Oroszország katonai-műszaki ellenlépéseket tesz, ha nem sikerül megállapodást kötni az Egyesült Államok által tervezett rakétaelhárító rendszerről - jelentette ki keddi sajtóértekezletén Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes.
Amíg az Egyesült Államok jegybankjának szerepét betöltő Fed és az Európai Központi Bank (EKB) képes volt unortodox (nem megszokott) eszközökkel erőteljes hatást gyakorolni a pénzpiacokra, addig a Magyar Nemzeti Bank (MNB) lehetőségei erősen korlátozottak - fejtették ki az előadók a jegybank és a Magyar Közgazdasági Társaság gazdaságpolitikai szakosztályának közös rendezvényén, kedden Budapesten.
A Bayern München Mario Gomez a hajrában elért góljával 2-1-re legyőzte a Real Madridot a Bajnokok Ligája elődöntőjében. A játék képe alapján a helyenként túlságosan kényelmesen futballozó spanyolok ellen megérdemelten nyert a bajor csapat.
A kormányváltást követően megváltozott Horvátországban az INA-val és legnagyobb tulajdonosával, a MOL-lal kapcsolatos hozzáállás, s úgy tűnik, az új kabinet az olajcéghez hasonlóan a befektetések...
Szenzációs és egyben szívbemarkoló történet Fabrice Muambájé. A Bolton Wanderers játékosa hetekkel ezelőtt a pályán esett össze, de már a visszatéréséről beszélnek orvosai.
Orbán Viktor miniszterelnök kedden Alekszej Millerrel, a Gazprom vezérigazgatójával tárgyalt - közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője kedden az MTI-vel.
Továbbra is kiemelten fontos a kormány számára, hogy mihamarabb megkezdődhessenek a tárgyalások a Valutaalappal. Létrejött a megállapodás a Fővárosi Vízművek kisebbségi részvénycsomagjának visszavételéről. Az igazságügyi tárcához fordult az ügyvédi eskü új szövege miatt az alapvető jogok biztosa.
A bajorok egy szögletet végezhettek el a 17. percben, a Ramosról kipattanó labdát pedig Ribéry vágta be 10 méterről. Ezzel a góllal vezet a BL-elődöntőjében a Bayern a Real ellen.
A Fidesz tanulva az MSZP hibáiból csúcsra fejlesztette az emberek félrevezetését, az ország irányításában azonban érdemi fordulat nem történt - jelentette ki Vona Gábor, a Jobbik elnöke kedden Szegeden.
Meredek emelkedésbe kezdtek ma a világ részvénypiacai, ami az Európából érkező pozitív fejlemények, valamint az IMF megemelt növekedési prognózisai mellett a tengerentúli, vártnál kedvezőbb vállalati...
Bár a bajorok hivatalos kommunikációja szerint az új 1-es széria csúcsmodellje, a rövidesen érkező M135i nem lesz egy teljes egészében az M-részleg által fejlesztett valódi sportmodell - mint például az előző szérián alapuló, alig 2700 darabos 1M széria, amely gyártásának befejezését már bejelentették a gyáriak-, azért érdemes igencsak komolyan venni a felpaprikázott 1-est.
Megszűnik a közterületen történő pénzfizetés Miskolcon április végétől, a postásoktól már nem kérhetik pénzüket a postahivatal előtt a segélyezettek, miként azok sem, akik családi pótlékra jogosultak.
Az MSZP elnöke szerint Magyarország ma már csak formálisan köztársaság, tartalmilag önkényuralom, mert egyetlen párt, egyetlen ember kizárólagos akarata irányítja.
Némi meglepetésre, 2-1-re nyert a Bayern München az Allianz Arenában. Ribéry góljára még Özil tudott válaszolni, Gomez 90. percben lőtt találatára azonban már nem tudott válaszolni a Királyi Gárda.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Londonban rendezték meg a hétfő esti Raw 986. adását, amelyben John Cenát legyőzte Lord Tensai. CM Punk megvédte WWE bajnoki címét, majd folytatta a Chris Jericho elleni viszályát. Brock Lesnar egy videóban bemutatta magát.
A Mercedes-Benz új kecskeméti gyárában március óta folyik a sorozatgyártás, s az első készlet kiszállítása már a mai napon kezdetét veszi. Az elkészült személyautók a márka központi értékesítési részlegéhez kerülnek, ahol az autók elosztását végzik, s arról is gondoskodnak, hogy az első 50 példány bizonyosan magyar tulajdonosokhoz kerüljön.
Akárhogy is, a Ferrari neve egyet jelent a dobhártyát kényeztető kipufogó muzsikájával, a vörös színnel és a lóerők halmozásával. Igaz, egy bizonyos határon túl a számok már csupán a gyártók közötti értelmetlen versengés hatására duzzadnak tovább, mégis üdvözítő, hogy az Enzo utódja immáron 920 lóerővel tépi fel az aszfaltot.
Sosem szép látvány, ha törik a vas, ám még elrettentőbb, amikor hőn áhított álomautóinkat látjuk darabokra hullani. Miaimiban sem volt ez másképp, ahol a minap egy Jeep Cherokee zuhant rá három másik, szintén értékes társára.
A Porsche mérnökeinek keze alatt ismét ég a munka, hiszen a közeljövőben is számos újdonságról hullhat le a lepel. Mint arról korábban beszámoltunk, a Cayenne GTS immáron a nyersebb, intenzívebb vezetési élmény hívei számára is kínál megoldást, de a fejlesztők nem mennek el szó nélkül az öngyulladós erőforrások pártolói mellett sem, hiszen minden jel arra utal, hogy egy Cayenne Diesel 'S'…
Bár a bajorok hivatalos kommunikációja szerint az új 1-es széria csúcsmodellje, a rövidesen érkező M135i nem lesz egy teljes egészében az M-részleg által fejlesztett valódi sportmodell - mint például az előző szérián alapuló, alig 2700 darabos 1M széria, amely gyártásának befejezését már bejelentették a gyáriak-, azért érdemes igencsak komolyan venni a felpaprikázott 1-est.
A víz mindenki számára nélkülözhetetlen, szervezetünk egészséges működéséhez alapvető szükséglet. Az ileo- és urosztómaviselőknek különösen nagy figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy mit és mennyit isznak.
Elektronikus levélben is el lehet küldeni a Vatikánba az egyházfőnek szóló jókívánságokat XVI. Benedek pápává választása hetedik évfordulója alkalmából - jelentette be a Vatikáni Rádió.
Egy fogyatékkal élő hölgy azt állítja, a színész testőrei indokolatlanul bántották, csavarták ki a kezét, vették el a mobilját és miattuk szakadt ki a nadrágja a fenekén.
Budapest - Újra a főnyereményért indul Mudri Ágnes (27)! Mai címlaplányunk ismerős lehet a Blikk olvasóinak, hiszen testvérével, Nikivel már tavaly is levetkőztek fotósunk kamerája előtt.