A lengyel származású dán teniszezőnő, Caroline Wozniacki nem bízza a jövőjét a véletlenre, fehérnemű bizniszbe kezd. A korábbi világelső mostanában nem találja a topformáját, így úgy is fogalmazhatunk, előre menekül.
Budapest — „Ez kevés" – suttogta sírástól remegő hangon R. Ritának (†24) az édesanyja, miután a bíróság két év nyolc hónap fogházra ítélte a tavalyi West-Balkán-tragédia vádlottjait.
Matolcsy az LMP szerint nem beszámítható, az egészségügy tönkremegy, ha megadja az ígért béremelést, a Fidesz-osztály gyarmata lett Magyarország, havi 3800 forinttal fizet több adót az átlagember, Orbán Viktor elrugaszkodott a valóságtól.
Nürburgring-Nordschleife – a több mint 20 kilométeres ’zöld pokol’ méltán nevezhető a világ egyik legnehezebb versenypályájának, amely autók és pilóták mércéje évtizedek óta. Az Opel pedig egy olyan autóval jelentkezett tesztre, amely keresztben lenyeli azt. Ha már a Corsa OPC Nürburgring Editon ígéreteinek fele igaz, akkor is izgalmas kilométerek előtt állunk. Tartsanak velünk!
Nemzeti légitársaságot akar venni magának a Ryanair. Az ír diszkont cég a gyengélkedő Aer Lingusra pályázik és bár a szintén ír vállalat elutasította az ajánlatot, a dublini kormány keddi tanácskozásán úgy döntött, megfontolja azt.
A helyes fogamzásgátlásról sok eltérő véleményt hallhatunk. Vannak, akik az óvszer használatára esküsznek, míg mások a gyógyszeres fogamzásgátlást tartják az egyetlen helyes megoldásnak.
Az Európai Unió kész megállapodni Ciprussal a pénzügyi mentőcsomagról - derült ki az euróövezeti pénzügyminiszterek szerdai közös nyilatkozatából. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) kész csatlakozni az Európai Unióhoz Ciprus megsegítésében.
A kormány rendelettervezete szerint a 2012/2013-as tanévtől a hallgatók csak a tanulmányi hónapokra igényelhetnének legfeljebb 50 ezer forint szabad felhasználású diákhitelt. Kötött felhasználású hitelcélnál tanulmányi félévenként a felsőoktatási intézmény részére igazoltan fizetendő képzési költségnek megfelelő összeg igényelhető....
A szlovák külügyminiszter szerint illendő lett volna, hogy a magyar Országgyűlés értesítse a nemzeti összetartozás bizottságának kihelyezett révkomáromi üléséről a szlovák törvényhozást.
Oldalunkon igyekszünk a leghamarabb friss kezdőcsapatokkal szolgálni az Eb-meccsek előtt. Az első elődöntőben a Cristiano Ronaldo vezette portugálok próbálják meg felvenni a versenyt a címvédő és világbajnok Spanyolországgal.
Katie Price-nak van humorérzéke. A brit cicababa ugyanis majdnem egy egész üveg barnító krémet kent az arcára és a végeredményt rajongóival is megosztotta.
Megvan az 2012-es londoni nyári olimpia hivatalos dala. A szervezők a Muse együttes ma este debütáló Survival, vagyis túlélés című számát választották az ötkarikás játékokhoz.
Az Egyesült Államok történetének legnagyobb városi csődjét jelentette be a kaliforniai Stockton City. A 290 ezres város az ingatlanárak zuhanásával került bajba, az elmúlt évek drasztikus...
Már régóta kacsingat a devizapiac és a benne rejlő kimeríthetetlen lehetőségek felé? Érdekli az FX piac, de bizonytalan milyen stratégiát érdemes követni a profit reményében? Itt a ragyogó alkalom, a...
Formára vágott műszempilla, csillogó ajaktetoválás és mókás kontaktlencse. A tervezők nem pihennek, céljuk, hogy meggyőzzék a hölgyeket: arcuk felcicomázásával is hirdethetik egyéniségüket.
Megtörték az európai piacok a négy napja tartó lejtmenetet, a kedvező amerikai ingatlanpiaci adatot meglovagolva emelkedéssel zárult a szerdai kereskedés, habár a befektetők figyelme továbbra is a holnap kezdődő EU-csúcsra fókuszálódott.
Megvan az 2012-es londoni nyári olimpia hivatalos dala. A szervezők a Muse együttes ma este debütáló Survival, vagyis túlélés című számát választották az ötkarikás játékokhoz.
Nem lesz könnyű dolga Jean Todt-nak, ha le akarja nyomni a kis- és középcsapatok torkán az 1.6 literes V6 turbókat: az Auto Motor und Sport információi szerint az új egységekért több mint kétszer annyit kell fizetni, mint a V8-asokért.
Kürthy Lajos a súlylökők között döntőbe, míg Deák Nagy Marcell férfi 400 méteren az elődöntőbe jutott szerdán, a Helsinkiben zajló atlétikai Európa-bajnokság nyitónapján, melyen a másik öt magyar érdekelt búcsúzott.
Hitet teszünk amellett, hogy a mai körülmények között folytatjuk Szent István országépítő nagy művét, ahogy Szent László királyunk tette annak idején - mondta Semjén Zsolt.
Fokozott készültséget rendeltek el a lengyel-ukrán szervezésű Európa-bajnokság csütörtöki varsói elődöntője előtt a lengyel fővárosban, miután határőrök két kisebb pokolgépre és a fővárosi stadion fényképére bukkantak egy tutajon.
"Közgépesítenek" Miskolcon, az önkormányzati választások óta legalább három milliárd forint került különböző módokon haverokhoz - jelentette ki dr. Simon Gábor MSZP-s parlamenti képviselő. Az ellenzéki párt miskolci elnöke, a városi önkormányzat szocialista tagja lapunknak arról beszélt, hogy a héten 77 feljelentést tesznek.
A több házimunkát végző férjek boldogabbak, mint a feleségüknek kevesebbet segédkezők - erre jutottak a Cambridge-i Egyetem szociológusai nemzetközi vizsgálódással.
A Tárki felmérése szerint továbbra is közel áll egymáshoz a Fidesz és az MSZP támogatottsága, bár kismértékben nőtt közöttük a különbség. A bizonytalan szavazók és a választásukat titkolók aránya változatlan, továbbra is a választók mintegy fele tartozik ide.