Közös megegyezéssel kezdeményezte munkaviszonyának megszüntetését Mészáros László, a Volánbusz Zrt. vezérigazgatója - ezt a vezérigazgató közölte az MTI érdeklődésére kedden.
A német Bertelsmann elkészítette egy új nemzetközi hitelminősítő létrehozatalára vonatkozó tervezetét, amit a héten Washingtonban kíván bemutatni a fejlett ipari és a feltörekvő országokat tömörítő G20-as csoportnak.
Romániában tavaly a munkanélküliségi ráta elérte a 7,4 százalékot az előző évi 7,3 százalékot követően - közölte kedden a román országos statisztikai intézet.
Két balszerencsés hajós az eBay nevű aukciós portálon vette a vitorlását, ami feltehetően hozzá nem értésüknek köszönhetően már rögtön az első útjukon zátonyra futott. A szerencsétlen páros mindössze ki szerette volna próbálni új szerzeményét és az egyik kikötőből át akarták vinni az alig egy kilométerre lévő másikba, mikor az örömük keserűséggé változott.
Első közös lakásukban Tolvai Renáta csecsebecséi vannak többségben, de ezt Kállay-Saunders András nem bánja. Számára csak az a fontos, hogy a Megasztárban megismert szerelmével együtt élhessen.
Sorozatban nyolcadik sikerére készül a Győr a női kézilabda Magyar Kupában, amelynek négyes döntőjét a hétvégén rendezik meg a magyar bajnok és Bajnokok Ligája-döntős együttes otthonában.
Réthelyi Miklós a Nemzeti Erőforrás Minisztere ezekben a pecekben adja át Mikó Zsuzsannának a Magyar Országos Levéltár főigazgatói megbízását az intézményben - erősítette meg a tárca lapunk információját.
A hihetetlen felvételen nem mindennapi esetet rögzítettek a fiatalok: egy kanadai lúd útonállóként támad egy járókelőre és a végén elég nehéz eldönteni, hogy vajon ki jött ki győztesként a párbajból.
A Raiffeisen Bank szerint végsősoron a magyar lakosságon csapódik majd le az IMF-megállapodás csúszása, illetve az annak fejében elvárt megszorítások. A bank elemzői szerint lesz megállapodás a nemzetközi szervezetekkel, de hogy ez milyen piaci környezetben történik, arra nincsen befolyásunk.
A várt 3,55 dollár helyett 3,92 dollár lett a Goldman Sachs egy részvényre jutó első negyedéves eredménye, a bevételek pedig szintén a várt fölött alakultak, hisz 9,45 milliárd dollár helyett 9,95...
A vidékfejlesztési miniszter feloldotta az erdőkre és az erdők melletti területekre 2012. március 10-én elrendelt általános tűzgyújtási tilalmat. A korábbi napok időjárása, valamint a meteorológiai előrejelzések alapján a tűzgyújtási tilalom fenntartása tovább nem indokolt....
Több magyar doppingellenőr is hivatalos minőségben lesz jelen a londoni nyári játékokon, ahol a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) megbízásából fog dolgozni.
Megerősítette Ausztria hosszú távú szuverén hazai és küladósságának lehetséges legjobb, "AAA" szintű besorolását kedden a Fitch Ratings, amely szerint az osztrák bankrendszer közép-kelet-európai kitettsége nem jelent komolyabb kockázatot.
Közel 40 évet követően ismét LNG-exportterminál épülhet az Egyesült Államokban azt követően, hogy a Cheniere Energy projektje megkapta az utolsó engedélyt is a szövetségi energiafelügyelettől a...
A francia Danone-csoport bevétele 7,6 százalékkal 5,1 milliárd euróra emelkedett az idei első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, elsősorban annak köszönhetően, hogy felszökött az értékesítés Ázsiában.
Megerősítette Ausztria hosszú távú szuverén hazai és küladósságának lehetséges legjobb, "AAA" szintű besorolását kedden a Fitch Ratings, amely szerint az osztrák bankrendszer közép-kelet-európai kitettsége nem jelent komolyabb kockázatot.
Április elsejével dr. Budai J. Gergő személyében új jogi és szabályozási vezérigazgató-helyettes csatlakozott az Invitelhez. A korábban két külön területként működő szabályozási és jogi igazgatóság mostantól az új vezérigazgató-helyettes irányítása alá kerül - olvasható a lapunknak megküldött sajtóanyagban.
A minisztérium alapjaiban változtatta meg a közösségi közlekedésről szőtt terveket, a Volán vezére nem kívánt ehhez asszisztálni. A MÁV vezérigazgatója után így a Volánbusz vezetője is lemondott -...
A finanszírozás hiánya és a rosszabbodó befektetési feltételek lassítják a közép-kelet-európai ingatlanbefektetéseket, melynek forgalma 2009 harmadik negyedéve óta nem volt ilyen alacsony. A bankárok kiemelten Csehországra és Lengyelországra koncentrálnak, míg Magyarország és Szlovákia esetében az egyszeri tranzakciótól való függés a jellemző.
Sokan nem is gondolnák, de a szülővé válás folyamata már egész kiskorban elkezdődik. Azzal, hogy a kislányok az anyukájuk, a fiúk az apukájuk szerepkörébe bújik - még ha csak a játék kedvéért is - már a szülővé válás útjára léptek. Szülőnek lenni nem könnyű dolog, de annál szebb és boldogabb érzés, mikor gyermekeink a szeretetünket viszonozzák, nincs.
Lipcsei Péter, az FTC II NB II-es csapatának edzője egyre rutinosabb tréner, elmondása szerint sok tapasztalatot szerzett már és megtanulta játékosból edzőként figyelni az eseményeket.
Vallomást tett az olaszországi futball bundabotrány kapcsán Matteo Gianello, az élvonalban szereplő Napoli korábbi kapusa, aki azt állította: néhány játékostársát próbálta rávenni arra, hogy veszítsék el a Sampdoria ellen 2010. május 16-án vívott mérkőzést.
Letartóztaták El Hadji Dioufot, a Liverpool egykori játékosát kocsmai verekedés miatt. A szenegáli válogatott támadónak nem ez volt az első rendőrségi ügye.
Veszteséggel zárta az elmúlt évet a tiszaújvárosi Tiszai Vegyi Kombinát (TVK Nyrt), a vegyipari cég a magyar számviteli szabályok szerint mínusz 9 319 milliárd forint adózott eredménnyel és 196 milliárd 747 millió forint mérlegfőösszeggel zárta 2011-et, a cég a közgyűlés döntése szerint nem fizet osztalékot.
A történelmi mélypontra süllyedő budapesti irodapiaci átadások évében is akad azért újonnan elkészülő fejlesztés. 2012 első negyedévében került a piacra a Vörösmarty utcában található IQ Offices,...
Szabó Máté ombudsman szerint nem jogállami az ügyvédi eskü új szövege, ezért a szaktárcához fordult, hogy felvesse a törvénymódosítás lehetőségét - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala kedden az MTI-vel.
Az Európai Bizottság javaslatot tett az uniós statisztikák minőségét és hitelességét biztosító szigorúbb intézkedésekre. Ez az erről szóló közlemény szerint két fő területre terjed ki: a nemzeti statisztikai intézetek függetlenségének biztosítására - különös tekintettel ezen hivatalok vezetőire -, valamint arra, hogy a tagállamok a legmagasabb politikai szinten erősítsék meg az európai statisztika…
A Phylaxia 1912. Holding Nyrt. igazgatósága 850 millió forintos alaptőke-emelésről döntött április 16-án - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.