Azonnal emelkedni kezdett a nyersolaj ára a nemzetközi piacokon, miután robbanás történt egy autóbuszon Tel-Avivban. 17 embert vittek kórházba, Gázában a Hamasz jelezte, hogy tagjai követték el az akciót.
Győri Enikő, a Külügyminisztérium európai uniós ügyekért felelős államtitkára szerint megjósolhatatlan, sikerül-e a tagállamoknak megállapodásra jutniuk a következő többéves (2014-2020) költségvetési keretről az Európai Tanács csütörtökön kezdődő ülésén.
Még legalább egy hetet csúszik a megállapodás a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank (EKB) és az euróövezeti államok között arról, hogy miként lehet fenntartható pályára állítani a görög államháztartást, így Athén továbbra sem kaphatja meg a mentőhitel - a november végi államcsőd elkerüléséhez szükséges - újabb részletét.
A Ráncok című egészesetés spanyol animációval nyílik meg szerdán Budapesten tizedik alkalommal az Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál, amely a világ animációs seregszemléinek győztes produkcióit mutatja be a budapesti közönségnek.
Göteborg - „Mindegy, hogy élő vagy halott, csak férfi legyen!" – mondta egy 37 éves svéd nő, akinek lakásán, több mint 100 emberi testrészből származó csontot találtak a rendőrök.
Jóllehet a két londoni olimpiai bajnok, Risztov Éva és Gyurta Dániel nem indul, így is több magyar érem várható az úszók idei rövidpályás Európa-bajnokságán.
Gyöngyöspata jobbikos polgármestere havonta 3500 kilométert autózik a falu érdekében. A számlát az adófizetők pénzéből állja az önkormányzat, miközben az úti célok között nem kevés pártrendezvény is akad.
Fatih Terim törökös fanatizmussal látta el játékosait, hazai pályán győzte le a Galatasaray a Manchester Unitedet. A G csoport másik mérkőzésén a CFR Cluj 3-1-es vereséget mért a Sporting Braga csapatára.
Az 58 éves csúcsot megdöntve 138 pontot dobott egy keddi mérkőzésen Jack Taylor, az amerikai egyetemi bajnokságban (NCAA) szereplő Grinnell kosárlabdázója.
Az Aachen csődöt jelent, az MSV Duisburgot szanálni próbálják, a német másod- és harmadosztályú focikluboknak korántsem megy olyan jól, mint elsőosztályú társaiknak. Aki lecsúszik az első osztályból, annak általában maximum három éve van visszakapaszkodni.
Három fontosabb ügyben is felszólítást kaptunk az Európai Bizottságtól, az étkezési utalványok ügyében egy, adóügyekben 2 hónapunk van válaszolni, vagy mehetünk magyarázkodni Strasbourgba.
Egyre kevesebb magyar cég versenyképes a régióban, bár a magyaron kívül több szomszédország kockázati megítélése romlott az utóbbi időben. Lengyelország és Szerbia húzza a régiót, de méreténél fogva sok potenciál van Ukrajnában is.
Kilenc online biztosításközvetítővel szemben hozott határozatot a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), mert a biztosítók által meghirdetett kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjak nem egyeztek meg a közvetítők által kalkulálttal.
Az év vége rendszerint a megtakarítások fellendülését hozza a szakértők szerint. Az ebben az időszakban kapott pluszjövedelmek elsősorban a tbsz és nyesz számlákat gyarapítják, de népszerűek az akciós betétek is. Az idén még a megtakarításokat gazdagíthatja az a nettó jövedelemnövekedés, amelyhez a társadalombiztosítási plafon elérése után juthatnak a munkavállalók....
Parázs hangulatú összecsapásra van kilátás Manchesterben, ahol a City kizárólag a Real Madrid legyőzésével maradhat versenyben a BL-ben. Ronaldót rendőrökkel állítanák meg.
Az utazási kedvezmények átalakításáról még nem született döntés, folyamatos az egyeztetés a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a vasúttársaság szakemberei között - mondta Szabó Anett, a MÁV-START Zrt. szóvivője újságíróknak szerdán, Budapesten.
Bár a kormány által T/8750 szám alatt benyújtott adómódosító törvénycsomag eredetileg nem tartalmazott az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárakra vonatkozó változtatási javaslatot, a költségvetési bizottság által benyújtott módosító indítványok a jövő évtől jelentősen átírják mind az önkéntes egészségpénztárakra, mind pedig az önsegélyező pénztárakra vonatkozó szabályozást.
Valahogyan meg kell oldani, hogy a nyugdíjasok egészségügyi járulékot fizessenek - mondta a Semmelweis Terv végrehajtásának koordinálásáért felelős miniszteri biztos szerdán Budapesten.
A vasárnapi idényzáró Forma-1-es Brazil Nagydíj után másodszor is visszavonuló Michael Schumacher ezúttal - pályafutása első, 2006-os befejezésével ellentétben - élvezni akarja a búcsú pillanatait.
A Bajnokok Ligája szerdai játéknapján az 5. fordulót rendezik meg, ahol az A, B, C és D csoportban rendeznek 2-2 mérkőzést. Íme a ma este részletes műsora.
A Szegedi Városi Bíróságon kezdődött pere első tárgyalási napján elismerte a nyilvános rendezvényen, folytatólagosan elkövetett garázdaság bűntettével vádolt Keresztúri Farkas Csaba tettét.
Európai parlamenti képviselők állásfoglalást bocsátottak ki a bankkártya társaságok által felszámolt díjakról, az online fizetési rendszerekről és a bankkártya-tranzakciókról. A szabályozás a...
Nincs politikai realitása, hogy az LMP olyan új pólust tudjon építeni, amelyből kinőhet egy váltópárti erő – mondta Lakner Zoltán az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A politológus elmondta azt is: az LMP-nek leginkább az MSZP-vel van problémája.
A Ford a WTCC makaói futamán egy olyan limitált szériát mutatott be, ami bizony alaposan megdobogtathatja a motorsport szerelmeseinek szívét. Az utcai Focus megjelenésében persze a zárt pályákon is rémületet keltő felmenőjére hajaz, így aztán előre borítékolható, hogy a visszapillantó tükrökben felbukkanó látványától többen is elkezdik majd figyelembe venni a jobbratartási kötelezettség…