A francia Danone-csoport bevétele 7,6 százalékkal 5,1 milliárd euróra emelkedett az idei első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, elsősorban az Ázsiában felszökött ásványvíz értékesítésnek köszönhetően.
Szabó Máté ombudsman szerint nem jogállami az ügyvédi eskü új szövege, ezért a szaktárcához fordult, hogy felvesse a törvénymódosítás lehetőségét - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala kedden az MTI-vel.
Az MSZP szerint mindenki megfizeti a kormány hiteltelenségének árát, azt, hogy egyre kevesebben hisznek a kabinetnek Európában, és azt is, hogy a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) való megállapodás híján kétszer akkora hozammal értekesíthetők a magyar állampapírok, mint amekkora kamatszintet az IMF-megállapodás eredményezne.
A Demokratikus Koalíció népszavazási kezdeményezéséről a Házszabály 109.§-a alapján kizárólag az Országgyűlés dönthet, Lezsák Sándornak ehhez nincs joga - írja a DK közleményében, - Lezsáknak csupán annyi a feladata, hogy a kezdeményezést beterjessze a Parlament ülésére.
Több mint ezer embert küldhetnek el a MÁV-tól a járatritkítások miatt - ettől tartanak a szakszervezetek. Az új vasúti menetrend életbe lépése utáni sajtóhírek szerint távozik Szarvas Ferenc, a vasúttársaság elnök-vezérigazgatója. A minisztérium egyik értesülést sem erősítette meg - olvasható a hirado.hu-n.
Inzulinnal akarta megölni ittas férjét egy nő Nyíregyházán, de a szer beadása után végül orvost hívott házastársához; a 43 éves asszony ellen emberölés kísérlete miatt indult büntetőeljárás - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata kedden az MTI-vel.
Az idei első negyedév meglehetősen erős volt a tőzsdéken, az elmúlt hetekben azonban érezhetően nőtt a bizonytalanság, ami a részvényárfolyamok jelentősebb esésében is megmutatkozott. Az alábbiakban...
A három műszakos folyamatos munkarend az egyik a lehetséges ártalmak közül, amelyek fokozottan igénybe veszik az emberi szervezetet - ismerte el Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter hétfői parlamenti felszólalásában. Arról viszont egyelőre nem árult el konkrétumot, milyen ellátás bevezetését tervezi a kormány az év végéig még létező korkedvezményes nyugdíj kiváltására....
A megkezdett építkezések száma 5,8 százalékkal csökkent, az újonnan kiadott építési engedélyeké viszont 4,5 százalékkal nőtt márciusban - jelentette az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériuma. Az...
A feljutás is múlhat a szerda esti szlovén-magyar mérkőzésen a ljubljanai divízió I-es jégkorong-világbajnokságon, ahol a két százszázalékos csapat közül a győztes óriási lépést tesz a világelitbe kerülés felé.
A kulcsi gyilkosság helyszínelésekor az ingatlanon talált, ismeretlen eredetű csontok több embertől származnak. A csontokat annál a háznál találták, egy árokban, ahol április elején H. Csanád Jutas (23) lemészárolta a családját.
A kulcsi gyilkosság helyszínelésekor az ingatlanon talált, ismeretlen eredetű csontok több embertől származnak - tájékoztatta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-t.
A Titanicban az a jó, hogy ha most csalódással kelsz fel a zsöllyéből, minden esélyed meglehet rá, hogy a következő vetítésen remekművel találkozol. Ha nem ma, hát holnap. Vagy holnapután.
Bizalmatlansági indítványt terjeszt be szerdán Mihai Razvan Ungureanu kormánya ellen a román ellenzék, egyebek mellett a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) alapított magyar kar miatt - jelentette be kedden Victor Ponta, a Szociálliberális Szövetség (USL) társelnöke.
Nyereséggel zárta az első negyedévet a közösségi vásárlói oldalként működő Bónusz Brigád, a cég kamat- és adófizetés, illetve értékvesztés előtti eredménye valamivel több mint 28 millió forint volt, míg a tavalyi első negyedévben mínusz 50,7 millió forintot tett ki az EBITDA.
Megállapodott a Fővárosi Vízművek kisebbségi részvénycsomagjának visszavételéről Tarlós István főpolgármester és Jean-Louis Chaussade, a francia Suez Environnement S.A. vezérigazgatója hétfő délután....
A pozitív piaci hangulat a tengerentúlra is átgyűrűzött, emellett több vállalat, mint például a Goldman Sachs, a Johnson & Johnson és a Coca-Cola gyorsjelentése is tovább fokozta a befektetői...
A rendőrség bejelentette, hogy a kulcsi gyilkosság helyszínelésekor az ingatlanon talált, ismeretlen eredetű csontok több embertől származnak, és ráadásul több évtizedesek.
Úgy tűnik, Rihanna, barbadosi származású énekesnő nem hazudott, mikor nemrég kijelentette: imád meztelenkedni. Ezt lépten-nyomon igyekszik is fotókkal alátámasztani.
Összesen 15,1 milliárd forintos vételárban állapodott meg a városvezetés a Fővárosi Vízművek kisebbségi részvénycsomagjáról a francia Suez Environnement S.A.-val; az 1997-ben kötött szindikátusi és menedzsmentszerződés megszüntetéséről és a részvény-adásvételről még határoznia kell a Fővárosi Közgyűlésnek - jelentette be Tarlós István főpolgármester keddi sajtótájékoztatóján.
Az Origo hírportál információi szerint várhatóan két héten belül átalakul a kormány: eszerint Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár felelhet majd a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalásokért, Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-minisztert pedig Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár válthatja. A lap úgy tudja, csere lesz a Fidesz-frakció élén is,…
Személyiségi jog megsértése miatt 400-400 ezer forint kártérítést kell fizetnie a Heves Megyei Önkormányzat fideszes elnökének, illetve egyik bizottsága szintén fideszes elnökének a megyegyűlést 2010-ig irányító Sós Tamás szocialista politikusnak; az Egri Törvényszék keddi, nem jogerős döntéséről Sós Tamás jogi képviselője tájékoztatta az MTI-t.
Erőszakos bűncselekmények, európai uniós eljárások Magyarországgal szemben, valamint a kormány gazdaságpolitikai intézkedései szerepeltek leggyakrabban a média hírműsoraiban márciusban - derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) gyorsjelentéséből, amelynek témája a politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban.
Az Európai Bizottság szerdán napvilágra kerülő csomagjában javaslatot fog tenni a minimálbér bevezetésére azokban az országokban, ahol jelenleg ez még nem létezik, például Németországban, és...
A női kézilabda Bajnokok Ligája fináléjában a Győr május 5-én Veszprémben, míg a KEK-döntőben a Ferencváros egy nappal később Dabason vívja hazai, első meccsét.
Az értékesítési volumen növekedésének köszönhetően profitnövekedésről számolt be a Coca-Cola az első negyedévre annak ellenére, hogy a nyersanyagköltségek emelkedtek a cégnél. A részvények árfolyama...
Több magyar doppingellenőr is hivatalos minőségben lesz jelen a londoni nyári játékokon, ahol a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) megbízásából fog dolgozni.
Az Eximbank 2012-ben is működtet exportfinanszírozó hitelprogramot a kis- és középvállalkozások számára - közölte az Eximbank tulajdonosi jogait gyakorló MFB Zrt. kedden az MTI-vel. Hasonló témákról...
Összesen 15,1 milliárd forintos vételárban állapodott meg a városvezetés a Fővárosi Vízművek kisebbségi részvénycsomagjáról a francia Suez Environnement S.A.-val; az 1997-ben kötött szindikátusi és menedzsmentszerződés megszüntetéséről és a részvény-adásvételről még határoznia kell a Fővárosi Közgyűlésnek – jelentette be Tarlós István főpolgármester keddi sajtótájékoztatóján
Veszteséggel zárta az elmúlt évet a tiszaújvárosi Tiszai Vegyi Kombinát (TVK Nyrt.), a vegyipari cég a magyar számviteli szabályok szerint mínusz 9,319 milliárd forint adózott eredménnyel és 196 milliárd 747 millió forint mérlegfőösszeggel zárta 2011-et, a cég a közgyűlés döntése szerint nem fizet osztalékot.
Idén nulla százalékos gazdasági növekedést, azaz stagnálást vár Magyarországon, jövőre pedig 1,8 százalékos növekedést jósol a Nemzetközi Valutaalap a kedden megjelent tavaszi Világgazdasági Kitekintésében (World Economic Outlook).