A Serie A 21. fordulójának szerdai játéknapján 2-0-ra kikapott az AC Milan a Lazio otthonában, míg a városi rivális, Internazionale együttese 4-4-es döntetlent játszott a Palermóval. Az Udinese hazai pályán nyert.
A WWE számára egyelőre nem alakul túl jól a 2012-es esztendő. Az év első előfizetéses adását többen is lehúzták. Jó hír, hogy Chris Jericho után Undertaker is visszatért, de vajon meddig lesz látható? Triple H kivonulása több kérdést is felvet.
Tragikus véget ért az egyiptomi bajnokságban az Al Masry és az Al Ahly csapatainak bajnokija. A mérkőzés után a hazai szurkolók betódultak a pályára és megtámadták a vendégtábort. Az eredmény 74 halott és mintegy 1000 sérült.
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Szerdán 90 éves korában elhunyt Angelo Dundee legendás ökölvívóedző, Muhammad Ali korábbi trénere. A sportág történetének egyik legjobb trénereként számon tartott Dundee 1960-tól 1981-es visszavonulásáig edzette Alit, s mindössze két mérkőzésen hiányzott a januárban 70. születésnapját ünnepelt nehézsúlyú extraklasszis öklöző ringsarkából.
Menesztették Mihály Attilát, az Alcoa FKC női kézilabdacsapatának vezetőedzőjét, miután az együttes szerdán kikapott a Dunaújvárostól. A férfi Magya Kupa negyeddöntőjében a Pick Szeged meglepő vereséget szenvedett Csurgón
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszának 109. játéknapján a Toronto Maple Leafs legyőzte és ezzel megszakította a Pittsburgh Penguins győzelmi sorozatát. A New York Rangers idegenben verte meg a Buffalo Sabrest.
Mint arról beszámoltunk, szerdán este ez idáig 74 halálos áldozatot követő tömegverekedés, majd utcai harc tört ki az egyiptomi bajnokságban az Al Masry-Al Ahli (3-1) bajnoki után.
Leváltották Port-Szaíd észak-egyiptomi kikötőváros biztonsági igazgatóját egy szerda esti futballmérkőzés után kirobbant tömegverekedés miatt, amelynek legkevesebb 74 halálos áldozata és több száz sebesültje volt.
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának 39. játéknapján a Charlotte Bobcats negatív franchise rekordot jelentő 44 ponttal kapott ki a Portland Trail Blazers otthonában. Michael Jordanék a liga utolsó helyén tanyáznak.
Neymar, a brazil futballszurkolók aktuális tinibálványa egy hazájában nagyon népszerű popelőadó klipjében vállalt szerepet. A bikiniben feszítő lányok miatt megértjük, a gorillajelmezes statiszták miatt kevésbé...
Adriano Galliani, a bajnoki címvédő AC Milan alelnöke azt kéri az olasz labdarúgó-szövetségtől, hogy halasszák el a vasárnapra kiírt, Napoli elleni hazai rangadójukat.
Tavaly ősszel a Maláj Nagydíjon, futam közben vesztette életét Marco Simoncelli, a MotoGP egyik legnagyobb egyénisége. A sepangi teszten megható módon emlékeztek a kiváló olasz pilótára.
Olyan cuki fiú ez a Dzsudzsák Bazsi. Még Irina Shayk is döglik érte. Nem vicc, dobta is miatta Ronaldót. Megunta, mert nem törődött eleget vele. Barbie vagyok, és ha olvasod a szupi blogomat, rájössz, hogy egy szőke cicababa is érthet a focihoz, csak máshogy. Puszi!
Lemondott csütörtökön az előző esti port-szaídi véres tömegverekedést követően az észak-egyiptomi város kormányzója, s Kamál Ganzúri kormányfő bejelentette a parlament rendkívüli ülésén, hogy elfogadta a lemondást. Blatter magyarázatot vár, gyászszünet az Afrika Kupán. Tüntetnek a futballszurkolók.
Az eső győzött a sepangi kollektív teszt harmadik napján, hiszen egy kiadós zivatar miatt hamarabb kellett befejezniük a tréninget a MotoGP versenyzőinek. Előtte azonban ismét Stoner futotta a leggyorsabb kört.
Ferrari versenygépébe ül Kubica júniusban, legalábbis olasz lapinformációk szerint. A lengyel pilóta mindezért napi öt órát edz és egy Renault Megane-nal gyakorolja a vezetést, hogy ismét formába rázódjon.