2012. április 12. csütörtök

ápr. 12
4:01
Különleges SL ünnepli az AMG 45. születésnapját (Auto Pult)
Az AMG immáron betöltötte 45. életévét, ami nem múlhat el születésnapi finomság nélkül. Ami nekünk, halandóknak az ízes-habos torta, az az autózás történetének írói esetében egy igazán emlékezetes modell. Ezúttal az SL65 AMG 45th Anniversary köré gyűlnek az ünneplők.
ápr. 12
4:09
Mi van a zsebünkben? Potyog ki a föld belőle... (ProfitLine)
Zsebszerződések révén közel egymillió, de akár másfél millió hektár magyar földterület is kerülhetett külföldiek kezébe, főleg a Dunántúlon - mondta el Budai Gyula, a vidékfejlesztési tárca államtitkára a zsebszerződéseket vizsgáló tárcaközi bizottság első ülésén.
ápr. 12
5:06
SMS-ezve botlott a fenevadba egy férfi - mozgóképpel (ATV)
Halálra rémítette az éppen SMS-ező férfit, amikor szembe találkozott a vérszomjas ragadozóval.
ápr. 12
5:15
Száguldó lovaskocsiból zuhant ki Lázár! (Blikk)
Páty - Csak másodpercei voltak Kovács Lázárnak (38), hogy döntsön: marad-e a megvadult lovakkal száguldó szekéren, vagy leugrik az aszfaltra. Végül kivetette magát az úttestre. Három öltéssel kellett összevarrni a bal alkarját, de azt mondja, ezentúl a szörnyű napot, március 18-át második születésnapjaként ünnepli. Lepergett előtte élete filmje.
ápr. 12
5:15
Már csak egy hiányzik Fenyő gyilkosai közül (Blikk)
Magyarország - Megoldódhat a Fenyő-gyilkosság rejtélye. A Blikk információi szerint a magyar nyomozók már tudják, ki a harmadik tagja annak a bűnbandának, amelyet Fenyő János (†44) 1998-as kivégzésével gyanúsítanak – ellene már ki is adták a nemzetközi elfogatóparancsot.
ápr. 12
5:17
Ezért dobta ki Veronika VV Cristofelt! (Blikk)
Budapest - Véget ért a VV5 szerelmespárjának szappanoperája. Veronika és Cristofel örökre búcsút intett egymásnak, a villa excsődöre már el is költözött a lány lakásából. Noha már párszor szakítottak, mindig visszatértek egymáshoz, mostanáig.
ápr. 12
5:18
Rövidesen összeomolhat a betegszállítás (Alternatív Energia)
Nyolcszázmillió forint hiányzik a betegszállító cégek költségvetéséből, ekkora lenne a 2012. évi kompenzáció összege a tavalyi elmaradással együtt - allítja a betegszállítók egyesülete saját számítására hivatkozva. Eközben a szolgáltatásra vonatkozó társadalmi igény harminc százalékkal emelkedett, a gépkocsik állapota viszont aggasztóvá vált.
ápr. 12
5:20
Jobbról is próbálják terelni a kormányfőt (Alternatív Energia)
Nem tanácsolja a Nemzeti Kör Orbán Viktornak, hogy a saját közvetlen környezetéből, a Fidesz vezetői közül válasszon magának új köztársasági elnök-jelöltet, vagyis hogy az új államfő pártpolitikus legyen - ez derül ki a konzervatív értelmiségiekből álló, a Fidesszel amúgy szimpatizáló társaság közléséből.
ápr. 12
5:22
A Jobbik a melegek ellen (Alternatív Energia)
Több éves börtönbüntetéssel fenyegeti a Jobbik törvénykavaslata a homoszexuálisokat: miközben egyre több országban engedélyezett az egyneműek házassága, a jobbikos Mirkóczki Ádám törvényjavaslata a homoszexualitást "magatartászavarnak" tartja, melyet börtönbüntetéssel javasol "szabályozni". Az indok pedig a "közerkölcs és a fiatal generációk egészséges gondolkodásának védelme", ahogy arról tegnap…
ápr. 12
5:24
„Itt nincs mese, nem lehet mellébeszélni többet” (ATV)
Az állami földek bérleti jogára kiírt pályázati rendszer visszavonását, és új, a helyi, családi gazdákkal egyeztetett tender kidolgozását követeli az Élőlánc Magyarországért. Az ökopárt sajtótájékoztatóján ma a borsodi gazdakörök képviselője is megjelent, aki szerint a Bükki Nemzeti Park területén olyanok szereztek földhaszonbérleti jogot, akik kormánypárti politikusokkal állnak közeli viszonyban.
ápr. 12
5:24
Keveslik a havi 750 ezret (Alternatív Energia)
Súlyos milliókról kellene lemondaniuk a tervezett új szabályok szerint azoknak a képviselőknek, akik a parlamenti tevékenységük mellett is vállalnak munkát. Emiatt kedden "fellázadtak" a kereszténydemokraták a Fidesz ellen, és nemet mondtak a képviselők összeférhetetlenségére vonatkozó módosító indítványra. Igaz, a módosítót - amely a még nem elfogadott Országgyűlési törvény része - így is…
ápr. 12
5:33
Thaiföldre menekült Szinetár Dóra bátyja (Blikk)
Budapest – Elmenekült Magyarországról Szinetár Dóra (35) testvére, Gábor (49) – ezt suttogták a „királyi tévében", amikor a férfi tavaly elhagyta az országot. Tavaszig a műsorok spotjait készítette az M1-en, de amikor a köztévé 400 alkalmazottjától megvált, neki is távoznia kellett.
ápr. 12
5:35
Barbara a fiának is megmutatja szexi képeit! (Blikk)
Budapest - Nem merte megnézni címlapfotóját Révész Barbara (20), a Blikk szépe verseny szerdai címlaplánya.
ápr. 12
5:36
Szinte kizárt, hogy Pozsgayt megfigyelték (Alternatív Energia)
Megfigyelték az 1970-es évek derekán, amikor már miniszter volt - jelentette ki a Magyar Hírlapnak Pozsgay Imre. Az állampárt politikai bizottságának tagja, egykori államminiszter úgy emlékszik, azért szálltak rá, mert "kilógott a sorból". Azt is mondta, figyeltetését "Kádár Jánosnak kellett kezdeményeznie, de legalábbis tudnia kellett róla, a párt főtitkári székében pedig az őt követő Grósz…
ápr. 12
5:38
Titkolják, mennyivel segítettek a tévéknek (Alternatív Energia)
Mivel költségvetést érintő bevételről van szó, a hatályos törvények szerint nem lehet eltitkolni az adatokat - így reagált Hüttl Tivadar, a Társaság a Szabadságjogokért jogásza arra, hogy a Médiatanács nem hozza nyilvánosságra, mennyivel csökkentette az RTL Klub és a TV2 műsorszolgáltatói díját.
ápr. 12
5:39
"Paleontológiai eldorádót" fedeztek fel Lengyelországban (Infostart)
148 millió éves tengeri és szárazföldi fosszíliákat találtak a Varsótól délre fekvő Opoczno mészkőbányájában - olvasható a lengyel geológiai intézet (PIG) honlapján.
ápr. 12
5:40
Koncert hátrányos helyzetű gyerekeknek (Alternatív Energia)
"DJ Dominique és barátai" április 13-ikán, pénteken délután kettőtől éjfélig jótékonysági koncertet tartanak a budapesti Körcsarnokban, ahol ismét sok sztárvendég, énekes, sportoló, zenekar járul hozzá, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek egy újabb szép élménnyel gazdagodjanak.
ápr. 12
5:42
Tízéves az Élet Menete (Alternatív Energia)
A holokauszt áldozatainak emléknapja alkalmából felvonulással emlékeznek az áldozatokra, zsidókra, romákra, másságukért üldözöttekre, ellenállókra és azokra is, akik - bátran szembeszállva a nyilasokkal - mentették az üldözötteket. Az Élet Menete Alapítvány első alkalommal 2002-ben szervezte meg ezt a programot, akkor 4-500 fő jött el a megemlékezésre. Évről évre többen és többen érezték úgy, hogy…
ápr. 12
5:44
Tovább csökkenti a kormány a felsőoktatási keretszámokat (Alternatív Energia)
Egyre több hallgató lesz kénytelen tandíjat fizetni a következő években: jövőre 53.540, 2014-re 52.940, míg 2015-re 51.640 államilag támogatott képzési helyet irányoz elő a kormány - derül ki az MTI által közölt, a "felsőoktatás fejlesztéspolitikai irányairól" szóló kormányhatározat-tervezet mellékletéből.
ápr. 12
5:45
Borderline személyiségzavar - Elképzelhető a gyámság alá helyezés? (WebBeteg)
A borderline személyiségzavar mentesíthet valakit a felelősség alól? Előfordulhat, hogy gyámság alá helyezik? Lehetőség van az internetes kezelésre is? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
ápr. 12
5:51
Palácsik: Sajnálom, hogy Damu évekre börtönbe kerül! (Blikk)
Budapest - Megkönnyebbültség látszódott Palácsik Tímea arcán, amikor szerda délelőtt a Frizbi felvételén először mesélt Hajdú Péternek arról, hogyan érzi magát a több mint másfél éves kálvária után, amit – finoman szóval – Damu Rolanddal (37) való rosszul végződő kapcsolata okozott.
ápr. 12
5:51
A madarak alkalmazkodnak a városi élethez (Infostart)
A madárdal is lépést tart a felgyorsult városi élettel, elődeikhez képest magasabb hangon igyekeznek hallhatóvá tenni magukat a mai verébsármányok - állapították meg amerikai kutatók.
ápr. 12
5:54
Pánik kilövés előtt (Kripto Akadémia)
Az Észak-Korea által Kim Ir Szen századik születésnapjára, április 12-14 közötti időszakra tervezett, műhold fellövésének álcázott rakétakísérlet teljesen felborítja az ázsiai légiközlekedést. Több légitársaság bejelentette, megváltoztatja repülőgépeinek útvonalát.
ápr. 12
5:56
Putyin nem költözik (Kripto Akadémia)
Silvio Berlusconi és Gerhard Schröder is biztos jelen lesz Vlagyimir Putyin május 7-i államfői beiktatásán - adta hírül a Kommerszant.
ápr. 12
5:58
Indul a párharc a Fehér Házért (Kripto Akadémia)
Új időszámítás kezdődött szerdától az amerikai választási kampányban. Rick Santorum visszalépése nyomán a további republikánus előválasztások már csak formális gyakorlatok. Élesben indul az Obama-Romney párharc.
ápr. 12
6:00
IMF-ügy: Brüsszel húzza az időt? (Portfolio)
Az Európai Bizottság szerdán úgy pontosította az IMF-hitelkeretről szóló hivatalos tárgyalások előfeltételeit, hogy lényegében nem pontosította azokat. Egyes elemzők a legutóbbi brüsszeli...
ápr. 12
6:00
Elmaradtál a rezsivel? Így kapcsolnak ki a szolgáltatásból (Pénzcentrum)
Kritikán aluli a magyar lakosság közüzemidíj-fizetési hajlandósága. Akad olyan szolgáltató az országban, melynél a lakossági ügyfelek 27 százaléka fizet késedelmesen. Arról nem is beszélve, hogy a növekvő energiaárak miatt egyre többen kerülnek a lejtőre. Az adóssághalmozásból pedig gyakorta nincs menekvés. Bár kétségtelen, hogy bizonyos esetekben a szolgáltatók többsége biztosít némi kedvezményt…
ápr. 12
6:00
Defenzívában a Murdoch-birodalom (Kripto Akadémia)
Recseg-ropog a Murdoch-birodalom: a Rupert Murdoch ausztrál-amerikai médiamágnás vezette óriáscég, a News Corporation ellen több ügyben folyik eljárás. Kétségessé vált a dinasztia jövője, miután Murdoch utódjaként kiszemelt kisebb fia, James több pozíciójáról kénytelen volt lemondani. A News of the World brit bulvárlap lehallgatási botrányával tavaly kezdett gördülni a lavina, amely eddig már…
ápr. 12
6:02
Szíria újabb ígéretet tett Annannak (Kripto Akadémia)
A szíriai kormánynak máig kellene a csapatokat és a fegyvereket kivonnia a civilek lakta területekről, a lázadó városokból, de tegnap este még kevés jele volt annak, hogy tömeges és végleges kivonulásra készülnének a kormányerők. A keddi részleges tűzszünetet sem tartották tiszteletben, a megtorlások, összecsapások folytatódtak, több mint százan haltak meg akkor is, amikor már le kellett volna…
ápr. 12
6:09
Csődhullám fenyeget a betegszállításban (Infostart)
Az InfoRádió úgy tudja, nemcsak Csongrád, hanem Pest és Nógrád megyében is megszűnhet egy-egy betegszállító cég a kiegészítő üzemanyagár-kompenzáció híján. Szegeden a négy cégből mostanra három, nyárra kettő marad csak, így az ellátás jelentős problémát jelent majd. A helyzetet az Országos Tisztifőorvosi Hivatal is vizsgálja. A Mentők és Betegszállítók Országos Egyesülete elnöke az InfoRádiónak…
ápr. 12
6:12
Randevú a katasztrófával (Kripto Akadémia)
Rosszul kezdődött az MS Balmoral óceánjáró utasai számára a Titanic-emléktúra. Az 1912. április 15-ére virradóra elsüllyedt luxushajó útvonalát követő körutazás egyik résztvevője beteg lett. A hajónak vissza kellett térnie az ír partok közelébe, hogy az utast mentőhelikopterrel kórházba szállítsák. Más hajók is elindultak, hogy szombaton a helyszínen emlékezzenek a Titanic végóráira.
ápr. 12
6:14
Földrengés és riadalom Indonéziában (Kripto Akadémia)
Nagy erejű földrengés rázta meg tegnap az indonéziai Aceh tartományt, aminek következtében az Indiai-óceán térségében 28 országban cunami riadót hirdettek. Délutánra feloldották a riasztást, a rettegett szökőár ezúttal elmaradt. A riadalmat és a készültség magas fokát az indokolta, hogy 2004 karácsonyában a mostani földrengés közelében történt a többszáz ezer emberéletet követelő katasztrófa.
ápr. 12
6:18
Hollande sem támogatja Törökország uniós csatlakozását (ATV)
Francois Hollande, a május 6-i francia elnökválasztás esélyesének számító szocialista jelölt jelezte: ha megválasztják államfőnek, ötéves mandátuma alatt Törökország nem fog csatlakozni az Európai Unióhoz, de Párizs nem fog vétót emelni a csatlakozási tárgyalások folytatása ellen.
ápr. 12
6:21
Megveheti az Auchan a Cora-t? Brüsszelé a döntés (ProfitLine)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Brüsszelre testálja a döntés jogát az Auchan-Cora felvásárlás ügyében - írja a Népszabadság csütörtöki száma.
ápr. 12
6:27
Késeléssel fenyegették meg Palácsik Tímeát (BorsOnline)
Palácsik Tímea gyógyszeren él, és kéthetente pszichológus kezeli. Damu Roland egykori barátnője már most attól fél, hogy mi lesz vele akkor, ha a férfi leüli börtönbüntetését.
ápr. 12
6:27
Életbe lépett a tűzszünet Szíriában (Infostart)
Életbe lépett a tűzszünet csütörtök reggel Szíriában a Kofi Annan nemzetközi különmegbízott által kidolgozott terv értelmében, amely a kormányellenes lázadás sújtotta arab országban több mint egy éve tartó erőszakhullámnak hivatott véget vetni.
ápr. 12
6:36
Erre költöttek 800 millió forintot Orbánék (ATV)
A Miniszterelnökség és a minisztériumok mintegy 800 millió forintot költöttek 2010 óta jogi szolgáltatásokra. Az ATV Híradó által megkérdezett ügyvédek szerint ránézésre meg lehet mondani, melyik az a 10 iroda, amelyet a szaktudása miatt bíznak meg előszeretettel a minisztériumok, és melyik az a további több tíz, amelyek az ismeretségek alapján kapnak pénzt. A kormányzati portálon található…
ápr. 12
6:38
Ma reggel életbe lépett a tűzszünet Szíriában (ATV)
Életbe lépett a tűzszünet csütörtök reggel Szíriában a Kofi Annan nemzetközi különmegbízott által kidolgozott terv értelmében, amely az arab országot több mint egy éve sújtó erőszakhullámnak hivatott véget vetni.
ápr. 12
6:40
Emberöléssel vádolják a floridai rendészt, aki lelőtt egy fegyvertelen fekete fiút (ATV)
Hirtelen felindulásból elkövetett emberöléssel vádolják George Zimmerman önkéntes rendészt, aki február 26-án a floridai Sanfordban lelőtte a 17 éves Trayvon Martint - jelentette be szerdán Angela Corey floridai különleges ügyész.
ápr. 12
6:45
Hallgatásra ítélték Stohlt (BorsOnline)
Nem jelent meg ügyvédje, dr. Ruttner György könyvbemutatóján Stohl András. A hivatalos verzió szerint színházi próbán volt, de a Bors megtudta, hogy színházigazgatója, Alföldi Róbert nem engedte el.
ápr. 12
6:45
Pelé: Messi nem olyan jó, mint Neymar (Infostart)
Pelé szerint Lionel Messi, a Barcelona argentin sztárja jelenleg nem a világ legjobb labdarúgója, így minden idők legjobbja sem lehet.
ápr. 12
6:47
VV Attila a kerítésen át menekült Kingától (BorsOnline)
Egyre közelebb kerül Kingához VV Attila, aki már a szőkeség szüleinél is járt. Igaz, nem találkozott velük, mert egy hosszúra nyúlt éjszaka után kísérte haza a lányt, aki véletlenül bezárta a kertbe.
ápr. 12
6:48
Flashmob József Attiláért (Spa Trend Online)
Pesten, az Írók Boltjában ma nyitástól zárásig bárki verselhet. Verset mondhat hangosan. Délután ötkor, a gongszót követően flashmob veszi kezdetét: a költészet napja tiszteletére mindenki ugyanazt a József Attila verset mondja, mely úgy kezdődik: "József Attila, hidd el, hogy nagyon szeretlek..."
ápr. 12
6:50
Hárommillió Manon-rajongó (Spa Trend Online)
A közelmúltban a budapesti Uránia filmszínház és a Művészetek Palotája közönségével egy időben világszerte hárommillió operarajongó élvezhette a New York-i Met Manon előadását.
ápr. 12
6:54
Tűzön-vizen át: kitart az egykulcsos adó mellett a kormány (ProfitLine)
Kitart a kormány az arányos, egykulcsos személyi jövedelemadó (szja) mellett - mondta Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adóügyekért felelős helyettes államtitkára a Magyar Nemzetnek. Mint elmondta, az új adórendszer kétharmados oltalmát sem kívánják megszüntetni, ezt a hiteltárgyalások megkezdésének feltételeként eddig sem a valutaalap, sem az Európai Unió nem kérte.
ápr. 12
6:54
Több ezren tüntettek két napon át a kínai Csungkingban (ATV)
Ezrek tüntettek két napon át a délnyugat-kínai Csungkingban (Chongqingban); a kerületek összevonásában hátrányosan érintettek tömege rendőrségi autókat borított fel, utakat zárt le - jelentette helyi források alapján a Hszinhua hírügynökség csütörtökön.
ápr. 12
7:03
Kulcsi dráma: újra szurkált Csanád (BorsOnline)
Helyszíni szemlére szállították a kulcsi családirtót. H. Csanád műanyag késsel, embernagyságú bábun mutatta meg, hogyan végzett hozzátartozóival. A Bors utánajárt, miképp lett szörnyeteg az ifjúkori zseniből.
ápr. 12
7:03
Nyeletlen esernyő bicikliseknek (Blikk)
ápr. 12
7:05
Negyvenkilenc évesen vetkőzött meztelenre Szalay Kriszta (BorsOnline)
Szalay Kriszta színésznő nemcsak testileg, lelkileg is pőrére vetkőzött, és könyvében elmeséli, hogyan élte meg, amikor egy fiatal lány be akart furakodni a házasságába.
ápr. 12
7:12
Riadókészültségben van Japán (ATV)
Riadókészültségben várja Japán és a Fülöp-szigetek, hogy Észa-Korea a nemzetközi tiltakozások ellenére csütörtöktől hétfőig bármelyik pillanatban nagy hatótávolságú rakétával műholdat bocsáthat fel a világűrbe.

Keresés