Egy második államfőjelöltet is nevez a május végén esedékes elnökválasztásra az egyiptomi, erős iszlám vonalat vivő Muzulmán Testvériség, mivel az iszlamista mozgalom attól tart, hogy eredeti jelöltjét kizárják, annak ellenére is, hogy minden jogi feltételnek megfelel.
Szántai Attila szállodatulajdonos azért került börtönbe, mert önvédelemből rálőtt két maffiózóra, akik előzőleg megzsarolták, védelmi pénzt követeltek tőle, fenyegették és súlyosan bántalmazták. Szántai hiába fogadott huszonkilenc védőt, úgy tűnt, le kell ülnie a tizenhárom évet - végül csak hetet kellett letölteni. Az ügy tanulságairól Jován László ügyvéd beszélt a Heteknek, aki végül kihozta a…
A korábbi éveknél hosszabb szezonban, nagyobb kapacitású gépekkel, gyakoribb charterjáratokat indít a Lufthansa a jövő hét végétől a sármelléki repülőtérre. Frankfurtból és Düsseldorfból ezúttal is minden szombaton érkezik gép, de a tavaly csak kéthetenként felszállt hamburgi és berlini járat idén már szintén heti rendszerességgel repül.
Mobil lépcsőn emelkedett az oltárig a 85 éves pápa, aki személyesen vezette a húsvéti vigíliát. Arról beszélt, hogyha "ha Isten és az értékek, a jó és a rossz közötti különbség sötétségben marad, akkor az összes többi megvilágosodás, mely az embernek hihetetlen hatalmat ad, nem csak fejlődéshez vezet, hanem fenyegető veszélyt is jelent számunkra és a világra".
Az iráni Kúm város melletti új atomlétesítmény azonnali bezárását, majd lebontását fogja követelni Teherántól a péntekre tervezett tárgyalásokon az Egyesült Államok és több más nyugati ország.
A szerb jegybank pénteken folytatta a hetek óta tartó euróeladást a dinár gyengülésének a megállítására. A szerb központi bank közleménye szerint a hét utolsó munkanapján 50 millió eurót fordított a dinár védelmére, miután a nemzeti valuta az elmúlt hetek legalacsonyabb szintjére került az euróval szemben.
A Budapesti Értéktőzsdén a négynapos munkahét miatt átlag alatti forgalomban folytatódott az elmúlt héten a részvényárfolyamok korábban kezdődött esése, a BUX 2,41 százalékkal, 450 ponttal került lejjebb, csütörtökön záráskor 18.203,2 ponton állt.
A New Yorkban élő magyar származású művész, műgyűjtő és galerista Csikós Nagy Zsuzsa munkáiból nyílik bemutató április 11-én Budapesten, az Artus Kortárs Művészeti Stúdióban. A Fénydobozok címet viselő installációs kiállítás koncepciója korunk egyik legégetőbb globális problémájára, a környezet- és természetszennyezésre épül. A művész New Yorkban válaszolt lapunk kérdéseire.
Több mint nyolcvan ittas járművezetővel, illetve kerékpárossal szemben intézkedtek a rendőrök a szombati közúti ellenőrzések során; halálos baleset nem történt az utakon.
26-ról 40 százalékra nőtt a megszorításokat menedzselő görög kormánykoalíció népszerűsége. Ám gyakorlatilag teljesen mindegy, hogy az ellenzék veszi-e át a hatalmat, vagy marad a jelenlegi kabinet, 14 milliárd eurós megszorító csomaggal kell nyitnia az új kormánynak.
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának 101. játéknapján a Los Angeles Lakers a sérült Kobe Bryant nélkül kapott ki a Phoenix Suns-tól. A Boston Celtics megszakította nyeretlenségi sorozatát.
A Manchester City spanyol középpályása szerint nem szabad a listavezető Manchester United elleni angol labdarúgó-bajnoki szuperrangadóra (17:00) gondolniuk, mert már az Arsenal elleni mérkőzés is döntőnek számít. David Silva a Goal.com szakportálnak adott interjúban is kiemelte, hogy nyolc pontra nőne a hátrányuk, ha a United a vasárnapi első meccsen (14:30) a papírformának megfelelően legyőznék a…
Élelmiszer fogyasztásban Kína megelőzte az Egyesült Államokat - derül ki egy friss brit tanulmányból. Az IGD adatai szerint 2011-ben a kínai élelmiszerboltok 970 milliárd dolláros forgalmat...
0-0-s döntetlent hozott a PMFC-Matias és az Újpest mérkőzése, mindez azt jelenti, hogy a baranyaiak új edzője, Mink Olivér döntetlennek debütált a kispadon. Az edzők a hazaiak kapusát, Dibusz Dénest emelték ki.
A Videoton szombat este 2-0-s előnyt leadva 222-es döntetlent játszott a Haladás vendégeként, így nem tudta kihasználni a Debrecen botlását, és továbbra is tíz pont a hátránya a Lokival szemben a tabellán. Nyilatkozatok.
Bérből és fizetésből éljenek a romák, ne segélyből, az MSZP ebben érdekelt, szögezte le Teleki László. A szocialista politikus szerint ennek érdekében 2002 és 2010 között számos intézkedést hoztak a kormányok, ám az Orbán-kabinet alatt megtorpant a felzárkóztatás, sőt még a stagnálást sem sikerült biztosítani.
Szombaton a DVSC-TEVA 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán a Siófok ellen. Mészáros Norbert révén a Loki szerzett vezetést, ám egy öngóllal egyenlítettek a vendégek. Kondás Elemér a bátorságot hiányolta néhány játékostól.
Hátrányból fordítva győzött 4-1-re a Barcelona a Pintér Ádámot kezdőként szerepeltető Zaragoza otthonában a spanyol bajnokságban. A hazaiak büntetőt hibáztak, majd vezetést szereztek, az első félidő utolsó tíz percében azonban a katalánok fordítottak, majd emberelőnybe kerültek, ezzel pedig minden el is dőlt.
A korábbi éveknél hosszabb szezonban, nagyobb kapacitású gépekkel, gyakoribb charterjáratokat indít a Lufthansa a jövő hét végétől a sármelléki repülőtérre - tájékoztatta a német légitársaság gépeit szerződéssel közlekedtető hévízi Mutsch Ungarn Reisen Kft. az MTI-t.
Nem mondana ítéletet az erőszakkal vádolt Damu Rolandról Xantus Barbara, elhamarkodottan semmiképpen sem. Ugyanis a színésznőt magát is megerőszakolták, ám ő a mai napig magát is hibáztatja ezért, nemcsak az elkövetőt.
A húsvéti ünnepek alatt rendszeresen megemelkedik a közlekedési balesetek száma. Tavaly ilyenkor mintegy kétszáz közlekedési baleset történt; több karambol halálos áldozatokat követelt az utakon, nem beszélve a súlyos és könnyű sérüléssel végződött balesetekről. A tragédiák jelentős részéért sajnos még mindig az ittas vezetés a felelős....