Már kilencedik évfolyamtól lehetne tanulószerződést kötni gyakorlati képzésre, illetve a diákok tanműhelyen kívül is megszerezhetnék a gyakorlatot - adta hírül a Magyar Nemzet április 17-ei számában. Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke eközben a közoktatási és az önkormányzati törvény módosítását javasolja - közölte az MTI.
Új pályázatot írt ki a Pest Megyei Intézményfenntartó Központ (PMIK) 29 közoktatási intézmény igazgatói álláshelyére, köztük a szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium vezetői posztjára, miután a korábbi pályáztatást a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) érvénytelenítette - közölte a PMIK kedden az MTI-vel.
Romániában enyhén nőnek az átlagon felüli nyugdíjak, miután egy alkotmánybírósági döntés szerint az elmúlt csaknem másfél évben a hatóságok jogtalanul tartották vissza az öregségi járandóságokra kivetett egészségbiztosítási járulékot.
Miután már harmadszor is szabályosnak ítélte az FIA a Mercedes szuper DRS elnevezésű hátsószárnyát, a Ferrari és a McLaren elismerte, gondolkodnak lemásolásán. Még legnagyobb ellenzője, a Lotus is így tenne.
A munkajog liberalizálása, a július 1-jén hatályba lépő új Munka törvénykönyve még kiszolgáltatottabb helyzetbe hozza a munkavállalókat - jelentette ki Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke kedden Szegeden.
Orbán Viktor miniszterelnök kedden Alekszej Millerrel, a Gazprom vezérigazgatójával tárgyalt - közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője az MTI-vel. A közlemény szerint a találkozón a...
A Waberer's csoportnál befejeződött az átalakulás, a cégcsoport négy vállalatát egybeolvasztották, az új cégnév Waberer's International lesz. A kockázati befektetők által is birtokolt cég a...
A szimmetrikus háromszögből lefelé mozdult az árfolyam, a csökkenés során elesett az 50 napos mozgóátlag, és hétfőn már 520 forint alatt is születtek kötések, de napi szinten végül az 530 forintos támasz szint megfogta.
Ma forognak utoljára a 120 Ft-os osztalékkal az Egis részvényei, így a holnapi szelvényvágás után már osztalék nélkül kereskedhetünk a társaság papírjaival. Az osztalék megegyezik a korábbi években...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 219,71 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 17.594,98 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 13,7 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. A spanyol kincstárjegy aukció sikere, a vállalati - például Coca-Cola, Goldman Sachs - gyorsjelentések, valamint a német ZEW-index kedvező alakulása…
A Vasas négy-, a Szeged pedig kétgólos hátránya ledolgozásának szándékával száll medencébe horvát riválisával a férfi vízilabda Bajnokok Ligájának szerda esti, negyeddöntős visszavágóján, amelyet egyformán idehaza vív a két magyar együttes.
A Tiaojü (Diaoyu) szigeteket érintő bármely egyoldalú lépés a japán fél részéről törvénytelen és érvénytelen, s nem változtat a tényen, hogy a szigetek Kínához tartoznak - hangoztatta a kínai külügyi szóvivő azután, hogy Tokió kormányzója bejelentette a vitatott hovatartozású kelet-kínai-tengeri szigetecskék megvásárlásának szándékát.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) már közel két éve vizsgálja a Mol üzemanyag-árképzését; a vizsgálati határidő már ugyan tavaly év végén lejárt, de a hivatalnál azt mondták a Népszabadságnak, hogy a vizsgálat még mindig tart.
Felfelé követték az európai és tengerentúli piacokat az ázsiai tőzsdék a szerdai kereskedésben, az irányadó benchmarkok közül több is 2% körüli pluszban zárta a napot. A lendületes emelkedés fő...
Egyelőre igen gyászosak a közösségi közlekedés átalakításának következményei. Az utasok főként a hosszú várakozási idők miatt panaszkodnak - az átalakítás utáni első napokban pedig még a MÁV-dolgozók sem értek be időben a munkahelyükre....
Visszavonja adományát, ha áthelyezik Nagy Imre szobrát – erre levélben hívta fel a főpolgármester figyelmét Demján Sándor. A szobor felállítását finanszírozó vállalkozó arra kérte Tarlós Istvánt, hogy akadályozza meg a műalkotás áthelyezését. A főpolgármester azt mondta: semmit sem tud ígérni, a főváros vezetése előtt az ügy egyelőre homályos.
Mintegy 200 milliárd forint EU-támogatás elszámolása a tétje annak a két pernek, amelynek ügyeiben szerdán tart tárgyalást az EU törvényszéke. Ítélet leghamarabb ősszel születhet.
Meredek emelkedésbe kezdtek tegnap a világ részvénypiacai, ami az Európából érkező pozitív fejlemények, valamint az IMF megemelt növekedési prognózisai mellett a tengerentúli, vártnál kedvezőbb...
Fegyvereket és pénzt zsákmányoltak a soproni lövészklubban elkövetett gyilkosság során - erősítette meg az MTI értesülését a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szerda reggel.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kedd este benyújtotta a jegybanktörvényt érintő legújabb módosító javaslatokat, valamint az alaptörvény első módosítását. Ezek a módosítások megegyeznek a...
Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter április 17-i hatállyal a megbízott főigazgatót, Mikó Zsuzsannát nevezte ki a Magyar Országos Levéltár (MOL) főigazgatójává - tájékoztatta Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) kedden az MTI-t.
Kezdeményezhetnék a lakossági fogyasztók előre fizetésre alkalmas mérők felszerelését a villamos energiáról szóló törvény módosítása alapján, amelyet kedden nyújtott be az Országgyűlésnek képviselői...
A Szlovén Köztársaság Statisztikai Hivatala keddi közleménye szerint a februári bruttó átlagkereset 1.532 euró volt, a nettó pedig 988 euró, ez nominális értékben 1,1 százalékos csökkenés a januári átlagkeresetekhez képest.
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
A reggeli borongós hangulat ellenére délutánra a tőzsdeindexek is kellemes magasságokba csúsztak, a forint is erősödött. A BUX egy százalék feletti, az OTP majdnem három százalékos emelkedéssel végzett, az euró 299 forintról szánkázott le estére 296 közelébe.
A tegnapi napon bekövetkezett amire már a napokban felhívtuk a figyelmet, az árfolyam relatív magas forgalom mellett kitört a fordított fej-váll alakzatból azzal, hogy átlépett a 280 forintos szinten.
Profitcsökkenésről számolt be az Intel az első negyedévre az előző év azonos időszakához viszonyítva, viszont az elemzői várakozásokat így is felül tudta teljesíteni a társaság. A vállalat részvényei...
A színésznő továbbra sem hajlandó elismerni, hogy eljegyezte őt szerelme, Olivier Martinez. Korábban azt ígérte, senkihez nem megy hozzá, most is ezzel a kijelentésével takarózik.
Londoni értékpapír-forgalmazók szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 két pont körüli, a frankfurti DAX-30 nyolc-kilenc pont körüli, a CAC-40 nyolc pont javulással nyithat szerdán.
Kitartóan jó a hangulat a világ vezető tőzsdéin a sorozatosan kedvező amerikai tőzsdei vállalati gyorsjelentések hatására, illetve amiatt, hogy a reflektorfénybe került spanyol állampapírhozamok...
Első stádiumban lévő rákos megbetegedést diagnosztizáltak a világ leghíresebb befektetőjénél, Warren Buffett-nél, a guru azonban levelében tájékoztatta a befektetői közönséget, hogy ez nem...
Megválik az Amerikán kívüli vagyonkezelési üzletágától a Bank of America, a 2009-ben vásárolt Charlotte-tot 1,5-2 milliárd dollárért adhatják el. Már ezen a héten elindulhat a hivatalos folyamat, a...
Az orosz történelmi és kulturális örökség napján ingyenesen látogathatóak és hosszabb ideig tartanak nyitva a moszkvai múzeumok. Szerdán több mint 1000 program közül válogathatnak a 322 múzeumban, képtárban az orosz főváros lakói és az oda érkezők.
Nincs piaca a bankközi kereskedelemben a vállalati hiteleknek – derült ki a Gazdaság.hu bankokhoz intézett körkérdéséből. A pénzintézeteknek egyszerűen nincs ilyen szolgáltatása, illetve erre szakosodott csoportja, és értékpapírosítási törvény hiányában egy darabig nem is lesz. A jó ügyfeleket ugyanis nem adják el, a lejárt követeléseket pedig faktoringcégek veszik meg.
A múlt hét folyamán folyamatosan alulteljesítő volt a magyar tőzsde, tegnap viszont megtört ez a negatív sorozat, és így a mai nap is felülteljesítésre számíthatunk a hazai piacon - mondta el Fekete...
Régóta Brüsszelben van a Magyar Termék rendelet, de a beterjesztésre küldött bizottsági válaszlevél szerint aligha hagyja jóvá az uniós testület az eredetmegjelölésre szolgáló logó használatát - írja a Magyar Hírlap....
Soros György befektetési guru szerint az euró válság tovább fog mélyülni, így akár még az Európai Uniót is lerombolhatja. Hozzátette: a válságnak még koránt sincs vége a fiskális paktum, a megszorító politika pedig rossz irányba tereli az uniós gazdaságokat, amikor a gazdaság élénkítésére már csak monetáris politikai eszközök állnak majd a kormányok rendelkezésére.
A dollár jelentős gyengülése, az európai aggodalmak mérséklődése és az IMF világgazdasági kilátásainak javulása egyaránt hozzájárult, hogy a pénteki és hétfői mélyrepülés után tegnap összességében...
"Vége a pénzügyi válságnak" - kommentálta tegnap egy elemző kollégája, Meredith Whitney bejelentését. Utóbbi 2007-ben megjósolta a Citigroup osztalékcsökkentését, most viszont ezzel ellentétes...
A magyar kormány ugyan már januárban átutalta a holokauszt magyar származású túlélőinek járó 2011-es támogatást a Magyar Zsidó Örökség Közalapítványnak (Mazsök), de az összeg nem jutott el a támogatást a külföldön élőknek szétosztó Claims Conference (CC) szervezethez, miután az nem számolt el szabályosan a korábbi összegekkel - írja a Magyar Nemzet.