2012. április 23. hétfő

ápr. 23
13:51
Edzőváltás a kiesés fenyegette Genoánál (Agroinform)
A Genoa a Siena elleni 4-1-es vereség után már csak egy ponttal előzi meg a 18., már kieső helyen álló Leccét.
ápr. 23
13:52
Homszban nyugalom, máshol folytatódnak a harcok (hirado.hu)
Kofi Annan reményét fejezte ki, hogy a folytatodó harcok ellenére a kéksapkások jelenléte tárgyalásokhoz vezethet a szembenálló felek között.
ápr. 23
13:53
Lemondhat a holland kormány (ProfitLine)
Lemondásáról döntött a holland kormány sajtóértesülések szerint hétfői válságtanácskozásán, amelyet azt követően hívtak össze, hogy a múlt hét végén eredménytelenül fejeződtek be a tárgyalások a kisebbségben lévő kormánypártok és eddigi külső támogatójuk, a szélsőjobboldali Szabadságpárt között a szükséges további költségvetési megtakarításokról.
ápr. 23
13:53
Nyolc év után újra főtáblára került ATP-versenyen férfi teniszezőnk (Agroinform)
Balázs Attila felkerült a bukaresti tenisztorna 32-es főtáblájára. Legutóbb 2004-ben Sávolt Attila jutott el eddig.
ápr. 23
13:57
Bruce Willis még mindig szereti Demit (BorsOnline)
Hollywood nagyágyújának élete mindig is a nők körül forgott. Sorozatunk első részében megtudhatják, miért játszik a mai napig fontos szerepet Bruce életében első felesége, Demi Moore.
ápr. 23
14:00
Lemond a holland kormány (Metropol)
Lemondásáról döntött a holland kormány sajtóértesülések szerint hétfői válságtanácskozásán, amelyet azt követően hívtak össze, hogy a múlt hét végén eredménytelenül fejeződtek be a tárgyalások a kisebbségben lévő kormánypártok és eddigi külső támogatójuk, a szélsőjobboldali Szabadságpárt között a szükséges további költségvetési megtakarításokról.
ápr. 23
14:00
Csődbe ment a mintaerőmű (hirado.hu)
Magyarország első zöldmezős beruházásban épült bioerőműve volt a szakolyi, 2009-ben adták át. főtulajdonosa most csődöt jelentett.
ápr. 23
14:02
Kiirtaná a "titokerdőt" az LMP (hirado.hu)
Az ellenzéki párt változtatna a bizottságok adatkezelési szabályain.
ápr. 23
14:03
Augusztus 20-án ismét Budapesten az atlétika nagyágyúi (Sport365)
"Ünnepelj a győztesekkel" a mottója az augusztus 20-án másodszor sorra kerülő Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjnak, utalva ezzel arra, hogy a londoni olimpia után egy héttel várhatóan friss ötkarikás érmesek indulnak a Puskás Ferenc Stadionban.
ápr. 23
14:04
Bizottsági igen a jegybanktörvény-módosításra (hirado.hu)
A kormány, ha kell, újabb változtatásokra is kész.
ápr. 23
14:05
Olimpiai létesítmények - A Copper Box (Sport365)
Már száz nap sincs hátra a londoni olimpiáig, új sorozatunkban részletesen bemutatjuk a helyszíneket, fotókkal, videókkal. A mai részben kézilabdázóink fellépéseinek színhelyét, a Copper Boxot mutatjuk be.
ápr. 23
14:06
Itt van Orbán és Matolcsy öt új adója: íme a részletek (Pénzcentrum)
Az államháztartás egyensúlyát a költségvetés bevételi oldalán alapvetően öt új adóintézkedés bevezetése biztosítja - derül ki a ma nyilvánosságra került Széll Kálmán Terv 2.0 programból. A program egyik meglepetése, hogy már idén jön a telekomadó, megadóztatják a casco-t és a balesetbiztosításokat....
ápr. 23
14:06
Erre vártunk: itt a Széll Kálmán Terv 2.0! (Portfolio)
A kormány hétfő délután közzétette a "Széll Kálmán Terv 2.0" címet viselő, 505 oldalas dokumentumot, ami tartalmazza a konvergencia programot és Brüsszelbe is elküldte. A tét óriási: a kormány ezzel...
ápr. 23
14:06
Komoly belharcok osztják meg a szír ellenzéket (ATV)
Szíria fő ellenzéki csoportjainak a rezsim megbuktatására irányuló erőfeszítéseit az ellenzéki frakciók közötti ideológiai nézeteltérések ássák alá – derül ki a szír ellenzék gyűjtőszerve, a Szíriai Nemzeti Tanács (SZNT) postafiókjából kiszivárogtatott e-mailekből.
ápr. 23
14:06
Semjén: Az oktatásnak nemzetstratégiai jelentősége van (hirado.hu)
Egy közösség megmaradását az biztosíthatja, ha tagjai piacképes tudás birtokában vannak - mondta a magyar miniszterelnök-helyettes Szabadkán.
ápr. 23
14:08
Kormányválság Hollandiában (Portfolio)
A megszorító intézkedéssel kapcsolatos tárgyalások sikertelensége miatt valószínűleg lemond Mark Rutte, holland kormányfő. Rutte lemondása miatt a kormány is bukhat, a koalíciós partner támogatása...
ápr. 23
14:08
A kormány elküldte Brüsszelbe a konvergenciaprogramot (ATV)
Ezzel a kabinet eleget tesz az Európai Tanács ajánlásának, így az ország 8 év után először kerülhet ki a túlzottdeficit-eljárás alól.
ápr. 23
14:10
Devizapiaci feltámadás (Portfolio)
A devizapiacon a korrekciós időszakok után most várhatjuk csak az igazi száguldást. Készüljön fel velünk a közeljövő lehetőségeire. Mai cikkünkben az EUR/USD, valamint az USD/CAD grafikonját...
ápr. 23
14:10
A Kanadába emigrált cigányokról vitatkozott a Fidesz és a Jobbik – parlamenti percről percre (ATV)
Délután egykor Lezsák Sándor hosszú fölszólalásával megkezdődött a Ház ülése. A kormány részéről elhangzott a „reform” szó. Hivatalos lett: május 2-án lesz a köztársaságielnök-választás. A fideszes államtitkárt a Jobbik leliberálisozta. Ismét megtörtént - háromszor is -, hogy egy interpellációra adott válasz elfogadására 194-nél kevesebb igen válasz érkezett, így az csak az ellenzék szavazataival…
ápr. 23
14:12
Új szakmát kapott hatvan hajléktalan (HR Portál)
Hatvan hajléktalan embert képeztek ki új szakmára a Magyar Máltai Szeretetszolgálat most lezárult, pályázati forrásból finanszírozott programjában.
ápr. 23
14:14
70 ezer munkanélküli Borsodban (HR Portál)
Egy hónap alatt jelentősen, csaknem hatezerrel csökkent a regisztrált munkanélküliek száma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ám még így is több mint 70 ezer állástalant tartott nyilván március végén a megyei kormányhivatal munkaügyi központja - derül ki a hétfőn nyilvánosságra hozott adatokból.
ápr. 23
14:15
Kis lábon él, de hatalmas show-t csinál Roland, a törpe DJ (BorsOnline)
Kis lábon él, de hatalmas show-t csinál a 21 éves törpe nagykanizsai lemezlovas, Polics Roland, művésznevén DJ Little Roll. Menedzsere, Fábián Martin szerint ő a világ legkisebb termetű DJ-je.
ápr. 23
14:15
Elsüllyeszthetetlen volt a Titanic (Kreatív Online)
A katasztrófa évfordulója uralta a magyar sajtót.
ápr. 23
14:18
Vádemelés a pécsi temetkezési cég ellen (Metropol)
Vádemelést javasolt a rendőrség az ügyészségnek a napokban a Pécsi Temetkezési Kft. korábbi gazdálkodásával összefüggő feltételezett visszaélések miatt. A megyei főügyészhelyettes a részletekről mindössze annyit közölt, hogy a két érintett a nyomozók szerint 46 millió forint kárt okozott.
ápr. 23
14:18
2012 májusi divatanyag 2.rész (Joy)
Ebben a videóban egyrészt láthatjátok, hogy milyen sminket kapott a májusi divatanyagunkban látható modell, másrészt sminkesünk néhány hasznos nyári smink tippet is megoszt veletek!
ápr. 23
14:18
Felmérés a kulturális tájékozottságról (hirado.hu)
A válaszadók több mint 18 százaléka az olvasást tartja a legkedvesebb kulturális elfoglaltságnak.
ápr. 23
14:20
Jól választasz, ha hátul cipzárosat választasz! (Joy)
A sztárok segítségével most bemutatjuk neked, hogy mennyire divatos is manapság egy hátul cipzáros ruha. Képek!
ápr. 23
14:20
Szemkárosodásra hajlamosak a vöröses tollú madarak (hirado.hu)
A szürke hályogra hajlamos madárfajokat egy bizonyos pigment megléte kapcsolja össze.
ápr. 23
14:24
Öt új adóintézkedést vezet be a kormány (Infostart)
A Széll Kálmán-terv második változata alapján a pénzügyi tranzakciós adó alapvetően lakossági és vállalati banki, illetve postai tranzakciókra, így a készpénzfelvételre és befizetésre, a gazdasági szereplők banki átutalásaira, a csoportos beszedésekre, a bankkártyás vásárlásokra és a postai pénzforgalmi tranzakciókra terjedne ki. A telefonadó általánosan minden megkezdett perc és elküldött SMS/MMS…
ápr. 23
14:24
Elkészült a Széll Kálmán Terv 2.0 (ProfitLine)
Magyarország a Széll Kálmán Terv 2.0 programjával eleget tesz az EU Tanács ajánlásának, így hazánk 8 év után először kerülhet ki a túlzott deficit eljárás alól.
ápr. 23
14:24
Csalódást okozott a Conoco gyorsjelentése (Portfolio)
A vártnál kisebb nyereségről számolt be az egy részvényre jutó eredmény szintjén a ConocoPhilips 2012 első negyedévére, az elemzők által várt 2,08 dollárral szemben 2,02 dolláros egy részvényre jutó...
ápr. 23
14:26
Ciklikus fellendülés tapasztalható - VIDEO (ProfitLine)
Egyensúlytalanság van a piacon, de a technológia és energia szektorban, valamint az iparvállalatoknál erősödés, a kötvénypiacokon bizonytalanság látható.
ápr. 23
14:26
Magasabb kulcs mellett marad jövőre is a Robin Hood-adó (Portfolio)
A Széll Kálmán Terv 2.0 az energiaszolgáltatók jövedelemadójának fenntartását, bővítését hirdeti meg, melyből a kormány a 2013-as évre 55 milliárd forintos összeget remél. Mindez annyit tesz, hogy a...
ápr. 23
14:27
Itt a Szél Kálmán Terv 2.0: 600 milliárdos csomagot készít elő a kormány (frissítve) (Privátbankár)
A Magyar Kormány elfogadta a „Következő lépés, Széll Kálmán Terv 2.0” programot, amelynek része a Brüsszelbe mai napon elküldött Konvergencia Program és Nemzeti Reform Program. Jön a Széll Kálmán Terv 2.0 - és jön januártól a tranzakciós adó, és néhány hónapon belül a telefon-adó, hiszen Máltán is van olyan. Lesz egységes biztosítási adó is.
ápr. 23
14:27
Tranzakciós adó: így szünteti meg az adócsalást a kormány? (Adózóna)
Nem véletlenül kapott rengeteg kritikát az utóbbi hetekben az április elején megpedzegetett pénzügyi tranzakciós adó. Az új teher uniós jogba sokak szerint nem ütközik, az Adózóna szakértője azonban ezt vitatja. Abban viszont egyetértés van a szakértők között, hogy a tranzakciós adó világszinten példanélküli, ráadásul a feketegazdaságot erősítheti. Mindenesetre az irány jól látszik: a hazai…
ápr. 23
14:27
20,11 millió forintért kelt el a 13,6 milliót érő, első hazai Mercedes (Auto Pult)
A kecskeméti Mercedes-Benz gyárat bemutató cikkünkben beszámoltunk arról Olvasóinknak, hogy a Mercedes az első hazai gyártású 'ügyfélautót' (tehát nem tesztmodellt) elárverezi, és a teljes összeget jótékony célra fordítja; az első B-osztály licitára a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat munkáját támogatja.
ápr. 23
14:27
Blatter a beteg Havelange ágyánál vizitált (Agroinform)
A FIFA jelenlegi elnöke a szervezet korábbi, most kórházban fekvő elnökénél tett baráti látogatást.
ápr. 23
14:29
Szerdától végre csökken a benzin ára, stagnál a gázolaj (Auto Pult)
Az utóbbi hetek temérdek árduzzasztása után végre-valahára kicsit szusszanhatnak az autósok, ugyanis a hazai töltőállomásokon szerdától 4 forinttal csökken a benzin ára a korábbi történelmi csúcs alá, miközben a gázolaj literjéért elkért összeg marad a régiben.
ápr. 23
14:29
Muamba először beszélt szívmegállásáról (Agroinform)
A Bolton Wanderers középpályása először adott interjút azt követően, hogy március 17-én mérkőzés közben megállt a szíve.
ápr. 23
14:33
Álpisztollyal próbált postát rabolni (Blikk)
ápr. 23
14:35
Pisztolyutánzattal próbálták kirabolni a postát (Blikk)
ápr. 23
14:36
Hivatalosan is Áder János a Fidesz-KDNP jelöltje (Metropol)
Benyújtotta a Fidesz és a KDNP frakcióvezetője hétfőn a parlamentnek az Áder János államfővé választásához szükséges ajánlási íveket.
ápr. 23
14:36
K&H;: az IMF/EU-megállapodás csökkentheti az alapkamatot (hirado.hu)
Erősödne a forint, csökkennének az állampapír-hozamok.
ápr. 23
14:36
Nyolc év után van újra magyar főtáblásunk ATP-versenyen (Sport365)
Balázs Attila felkerült a 450 ezer dollár összdíjazású bukaresti tenisztorna 32-es főtáblájára.
ápr. 23
14:38
Kilencéves kislányát zaklatta az egri férfi (hirado.hu)
Az 51 éves férfi büntetőpere hétfőn kezdődött.
ápr. 23
14:38
A világ legértékesebb portugál játékosainak Top10-es listája (Sport365)
A német transfermarkt.de összeállította a legértékesebb portugál futballisták tízes listáját.
ápr. 23
14:40
Itt bukkanhat fel Bruce Willis Budapesten (hirado.hu)
Íme Willis új filmjének budapesti helyszínei. Itt akár el is csíphetjük a világsztárt!
ápr. 23
14:42
Amerikát is ellephetik az eladók (Portfolio)
Továbbra is vaskos mínuszban állnak az európai részvényindexek, az esésbe pedig Amerika is becsatlakozhat, legalábbis erre következtethetünk a határidős indexek jelen állásából. Makroadatok ma nem...
ápr. 23
14:42
"Széll Kálmán Terv 2.0" Jön az e-útdíj, a tranzakciós- és telekomadó (ATV)
A tervezett 567-665 milliárd forint, az államháztartás pozícióját javító intézkedések közül jövőre a legnagyobb tétel a 0,1 százalékos maximum 30 ezer forintos pénzügyi tranzakciós illeték bevezetése, amelytől 130-228 milliárd forint bevételt vár a kormány jövőre - áll a Széll Kálmán Terv 2.0 részeként hétfőn benyújtott konvergenciaprogramban.
ápr. 23
14:44
Mekkora terhet jelent a távközlési szolgáltatási adó? (Portfolio)
A Széll Kálmán Terv 2.0 alapján már idén júliusban egy új adó bevezetésére kerül sor Magyarországon. A távközlési szolgáltatási adó fogyasztási típusú adó lesz, amelyet minden mobil- és vezetékes...

Keresés