Egyre több kis- és közepes cég versenyezteti a különböző energiakereskedőket, mivel átlagosan akár 3-5 százalékos megtakarítást hozhat a villanyszámlán a szolgáltatóváltás....
Hétfő hajnalban, daganatos betegség következtében elhunyt Lehoczki Károly karikaturista, zenész, a Kistehén zenekar egykori dobosa - tudta meg a Velvet.hu családi forrásból.
A Mercedes szinte váratlan sikerrel nyitott a fiatalos lelkületű vásárlókat vonzó kompakt osztály felé, amit már talán csak akkor lehetne fokozni, ha a kisebb modellek erényeit a töretlenül dübörgő SUV kategóriával ötvözhetné a gyártó.
Két héttel ezelőtti emelkedésének a felét adta vissza az elmúlt héten az arany árfolyama. Egyes elemzők az indiai fesztiválszezon kifutásával magyarázzák az árfolyam legutóbb látott megtorpanását, mások az erős dollár, vagy az amerikai elnökválasztás befejeződése miatt alábbhagyó bizonytalanság számlájára írják ugyanezt. Valószínűleg egyszerre több tényező is közrejátszik, és a fundamentumok…
Az egyre növekvő munkaerőpiaci versenyben fontos a minél korábbi és minél sokrétűbb tapasztalatszerzés, amellyel talpraesettnek és önállónak tűnhetünk a munkáltatók szemében. Ha már az első "igazi" állás keresésénél tartunk, koncentráljunk az általunk kiszemelt szervezetekre és munkakörökre. Pályakezdőként érdemes tisztában lenni a munkáltatóknak járó kedvezményekkel, a várható bérekkel és a…
Pofonegyszerű recept, mennyei ízekkel. Ráadásul pikk-pakk elkészíthető... Elkészítési idő: 60 perc Hozzávalók (4 személyre): 4 darab sertéscombszelet • 2 alma • 1 deka krémsajt • egy marék darált dió • só • 2 tojás • liszt • zsemlemorzsa 1. Az almát hámozd meg, magozd ki és vágd nagyon apróra. Keverd össze a krémsajttal és a dióval, majd tedd félre. 2. A húst klopfold ki vékonyra és…
A világ leggyorsabb ütemben gyarapodó autómárkájának, a Hyundai-nak a márkaértéke egyetlen év alatt 24,4 százalékkal nőtt, és elérte a 7,5 milliárd USD-t, áll az Interbrand márka-tanácsadó szervezet legjobb 100 globális márkát tömörítő „2012 Best 100 Global Brands” jelentésében.
Indulási jogot szerzett a jövőre, Kolumbiában sorra kerülő Világjátékokra Szabó Ágnes erőemelő azzal, hogy a Puerto Ricóban rendezett világbajnokságon negyedikként zárt.
Ügyvédje szerint gázspray vakította el az Apátfalvánál intézkedő rendőrjárőrt elgázoló osztrák férfit - írta a Kurier című napilap hétfői számában. A lap egy videofelvételt is közzétett az október 11-én történtekről.
Ügyvédje szerint gázspray vakította el az Apátfalvánál intézkedő rendőrjárőrt elgázoló osztrák férfit - írta a Kurier című napilap hétfői számában. A lap egy videofelvételt is közzétett az október 11-én történtekről.
3-5 százalékot spórolnak a KKV-k a szolgáltatóváltással az idei áramtarifáikhoz képest, egyre több kis- és közepes vállalkozás versenyezteti tudatosan energiabeszállítóit – derül ki az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. saját ügyfélportfolióján végzett elemzéséből. A kiélezett versenyben a fogyasztók megtartása is egyre nagyobb kihívást jelent az energetikai szolgáltató cégeknek, nem véletlen, hogy…
Akár már karácsonyra megegyezés születhet, a pénzügyi szakadék elkerülése kapcsán a demokraták és a republikánusok között. Japán esélyes miniszterelnök-jelöltje komoly gazdasági stimulust helyezett kilátásba. Itthon csökkenést láthatunk a piacokon.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn teljes egészében közzétette 1990-ben kelt doktori dolgozatát és az átminősítéséről szóló hivatalos okiratot a www.kormany.hu oldalon. Megjelentették a kormányzati portálon a KDNP-s politikusnak az ELTE-re, 1992-ben készített szociológia szakdolgozatát is.
Alig van vevő a bankok eszközeire, holott a szektor helyzetének normalizálásához rájuk lenne szükség. Bár sokat beszélünk róla, a tőkeáttétel csökkentése sem halad emiatt - mondja Fülöp András, a...
Noha a Fiat egyes típusainak megújításával bizony késlekedik, az igencsak népszerű 500-as előtt mégis olyan utak nyílnak meg, melyek méltóak az innovatív környezet egyre csak dübörgő konkurenciaharcához.
Hétfő hajnalban, daganatos betegség következtében elhunyt Lehoczki Károly karikaturista, zenész, a Kistehén zenekar egykori dobosa - tudta meg a Velvet.hu internetes portál családi forrásból.
Egyre több kis- és közepes cég versenyezteti a különböző energiakereskedőket, mivel átlagosan akár 3-5 százalékos megtakarítást hozhat a villanyszámlán a szolgáltatóváltás....
Bemutató mérkőzésen kikapott Gustavo Kuertentől, majd jótékonysági futballmérkőzésen szerepelt Rio de Janeiróban Novak Djokovics, a szerbek világelső teniszezője.
Jövőre tovább bonyolódik az adóadminisztráció Magyarországon: komplikáltabb lesz az áfa-bevallás és az új kisvállalkozási adók sem segítik az átláthatóságot - közölte a BDO Magyarország könyvvizsgáló és tanácsadó cég hétfőn az MTI-vel annak kapcsán, hogy az Országgyűlés várhatóan elfogadja a 2013-ra vonatkozó adóváltoztatásokat.
Tizenéves fiúkat tartóztatnak le Angliában nemi erőszak miatt. A hatóságok szerint az internetes pornó terjedése miatt egyre több tinédzserben él beteg kép a szexualitásról.
Izrael 36 órás ultimátumot adott a Hamász palesztin radikális szervezetnek a tűzszünet feltételeinek elfogadásához - közölte hétfőn a Galei Cahal katonai rádióállomás.
Egy alapvetően új, miden környezetvédelmi szabályozásnak megfelelő turbófeltöltő sűrítőház gyártását kezdi meg a francia Sicta felsőzsolcai leányvállalata. A hazai fejlesztésű eszköz termelésének elindításához az Európai Unió 48 százalékos, 237 millió forintos támogatást nyújt.
Külföldön 180 millió dollárt és lassan 1 milliárdos YouTube-nézettséget hozott eddig a K-Pop ikon Psy dala, a Gangnam Style, amelyet világszerte utánoznak immár. Az előadó mögött egy jól felépített stratégia áll, amely a jövőben további zenészeket termelne ki.
Karácsonyig felülvizsgálja Magyarország hitelbesorolását a Fitch Ratings. A jelenlegi besorolás BB+, azaz befektetésre ajánlott kategória alatti, negatív kilátásokkal. A következő hetekben...
Mióta a McLaren MP4-12C nekiesett a Ferrari 458 Italiának, a két szuperautó csatája minden harctérre kiterjedt, s ez alól a versenypályák sem képezhetnek kivételt.
A 6. napi játékon HÁROM játékosunk nyerhet értékes parfümöt! Az Éva Facebook-követőinek száma átlépte a 10 ezret! Ebből az alkalomból ígéretünkhöz híven 10 napos nyereményjátékot indítunk, amelynek során minden nap értékes kozmetikumokat, könyveket és más ajándékokat nyerhettek! A mai, 6. napon a HÁROM helyesen válaszoló olvasónk nyereménye: Avon / City Rush Edt Beyonce / Heat Edt Halle Berry…