Az Országgyűlés húsvét utáni kétnapos ülésén kezdi tárgyalni az egészségügy újjászervezéséről, valamint a járások kialakításáról szóló kormányzati törvényjavaslatokat. A parlament emellett foglalkoztatási szövetkezeteket hozhat létre a hátrányos helyzetűek elhelyezkedésének segítésére, továbbá az uniós források kifizetésének gyorsítása érdekében lerövidítheti a kiemelt beruházások környezetvédelmi…
A montenegrói Buducnost Podgorica múlt heti, idegenbeli sikerét követően vasárnap hazai pályán is legyőzte a norvég Larvikot, így kettős győzelemmel jutott a női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjébe, ahol a Győrrel találkozik majd.
A Fejér Megyei Bíróság elrendelte a négy családtagja meggyilkolásával gyanúsított kulcsi férfi harmincnapos előzetes letartóztatását. A kényszerintézkedést azért rendelték el, mert fennáll a bűnismétlés és a szökés veszélye. A gyilkossággal gyanúsított Horváth Csanád Jutas ügyvédje szerint védence se kábítószer, se gyógyszer hatása alatt nem állt. Hortobágyi Tibor szerint a fiatalember vélhetőleg…
A címvédő és házigazda Szolnok után az Atomerőmű jutott be a férfi kosárlabda Magyar Kupa fináléjába, miután a vasárnapi második elődöntőben minimális különbséggel legyőzte az Albacompot.
A Fejér Megyei Bíróság elrendelte a négy családtagja meggyilkolásával gyanúsított kulcsi férfi harmincnapos előzetes letartóztatását. A kényszerintézkedést azért rendelték el, mert fennáll a bűnismétlés és a szökés veszélye. A gyilkossággal gyanúsított Horváth Csanád Jutas ügyvédje szerint védence se kábítószer, se gyógyszer hatása alatt nem állt. Hortobágyi Tibor szerint a fiatalember vélhetőleg…
Az Alkotmánybíróság honlapjának márciusi feltörése után ismét egy magyar állami szervezet, a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal weblapját támadta meg az Anonymous néven elhíresült hekkerközösség magyar csoportja- írja az Origo.
Elsüllyesztette az amerikai parti őrség azt a japán halászhajót, amely több mint egy évvel a távol-keleti országot sújtó cunamit követően bukkant fel a kanadai és az amerikai partok közelében - jelentette a hétvégén az amerikai média.
Az AIG, az Ally Financial és a General Motors vezérigazgatóinak jövedelme sem nőhet idén - közölte az amerikai pénzügyminisztérium a korábban állami mentőcsomagban részesült társaságok vezetőivel a...
Antall József születésének nyolcvanadik évfordulóját ünnepelték vasárnap tisztelői. Az első szabadon választott, 1990 és 1993 között regnált kormány fejének sírjánál és az I. kerületi megemlékezésen részt vett özvegye, Antall Józsefné Fülepp Klára, aki Híradónknak azt mondta: férje a ma politikusai számára példakép kellene, hogy legyen. A kormány egyetlen tagja sem képviseltette magát a…
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Az Országgyűlés húsvét utáni kétnapos ülésén kezdi tárgyalni az egészségügy újjászervezéséről, valamint a járások kialakításáról szóló kormányzati törvényjavaslatokat. A parlament emellett foglalkoztatási szövetkezeteket hozhat létre a hátrányos helyzetűek elhelyezkedésének segítésére, továbbá az uniós források kifizetésének gyorsítása érdekében lerövidítheti a kiemelt beruházások környezetvédelmi…
Gyengültek Ázsiában a vezető tőzsdemutatók hétfőn, elsősorban annak a hatására, hogy Kínában a becsültnél nagyobb lett a márciusi infláció, illetve arra a pénteki adatra, hogy a foglalkoztatottak száma a vártnál jóval kisebb mértékben bővült márciusban az Egyesült Államokban.
Kedvezőtlen csillagállás esetén hamarosan elérheti akár az 500 forintot is a benzin kiskereskedelmi átlgára Magyarországon. Mivel az üzemanyagár már most is egyre inkább megterheli a magyar családok pénztárcáját, így nem csoda, hogy mind többen, s többen teszik le az autójukat. Ugyanakkor nem mindenki teheti meg, hogy végleg feláll a volán mögül, hiszen sokaknak munkaeszköze az autó. Így számos…
A magyar férfi kézilabda-válogatott a harmadik kalapba került a londoni olimpia csoportbeosztásának sorsolását illetően azzal, hogy vasárnap második helyen végzett a göteborgi selejtezőcsoportban.
Három hónappal szerződésének lejárta előtt két góllal erősítette tovább tárgyalási pozícióját a Schalke 04 labdarúgócsapatánál a spanyol klasszis támadó, Raúl.
Nem mond igazat, aki azt állítja, hogy sosem kívánt még meg igazi sportkompaktot, vagy ahogy angolul nevezik, "hot hatch"-et (forró ferdehátút). Ez ugyanis még az a kategória, ahol a hétköznapi praktikum biztosított, de a sportos vér is ereinkben csörgedezhet. Ezúttal a hasonló elveket valló új Swift Sport látogatott el hozzánk, ami azért nem túlzottan forró, viszont hidegnek sem nevezhetjük.…
Magyarországon a tojás a tej mellett az egyik leggyakoribb allergén kisgyermekek és felnőttek körében is. Az Orvostkeresek.hu összeállításában a témával kapcsolatos gyakori kérdésekre keresik a válaszokat a szakértők.
Európai vezető tőzsdéi, a brit, a német és a francia zárva vannak hétfőn, és nem nyit ki a budapesti, a varsói és a bécsi börze sem. New Yorkban azonban a szokásos időben kezdődik a hétfői tőzsdei munkanap.
A vártnál némileg nagyobb volt az infláció Kínában márciusban; az éves bázison számított 3,6 százalékos emelkedés meghatározó oka továbbra is az élelmiszerárak növekedése - tájékoztatott az országos statisztikai hivatal hétfőn.
A fiatalok legalapvetőbb kozmetikai cikkei közé tartozik a fogkrém, a sampon, a tusfürdő és a dezodor, a 20-25 éves korcsoportra ugyanakkor sokkal jellemzőbb a regeneráló jellegű termékek megvásárlása, míg a 15-19 évesek jobban ügyelnek a száj- illetve fogápolásra.
Óriási feltámadást produkált vasárnap este a Ferencváros, hiszen 2-0-ás hátrányból felállva, az utolsó pillanatokban szerezte meg a győztes gólt a házigazda Zalaegerszeg ellen. Prukner László gyakorlatilag kiszaladt a világból, Détári szerint el kell felejteni az első félidőt.
A világon Belgiumban a legnagyobb az egy főre jutó papírhasználat, ami minden bizonnyal azzal magyarázható, hogy az uniós szerveknek a legtöbb dokumentumot több nyelven is elő kell állítaniuk. A...
A pártigazgató kacsának nevezte azt az értesülést, miszerint a radikális szárnyat képviselő Szegedi Csanád elindulna Vona Gáborral szemben a Jobbik elnöki székéért. Az információt maga az érintett is cáfolta. Igaz, csak második nekifutásra.
Bár a múlt pénteki, vártnál jóval gyengébb amerikai munkaerőpiaci adat óta a határidős amerikai részvényindexek talpra álltak, a devizapiacokra továbbra sem jellemző a kockázati étvágy egyértelmű...
Ankara nem tud hivatalosan arról, hogy házigazdája lesz az április 14-ére tervezett iráni nukleáris tárgyalásoknak - közölte Recep Tayyip Erdogan török kormányfő vasárnap az északnyugat-kínai Urumcsiban (Urumqi) török újságírók előtt.
Interneten szavazhatnak a keszthelyiek arról, hogy a város jelentősen átalakuló központi tere új nevet kapjon, vagy maradjon a jelenlegi Fő tér elnevezés.
Az egyszerűsített vállalkozói adókörbe (eva) tartozóknak csütörtökig, április 12-ig kell befizetniük az első negyedév utáni adóelőleget, bevételük 37 százalékát.
Kétórás torlódás alakult ki az Ukrajna felé kilépő személyforgalomban a záhonyi határállomáson hétfő délelőtt - közölte honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
A Kúria elsősorban magas színvonalú, meggyőző szakmai munkájával és nyitottságával biztosíthatja a jogegységet, nem pedig az alsóbb fokú bíróságra formálisan kötelező jogi aktusokkal. Ezt a célt szolgálják a legfelsőbb bírói fórumon létrejött jogelemző csoportok, amelyek egy-egy jogterület ítélkezési gyakorlatának legégetőbb problémáit igyekeznek tisztázni - mondta Darák Péter, a Kúria elnöke az…
A Porsche számára gyárt személyautó tükröket az SMR Automotive Mirror Technology Bt. - közölte az indiai tulajdonú, mosonmagyaróvári társaság vezérigazgatója az MTI-vel.
Csak szakirányítás mellett, és rendkívül indokolt esetben lehet a mező- és erdőgazdaságban levegőből növényvédő szert permetezni - az erről szóló vidékfejlesztési miniszteri rendelet a Magyar Közlönyben jelent meg.
Húsvét a feltámadás, az újjászületés ünnepe: a keresztény egyház ilyenkor emlékezik meg Jézus feltámadásáról, és ilyenkor köszöntjük a tavaszt, a természet újjáéledését is.
Az észak-magyarországi régió megyéiben eddig kilenc olyan autós akadt fenn az ellenőrzéseken, aki külföldi rendszámmal, jogszerűtlenül használta személygépkocsiját - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-Magyarországi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtóreferense