Extrém esküvőt, feledhetetlen pillanatot tervezni könnyű, meg is rendezni a közös "nagy napot" már akadályokba ütközhet. Ebben segít a Viasat 3, igaz, kis nehezítéssel: a két pár elképzelései különbözőek, mégis egyazon esküvőn kell részt venniük. Vasárnap Kati, és párja Imre, illetve Anita és Peti csapnak össze.
Magyarországnak nem elsősorban közfinanszírozási helyzete miatt, hanem az országgal kapcsolatos piaci kockázati érzet javítása végett lenne szüksége új IMF/EU-megállapodásra - vélekedtek a kormány és...
Az izraeli légierő szombat hajnalban tovább bombázott különböző célpontokat a Gázai övezetben, találat érte a Hamász-kormány székházát is. Közben elkezdték előkészíteni a szárazföldi behatolást, mert harckocsik, páncélozott járművek és alakulatok gyülekeznek az övezet határánál, az izraeli kormány pedig a tervezett 30 ezer helyett 75 ezer önkéntest hív be. A Jerusalem Post szerint a hétvégén…
A férfiaknál a fejvédők eltűnnek, a mérkőzéseken pedig a profiknál alkalmazott pontozási rendszert vezeti be az amatőrök között januártól a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség.
A Toyota az elmúlt évtizedeit elsősorban a kevéssé környezetszennyező, energia hatékony megoldások fejlesztésére fordította, aminek az eredménye jól látható a mai típuspalettán. A sok tekintetben ma...
A Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) lemondott igazgatója a kezdetektől fogva azt gyanította, hogy terroristák ütöttek rajta szeptember 11-én az Egyesült Államok bengázi konzulátusán - derült ki David Petraeus pénteki kongresszusi meghallgatásán.
Negyedik negyedéve nő a nem teljesítő hitelek állománya a kínai bankrendszerben, ugyanakkor a helyzet a szabályzó hatóság szerint továbbra is kezelhető.
A közművezetékek minden megkezdett métere után 100 forint lesz az adó 2013. január 1-jétől a közművezetékek adójáról szóló, a nemzetgazdasági miniszter által pénteken benyújtott törvényjavaslat szerint.
A kormány 90 milliárd forintos intézkedéscsomagról döntött az államháztartási egyenleg javítása érdekében - tudatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Két embernek nyoma veszett, 9 pedig megsérült annak következtében, hogy robbanás történt és tűz ütött ki a Black Elk Energy vállalat egyik olajfúró platformján a Mexikói-öbölben - jelentette pénteken az amerikai parti őrség.
Egyebek mellett az önkormányzati hitelek átvállalásával, az előtörlesztésükhöz biztosított támogatással, az MNV hatékonyabb forrásbevonásával, illetve a Kossuth tér átalakításával indokolta a nemzetgazdasági miniszter a pénteken az Országgyűlésnek benyújtott, az idei költségvetést módosító javaslatát, amely a fő számokon ugyan változtat, de az uniós elszámolású ESA-egyenlegen nem.
Magyarországnak nem elsősorban közfinanszírozási helyzete miatt, hanem az országgal kapcsolatos piaci kockázati érzet javítása végett lenne szüksége új IMF/EU-megállapodásra - vélekedtek a kormány és a Nemzetközi Valutaalap közötti újbóli kapcsolatfelvétel évfordulóján londoni elemzők.
Leminősítést valószínűsítő felülvizsgálat alá vette Ciprus eddig is mélyen spekulatív, B3 szintű kormánykötvény-kötelezettségeinek kockázati besorolását szombaton a Moody's Investors Service, elsősorban azzal indokolva a döntést, hogy lassú ütemben folynak az IMF/EU-segélyprogramról kezdett tárgyalások.
Az internetes médiumokat tömörítő szakmai szervezet szerint tisztázásra szorulnak a médiatörvények egyes passzusai az internetes kommentekkel, hozzászólásokkal kapcsolatos felelősségi körök tekintetében.
A pénteken kiadott összesítés szerint legkevesebb 132-re emelkedett azoknak az embereknek a száma, akiknek halálát az október végén pusztító Sandy poszttrópusi hurrikánnak tulajdonítják az Egyesült Államokban és Kanadában.
Leminősítést valószínűsítő felülvizsgálat alá vette Ciprus eddig is mélyen spekulatív, B3 szintű kormánykötvény-kötelezettségeinek kockázati besorolását szombaton a Moody's Investors Service, elsősorban azzal indokolva a döntést, hogy lassú ütemben folynak az IMF/EU-segélyprogramról kezdett tárgyalások.
Leminősítést valószínűsítő felülvizsgálat alá vette Ciprus eddig is mélyen spekulatív, B3 szintű kormánykötvény-kötelezettségeinek kockázati besorolását szombaton a Moody's Investors Service, elsősorban azzal indokolva a döntést, hogy lassú ütemben folynak az IMF/EU-segélyprogramról kezdett tárgyalások.
Súlyosan megsérült egy személyautó 23 éves vezetője, amikor járművével felborult Miskolcon szombaton kora reggel - tájékoztatta az MTI-t a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Ausztrália zöld jelzést adott egy háborús bűncselekményekkel vádolt szerb férfi Horvátországnak történő kiadatásához - vált ismertté szombaton hivatalos forrásokból.
Matolcsy Györgytől azt kérte Lázár János egy lakossági fórum elején, hogy olyat mondjon, amivel bekerülhet a gazdaságtörténetbe. A miniszter mindent megpróbált.
Teljesen lerombolták a Hamász gázavárosi székházát szombatra virradóra az izraeli légicsapások - közölte a Gázai övezetet ellenőrző radikális palesztin mozgalom kormánya.
Az izraeli légierő szombat hajnalban is bombázott különböző célpontokat a Gázai övezetben, és találat érte a Hamász-kormány székházát - jelentette az iszlamista radikális palesztin szervezet.
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Pécs adóssága a legnagyobb Magyarországon, de az egy főre jutó eladósodottság szempontjából Alsómocsoládé az elsőség. A mindössze 356 lelket számláló Alsómocsolád hiteltartozása ugyanis csaknem 520 millió forint, ennyit vállal át majd tőlük az állam. A kormányzati listán szereplő települések közül Uszód kerül majd a legkevesebbe, az ott élő 1081 ember ugyanis összesen 3000 forint települési…
A feldolgozóiparban az egyik legbiztosabban megtérülő beruházás még mindig az adminisztratív és a működési folyamatok újraszervezésében keresendő – áll a Mint Jutras kutatócég felmérésben. Az elemzés szerint a mostani új megoldások szinte mindig beváltják a hozzájuk fűzött reményeket, és két, legfeljebb három év alatt megtérülnek.
Fehéroroszország feloldott minden korlátozást az állami cégek privatizációja előtt, bármely cég magántulajdonba adható - jelentette be pénteken Mihail Mjasznyikovics miniszterelnök az idei fehérorosz...
Keletnémet politikai foglyok készítettek bútorokat az 1980-as években az Ikea áruházláncnak - állapították meg kutatók. A svéd konszern pénteken bocsánatot kért.
Tömegverekedés tört ki a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tarpán: a rendőrség kilenc résztvevő ellen csoportosan elkövetett garázdaság miatt indított büntetőeljárást - közölte a térségi rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője szombaton az MTI-vel.
Normál alkatú társaikkal szemben, a súlyfelesleggel küzdő tinédzser fiúk szervezetében 50 százalékkal kevesebb tesztoszteron hormon termelődik. A folyamat a későbbiekben impotenciát, meddőséget okozhat.
125 évvel ezelőtt, 1887 november 19-én rendezték meg az első észak-londoni derbit, az Arsenal és a Tottenham játékosai korabeli mezekbe öltözve tisztelegtek a jeles esemény évfordulója előtt.
Szeretsz képben lenni? Szeretnéd tudni, hogy milyen sporteseményeket rendeznek ma Magyarországon és világszerte? Keresd minden reggel a sport365.hu napi sportesemény ajánló összeállítását.
A találkozó utáni sajtótájékoztatón a lilák vezetőedzője elárulta, hogy rendkívül elégedetlen volt az Újpest első negyvenöt percben mutatott teljesítményével.