Hatszáz dolgozójától készül megválni a román posta, amelynek április végéig kell végrehajtania ezt az intézkedést - jelentette ki Moldován József romániai távközlési államtitkár kedden az MTI-nek.
Rendkívül bizonytalan az uniós szintű pénzügyi regisztrációs adó (Tobin-adó) bevezetése, hiszen egyelőre még csak 3 tagállam támogatja teljes mellszélességgel, hárman határozottan ellenzik azt, míg 21 ország bizonytalan. Magyarország a támogatók közé sorolható.
A Fővárosi Bíróság elrendelte a Malév Zrt. felszámolását - közölte a gazdasag.hu üzleti hírügynökség. A rendkívüli moratóriumot 90 nappal meghosszabbították, hiszen a kormány rendeletében stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetnek nyilvánította a légitársaságot.
A Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ) eddig eredménytelenül lobbizott azért, hogy az utazási irodáknál Malév-jegyet vevők - egy része - számára forrást találjon a megvásárolt repülőjegyük árának visszatérítésére - írja a szerdai Napi Gazdaság.
Lényegében változatlan szinten zártak a New York-i értéktőzsde vezető mutatói kedden az előző naphoz képest. Az indexek a kereskedés utolsó húsz percében ledolgozták korábban elszenvedett veszteségeiket azon hír hatására, hogy a görög konzervatív párt vezére, Antonisz Szamarasz a nemzetközi hitelezők kérésére írásban kötelezi majd el magát a megszorítások végrehajtására.
Tarlós István szerint járatritkítás, a buszágazat privatizációja, újabb önkormányzati hitelfelvétel és a fővárosi intézmények lepusztulása lehet a BKV megmentésének ára - írja a szerdai Népszabadság.
Nem feltétele az egykulcsos adó megszüntetése a Nemzetközi Valutaalappal folytatott hiteltárgyalásink megkezdésének - értesült a Magyar Nemzet valutaalap közeli forrásokból, cáfolva a Népszabadság...
A Népszava információi szerint Orbán Viktor kormányfő a Fidesz-KDNP múlt heti egri frakcióülésén utalt arra, hogy "elengedi" a plágiumbotrányba keveredett Schmitt Pál államfőt és forrásai szerint...
Három évvel azután, hogy elhagyta a magyar piacot, ismét megkezdené a használtautó-kereskedelmet Magyarországon a prágai székhelyű AAA Auto - írja a szerdai Világgazdaság.
A Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ) eddig eredménytelenül lobbizott azért, hogy az utazási irodáknál Malév-jegyet vevők - egy része - számára forrást találjon a megvásárolt repülőjegyük árának visszatérítésére - írja a szerdai Napi Gazdaság.
Borzalmas jelenet játszódott le a Costa Rica-i bajnokság legutolsó fordulójában a Deportivo Saprissa és az Alajuelense mérkőzéséen. A Saprissa 2-1-es győzelmet aratott az Alajuelense otthonában, a csapat játékosai pedig az őket elkísérő szurkolókkal ünnepeltek a lefújás után, köztük a 41-szeres válogatott Douglas Sequeira is. A rutinos játékos a rövid ünneplés után társai után ment, ekkor azonban…
A Malév sorsáról döntő tárgyalásokon egy konkurens légitársaságot segített a kormány nevében tárgyaló Oszkó Péter – ezt vélelmezi a Malév egykori orosz tulajdonosa a volt pénzügyminiszterről.
Kiskunfélegyháza - Felszámolási eljárást indíthatnak Dobrády Ákos és testvére, Zsolt cége ellen, ha nem vállalják tavaly nyáron elmaradt kiskunfélegyházi koncertjük következményeit.
Erdei Tamás távozik az MKB éléről, utódja várhatóan Simák Pál vezérigazgató-helyettes lesz, a hírt az MTI információi szerint szerdán jelentik be a dolgozóknak. Az MKB nem kívánta kommentálni az értesülést.
Pest megyében elsősorban a tőkeszegény kis- és középvállalkozások, azon belül főként az építőipari cégek ellen indul a legtöbb felszámolási eljárás - tájékoztatta a Budapest Környéki Törvényszék felszámolási csoportjának vezetője kedden az MTI-t.
Három évvel azután, hogy elhagyta a magyar piacot, ismét megkezdené a használtautó-kereskedelmet Magyarországon a prágai székhelyű AAA Auto - írja a szerdai Világgazdaság.
Elrendelte a Malév felszámolását a Fővárosi Bíróság - értesült a gazdaság.hu hírügynökség. A felszámolási kérelmet a százhalombattai Bellum 2000 Kft. adta be. Megkezdődött a Malév felszámolási...
Donald Tusk lengyel miniszterelnök keddi sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy kormánya 67 évre emeli a nyugdíjkorhatárt mindkét nem számára, és a jogszabály tervezetét 30 napos társadalmi konzultációra bocsátja, mielőtt beterjeszti a parlamentben.
Jelentősebb emelkedés bontakozott ki az ázsiai részvénypiacokon a szerdai kereskedési napon, a Japán részvényindex hat hónapos csúcsra emelkedett, miután Kína jelezte, hogy növelné az európai régió adósságválságának megoldásában való részvételét, segítségét pedig nem kívánja politikai, vagy más feltételekhez kötni.
Németországban 0,2 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék tavaly a negyedik negyedévben a német statisztikai hivatal szerdán publikált előzetes adatai szerint.
A szakképzésbe integrálni kell az önkormányzatokat - jelentette ki Kósa Lajos (Fidesz), Debrecen polgármestere Az Alföld TISZK infrastrukturális feltételeinek javítása című projekt nyitórendezvényén kedden.
A gazdasági mellett a jogszabályi környezet változása is kedvezőtlenül hat az Állami Nyomda tevékenységére, mert csökken a profitabilitása, ugyanakkor a társaság olyan jövőképpel rendelkezik, amely már középtávon ellensúlyozni tudja a negatív hatásokat - tájékoztatta Zsámboki Gábor vezérigazgató, az igazgatóság tagja az MTI-t.
Az Értékesítők Szövetsége "Új szakmát teremtünk!" címmel országos rendezvénysorozatot szervez, amelynek során 1.000-1.500 vállalkozónak, cégvezetőnek és értékesítőnek szervezetten adják át az értékesítéssel kapcsolatos szakismereteket. A rendezvénysorozat február 22-én indul - közölte a szövetség kedden.
Legkésőbb február 15-én éjfélig nyilatkoznia kell - postára adni a nyomtatványt vagy az Ügyfélkapun keresztül továbbítani - annak, aki az egyszerűsített bevallást szeretné választani tavalyi jövedelmeiről való elszámolásához.
A Nokia leépítési terve nem csak az utcára kerülő 2300 munkásnak ígér nehéz időszakot, de rosszul jön a komáromi gyár beszállítóinak is - írja az Index. Bár a finn cég magyarországi gyára az Indexnek...
A címben feltett kérdésre a válasz: pénzt, méghozzá nem is keveset. Az OTP 2000-es években megvalósított akvizíciói közül nem mindegyik mondható sikeresnek, az orosz terjeszkedés azonban egyelőre...
Járatritkítás, a buszágazat privatizációja, újabb önkormányzati hitel, a fővárosi intézmények lepusztulása lehet a BKV megmentésének az ára - írja a Népszabadság. Tarlós István arra az ellenzéki...
2011 negyedik negyedévében 0,2 százalékkal zsugorodott a német gazdaság - jelentette a német statisztikai hivatal. Az adat minimálisan múlta felül az elemzők várakozásait, a konszenzus ugyanis -0,3%...
A végtörlesztés során az eddigi hibák okozta károk hatásától még évekig szenvedni fog az ország, mivel a végtörlesztés jelentősen megroppantotta a jogbiztonságot, rontotta a befektetési környezetet -...
Ismét javuló hangulatot hozott a nemzetközi pénz- és tőkepiacokra az a tegnap éjszakai jelzés, miszerint aláírja a görög ellenzék jelenlegi legerősebb pártjának vezetője a választások utánra is...
Elindult a világ első jüan alapú, aranyba fektető tőzsdén kereskedett alapja (ETF-e) Hongkongban. A Hang Seng RMB Gold ETF első napja igen gyengén sikerült, az alap indítói azonban bizakodóak....
A boldogságban élő brit leszbikus Kristy Cox és Anna Jones 2010 júniusában házasodott össze. Az ifjú pár gyermeket szeretett volna, ezért orvosi segítséget kért.
A várakozásokkal ellentétben nem zsugorodott a francia gazdaság a negyedik negyedévben, a GDP negyedéves szinten 0,2 százalékos emelkedést mutatott a harmadik negyedévben mért 0,3 százalék után. Az előzetes elemzői várakozások ugyanakkor 0,2 százalékos csökkenésről szóltak.
Németországban 0,2 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék tavaly a negyedik negyedévben a német statisztikai hivatal szerdán publikált előzetes adatai szerint. Elemzők 0,3 százalékos visszaesésre számítottak.
Testünk érzékelő idegvégződéseinek 70 százaléka a szemben található. Ugyanakkor a káros sugarak (ultraibolya, képernyők elektromágneses láthatatlan vibrálása) folyamatosan károsíthatják szemünk látásélességért felelős helyét, a makulát.