Újabb, több száz millió euró értékű munkát végezhet el Szlovákiában az a cseh vállalat, amely a Kiskerény közelében leszakadt autópályahíd egyik kivitelezője volt.
Októberben több mint négyezer új gépkocsit helyeztek forgalomba idehaza, 15 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, az első tíz hónapban pedig 16 százalékkal 43 369-re nőtt az új autók száma.
Az alapvető jogok biztosa szerint szemben áll a jogbiztonság követelményével, hogy az oktatásért felelős miniszter nem adta ki a tankönyvvé nyilvánítás részletes szabályait meghatározó végrehajtási rendeletet.
Székely zászlós felvonulásra szólítja híveit csütörtök délutánra a Kovászna megyei prefektus hivatala elé a romániai magyar párt háromszéki szervezete.
Hamarosan idehaza is beindul a gyorsjelentési szezon, a hazai gyógyszergyártók közül a Richter várhatóan már a héten közzéteszi harmadik negyedéves eredményeit, míg az Egis november 14-én jelent. Az...
A parlament 2010-es megalakulása óta rendszeresek az antiszemita megnyilvánulások a jobbikos képviselők részéről – mondta az ATV Start című műsorában Steiner Pál.
Noha már jó ideje búcsút inthettünk a Mazda kiváló sportautójának, az RX-7-nek, valamint a szintúgy Wankel-motorral büszkélkedő RX-8 miatt is könnyeket kellett ejtenünk, a japán márka sportosabbik énje nem hal ki, sőt, a minap felröppent és a gyártó által igazolt hírek szerint 50 éves múltja után feléled az RX-7.
Hat év börtönbüntetést szabott ki hétfői jogerős ítéletével a Debreceni Ítélőtábla arra férfira, aki 2010 tavaszán benzinnel lelocsolta, majd felgyújtotta élettársát a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Penészleken.
A többségi társadalom és a kisebbség hozzáállásának is meg kell változnia ahhoz, hogy a romák integrálása érdekében elindított magyar felzárkóztatási politika sikeres legyen - hangsúlyozta Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter hétfőn az európai romák jövőjéről rendezett konferencián a strasbourgi városházán.
Már tudjátok rólunk, hogy nagyon szeretjük – többek közt - Stella McCartney-t. Sokszor írtunk róla és mutattunk be sztárokat, akik az angol tervezőnő ruháit viselték. Nos, nem csak mi rajongunk érte. Szerda este a Halloween partik mellett az angol Harpers Bazaar Women of the Year díjátadó gálája is megrendezésre került, ahol Stella McCartney átvehette az év angol divattervezőjének járó díjat.
A Deutsche Telekom valószínűleg csökkenteni fogja a részvényeseknek kifizetett osztalék mértékét, hasonlóan más európai távközlési vállalatokhoz. Pedig a németek ezt afféle fájdalomdíjként élik meg a néprészvénynek számító papír pocsék árfolyam-alakulása miatt. A Magyar Telekom egyszer már durván visszavágta az osztalékát, de ott sem lenne meglepő hasonló lépés.
Egy angol családapa gabonapelyhes reggelire vágyott. Miután kinyitotta a dobozt és beleöntötte a táljába, egy kisegér kiszáradt teste köszönt vissza rá. Persze addigra már evett belőle egy falatot.
Az oktatási államtitkár távozását sürgeti a kormányból a Demokratikus Koalíció (DK), szerintük Hoffmann Rózsa alkalmatlan a közoktatás átszervezésének levezénylésére, és már a Fidesz-frakció egy része sem bízik benne.
Ötvenhatmillió forint értékű csempészett cigarettaszállítmányt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében egy közúti ellenőrzés során - közölte a hivatal észak-alföldi regionális bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense hétfőn az MTI-vel.
Tovább zuhan szerdától a benzinár a hazai kutakon - tudta meg a Portfolio.hu. Ezúttal literenként nyolc forintos árváltozásra kerül majd sor, melynek köszönhetően közel egy éves mélységbe esik a...
Az angol helyett a német lenne az első nyelv, a diákokat kétévente felmérőre köteleznék, 2017-től pedig csak nyelvvizsgával lehet majd felvételizni - többi között ezt tartalmazza az Origo portál által hétfőn közzétett nyelvoktatási stratégia.
Több vitatott társadalombiztosítási kérdésben is megállapodtak a német kormánykoalíció pártjai a hétfőre is átnyúló, nyolcórás tárgyalások után, amelyeket még a jövő évi választások előtt rendezni szeretnének.
Az Axa Biztosító és a Signal Biztosító hosszú távú stratégiai együttműködésről határozott, amelynek első lépéseként megállapodás született arról, hogy az Axa portfólió-transzfer keretében átadja...
A Kaposvár-Videoton mérkőzés után Prukner László egy meg nem adott büntető miatt reklamált, a Videoton mestere szerint komoly ellenfél otthonából sikerült elhozni a három pontot.
Tízmillió forint bírsággal sújtotta az EOS Faktor Magyarország Zrt.-t a PSZÁF és megtiltotta az általa elkövetett jogsértő magatartás további folytatását. A társaság az ügyfeleinek küldött fenyegető...
Egészen elképesztő eset történt Cipruson: miután a játékvezető nem ellenőrizte a hálót a meccs elején, így azt sem vette észre senki, hogy az Etnikosz csatára, Marco Paixao gólt lőtt!
Mattia Destro, a Roma támadója hat perc alatt gólt lőtt, és kapott két sárga lapot - a másodikat "túlzott gólörömért", noha mezlevétel közben eszébe jutott, hogy nem szabad... Andrea De Marco szeret szerepelni...
Az [origo] birtokába jutott nyelvoktatási stratégia szerint az idegen nyelv oktatása mindenhol az általános iskola negyedik osztályában indul majd, és csak az angol és a német között lehet választani. A dokumentum ugyan hangsúlyozza, hogy "angolul mindenkinek tudnia kell", Hoffmann Rózsáék ugyanakkor azt javasolják, hogy a németet tanítsák először a diákoknak.
Bajban az angol X Factor, a tehetségkutató népszerűsége több éves mélypontra süllyedt. A konkurens show, a Szombat Esti Láz brit megfelelője viszont minden héten agyonveri a nézettségi versenyben.