Az énekes szeretné bepótolni, hogy Ákos fia nélküle nőtt föl. „Istenigazából úgy tekintek az unokámra, mintha a saját kisfiam lenne” – mondta a Blikknek unokájáról, a tavaly márciusban született Horváth Erikről Horváth Charlie.
Életveszélyes sérüléseket szenvedett egy fehérgyarmati férfi, akit Csegöldön késeltek meg szombaton délután – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője az MTI-vel.
Két harminc közeli fiatalemberrel beszélgetek: spekuláns és bróker. Olyanok, mint amikor két drogos éppen lefelé jön az anyagról. A világ legnagyobb bizniszéről mesélnek, magáról a nagybetűs Piacról, amire majdnem rámentek. Ez az a barlang, mondják, ahová csak befelé vezetnek lábnyomok, és ha nem megy be érted valaki, nem tudsz magadtól kijönni. Miért? Azért, mert a kapzsiságra épül, és az emberek…
Fernando Alonso kilencedik lett, de a nyolcadik helyről rajtolhat vasárnap este az Amerikai Nagydíjon. A spanyol pilóta az időmérő edzés után bizakodva tekintett a jövőbe.
Nem csatlakozik az Együtt 2014-hez az LMP - döntött titkos szavazáson a párt kongresszusa. A döntés után Jávor Benedek frakcióvezető bejelentette lemondását.
Sűrű három nap vár az országgyűlési képviselőkre a jövő héten, akik hétfőn tizenhat előterjesztés elfogadása mellett végleges formába önthetik a költségvetési kiigazítást célzó intézkedéseket, kedden a magyarországi cigányság felzárkóztatásának esélyeit tárgyalhatják, szerdán pedig a Polgári törvénykönyv (Ptk.) általános vitáját zárhatják le.
Nyilvánosságra került a korábban 10 évre titkosított tanulmány, melyet a kormány a végtörlesztés hatásairól készíttetett tavaly nyáron. A dokumentum azzal számolt, hogy a vagyonosabb rétegek járnak majd jól a programmal, a többi hiteles helyzete viszont romolhat.
A helyszínen belehalt sérüléseibe az a kerékpáros, akit a hajnali órákban ütött el egy személyautó a 4-es számú főúton Kenderes külterületén - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője vasárnap az MTI-vel.
Pszichológus kezeli a fogdán M. Rolandot, akit azzal gyanúsítanak, hogy meggyilkolta édesanyját és nagymamáját. A Blikk úgy tudja, segítenek feldolgozni neki azt a tragédiát, hogy végzett azokkal az emberekkel, akikhez a legjobban kötődött.
Az idősebbekkel szembeni diszkrimináció általános jellegére és egyben társadalmi elfogadottságára mutat rá egy kanadai kutatás, amely szerint tízből nyolcan úgy hiszik, sokan látják a szépkorúakat kevésbé fontosnak, mint a fiatalokat - derül ki az ELTE TÁTK hírleveléből.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Az ígéretek szerint idén szigorúbb ellenőrzésekre számíthatnak az élelmiszer-forgalmazók az ünnepek előtt. Az egyik legfontosabb változás, hogy az ellenőrök akciókat a korábbi gyakorlattal ellentétben nem jelentik majd be....
Két munkacsoportban egyeztetnek a szakmai kérdésekről, és egy külön munkacsoport áll fel az esetleges pedagógussztrájkkal kapcsolatos elégséges szolgáltatásokról való egyeztetésre – állapodtak meg a pedagógus szakszervezetek vezetői Balog Zoltán miniszterrel mintegy háromórás szombati tárgyalás után. Balog Zoltán szerint a tárca azt szeretné, ha kompromisszum születne, a szakszervezeti vezetők…
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Csőtörés volt szombat éjjel a kispesti lakótelepen a Dobó Katica és a József Attila utca kereszteződésében, a víz 20-40 centiméter magasan elárasztotta a környező utcákat - értesült a helyszínről vasárnap hajnalban az MTI.
Több mint 3 százalékkal esett a BUX a múlt héten, a vezető papírok közül a hét vesztese a Richter volt. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX az elmúlt héten 633 ponttal, 3,32 százalékkal csökkent. Az előző hét csaknem 46 milliárd forintos forgalma után a múlt héten 57,3 milliárd forint értékben születtek üzletek a részvénypiacon.
A Hamasz vasárnap is több tucat rakétát lőtt ki Tel-Avivra, Herclijára, Askelonra, Asdodra, Eshkolra, Kirját Malakhira, valamint több más izraeli településre. A rakéták közül többet semlegesített az izraeli légvédelem. Az egyik rakéta viszont célba talált: két személy megsérült, súlyos anyagi károk keletkeztek. Az izraeli légierő és a haditengerészet közben folytatta a terrorista célpontok elleni…
Szeretsz képben lenni? Szeretnéd tudni, hogy milyen sporteseményeket rendeznek ma Magyarországon és világszerte? Keresd minden reggel a sport365.hu napi sportesemény ajánló összeállítását.
Egy időben Mario Balotelli mániája volt, hogy a Manchester City fotósával, Sharon Lathammel szórakozott. Az olasz csatár helyét most Carlos Tévez vette át az Aston Villa elleni meccs előtt.
Sűrű három nap vár az országgyűlési képviselőkre a jövő héten, akik hétfőn tizenhat előterjesztés elfogadása mellett végleges formába önthetik a költségvetési kiigazítást célzó intézkedéseket, kedden a magyarországi cigányság felzárkóztatásának esélyeit tárgyalhatják, szerdán pedig a Polgári törvénykönyv (Ptk.) általános vitáját zárhatják le.
Egyre több pénzt hoz az immár több mint 400 millió regisztrált felhasználót jegyző, kínai Twitterként is emlegetett Sina mikroblog, anyacége, a Sina Corp. bevételeinek már több mint 15 százalékát a közösségi platform generálja.
A Városmajori Klinika fennállásának centenáriuma alkalmából rendezett futballmeccsen a szívműtöttek csapata 3:2-re legyőzte a szívsebészeket. A szervezők arra hívták fel a figyelmet, hogy egy komoly szívműtét után is lehet aktív, sportos életet élni. A mérkőzés fővédnökeként Hatala József országos rendőrfőkapitány is pályára lépett.
Tegnap is folytatódtak a Hamász rakéta támadásai és az izraeli légicsapások. A palesztin terrorszervezet egyre nagyobb hatósugarú rakétákkal áll elő, tegnap már nem csak a határmenti övezetet és Tel-Avivot célozták meg, hanem a fővárost, Jeruzsálemet is. A nemzetközi szereplők sorban foglalnak állást a kérdésben, a hagyományos amerikai-orosz szembenállás ezúttal is felszínre került. A Közel-Kelet…
A kútban találták meg a Veszprém megyei Taliándörögdön a hozzátartozói azt a hetvenhárom éves férfit, akit reggel óta kerestek. A férfi családtagjai szerették volna meglátogatni az idős embert, de nem találták a házában. A férfit végül egy hat méter mély kútban vették észre. A tűzoltók hozták fel az akkor már élettelen testet, s az idős emberen a mentők sem tudtak segíteni. Az elsődleges adatok…
Nem csatlakozik az Együtt 2014-hez az LMP - döntött titkos szavazáson a párt kongresszusa. A döntés után Jávor Benedek frakcióvezető bejelentette lemondását.
A Fidesz-kormány megbukott. Katasztrofális kormányzása nem kezelte, hanem súlyosbította a gazdasági világválság következményeit Magyarországon. A gazdaság 1,5 százalékkal csökken, 6 százalékos az infláció, közel 4 millióan a létminimum alatt élnek, menekülnek a befektetők, a vállalkozók nem jutnak hitelhez, az adóterhek nőnek. A túlzottdeficit-eljárás alól nem kerültünk ki, perben és haragban…
Mintegy tízezren tüntettek szombaton az ír fővárosban amiatt, hogy egy indiai nő meghalt egy galwayi kórházban, rendellenes terhességben. Elképzelhető, hogy ha korábban végzik el a művi terhességmegszakítást, akkor meg lehetett volna menteni.
Keresi a rendőrség azt a cserbenhagyót, aki vasárnap hajnalban halálra gázolt egy férfit, Balatonbogláron, majd megállás nélkül továbbhajtott - értesült a HavariaPress.
Nem csatlakozik az Együtt 2014-hez az LMP - határozott a párt kongresszusa. A titkos szavazás után Jávor Benedek frakcióvezető bejelentette lemondását.