Hatalmas erők fogtak össze, hogy Seherezádét bent tartsák a villában. A szőke lány népszerűsége vitathatatlan, de a családja is komoly áldozatot hozott érte. Másfél milliót költöttek rá.
Tarlós István szerint járatritkítás, a buszágazat privatizációja, újabb önkormányzati hitelfelvétel és a fővárosi intézmények lepusztulása lehet a BKV megmentésének ára - írja a szerdai Népszabadság.
Hosszas nyomozás után az ATV Híradó megtudta, hogy a tegnap Matolcsy Györgynek küldött 47 ezer forint visszakerül a feladókhoz, az éhségmenet résztvevőihez. A pénzt Gúr Nándor MSZP-s képviselő tette le nemzetgazdasági államtitkár elé a parlamentben, még hétfőn. Ezzel utalni kívánt arra, hogy Matolcsy György azt mondta, a korábbi szociális segély huszonnyolcezer forintjához képest a megélhetés…
A Cisco éves biztonsági jelentése történetében most először azt is részletesen megvizsgálja, hogy az internet generáció belépése a munkaerőpiacra milyen IT biztonsági kérdéseket vet fel.
Másfél évvel azután, hogy kényszerűen távoznia kellett az RTL Klubtól, Erdélyi Mónika visszatér a képernyőre. Igaz, egy másik csatornán, az ATV-n, ahol komolyabb arcát mutathatja meg.
Hien és Caramel nem törődik a köztük lévő tizenkét esztendővel. A tini énekesnő szerint az a lényeg: olyannyira egy hullámhosszon vannak, hogy közös dalt is terveznek.
Információink szerint átlagosan 50-60 százalékkal csökken a megyei múzeumok támogatása, Baranya megyében a tavalyi 173 millió forint helyett 45 millió forint áll rendelkezésre, ami a bezárt múzeumok őrzésére sem elég, mondja Fabényi Júlia igazgató.
A gázolaj literenkénti ára 3, a benziné 2 forinttal nőtt, átlagáruk így 434, illetve 421 forintra emelkedett, de a kutaknál jelentős különbségek lehetnek.
Egyelőre még tart a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál indulását felpezsdítő sztárparédé, igaz, Hollywood Berlinben is megcsodált álompárja, Angelina Jolie és Brad Pitt tegnap már Szarajevóba kísérte Jolie filmjét az ottani bemutatóra, de előtte Berlinben Angelina még átvette a tíz éve létesített Cinema for Piece békedíjat a fesztiválon.
A Fővárosi Bíróság elrendelte a Malév Zrt. felszámolását - közölte a gazdasag.hu üzleti hírügynökség kedden. A rendkívüli moratóriumot 90 nappal meghosszabbították. Közben megy a helyezkedés a piacon, a Budapestre frissen érkező Ryanair máris bejelentette, hogy feljelenti a Wizz Airt az Európai Bizottságnál.
A romló munkaerőpiaci kilátások miatt a hitelesek nagy része újabb kihívásokkal szembesülhet a jövőben. A bankok nagy része kínál hitelfedezeti biztosítást, erre azoknak is szüksége lehet, akik az árfolyamgátas rendszerbe be tudnak majd lépni. Az ügyfelek egyre élénkebben érdeklődnek a törlesztőrészletekre köthető biztosítások után.
Stendhal a szerelem szerelmese volt. Más aligha írhatta volna meg "A szerelemről" szóló szellemes és bölcs aforizma gyűjteményt, mint "A vörös és fekete", meg "A pármai kolostor" írója, Julien Sorel és Fabrice del Dongo megteremtője. És ő lehetett az is, aki megelőzve korát, késői társadalmak félreértő zenerajongóit is, nyomban megérthette Mozart Cosi fan tutte című operáját.
Tizenkét EU-tagország, köztük Magyarország vonatkozásában alaposabban meg kell vizsgálni, fennáll-e a makrogazdasági egyensúlyhiány veszélye - közölte Olli Rehn, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi kérdésekben illetékes alelnöke kedden Strasbourgban.
Tarlós István elképzelhetőnek tartja, hogy egyik pillanatról a másikra dől be a BKV, de olyan helyzet is előállhat, hogy nem marad a fővárosnak más választása, mint egy újabb hitel felvétele. A főpolgármester a BKV megmentésének áráról beszélt.
Az Éden Hotel első évének legnagyobb vesztese Aliz volt, aki tényleg az utolsó pillanatban esett el a nyereménytől. Ráadásul a magánélete sem alakul valami rózsásan.
A Szűz utó-Valentin napja jobban sikeredhet, mint az eredeti. Az Oroszlánra partnere társaságában kellemes élmények várnak, a Mérleg izgalmas flörtbe bonyolódhat.
Majdnem triplájára drágulnak az új diákigazolványok, ám az okmányok elvileg sokkal „okosabbak” lesznek, mint a régiek. Az eddig használt dokumentumokat február végéig bevonják, és a jövőben az iskola nem állíthat ki igazolványpótló igazolást - írja a szerdai Népszava.
A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint Rick Santorum volt pennsylvaniai szenátor beérte, sőt talán megelőzte a hónapok óta vezető Mitt Romney, volt massachusettsi kormányzót a republikánus elnökjelöltségért folyó versenyben.
A szakszervezetekről az új Mt. XXI. fejezete rendelkezik. Az eredeti tervezethez képest az elfogadott törvény jelentősen kedvezőbb, de még így is jócskán megnyírbálja a "régi" Mt.-ben szereplő szakszervezeti jogokat. Nem ellenőrizheti például a szakszervezet a munkakörülményekre vonatkozó szabályok betartását, de módosult a munkajogi védelem szabályozása is. A legfontosabb változásokat gyűjtöttük…
Európa egyik legveszélyesebb bűnbandáját és talán leggátlástalanabb, hidegvérű bérgyilkosát fogtuk el – mondta a spanyol belügyminiszter, miután őrizetbe vették a szerb maffiavezért és Magda Marinko egykori társát, Szinisa Petricset.
Az Európában a Ford B-Max-ban bemutatkozó Vészhelyzeti Asszisztenssel kiegészített SYNC rendszer baleset esetén Európa-szerte automatikusan kapcsolatot teremt a mentőszolgálatokkal, meggyorsítva a segítség helyszínre érkezését olyan körülmények között, amikor minden percen életek múlhatnak.
Összesen 130 milliárd forintos a közlekedési vállalt problémája. Mivel a buszpark megújítására nem lesz forrásuk, a főváros vezetése arra gondolt, hogy a buszszolgáltatás 66 százalékát magánszolgáltatók igénybevételével látnák el.
Paulo Sousa és Egervári Sándor is közleményben reagált arra, hogy a Videoton edzője nem fogott kezet a futballválogatott szövetségi kapitányával. Nem segíti elő a békét egyik nyilatkozat sem.
Üdvözölte az Irán ellen vitatott atomprogramja miatt bevezetett nemzetközi szankciók szigorítását az izraeli miniszterelnök helyettese, de nem adott egyenest választ arra a kérdésre, a zsidó állam tervezi-e, hogy megelőző csapást mér az iráni atomipari létesítményekre.
Közel öthavi csúcson járt szerda délelőtt a forint az euróval szemben azt követően, hogy a vártnál kedvezőbb magyar növekedési adat jelent meg és a Magyar Nemzeti Bank is gazdaságösztönző lépéseket jelentett be.