Kártérítési pert veszített Ausztráliában a Standard & Poors (S&P) hitelminősítő hétfőn, mivel a legjobbként ajánlott egy olyan befektetést, amely aztán két év alatt értékének 93 százalékát elvesztette a pénzügyi válság következtében.
Súlyosbításért fellebbezett az ügyészség Győző és felesége, Bea asszony adócsalási ügyében. A showman szerint másodfokon akár le is ültethetik, s már nem is lázad ez ellen.
A legendás brit rockegyüttes mintegy harminc éve nem játszott együtt színpadon, a hét végén bejelentette, hogy újra összeáll a jövő évben egy nagy-britanniai koncertsorozatra.
Újra öt napon kereskedhetnek a befektetők a pesti parketten, de ez lehet, hogy nem minden papírnak jelent jó. Az OTP könnyedén visszacsúszhat a háromezerrel kezdődő tartományba, míg a MOL erős...
Az amerikai választási kampány finisében vasárnap mindkét amerikai elnökjelölt a "billegő", más néven "csatatérállamokban" próbálkozott azzal, hogy maga mellé állítsa a még mindig bizonytalan szavazókat.
Levágták az ország legnagyobb mangalicáját – de most kivételesen nem lakmároztak utána a böllérek, merthogy jótékonysági vágásra gyűltek össze. A csaknem háromszáz kilós mangalicából ugyanis kétszáz kiló kolbászt készítenek rászoruló gyermekeknek. Az akcióhoz csatakozott Erdei Zsolt bokszoló is, aki szintén beállt kolbászt tölteni.
Információink szerint 2-2,5 milliárd forintot zárolnak a kulturális államtitkárság idei költségvetéséből. Ez - tekintve a kevesebb, mint 30 milliárdos büdzsét - azt jelenti, hogy az év hátralévő két hónapjában annyit kellene megspórolni, mint az államtitkárság egy havi teljes költségvetése.
Miközben itthon beköszöntött a hideg idő, Bódi Sylvi Indonéziában sütteti a hasát. A modell borzolja a kedélyeket: feltöltött a netre egy képet, amin intim közelségben látható egy pálmával.
Biztos nektek is komoly fejtörést okoz minden évben, mivel is lepjétek meg szeretteiteket? Ha igazán szívből választasz, olyan ajándék kerül a fa alá, aminek te is nagyon örülnél.
Ezen a héten kedden választják meg az Egyesült Államok következő elnökét. A hét, de talán az év hátralévő részének egyik legfontosabb eseménye különleges izgalmakat tartogat, hiszen a két jelölt - a...
A kis Zámbó sehogy sem tud a mentorok kedvére tenni. A negyedik adásban valamivel jobban énekelt, de Geszti Péter a fejét fogta a Dance With My Father (Tánc az apámmal) című dal hallatán.
Szeptembertől kezdődött és 2015 januárjáig zajlik majd az a projekt, amely során az Oktatási Hivatal a teljes köznevelési intézményrendszer felmérését, átalakítását, valamint szakmai fenntartók képzését tűzte ki célul - mondta el dr. Princzinger Péter, az OH elnöke a Közreműködés a köznevelés megújításában címet viselő, XIV. Országos Közoktatási Szakértői Konferencián október 9-11. között…
A 23 éves férfi a Gázai övezetet körülvevő kerítés felé kúszott, és a figyelmeztetés ellenére sem állt meg. A térségéből palesztin fegyveresek gyakran indítanak rakétát a közeli izraeli településekre.
Sem a globális kereskedelem nagyságrendje, sem a globális pénzügyi összefonódás mértéke nem lett volna elegendő ahhoz, hogy önmagában kiváltsa a nem elsőrendű (subprime) amerikai adósok bedőlését követő 2008-as globális recessziót - írja a Bloomberg hírügynökség szakértőkre hivatkozva.
Az amerikai választási kampány finisében vasárnap mindkét amerikai elnökjelölt a "billegő", más néven "csatatérállamokban" próbálkozott azzal, hogy maga mellé állítsa a még mindig bizonytalan szavazókat.
Októberben a várt mértékben nőtt a munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban, de a szakértők által becsültnél jelentősebben bővült a nem mezőgazdasági ágazatokban foglalkoztatottak száma - közölte pénteken az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala, a Bureau of Labor Statistics.
Az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény (Öpt.) szerint a nyugdíjpénztár tagja a saját maga és a munkáltatója által befizetett összegeket és azok hozamait legkorábban a tagsági viszonyának a belépéstől számított tíz év várakozási idő letelte után veheti fel, de aki még nem érte el a nyugdíjkorhatárt, adómentesen csak a befektetési hozamokhoz, illetve a…
Stratégiai partnerségi megállapodást írt alá a kormány nevében Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Bogsch Erikkel, a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt. vezérigazgatójával.
Új alapokra helyezte a kormány az egészségügyi szakfelügyeleti rendszert, hogy ezáltal is biztonságosabb és hatékonyabb legyen az egészségügyi ellátás - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken az MTI-vel.
A biztonsági őrök pénteki drasztikus fellépése után tegnap egy fapódium építése miatt a közterületfelügyelők zavarták meg a köztévé székháza előtt tüntetőket. A tisztességes közmédiáért demonstrálók a héten büntetőfeljelentést tesznek az őket ért bántalmazások miatt, a szocialista Lendvai Ildikó pedig ma kezdeményezi, hogy a parlament emberi jogi bizottsága tűzze napirendjére az ügyet. A terület…
1956. november 4-én hajnalban léptek magyar földre a szovjet tankok. Ekkor vált világossá, hogy a dicsőséges tizenkét nap nem hozhat áttörést. Ötvenhat éve szabadságharc kezdődött a magyar függetlenségért. Ezt pár nap alatt vérbe fojtották és megalakulhatott Kádár János szovjetbarát kormánya. A véres megtorlást sortüzek, rögtönítélő bíróságok követték. Több, mint négyszáz embert végeztek ki, és…
A pénzügyi ombudsmanról szóló törvényjavaslatról is tárgyal ma az Országgyűlés, ha az ülés kezdetén napirendre veszik Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter javaslatát. A parlament dönt az útlevélkiadás gyorsításáról. Orbán Viktor kormányfőnek ellenzéki kérdésekre kell válaszolnia.
A Starbuck adóelkerülési ügye után itt az újabb adófizetési botrány: az ikonikus Apple mindössze két százalék adót fizetett az Egyesült Államokon kívül szerzett jövedelme után. A technológiai óriás nincs egyedül: a Facebook és a Google sem töri össze magát, ha adóról van szó.
Háromnapos ülést tart az Országgyűlés a héten: ma a pénzügyi ombudsmanról szóló törvényjavaslatról, szerdán az iskolák államosításának szabályairól is tárgyal a parlament, holnap pedig a Fidesz kezdeményezésére vitanapot rendeznek az államadósság okairól.
A moszkvai magyar kereskedelmi képviselet eladása kapcsán indított eljárásban november 30-ig tart a nyomozás, de a határidő legkésőbb a jövő év elejéig meghosszabbítható.
Vizsgálatot kezdeményezett Ven Csia-pao kínai kormányfő azokkal a vádakkal kapcsolatban, amelyek a családját érték nemrégiben a New York Times című lapban - jelentette megbízható forrásokra hivatkozva hétfőn a hongkongi South China Morning Post című napilap.
Bár százezres szavazótábort képesek mozgósítani, a Hit Gyülekezete egyelőre nem tette le a voksát egyetlen párt vagy szövetség mellett sem. Németh Sándor ugyanakkor örül Bajnai Gordon visszatérésének, mert ezzel bővült a politikai kínálat.
A hitelminősítő a legjobbként ajánlott egy olyan befektetést, amely aztán két év alatt értékének 93 százalékát elvesztette a pénzügyi válság következtében.
Kovács Antal korábbi nagy riválisa, az olimpiai és háromszoros világbajnok Inue Koszej lett a londoni olimpián várakozáson alul szerepelt japán férfi cselgáncs-válogatott kapitánya.