Holtversenyben áll az országos támogatottság tekintetében a két amerikai elnökjelölt – derült ki az ABC News és a The Washington Post vasárnap nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásából.
Biztosította helyét a nyolcas középdöntőben a Ferencváros a női kézilabda Bajnokok Ligájában. A fővárosi együttes a csoportkör negyedik fordulójában is nyert, ezúttal 34-32-re a svéd Sävehof otthonában.
Az Ajka nyert Szombathelyen, ezzel utolérte a második helyen álló Kozármislenyt a Nyugati csoportban a labdarúgó NB II 12. fordulójának vasárnapi játéknapján.
New Jersey - Kidőlt fák, összeroskadt épületek, mindent ellepő iszap. Ilyen körülmények fogadták a Sandy hurrikán pusztítása után a Magyar Baptista Szeretetszolgálat négyfős segélycsapatát, Pacalecz Lászlót (43), Kormos Endrét (26), Horváth Sándort (44) és Lukács Csabát (43) New Jerseyben.
A Ferencváros fordulatos mérkőzésen – elsősorban Szucsánszki Zita egy tucat góljának köszönhetően – 34:32-re nyert vasárnap a svéd Sävehof otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája negyedik fordulójában, így a Győrhöz hasonlóan bekerült a nyolcas középdöntőbe.
1956-ban a magyar nemzet megmaradása volt a tét, az emberhez méltó élet biztosítása volt a cél, és a nemzet önbecsülése forgott kockán, ezért nem számított a túlerő - mondta a Terror Háza Múzeum főigazgatója vasárnap Budapesten, a XVIII. kerületi 1956-os emlékmű avatóján.
Putyin rezsimje nem az oroszokat kedveli, hanem mindenféle jöttment nációt; ideje lenne leállítani a muszlim köztársaságoknak folyósított támogatásokat - 6 ezer ultranacionalista demonstrált az orosz érdek védelmében.
A kereszténydemokraták a kormánypártokra szavazó több tízezer ember nevében szólították fel bocsánatkérésre Szeged polgármesterét - egyetlen ironikus mondat miatt.
A Facebook működésért felelős vezérigazgatója, Sheryl Sandberg és két másik vezető beosztású személy több millió dollár értékben adott el részvényt a héten, miután a bennfentesekre vonatkozó eladási...
Az vélhetően senkinek sem okoz meglepetést, hogy Ausztriában az átlagkereset jóval magasabb, mint Magyarországon - az azonban már annál inkább megdöbbentő, hogy a régiós összehasonlításban a szlovákok és a csehek is jóval előttünk járnak....
Akciótervet készít elő a válságba jutott európai autógyártás támogatására az Európai Bizottság (EB) az ágazatban foglalkoztatott 12 millió ember munkahelyének védelmében - értesült a Focus című német...
A harmadik negyedévben minden négy eladott okostelefonból hármon a Google Android típusú operációs rendszere fut, ezzel tovább tágult a Google és az Apple operációs rendszere között lévő olló - áll...
Két pontért és a továbbjutás kivívásáért utazott Svédországba az Ferencváros női kézilabdacsapata a Bajnokok Ligájában. Nézd nálunk élőben a találkozót, kezdés 15 órakor!
Összecsaptak egymással fegyveres milíciák vasárnap a líbiai főváros, Tripoli központjában. A keleti országrészben, Bengáziban autóba rejtett pokolgép robbant. Mindkét helyszínen többen megsebesültek, halálos áldozatokról nem érkezett jelentés.
Az LMP véleménye szerint a pénzintézetek át fogják hárítani a lakosságra a "sárgacsekk-adó" és a bankadó miatt megnövekedett terheiket. A párt azt követeli, hogy a kormány legalább az egykulcsos adó végleges bevezetését halassza el, ugyanis ezzel 110 milliárd forintot lehetne spórolni.
A Ferencváros fordulatos mérkőzésen 34-32-re nyert vasárnap a svéd Sävehof otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája negyedik fordulójában, így a Győrhöz hasonlóan bekerült a nyolcas középdöntőbe.
Az utolsó előtti Queens Park Rangers hazai pályán döntetlent játszott a 18. helyen álló Readinggel az angol labdarúgó-bajnokság tizedik fordulójának vasárnapi játéknapján.
Minden idők egyik legjobb csatárának, Romáriónak a magánéletén csámcsog a brazil sajtó. Az egykori gólzsák ugyanis elhagyta feleségét, hogy egy fiatal modellre cserélje. Íme a hölgy fotói!
A negyedik helyen kiemelt spanyol David Ferrer nyerte meg a 2,4 millió euró összdíjazású, párizsi keménypályás férfi tenisztornát, miután a vasárnapi fináléban két játszmában győzött Jerzy Janowicz ellen.
Viharos széllel és sok esővel hétfőn eléri Magyarországot egy hidegfront, emiatt több fokkal esik a hőmérséklet, a hét további részében pedig a hajnali órákban már mínuszokra is készülni kell. Többször megélénkülhet a szél, lehetnek záporok, de havazás nem várható.
Meglepően piszkosak bankjegyeink, érméink, sőt, bankkártyáink is - derül ki egy felmérésből. A briteknél például 10-ből 1 bankkártyán, 7-ből 1 bankjegyen mutattak ki kórokozó baktériumokat. A Pénzcentrum.hu arra volt kíváncsi, mi a helyzet Magyarországon: lehetünk-e betegek attól, ha költjük a pénzünket?...
Abu-dzabi — Hosszú út vezetett Kimi Räikkönen (33, Lotus) számára a dobogó legfelső foka felé. A 2007-ben világbajnoki címet szerző finn pilóta megnyerte a Forma–1-es Abu-dzabi Nagydíjat, így 2009 augusztus 30., a Belga GP megnyerése után újra ünnepelhetett.
Székesfehérvár - Két győzelemmel debütált Benedek Tibor (40) a magyar férfivízilabda-válogatott kispadján, ahonnan ugyanilyen mérleggel távozott Kemény Dénes (58) szövetségi kapitány.
A jövő héten ismét megbénulhat az élet Görögországban, mivel több szakma képviselői is sztrájkra készülnek. A kormány várhatóan szerdán kezdi meg az újabb megszorító csomag és a 2013. évi költségvetési tervezet vitáját.
Fagyhalál elleni alapot javasol az MSZP elnöke: Mesterházy Attila szerint erre pénz is van, hiszen mindenkitől 19 fillért von le az állam minden egyes elfogyasztott kilowattóra energia után. Ez a summa egy külön alapba folyik, ahol mostanra 10 milliárd forint gyűlt össze.
Az LMP véleménye szerint a pénzintézetek át fogják hárítani a lakosságra a sárgacsekkadó és a bankadó miatt megnövekedett terheiket. A párt azt követeli, hogy a kormány legalább az egykulcsos adó végleges bevezetését halassza el, ugyanis ezzel száztízmilliárd forintot lehetne spórolni.