pedig nulla ponttal búcsúzott a lengyel-ukrán kontinenstornától.
London - Szabad a szex az olimpián! A londoni játékok szervezői minden tekintetben kielégítik a sportolók igényeit, még a résztvevők nemi életére is gondoltak.
Az európai tőzsdéket Ben Bernanke beszéde körüli várakozások mozgatták. A jegybankelnök nyilatkozatát követően meredek esés bontakozott ki a fejlett piacokon, a magyar zárás idejére a nyugat-európai...
Ha a kormány rábólint, harmadára csökkenhet szeptember 1-től a megállási tilalom megszegése miatt kiszabható bírság összege. A biciklisek ihatnának is, ha aztán kerekezésre alkalmas állapotban ülnek kétkerekűjükre.
A Munka Törvénykönyvének 2012. július 1-i változásával a szabadságokra vonatkozó szabályok is megváltoztak. Az Adózóna által kifejlesztett szabadság kalkulátor már magában foglalja a változásokat. Mik ezek?