A szerdán újraválasztott Barack Obama következő cikluásnak legnagyobb kérdése, hogy sikerül-e megvalósítania az Egyesült Államokban az egészségügyi reformot, amelynek legfontosabb eleme, hogy valamilyen alapbiztosítási csomag minden amerikai állampolgárnak járna. Egyes számítások szerint jelenleg legalább 40 millió amerikai nem rendelkezik semmilyen biztosítással.
Barack Obama amerikai elnök november 17-20. között Bangkokba, Rangunba és Phnompenbe látogat - erősítette meg a korábban délkelet-ázsiai diplomáciai és sajtóforrásokból ismertté vált információt a Fehér Ház szóvivője.
Októberben volt a legolcsóbb az amerikai dollár már több mint egy éve, a lakosság pedig 8,6 milliárd forint értékű dollárt helyezett el csak a hazai befektetési alapokban. Az euró is eléggé népszerű volt, több mint tízmilliárd ment oda. Leginkább megint a legalacsonyabb kockázatú alapokat kedvelték, de ismét nagyon népszerű volt a másik véglet is, az abszolút hozamú alapok világa is.
Los Angeles - Sokadszorra is lenyűgözte híveit David Beckham (37). A Los Angeles Galaxy angol sztárfocistája ismét gatyára vetkőzött, hogy így népszerűsítse az egyik ruházati cég karácsonyi vásárra szánt termékeit.
Kedden tartották az Amerikai Egyesült Államokban az elnökválasztást, mely során a jelenlegi elnököt, Barack Obamát választották a következő négy évre is a Fehér Ház lakójának. Ez a piacok számára nem...
Lőtt sebekkel holtan találtak egy férfit Stockholmban, Fredrik Reinfeldt svéd miniszterelnök házában - jelentette a svéd sajtó pénteken. Az értesülések szerint egy testőrről van szó, aki engedéllyel tartózkodott a rezidencián, és vélhetően öngyilkosságot követett el.
Hétfőn összeülnek az eurózóna pénzügyminiszterei, hogy döntsenek az újabb hellén mentőcsomag folyósításáról. Az euró-dollár árfolyama a piac bizonytalanságát és idegességét tükrözi, az 1.27-es szint tesztelésével. A spanyol másodpiaci hozamok ismét kritikus szinten vannak.
Több mint 800 ezer magyar dolgozó, a munkahelyi interneteléréssel rendelkező összes munkavállaló 55 százaléka tölti munkaidejének egy részét facebookozással - írja a Világgazdaság Online.
Novemberben 82,6 pontról 84,9 pontra emelkedett a Michigani Egyetem fogyasztói hangulat indexének értéke, ami bő ötéves csúcsnak számít. A hangulatjavulást az ingatlan- és munkaerőpiaci problémák...
A parlament költségvetési bizottsága csütörtökön módosító javaslatot terjesztett be, amelynek értelmében 2014. január 1-jétől a pénzügyi tranzakciós illeték hatálya kiterjed az értékpapírügyletekre,...
A Manchester City argentin sztárcsatára, Kun Agüero Londonban, az O2 arénában, 17 ezer ember előtt teniszezett a világ hetedik legjobb játékosával, Juan Martin Del Potróval.
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hivatalosan is bejelentette a csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó szándékát a telephelyi illetékes munkaügyi központoknak és az üzemi tanácsi rendszer szereplőinek - tájékoztatta az MTVA sajtóirodája pénteken az MTI-t.
Az átlagbér környékén több mint tízezret veszíthetünk évente az átszabott tranzakciós adó miatt. Az állam ugyanis minden pénzmozgásunknál ott lesz, és mindig lecsíp a pénzünkből egy kisebb összeget. A csütörtökön benyújtott módosító javaslatok nagy meglepetése, hogy a kormány a kölcsöntörlesztésre is kiveti az új adót. Ezzel azokat a hiteleseket is terheli, akiket a másik oldalon meg kell…
A Magyar Labdarúgó Szövetség döntése értelmében az NB I-ben 2013-tól a csapatok alkalmazottai semmilyen formában nem kommentálhatják majd a játékvezetők ítéleteit - írja az origo.hu
Nehéz lesz a vezető kormánypárti politikusoknak a banki összeesküvést bizonyítaniuk, ha a tranzakciós adó áthárítása után vizslatnak. A díjak drágítása több lépcsős lesz és különféle formában megy majd végbe - írj a pénzkerdes.blog.hu.
Rövid távon csökkent Görögország euróövezeti távozásának kockázata, miután a görög parlament jóváhagyta a 13,5 milliárd eurós további költségvetési szigorításról szóló intézkedéscsomagot. Görögországnak azonban - ezúttal a hivatalos hitelezők részéről - ezzel együtt is további adósságteher-enyhítésre lesz szüksége ahhoz, hogy ismét fenntarthatóvá váljanak a görög közadósság-folyamatok - áll a…
Az NGM szerint szükséges és arányos a kockázatkezelési kérdőívvel kapcsolatos szigor, ami miatt tiszta cégek is könnyen a megszűnés sorsára juthattak. Változtatnak a jogszabályon: nem törlik azonnal az adószámot.
Nem kívánja kifizetni tartozásait, így a mintegy egymilliárd forintos frekvenciadíj-tartozását sem a Neo FM rádiót működtető FM1 Zrt. - mondta pénteken az MTI-nek Medveczky Mihály, a rádió tulajdonosa azt követően, hogy a csatorna adásában bejelentette: éjféltől befejezi földfelszíni sugárzását a rádió.
Az MV-Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. (MV Zrt.) 2012. augusztus 31-ig 110 milliárd forintot meghaladó összeget helyezett ki a hazai KKV szektor számára. 240 milliárd forint összeg áll az MV Zrt. részére, hogy visszatérítendő jellegű uniós támogatásokkal segítse a vállalkozások beruházásait. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által kiírt konstrukciók - az Új Széchenyi Hitel, a Kombinált…
Sorozatban harmadik egymást követõ napon mutatkozott jelentõs esés kora délutánig a fõbb nyugat-európai részvénypiacokon és az amerikai határidõs indexeknél, majd az...
A Thomson Reuters/Michigan Egyetem előzetes novemberi fogyasztói bizalmi indexe 84,9 pontra emelkedett a végleges októberi 82,6 pontról, ami 2007 júliusa óta a legmagasabb szintnek számít. Elemzők arra számítottak, hogy a Sandy hurrikán és az amerikai költségvetési aggodalmak miatt 81,5 pontra csökkent a bizalmi index értéke.
A Nemzetgazdasági Minisztérium szükségesnek és arányosnak tartja azt a 2012. január 1-jétől élő szabályt, amely szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) törli azon cégek adószámát, amelyek a kockázatkezelési eljárás részét jelentő kérdőív kitöltését az adóhatóság felszólítása ellenére elmulasztják.
Egy bélrendszeri daganattal küzdőnek a legdrágább kincse az idő. A betegség ugyanis olyan alattomos, hogy tüneteket leggyakrabban már csak olyan stádiumában okoz, amikor kevés lehetőség van az orvosok kezében a gyógyításra. Szűrés ugyan létezik, ám a mammográfiával ellentétben egyáltalán nem elterjedt, sőt még csak nem is ingyenes.
Az Európai Unió mostantól pályázati forrással támogatja a munkaerő-piaci érvényesüléshez, a hatékony munkavégzéshez szükséges, valamint a mindennapi élet számos területén használatos nyelvi és informatikai készségek fejlesztését.
A Nemzetközi Coach Szövetség 2012-ben kiosztott díjaiból kettőt is Magyarország érdemelt ki. A volt MALÉV dolgozók számára szervezett nagyszabású karrier-coaching projektért a szervezet "Törődöm" (I Care For) díját kapta. Vezetői és személyes elismerésként pedig Hegedűs Dóra elnökségi tag kapta a nemzetközi Elnök Díját (President’s Award).
Az új magyar gazdasági modell szinte hibátlanul kapcsolódik a némethez Orbán Viktor szerint, aki ezt a kormány és a Daimler AG közötti stratégiai partnerségi megállapodás pénteki aláírási ünnepségén mondta, az Országházban.
Az MSZP foglalkoztatáspolitikai programjának célja, hogy minden családban legyen valaki, akinek biztos munkahelye van, és tisztességes bért kap – közölte Mesterházy Attila a dokumentumot ismertető konferencián pénteken, Budapesten.
A Fővárosi Ítélőtábla döntéseinek következtében csak jogszabálysértő döntést hozhatna a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa a budapesti 95,3 MHz-es frekvenciára a Klubrádió által benyújtott pályázattal kapcsolatban, ezért a hatóság azt indítványozza, hogy az ügyészség hivatalból indítson vizsgálatot az ügyben. A Klubrádió szerint a hatóság szándékos törvénysértésben van.
Egy hitelminősítő államcsődnek tekintené, ha az önkormányzati adósság leépítésére magánakciót hirdetne a kormány - miközben a számok azt mutatják, nagyon is messze vagyunk a csődhelyzettől.
Rövid távon csökkent Görögország euróövezeti távozásának kockázata, miután a görög parlament jóváhagyta a 13,5 milliárd eurós további költségvetési szigorításról szóló intézkedéscsomagot. Görögországnak azonban - ezúttal a hivatalos hitelezők részéről - ezzel együtt is további adósságteher-enyhítésre lesz szüksége ahhoz, hogy ismét fenntarthatóvá váljanak a görög közadósság-folyamatok - áll a…