Nem tartja terrorszervezetnek az Obama-adminisztráció a Boko Haram nevű iszlamista fegyveres csoportot, amely tavaly karácsonykor bombákat robbantott nigériai templomokban. A szervezet saját bevallása szerint addig kívánja folytatni terrortámadásait, míg Nigéria muszlim hatalom alá nem kerül. Sőt, „el akarják törölni” a keresztényeket.
Belátható időn belül létrejöhet az agrárbank Magyarországon a kormány szerdai ülésén hozott döntés eredményeként - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a kabinet ülését követően.
Új eljárás megindítását kérte a tavaly szeptemberi, dabronci halálos áramütés ügyében a Vas Megyei Kormányhivatal munkavédelmi és munkaügyi szakigazgatási szervétől a baleset legsúlyosabb, később a kórházban elhunyt sérült családjának jogi képviselője.
Toulouse — Egy életre szóló élményben részesülhetett egyik olvasónk, Pilián Delila (29)! A taktaharkányi könyvtáros hölgy ugyanis március végén eljutott a toulouse-i repülőgépgyárba, miután ő nyerte meg a Blikk és a Wizz Air közös kvízjátékának díját, a különleges gyárlátogatást.
Sajtóértesülés szerint a kormány döntött az ország új, 2020-ig szóló külgazdasági stratégiájáról. A Index szerint a Magyar Export-Import Bank (az Eximbank) és a Magyar Exporthitel Biztosító a nemzeti fejlesztési tárcától a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz kerül, továbbá őszre megalakul egy, a kkv-k exportját segítő Kereskedőház. A külgazdasági kapcsolatokban Magyarország kelet fel nyit.
Az elmúlt egy napban a jelentõs nemzetközi befektetõi hangulatromlás ellenére is délig viszonylag stabil volt a forint az euróval szemben, aztán mérsékelt gyengülést szenvedett el. A...
Belátható időn belül létrejöhet az agrárbank Magyarországon, erről határozott a kormány szerdai ülésén - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a kabinet ülését követően.
57,3 pontról 56 pontra csökkent a szolgáltatói ISM index értéke márciusban, ami kisebb csalódást okozott a piaci szereplők számára, a szakértői konszenzus ugyanis 56,7 pont volt. Az ISM (Institute...
Hétfőtől Koppenhágában tér vissza háromhetes, edzésekkel töltött "pihenőjéről" Babos Tímea, a világranglista 68. helyén álló magyar teniszezőnő. A 18 éves, február végén Monterreyben WTA-tornát nyerő reménység elutazása előtt adott exkluzív interjút a sport365.hu-nak.
Mosonmagyaróvár — Óriási szerencse! Mindössze centiméterekkel süvített el az arca mellett egy éles lövedék annak a férfinak, aki gyanútlanul korzózott kedd délután Mosonmagyaróvár sétálóutcáján a verőfényes napsütésben.
Az idén drasztikusan drágul a tojás, így többe kerül a húsvéti ünnepi étkezés, a kereskedők azonban arra számítanak, hogy 2012-ben is fogunk annyit költekezni húsvétkor, mint tavaly.
Több tonna romlott húst foglaltak le a szakhatóságok Szarvason egy vállalkozás telephelyén, a cég tevékenységét az élelmiszerlánc-biztonsági szakhatóság felfüggesztette - tájékoztatta az MTI-t Vargáné Szombati Andrea, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerdán.
Csökkenéssel indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapír-piacokon, ugyanis a kedvező foglalkoztatottsági adat sem tudta ellensúlyozni az Európával kapcsolatos aggodalmakat, melyre a csalódást keltő spanyol kötvényaukció ismét felerősített.
Kockázatkerülő nemzetközi befektetői hangulatban gyengült a forint szerdán; az eurót délután négy órakor 295,24 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben a kedd délutáni 293,83 forint után.
Az Appeninn tőzsdén kívüli ügylet keretében 730 000 db saját részvényt vásárolt 415 Ft/db átlagáron. A fentiek következtében a cégcsoportnál lévő saját részvények darabszáma 2 227 400, ennek...
Újra elkérik a jegyeket és a bérleteket pályaudvarok peronkapuinál az ellenőrök. A MÁV ugyan nem tervezi visszaállítani a tavaly év végén megszüntetett peronkapus jegyellenőrzést, csak szúrópróbaszerűen nézik az utasok menetjegyeit. Ráadásul most a pályaudvarokon kívül a forgalmasabb állomásokon és megállóknál is számítani lehet az ellenőrökre....
Schmitt Pál köztársasági elnök lemondásával nem üzemel a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) honlapja; az internetes oldalon olvasható közlemény szerint az új köztársasági elnök megválasztását követően indul újra a portál.
Mint ahogy arról már a sajtó is beszámolt: miután Mészáros Ferencet menesztette a Pécsi MFC futballcsapatának vezetősége, nyárig Mink Olivért, az eddigi pályaedzőt bízták meg azzal, hogy ellássa a vezetőedzői feladatokat.
Hosszú idő után újabb divatfotózást vállalt Iszak Eszti. A műsorvezető elárulta, nagyon élvezte, hogy kicsit visszacsöppenhetett ebbe a világba, bár hozzátette, vannak árnyoldalai is a modellszakmának.
Milton Keynes — Nagyot változott tavaly óta Sebastian Vettel (24) lelkiállapota. A világbajnoki címvédő Forma–1-es pilóta az előző évben ellenállhatatlanul menetelt a végső győzelem felé, sorra nyerte a futamokat és széles mosollyal fogadta a gratulációkat.
Jelentős javulást jelentett az AAA Auto az elmúlt hónapokról. A cégnél főleg a téli hónapok voltak erősek, az eladási számok az idei első negyedévben 10,2 százalékkal voltak nagyobbak, mint egy évvel ezelőtt. Az első három hónapban 12,175 autót adott el a cég, a március a legjobb hónap volt 2008 augusztusa óta.
Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető szerdán sajtótájékoztatón elmondta: az MSZP "az összes irodáját kinyitja", hogy aki akarja, elmondhassa, milyen államfőt szeretne. A párt infoközpontja pedig összesíti az e témában telefonon és e-mailben érkező véleményeket, majd az összegzést még a jelölési folyamat ideje alatt nyilvánosságra hozzák.
A nemzetközi élvonalból alig egy-két versenyző hiányzik majd, így világbajnoki erősségű mezőny szerepel a jövő hét második felében sorra kerülő Trigránit öttusa Világkupán, Százhalombattán.
Szerdán elrajtol az észak-amerikai baseballbajnokság (MLB) 112. szezonja, ahol felborulhat az erősorrend. A liga legjobb játékosának tartott, Albert Pujols is csapatot váltott, ezen felül a Detroit Tigers is kifogott egy nagyhalat.
Jelentős mértékben, 9 millió hordóval emelkedtek múlt héten az amerikai nyersolajtartalékok, 1,5 millió hordóval csökkentek a benzintartalékok, és stagnáltak a dízelt és fűtőolajat tartalmazó...
Waregem — Már a bringások is tarthatnak a pályára berohanó drukkerektől. A belgiumi Gent–Welvegem kerékpáros körversenyen is egy váratlan „betolakodó" jelent meg a kerekezőknek fenntartott területen, igaz, rá valamiért senki nem tudott haragudni...
A vártnál nagyobb mértékben csökken az amerikai szolgáltatóipari aktivitás márciusban. Az ISM szolgáltatóipari beszerzőmenedzser-index értéke 56 százalékra csökkent a februárban mért 57,3 százalékról. Az elemzői várakozások 56,9 százalékra számítottak.
A NÉBIH a márciusi ellenőrzések során közel tízmillió forint bírságot szabott ki, a húsvétot megelőző időszakban kiemelt, a teljes élelmiszerláncra kiterjedő országos ellenőrzésekre kerül sor - közölte a hatóság.
Magyarország — Azt hiszi, betolakodóval küzd, pedig csak a tükörképével: elsőre mókásnak tűnik, de a tavasszal saját magával viaskodó madár veszélyben van.