Bár a Nemzeti Erőforrás Minisztérium nem támogatta, az alkotmányügyi bizottságban a képviselők hétfőn mégis megszavazták a fideszes Kósa Lajos zárószavazás előtti módosító indítványát.
Azt, hogy az arany a mai időkre már az egyik legspekulatívabb befektetési termékké vált, kiválóan bizonyítja egy hétfő reggeli Bloomberg kommentár: „csökkent az arany ára az európai adósválság szétterjedésének aggodalmától valamint a kínai gazdaság lassulásával kapcsolatos félelmektől vezérelve…”
Magyarországról kivonuló multik boltjait vásárolja fel a Coop-csoport, a felvásárlásokat várhatóan napokon belül bejelentik - mondta Murányi László, a Co-op Hungary Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
A szavazatok teljes feldolgozottsága után a hivatalos eredmények szerint Francois Hollande szocialista jelölt 28,63 százalékkal végzett az élen a francia elnökválasztás első fordulójában. A május 6-i második fordulóban a jelenlegi államfővel, a konzervatív Nicolas Sarkozyvel mérkőzhet meg, akire a választók 27,18 százaléka szavazott.
Megkezdték a járőrözést a Balatoni Vízi Polgárőr Szövetség (BVPSZ) tagjai kedden, a szervezet idén nagyobb figyelmet kíván fordítani a turisztikai övezet nem közvetlen vízparti, úgynevezett háttértelepüléseinek közbiztonságára - mondta Bozsóky Ferenc, a szövetség elnöke Hévízen.
A Latin Carneval és Kővári Máté kiesését a CSISZ-ből szinte mindenki igazságtalannak tartotta. Igaz, a táncos csapat és a standupos srác is kapott hideget, meleget olvasóinktól.
Ahol a legnagyobb bátorság sem elég, talán segít egy adag hülyeség – vélhetően valami hasonló mottót tudhatnak magukénak azok a moszkvai fiatalok, akik mindenféle biztosítókötél nélkül másznak hajmeresztő helyekre.
Kevesebb mint ötven nap, és a Lengyelország-Görögország mérkőzéssel elkezdődik a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság. Cikkünkben bemutatjuk a stadionokat, elsőként a nyitómérkőzés helyszínéül szolgáló varsói Nemzeti Stadiont
Az észak-amerikai baseballbajnokság (MLB) 19. játéknapján a Houston Astors meglepően simán, 12-0-ra győzte le a Los Angeles Dodgerst. A Kansas City Royals sorozatban 10. mérkőzését veszítette el. Bostonban elmosta az eső a csúcsrangadót.
A februári kiugróan magas deficit után márciusban is hiányt halmozott fel az államháztartás. Az NGM adatai szerint márciusban az államháztartás központi alrendszerének hiánya 230,9 milliárd forintra rúgott. A központi költségvetés bevételei 47 milliárddal csökkentek az előző év azonos időszakához képest, csökkent az áfából származó bevétel, míg a kiadások között a kamatkiadások emelkedtek meg…
Szerdán nulla órától bruttó négy forinttal csökkenti a benzin, és szinten tartja a gázolaj nagykereskedelmi listaárát a MOL. A benzinár utoljára február elején csökkent, azóta az emelkedés majdnem folyamatos volt....
A Széll Kálmán Terv 2.0 az energiaszolgáltatók jövedelemadójának fenntartását, bővítését hirdeti meg, melyből a kormány a 2013-as évre 55 milliárd forintos összeget remél. Mindez annyit tesz, hogy a...
Kriminalisztikai és kriminológiai szempontból is elemzi a rendőrség az elmúlt két hétben történt gyilkossági ügyeket. Az MTI által megkérdezett, kriminológiával foglalkozó szakemberek egybehangzóan azt mondták, az elmúlt években nem emelkedett az erőszakos bűncselekmények száma, hanem súlyosabbá váltak az elkövetési módok, és ennek az okát a társadalmi változásokban kell keresni.
A kormány által közzétett Széll Kálmán Terv 2.0 minden eddiginél részletesebben foglalkozik az elektronikus útdíjjal. E szerint bevezetésére legkésőbb 2013. július 1-jén kerül sor, és már jövőre 75...
Szépen csendben frissült a Renault kínálata: ráncfelvarrás áldozata lett nemrégiben a Scénic páros, a Genfi Autószalonon pedig a Mégane is. Noha a hajtásláncokat illetően újdonságot egyelőre nem próbálhattunk ki, az üde tavaszi napra szervezett menetpróbán a Renault tanúbizonyságot tett arról, hogy az ízlés és a stílus sem idegen tőle.
Fabrice Muamba március 17-én újraszületett: a Bolton focistája a pályán rosszul lett, 78 percig volt halott, de visszahozták az életbe. Először nyilatkozott a brit lapoknak.
A Fővárosi Törvényszék az időszerűségi mutatókat tekintve eredményes évet zárt, és a helyi bíróságokon - a kerületi bíróságokon és a munkaügyi bíróságon - több ügyet fejeztek be, mint ahány hozzájuk érkezett - mondta Fazekas Sándor, a Fővárosi Törvényszék elnöke hétfőn Budapesten.
Nem szavaz a parlament bíróságok szervezetéről és igazgatásáról, valamint a bírók jogállásáról szóló törvény módosításáról - noha többek között ez az egyik előfeltétele az IMF-hitelnek. Szó lesz viszont iránytaxiról, és 4,5 órás időkeretben beszélget a Tisztelt Ház az "egyenruhás- és a cigánybűnözésről".
Mennyit ér egy közalkalmazott diplomája, ha nyelvvizsgával párosul? Mitől függ, hogy pontosan mennyit keres és hogyan befolyásolja mindezt az életkor? Olvasói kérdésre, az Adózóna szakértője Surányi Imréné válaszol.
Az államháztartás egyensúlyát a költségvetés bevételi oldalán alapvetően öt új adóintézkedés bevezetése biztosítja. Az intézkedések kialakításakor a Kormány nagy hangsúlyt helyez arra, hogy azok folyományaként elsősorban az indirekt, fogyasztási/forgalmi típusú adók súlya növekedjen.
Az előttünk álló héten sem változik a forgatókönyv, a várhatóan továbbra is kedvezően alakuló amerikai vállalati gyorsjelentések próbálják ellensúlyozni az Európából érkező negatív híreket. Az eddig...
A rokkantnyugdíjasok félnek a rájuk váró komplex vizsgálattól, a szabályozás szerint munkaképessé nyilváníthatják például azt, akinek amputálták a lábát - írja hétfői számában a Népszava.
Csökken Európa befolyása a világban - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Brüsszelben, "Magyarország megújulása és az európai gazdasági felépülés" című előadásában, az Európai Politikai Központ (European Policy Centre, EPC) nevű elemző műhely rendezvényén.
Török Zoltán, a Raiffeisen Bank makroelemzője szerint a kiadási oldalon fontos szerkezeti reformintézkedéseket tartalmaz a hétfőn közzétett Széll Kálmán Terv 2.0 című program, amelynek sikere ugyanakkor attól is függ, hogy az Európai Unió jóváhagyja-e a pénzügyi tranzakciós adót.
A parlament mezőgazdasági bizottságának MSZP-s alelnöke szerint évente akár húszmilliós állami támogatást is zsebre tehetnek azok a Fidesz-közeli politikusok, akik az állami földpályázatok révén jutottak termőföldhöz.
Ha az új telekomadó elég sokakat késztet a telefonálási szokásaik újragondolására, elképzelhető, hogy a végén nem is származik többletbevétele a költségvetésnek. Se szeri, se száma már az olyan megoldásoknak, amelyek segítségével egyáltalán nem kell telefonszámlát fizetnünk, de internet-kapcsolatra azért szükség van.
A szakvezetők előzetesen többet reméltek, végül - a szabadfogású 120 kilós Ligeti Dániel révén - csak egy olimpiai kvótát sikerült szereznie a hétvégén rendezett szófiai kvalifikációs versenyen a magyar birkózócsapatnak.
Arn Gréta felkerült a főtáblára a 740 ezer dollár összdíjazású stuttgarti salakpályás női tenisztornán, míg a másik selejtezős magyar, Czink Melinda a 220 ezer dollár összdíjazású marokkói salakpályás női tenisztornán érte el ugyanezt.