Nagy pesszimizmus közepette fogtak neki az idei évnek a befektetők, akik arra számítottak, hogy 2012-ben minden rossz megtörténhet. Bár az év végétől még messze vagyunk, az eddigi jelek egyáltalán...
A bolygó a csillaga lakhatósági zónájában kering, vagyis a planétán a hőmérséklet se nem túl forró, se nem túl hideg, ezért folyékony víz, de akár élet is lehet a felszínén.
Nem egészen három hónappal a francia elnökválasztás előtt polémiát váltott ki Franciaországban, hogy állami különgépen szállították haza múlt héten Nicolas Sarkozy francia államfő legidősebb fiát Ukrajnából, ahol ételmérgezéssel kórházba került.
Meghosszabbították a felsőoktatási felvételi jelentkezési határidőt. Rendkívüli vagyonfelügyelőt rendelt ki a Malévhoz a Fővárosi Bíróság. Pénteken már 11 megyében lesz érvényben figyelmeztető előrejelzés a hideg és a várható havazás miatt. A nap legfontosabb hírei február 2-án.
Lapértesülések szerint a portugál bíróság határozata alapján a Bwin.Party Digital Entertainment nem támogathat sportklubokat az országban, ugyanis az online szerencsejátékokat, és a velük kapcsolatos tevékenységet illegálisnak minősítették.
Az állam segítségét kéri Hódmezővásárhely önkormányzata az Erste Bankkal folytatott vitában - értesült az InfoRádió. Lázár János, a város polgármestere a Csongrád megyei település közgyűlésében beszélt erről.
Donald Trump milliárdos csütörtökön Las Vegasban a támogatásáról biztosította Mitt Romneyt a hivatalos republikánus elnökjelöltségért folytatott kampányában.
Rendben halad Afganisztánban az a folyamat, amelynek során a NATO vezette nemzetközi erő (ISAF) fokozatosan, tartományról tartományra és térségről térségre haladva átadja a biztonság fenntartásáért viselt felelősséget és az ahhoz kapcsolódó feladatköröket az afgán fegyveres erőknek - közölte csütörtökön Hende Csaba honvédelmi miniszter, aki részt vesz a NATO-országok védelmi minisztereinek…
"Az IMF-nek és az Európai Uniónak hálásnak kell lennünk, hogy kisegített bennünket, de meg kell hogy értsék: olyan megállapodás kell, amellyel szabad mozgásteret kap a gazdaság ahhoz, hogy növekedjen" - mondta az üzletember.
Argentína gazdasági blokád alá készül vonni a Falkland-szigeteket azzal, hogy megpróbálja leállítani a területet Dél-Amerikával összekötő egyetlen légijáratot - adta hírül brit diplomaták értesüléseire hivatkozva a The Guardian című londoni napilap hírportálja.
Miután Simon Cowell kirúgta az amerikai X-Faktor egyik zsűritagját, Nicole Scherzingert, valamint a műsorvezető Steve Jonest, sürgősen új szereplők után kell néznie.
Minden idők egyik legértékesebb elsüllyedt hajórakományát fedezte fel egy tengerfenéken fekvő roncsban egy amerikai kincsvadász, ha igaz, amit állít: szerinte több mint három milliárd dollárt érő platinarudak hevernek a hajó rakterében.
A magyar női teniszválogatott szoros csatában kikapott csütörtökön a svéd együttestől a Fed Kupa euro-afrikai zónájának második csoportmérkőzésén az izraeli Eilatban.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A magyar női teniszválogatott szoros csatában kikapott csütörtökön a svéd együttestől a Fed Kupa euro-afrikai zónájának második csoportmérkőzésén az izraeli Eilatban.
Argentína gazdasági blokád alá készül vonni a Falkland-szigeteket azzal, hogy megpróbálja leállítani a területet Dél-Amerikával összekötő egyetlen légijáratot - adta hírül brit diplomaták értesüléseire hivatkozva a The Guardian című londoni napilap hírportálja.
Február 1-jén speciális eszközzel akut szélütéses beteg agyából távolítottak el sikeresen egy vérrögöt a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum neurológiai klinikáján.
A port-szaídi szurkolók a mérkőzés lefújása után a pályára rohantak, és kövekkel, üvegekkel, petárdákkal dobálták meg az ellenfél drukkereit és a focistáit Egyiptomban.
A Fővárosi Bíróság csütörtöki végzésében rendkívüli moratóriumról és rendkívüli vagyonfelügyelőről döntött a Malév Zrt.-nél. Ez alapján a légitársaság a csődvédelemhez hasonló védelmet élvez. A jogszabályi előírások szerint a rendkívüli vagyonfelügyelő az állami tulajdonú Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft.
A magyar bankrendszernek a végtörlesztésből eredő vesztesége a legújabb becslés szerint 210 milliárd forint lesz február végére - mondta Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke a Világgazdaság napilap által rendezett csütörtöki budapesti konferencián.
A Gazpromnál nem értik, mi lehet az oka annak, hogy egy sor európai partnerhez kevesebb földgáz jut, és Ukrajnára mutogatnak - adta hírül csütörtökön az Interfax orosz hírügynökség.
A kormány nem tartja be szerződött kötelességeit, hónapról hónapra csökkenti a BKV és a főváros támogatását, felelős döntéshozók nincsenek - ezt mondják a szocialisták.
Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter 110 millió forint plusz áfa összértékű keretszerződést kötött négy ügyvédi irodával az 1989 óta kötött privatizációs szerződések felülvizsgálatára, külön hangsúlyt helyezve a szerződések környezet- és természetvédelmi, kulturális örökségvédelmi pontjainak betartására - írja a Népszabadság.
3-2-es vereséget szenvedett a három magyar légióssal a kezdőjében felálló NEC Nijmegen együttese, a PSV Eindhoven otthonában, a Holland Kupa negyeddöntőjében.