A kis-és középvállalatok világszerte növekvő bevételeket, hatékonyabb működést, új termékek és szolgáltatások kifejlesztését szeretnék elérni a következő egy évben- áll az Economist Intelligence Unit...
Az országot romboló fideszes törvény- és hazugsággyár termelőkapacitását látva azt hinné az ember, van a szellemi teljesítményhiánynak egy olyan foka, amelyet már nem lehet alulmúlni. Aztán kiderül: a Fideszben mindig van lejjebb - olvasható az MSZP közleményében.
A szlovén Plinovodi és az orosz Gazprom képviselői aláírták ma Moszkvában a végleges befektetői megállapodást a Déli Áramlat gázvezeték szlovéniai szakaszának megépítéséről. Még a héten hasonló...
Mentőápolóra támadt egy férfi Miskolcon, miközben a kórházba szállították - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-t.
Magyarország több száz fiatal vállalkozó tehetsége vesz részt azon a ma kezdődő egyhetes rendezvénysorozaton, amelyet a budapesti Colabs Startup Center indít.
Az MSZP szerint "az a Selmeczi Gabriella pocskondiázta a szocialista kormányok teljesítményét, akinek a Fidesz nyugdíjvédőnőjeként addig terjedt a tudománya, hogy főszerepet játszott hárommillió munkavállaló időskori megtakarításának lenyúlásában."
Egy fideszes módosító elfogadása következtében nem kellene vizsgálni a kisajátítással járó közösségi előny és az egyéni kár arányát. Schiffer András LMP-s politikus szerint ez azt jelenti, hogy ma Magyarországon senkinek sincs biztonságban a tulajdona.
Átmentek az adótörvények a parlamenten. Meglepetést az okozott, hogy Zugló polgármestere a kormánnyal szembemenve át tudta íratni képviselőtársaival a biztosítások adószabályainak alapvető elemeit.
A kormány tervei szerint a jövőben egykulcsossá válik a lakástulajdon vásárlás után fizetendő illeték mértéke, ami az esetek többségében 80.000 forinttal nagyobb terhet jelent a vevő számára. Megszűnik viszont a negatív illetékalap utáni fizetési kötelezettség, ami a korábbi lakásukat olcsóbbra cserélőknek jelenthet könnyebbséget. A tervezet szerint a 35 év alattiak lakásszerzési…
A magas frekvenciájú kereskedéssel (HFT) nem manipulálják a tőzsdéket - erre az eredményre jutottak ausztrál kutatók a Londoni Értéktőzsde (LSE) és a párizsi Euronext adatainak vizsgálatán keresztül...
Mészáros Norbertre sem számíthat Egervári Sándor szövetségi kapitány a norvégok elleni szerdai barátságos mérkőzésen, így a magyar labdarúgó-válogatott eredeti keretéből már öten estek ki.
Az amerikai fiscal cliffel kapcsolatban újra fellángoló aggodalmak valamint az, hogy még nem született megállapodás a görögöknek szánt mentőcsomag újabb részletéről a tengerentúli határidős indexeket...
Minden harmadik német informatikai szolgáltató tart a szakemberhiánytól. Elsősorban a nőket, illetve a fiatalokat ösztönöznék az informatikai pályára, másrészt a bevándorlási szabályokon enyhítenének.
A rossz hitelek állományának növekedése és a hitelezési aktivitás csökkenése következtében esett a harmadik negyedévben az olasz bankóriás, az Intesa Sanpaolo profitja - derül ki a társaság...
Az egyre rövidülő nappalok és a sokszor borús, esős időjárás rossz hatással lehet a közérzetünkre. Szakértőnk segítségével utána jártunk, hogyan védekezhetünk a téli időszakban sokakat érintő lehangoltság és álmosság tünetei ellen.
A dohányra, alkoholra és kávéra kivetett fogyasztási, illetve jövedéki adóból tavaly 18,8 milliárd euró folyt be a német államkasszába, ami két évtizedes rekord, és 1,2 milliárd euróval több mint egy évvel korábban - közölte kedden a német szövetségi statisztikai hivatal.
Egy feltehetőleg második világháborús robbanószerkezetet találtak kedd délelőtt a kecskeméti Mercedes-Benz-gyár területén; az érintett részt lezárták, de a termelés nem állt le - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Egy magyar teherautósofőr halálra gázolt egy raktári munkást Bécs Simmering nevű kerületében. A 43 éves férfi menekülni próbált, amikor ellenőrizni akarták az általa szállított árut - tájékoztatott kedden egy rendőrségi szóvivő.
A szlovén Plinovodi és az orosz Gazprom képviselői aláírták ma Moszkvában a végleges befektetői megállapodást a Déli Áramlat gázvezeték szlovéniai szakaszának megépítéséről. Még a héten hasonló...
A MALÉV csődjének hatására jelenleg a reptéri forgalom mintegy 53%-át a fapados társaságok adják. Az átalakulás és forgalom csökkenés automatikusan magával hozta az utasösszetétel változását, ezt...
A hitelintézetek akkor módosíthatják kedvezőtlenül a számlaszerződések feltételeit, ha a díj vagy a költség szerződésben rögzített számítási módját nem változtatják meg, és nem vezetnek be új díjat. Ha nulla forintos a számla, akkor az díjnak számít? Lehet emelni vagy sem? Mi történik ha a bank nem terhelheti át a költséget, és így nem tartja fent tovább a szolgáltatást? Ezekről kérdeztük Binder…
Az MSZP kezdeményezésére politikai vitanapot tartanak a parlamentben a köznevelésről. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere expozéjában elmondta, az oktatási rendszer átalakítására azért van szükség, mert több állami ellátórendszerhez hasonlóan már nem volt fenntartható.
Hogyan finanszírozzák az iskolai taneszközök beszerzését? Miért szabotálták a magyar nyelv napjáról szóló országgyűlési határozatban rögzített intézkedési kötelezettséget?
Nem sikerült továbbjutnia Európa-bajnoki selejtezőcsoportjából az U19-es labdarúgó-válogatottnak, amely hazai pályán vallott kudarcot. Mészöly Géza, a csapat szövetségi edzője a Reggeli Start stúdiójában beszélt az okokról.
Kedden napközben mindenhol megszűnik a csapadék, eleinte még keleten, délkeleten eshet az eső, majd észak felől elkezd felszakadozni a felhőzet; 9-13°C köré melegszik a levegő. Az Alpokalján és keleten, északkeleten élénk, olykor erős lesz az északi szél.
A BVK Holding Budapesti Városüzemeltetési Központ Zrt. több mint 286 millió forintot takarít meg a 2013. évre vonatkozó közös villamos energia beszerzésen - közölte a vállalatcsoport az MTI-vel. ...
Feltehetőleg egy második világháborús robbanószerkezetet találtak kedd délelőtt a kecskeméti Mercedes-Benz-gyár területén. A szerkezet sérült gyújtószerkezetét a tűzszerészek kiszerelték, és a helyszínen megsemmisítették - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Alig több mint egy hónap múlva tartja tisztújító közgyűlését a Magyar Vízilabda Szövetség. Az már napokon belül eldőlhet, hogy kik indulnak az elnöki posztért, arról pedig már az új elnökség dönt, hogy ki lesz Kemény Dénes utódja a férfi válogatott szövetségi kapitányi posztján.
Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök kedden a zágrábi bíróság előtt tagadta, hogy a Mol magyar olaj- és gázipari társaság megvesztegette az INA horvát olajvállalat irányítási jogainak átadásáért.
Debrecen - Lélegzet-visszafojtva figyelték a szakemberek, ahogyan a daru az ablakon keresztül beemelte a debreceni Déri Múzeum épületébe Munkácsy egyik leghíresebb és legértékesebb festményét, a Golgotát.