Idén Szegeden tartja hagyományos március 15-i ünnepi nagykoncertjét a Republic. Boros Csabával, a basszusgitáros-zeneszerző frontemberével beszélgettünk.
Többnyire gyengültek Ázsiában a vezető tőzsdemutatók hétfőn, elsősorban annak hatására, hogy Kínában februárban tíz év óta a legnagyobb havi külkereskedelmi hiány keletkezett februárban.
Amerikában a hétvégével elindult a nyári időszámítás, Magyarországon azonban két héttel később, azaz március 25-én kerül sor az óraállításra. Addig az amerikai részvényindexek helyi idő szerint egy...
Habár a háromszoros olimpiai bajnok kajakozó, Janics Natasa kiélvezi az anyaság összes pillanatát, egyelőre mégsem teheti meg, hogy az életét csak a gyereknevelés tegye ki, legalábbis egyelőre.
A jüan közel került reális értékéhez, a mai külkereskedelmi adatok alapján azonban messzemenő következtetéseket nem szabad levonni- nyilatkozta Zhou Xiaochuan, kínai jegybankelnök. Zhou Xiaochuan,...
Az elmúlt hét a nemesfémeknél az arany és az ezüst árfolyamának konszolidációja, ezen belül is egy új báziskeresés jegyében telt, a nemesfémeket a múlt héten folyamatosan erősödő dollár sem támogatta. Elemzői vélemények szerint ugyanakkor az európai és amerikai adósságproblémák miatt hosszútávon még mindig a nemesfémeknek áll a zászló.
Az ázsiai tőzsdék mérsékelt csökkenésnek indultak a hét első kereskedési napján, miután Kína rekord értékű költségvetési hiányt jelentett be. Indiában a jegybanki alapkamat vártnál nagyobb mértékű...
A Siemens vezérigazgatója szerint a műszaki szakemberhiány már a németországi jólét alapjait fenyegeti. Hozzátette, hogy a Siemensnél a szakemberhiány 2020-ra 14 ezer főre is emelkedhet.
Bértárgyalásra és tiltakozó akcióra készülnek a háziorvosok - idézi Selmeczi Kamill, a Fakoosz Alapellátó Orvosok Országos Szövetség elnökének szavait a Népszabadság hétfői száma. Az alapellátó...
A műsorvezető nemcsak hogy talpon maradt a média világában, hanem szakmai pályája legsikeresebb szakaszát éli. Érdekes, hogy épp akkor sikerült népszerűvé tennie egy műsort, amikor nem kell küzdeni a nézettségért.
Az európai hatóságok szigorúbb tőkekövetelményei elmélyítették a pénzügyi szektor egészségével kapcsolatos aggodalmakat, illetve a vállalati és háztartási hitelezés befagyásával kapcsolatos...
A világ hét legnagyobb nyugdíjalap piacán az alternatív eszközökbe (ingatlan, hedge fund, magántőke) kihelyezett pénzek nagysága megnégyszereződött 2001 és 2011 között - derül ki a Financial News...
A Brüsszelből Magyarországot ért bírálatok ártanak a magyar vállalatoknak - ez volt az egyik markáns vélemény a Magyar Külügyi Intézetben pénteken rendezett konferencián.
Vajmi keveset ért a múlt héten látott kisebb korrekció, így a héten a részvénypiacok újabb csúcstámadásra indulhatnak. Ha sikertelen lesz a próbálkozás, akkor viszont komolyabb visszaesésektől sem...
A Rajkó Zenekar nem jut hozzá a 2011-es – korábban a javára már megítélt – állami támogatáshoz, sőt: a kormányzat ellen-Rajkó létrehozásába kezdett. Portálunk a zenekar igazgatójával készített interjút.
Ljudmila Ulickaja, „Az orosz falvak asszonyai” című színdarabja alapján jött létre a „Rövid” címet viselő előadás, amelyet holnap este mutatnak be a Thália Színház Új Stúdiójában.
A jogszabályok szerint a PSZÁF-nak március végéig kellene átadnia az egykori pénztártagok adatait annak az intézménynek, mely vélhetően létrehozza majd a kormány által ígért egyéni számlákat. Ugyanekkorra kell dönteni a még megmaradt kasszatagoknak, hogy átlépnek-e az állami rendszerbe. A teljes nyugdíjreformmal viszont csak nyárra készülhet el a kormány. Sok a kérdőjel, az idő szorít.
A Mercedes-Benz már 2010 óta foglalkozik azzal, hogy igazán pikáns, elektromos hajtáslánccal szerelt változatot fejlesszen az SLS AMG-hez, amelyet Olvasóink már ismerhetnek is, SLS AMG E-Cell néven. A németek a Forma-1-ben szerzett tapasztalatokkal fűszerezték a sirályszárnyast, amelynek hajtásláncáról minden fontos információ napvilágot látott.
Az ötszörösére növekedett játékgépadó, a dohányzási tilalom, avagy a magas bérleti díj miatt számos kisvendéglő zárt be mostanság szerte az országban. Ez azonban csak a jéghegy csúcsa.
Egy egyiptomi katonai bíróság felmentette azt az orvost, aki a Tahrír téren tavaly őrizetbe vett női tüntetőket szüzességi kényszervizsgálatnak vetette alá - írja a BBC.
Birminghamban véget ért a 2012 évi Crufts, a világ legnagyobb kutyás programja. A díjat nyert kutyák nagy meglepetést okoztak a szakemberek és a nézők körében is.
Még ebben a hónapban megegyezés születhet a Bázel III. által bevezetendő új banki likviditási követelményekről, melyek egyes kormányok és bankok szerint a gazdasági fellendülést veszélyeztetik - írja...
Véget ért a Magyar Nemzeti Bank által tavaly októberben elindított és idén február végéig hetente megrendezett euróeladási tender sorozata, amely a végtörlesztéshez kapcsolódó kereskedelmi banki...
Még rengeteg kérdés övezi a Hyundai Santa Fe új generációjának premierjét a New York-i Autószalonon – így például az sem tiszta, hogy milyen névvel illetik majd az újdonságot. Az általunk is tesztelt jelenleg futó generáció elnevezése mellett ugyanis ix45 felirattal jobban beleillene a modell a jelenlegi palettába.
Újabb mobilszolgáltatóval szerződött az Apple Kínában, így pedig már két partnere lesz az országban, amelyek az iPhone-t árusíthatják. A vállalat számára azonban már túl késő lehet, a Samsung ugyanis...
Minden devizahiteles ügyfél levelet kap bankjától, hogy milyen módon könnyíthetik meg hiteltörlesztését - mondta a kormány és Bankszövetség megállapodása kapcsán a szervezet főtitkára. Kovács Levente...
A nemzetközi hitelkeretről szóló megállapodás csúszása negatív Magyarország adósbesorolása szempontjából - figyelmeztetett hétfő reggel megjelent heti kitekintőjében a Moody's Investors Service. A...
Miközben az OMV részvényeit az ING elemzője szerint továbbra is venni érdemes, addig a Citigroup továbbra is inkább eladná azokat. A közös, hogy a papírokra adott célárfolyamot mindkét elemző...
Megkezdődött a Szegedi Törvényszéken hétfőn annak a mindszenti férfinak a pere, aki a vádirat szerint olyan súlyosan bántalmazta barátnőjét, hogy az asszony néhány héttel később meghalt.
A szociális szövetkezetek foglalkoztatói szerepének hatékonyabb betöltését, valamint foglalkoztatási szövetkezetek létrehozását célozza az a törvényjavaslat, amelyet Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter nyújtott be pénteken az Országgyűlésnek.
Főként a kedvező amerikai munkapiaci adat, a várható újabb kínai élénkítés, és a görög kötvénycsere sikeressége járult hozzá a nyersanyagárak emelkedéséhez, noha mindeközben a dollár hatalmas ralit...