Ben Bernanke, a Fed elnökének újabb megnyilatkozásai és makroadatok miatt kedvetlenedett el a részvénypiac szerdán, így kisebb mértékben mindenütt estek a tőzsdeindexek, a BUX index is nagyjából belesimult az általános trendbe. A forint is gyengült, az euró 293,40 forintig is felment.
A csökkenő fizetések magukkal hozták az alacsonyabb borravalót is. Ma már kevés az olyan vendég, aki bőkezűen honorálja a finom ételt vagy a jó kiszolgálást. A régen szokásos tíz százalék sok helyen jó, ha öt százalék maradt.
A kormány szerdai ülésén megvitatta a BKV helyzetével foglalkozó tárgyalódelegáció beszámolóját. A kormány által már korábban is hangoztatott 1+1 forint elve mellett sikerült megoldani a főváros idén lejáró hitelállományának problémáját is - közölte a kormányszóvivői iroda.
Az Európai Unió vezetői aggodalmuknak adtak hangot szerdán a szöuli csúcsértekezleten az észak-koreai atomfegyverprogram miatt, és felszólították Phenjant, hogy álljon el a jövő hónapra tervezett rakétaindítási szándékától.
Az Országos Választási Bizottság (OVB) után a Kúria is jogsértőnek találta az LMP múlt szombatra meghirdetett akcióját, melynek során értékes ajándékokat ígértek annak, aki a legtöbb aláírást gyűjti össze a népszavazásra 24 óra alatt. A döntésről a Kúria szerdán adott tájékoztatást az MTI megkeresésére.
Budapest - Beköltözött Csenge (23) és Peti (25) a nyereménylakásba! Az ÖsszeEsküvők nyertes párosa néhány napja vette birtokba a gyönyörűen berendezett apartmant, ahol közös életük első évét töltik majd.
A rendőrség szerdán elfogta azt a férfit, aki kedden telefonon azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja a Debreceni Városi Bíróság épületét - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.
A kormánypárti képviselők gyakorlatilag semmit nem nyilatkoznak a plágiumgate legújabb fejlemények fényében. Amit megtudtunk tőlük, azt is csak név nélkül voltak hajlandóak elmondani.
A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) szerint nagyon nehéznek ígérkezik a 2012-es év a munkavállalóknak: veszélyben vannak a munkahelyek, a foglalkoztatásban visszaesés várható.
Elfoglalták a Semmelweis Egyetem rektori hivatalának egyik irodáját a Hallgatói Hálózat aktivistái, akik Tulassay Tivadar rektortól várnak ígéretet arra, hogy az egyetem doktori tanácsa visszavonja Schmitt Pál doktori címét. Csütörtökön délután fogadják őket, de a sajtó nem lehet jelen.
Budapest - Nemcsak rendőrségi feljelentést tesz, hanem a mentőszolgálatnál is panaszt emel a Compact Disco menedzsere, aki szombat éjjel a gina nevű K. O.-droggal mérgeztek meg egy belvárosi szórakozóhelyen.
David Arquette és barátja, műsorvezetőtársa, Mike McGuiness múlt pénteken érkezett, és egy hétig Budapesten forgatja a Travel Chanel új, ősztől hetente megjelenő utazási műsorát. Mint már megírtuk, a Mile High című műsorban spontán kalandtúrákon vesznek részt, amikben a Twitter és egyéb webes oldalak állnak a segítségükre. Itteni élményeikről, városi tapasztalataikról a Gozsdu Manó Klubban a…
Az önkormányzatok likviditási problémáinak megszűnéséről, egyúttal a központi finanszírozás szigorodásáról beszélt Tállai András szerdán Pécsen, egy pénzügyi fórumon.
A második negyedév végére létrejöhet a megállapodás Magyarország és az EU és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között egy új finanszírozási programról, és a magyar kormány valószínűleg megvárja a tervezett devizakötvény-kibocsátással az egyezményt - jósolták szerdai előrejelzésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.
Mintegy 50%-os felülértékeltséget mutat az amerikai részvénypiac, a vállalati saját részvény vásárlások azonban támaszt jelentenek az árfolyamoknak, addig legalábbis, amíg fiskális deficit nem kezd...
Az Országos Választási Bizottság (OVB) után a Kúria is jogsértőnek találta az LMP múlt szombatra meghirdetett akcióját, melynek során értékes ajándékokat ígértek annak, aki a legtöbb aláírást gyűjti össze a népszavazásra 24 óra alatt. A döntésről a Kúria szerdán adott tájékoztatást az MTI megkeresésére.
A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy a BKV 2012-ben lejárandó hitelállományával kapcsolatban elvi garanciát vállal, ha a főváros is készfizető kezességet vállal a BKV hitelállományáért - közölte a Kormányszóvivői Iroda.
Egy amerikai tanulmány szerint a pácienseknek jót tesz, ha a műtőben zene szól operáció közben. Ám nem mindegy milyen muzsikáról van szó, a leghatékonyabb gyógyír Adele hangja.
Az Olimpiai Legendák Térképével új arculatot kapott a londoni metróhálózat: az idei nyári játékok városának 361 földalatti állomása az újratervezés után ötkarikás bajnokok, illetve további világhírű sportolók nevét viseli. Az új térképen Picadilly Circus, Baker Street és Knightsbridge helyett van például Michael Phelps vagy Carl Lewis állomás, de 13 magyarról is neveztek el megállót.
Miután defektet kapott a címvédő Karthikeyannal történt ütközésekor Malajziában, Vettel nem győzött mutogatni és folyamatosan szidta az indiait. A németet viszont csapata dorgálja meg utasítás megszegése miatt.
Múcsony — Disznóvágáson vérengzett Juhász Marci (21), a Csillag Születik fiatal énekese ugyanis egy óvatlan mozdulatnak köszönhetően levágott egy jókora darabot a bal kezének mutatóujjából.
Moszkva - Megint munkába állt a szexi kémnő! Ám Anna Chapman (30) ezúttal nem információkat akart ügyesen kicsalni politikusokból, hanem a kifutón ment végig.
Ma debütáltak a tengerentúlon a természetes alapanyagokból készült élelmiszereket előállító Annie's részvényei, melyeket igen jelentős vételi érdeklődés fogadott, a papírok árfolyama a kereskedés...
Ellophatják a pénzünket az év elején kiadott SZÉP-kártyákról az informatikai biztonsággal foglalkozó Balabit IT Security szerint. A magyar tulajdonú cég arra figyelt fel, hogy a kártya használatakor kiadott bizonylaton minden olyan adat szerepel, ami az online vásárláshoz szükséges. A K&H, az MKB és az OTP közös nyilatkozatban reagált a felvetésre - írja az Index....
Az Egyesült Államok felfüggesztette az Észak-Koreának szánt élelmiszersegélyt, mert Phenjan megsértette azt a megállapodást, amelynek értelmében tartózkodni fog a rakétaindításoktól - jelentette be szerdán a kongresszusban Peter Lavoy, az amerikai védelmi minisztérium helyettes államtitkára.
A Semmelweis Egyetem doktori tanácsa csütörtökre rendkívüli ülést hívott össze. A meghívókat szerda délelőtt küldték ki az érintetteknek - közölte az egyetem az MTI-vel.