2012. november 16. péntek

nov. 16
6:36
Orbán ebéddel várja a szlovák miniszterelnököt (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök és Robert Fico szlovák kormányfő közösen nyitja meg péntek délelőtt Budapesten a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényét, a Magyar-szlovák gazdasági fórumot.
nov. 16
6:36
Will.I.Am újrahasznosított farmereket tervez a Levi's-nek (Joy)
A Levi's évek óta elhivatottan támogat minden környezetvédelmi programot, és most egy újabb remek újítással jöttek ki, amely mellé a népszerű énekes-rapper Will.I.Am is mellé állt.
nov. 16
6:38
Hoffmann: megvan és meglesz a pénz az iskolák államosítására (ATV)
Az oktatási államtitkár szerint rendelkezésre állnak a köznevelési intézmények átadás-átvételének lebonyolításához szükséges anyagi források. Hoffmann Rózsa ezt csütörtökön a köztévé Az Este című műsorában mondta, amelyben az MSZP-s Hiller Istvánnal vitázott. A volt oktatási miniszter szerint maga a kormány állította, hogy nincs meg a kellő forrás az átalakításhoz.
nov. 16
6:48
Dömsödi: Hajdút csak a pénz és a nézettség érdekli (BorsOnline)
Két könyv készül Hajdú Péterről. Az egyiknek örül, a másik azonban, amit volt műsorvezetőtársa, Dömsödi Gábor ír, rettenetesen bosszantja a producert, pedig még nem is olvasta.
nov. 16
6:48
Népszabadság: Télen több hétre bezárhatnak a nagy egyetemek (hirado.hu)
Egyes intézmények esetében ez csak a kollégiumokat érinti, máshol a képzésnek helyet adó épületeket is.
nov. 16
6:48
Két ország elhúzott - Hogy csinálják a bezzegországok? (Portfolio)
A csütörtökön napvilágot látott adatok szerint a közép-kelet európai országok gazdasága tovább lassult a harmadik negyedévben, ugyanakkor az adatokból az is világossá válik, hogy a régiós "mezőny"...
nov. 16
6:48
Olajkatasztrófa a Mexikói-öbölben: 1000 milliárdos bírságot kapott a BP (ATV)
Vádat emeltek az Egyesült Államokban a BP brit olajipari óriás mexikói-öbölbeli feltárásért felelős alelnöke és két helyi termelésirányítója ellen a 2010-es olajkatasztrófa miatt.
nov. 16
6:50
65 ember életét mentette meg a kutya (BorsOnline)
Imába foglalják az eszes kiskutya, Mimi nevét egy angyalföldi bérház lakói. Az éjszaka közepén felcsapó lángokra az éber pumi figyelt fel, riasztotta gazdáját, aki lélekszakadva verte fel az igazak álmát alvó szomszédait.
nov. 16
6:50
Korrigálják a választási eljárási törvényjavaslatot (hirado.hu)
Több mint száz ponton módosulhat a törvényjavaslat egyetlen szavazással.
nov. 16
6:50
Ma nyit a Városligeti Műjégpálya (ATV)
A Városligeti Műjégpályát a 2008-2009-es szezon után felújították, tavaly decemberben nyitott újra.
nov. 16
6:51
4,5 milliárd dolláros bírságot kapott a BP (ProfitLine)
Rekordösszegű, több mint 4,5 milliárd dolláros (ezer milliárd forintos) pénzbírságot kell fizetnie a BP brit olajcégnek a Mexikói-öbölben két és fél éve történt olajkatasztrófa miatt.
nov. 16
6:52
Moszkva megtorlással fenyegeti Washingtont (hirado.hu)
A kifogásolt amerikai törvénytervezetet tavaly májusban nyújtotta be Benjamin Cardin demokrata párti szenátor, a washingtoni adminisztráció azonban nem állt a javaslat mögé.
nov. 16
6:52
30 ezer tartalékost hívtak be Izraelben – készül a szárazföldi behatolás (ATV)
Ehud Barak védelmi miniszter harmincezer tartalékos katona behívásának engedélyezését kéri a kormánytól a Gázai övezetben indított hadműveletének kiterjesztéséhez az izraeli közszolgálati rádió csütörtök esti értesülése szerint.
nov. 16
6:54
Az izraeli légierő folytatta a légitámadást (Infostart)
Az izraeli légierő folytatta pénteken a palesztin fegyveresek rakétakészletei elleni légicsapásokat a Gázai övezetben. Egyre nagyobb a valószínűsége annak, hogy Izrael szárazföldi támadást is indít, mert harckocsik, páncélozott járművek és alakulatok gyülekeznek az övezet határánál.
nov. 16
6:54
Pénteken nyit a Városligeti Műjégpálya (hirado.hu)
A nyitás napján kedvezményes, 900 forintos belépőért lehet korcsolyázni.
nov. 16
6:54
Megöltek egy idős nőt a IV. kerületben (Blikk)
nov. 16
6:54
Megöltek egy idős asszonyt Újpesten (ATV)
Megöltek egy 72 éves nőt Újpesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) péntek reggel a honlapján.
nov. 16
6:56
Az izraeli légierő heves légicsapásokat mért a Gázai övezetre (hirado.hu)
Rakéták hullottak a terület székhelyére, Gázavárosra is, és lerombolták a palesztin belügyminisztérium útlevélkiadó hivatalának az épületét.
nov. 16
6:58
Gázolt a vonat (hirado.hu)
A Szolnokra tartó reggeli vonat elgázolt egy ismeretlen személyt.
nov. 16
7:06
Alig lehet felismerni Tóth Gabit - fotó (BorsOnline)
Tóth Gabi azt ígéri, hogy decemberre rá sem fognak ismerni. Az énekes lány először kés alá feküdt, tegnapelőtt pedig barnára festette hajszínét. Ám ez még csak a kezdet.
nov. 16
7:06
Videó: Csobot Adél és Ördög Nóri nem szőrtelenít (Blikk)
nov. 16
7:06
Hölvényi: a kormány biztosítja, hogy az egyházak elláthassák feladataikat (hirado.hu)
Az államtitkár elmondta: szükségesnek tartják az egyházak javára szóló adófelajánlás kiegészítését, ami megfelelő mértékű alapműködési támogatást biztosít.
nov. 16
7:06
Vészjelzés a német cégektől: tarthatatlanul drága az energia (Portfolio)
Veszélyben a német ipar versenyképessége, emelte fel a hangját nemrég a német iparszövetség (BDI) rámutatva az energiapolitikai fordulat negatív hatásaira. A globális energiapiac átalakulása miatt...
nov. 16
7:08
Kiabálva teremtették le Somlót a Voice-ban (BorsOnline)
Súlyos szabályt szegtek meg a Voice Mesterei. A műsor producerének a holland licenctulajdonossal kellett egyeztetnie, a zenészek, Caramelt leszámítva, figyelmeztetésben részesültek.
nov. 16
7:08
Texasban vonat ütött el veteránokat: 4 halott, 17 sérült (hirado.hu)
A baleset egy veteránok tiszteletére rendezett felvonuláson történt.
nov. 16
7:09
Ma nyit a Városligeti Műjégpálya (Infostart)
Ma délután nyit ki a budapesti Városligeti Műjégpálya. A nyitás napján kedvezményes, 900 forintos belépőért lehet korcsolyázni.
nov. 16
7:10
Edit a haláltól mentette meg az újszülöttet (BorsOnline)
Amikor 25. hétre megszületett a kis Bendegúz, édesanyja tudta, csak idő kérdése és örökre elveszíti kicsinyét. Dr. Kelemen Edit osztályvezető főorvos viszont harcba szállt a koraszülött életéért, és 3,5 hónapos küzdelem végén a szülők hazavihették a teljesen egészséges kisbabát.
nov. 16
7:10
Gyűjtőknek és befektetőknek is kedvezett a BÁV-aukció (hirado.hu)
A 648 tételéből 23 alkalommal regisztrálhattak egymilliónál magasabb leütést.
nov. 16
7:12
Tehervonat gázolta el a családokat (Blikk)
nov. 16
7:15
OTP Bank Liga: a 15. forduló részletes műsora, tabella és góllövőlista (Sport365)
A már biztos őszi bajnok Győrt egyaránt hatpontos hátránnyal üldöző két csapat, a címvédő Debrecen és az újonc MTK éppen egymással csap össze a hétvégén az NB I rangadóján.
nov. 16
7:18
Alakul a legerősebb ipari szakszervezet (HR Portál)
Egyesülésre készül a Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) és a Vasas Szakszervezeti Szövetség, a két ipari érdekképviselet elnöke csütörtökön írt alá erről egy szándéknyilatkozatot.
nov. 16
7:20
Megugrott az új álláskeresők száma az Egyesült Államokban (HR Portál)
Nőtt az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma az elmúlt héten az Egyesült Államokban - közölte csütörtökön az amerikai munkaügyi minisztérium.
nov. 16
7:21
Matolcsy György szerint ő forradalmár, a bankok pedig sértődöttek és morcosak (Privátbankár)
Matolcsy György szerint növekedési fordulat előtt áll a gazdaság, ennek a lehetőségét az teremtette meg, hogy sikerült rendbe tenni az állam pénzügyeit. A miniszter sértődöttnek és morcosnak nevezte a bankokat.
nov. 16
7:22
Több ezren érdeklődtek már a lakhatási támogatás iránt (HR Portál)
November elejéig csaknem 4800 ember érdeklődött a lakhatási támogatás iránt a munkaügyi központokban, kérelmet pedig 243-an adtak be - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI érdeklődésére.
nov. 16
7:24
Közműcégek dolgozói is önkénteskednek a Mikulásgyárban (HR Portál)
Önkéntes munkával és pénzbeli adománnyal is segítik a Mikulásgyár munkáját a budapesti közműszolgáltatók és dolgozóik.
nov. 16
7:24
Ma nyit a Városligeti Műjégpálya (Alternatív Energia)
Ma délután nyit ki a budapesti Városligeti Műjégpálya. A nyitás napján kedvezményes, 900 forintos belépőért lehet korcsolyázni.
nov. 16
7:24
Világgazdaság: 230 millióért perel a Nitrogénművek (hirado.hu)
A Nitrogénművek mintegy 230 millió forintot kaphat vissza a magyar államtól, ha az uniós törvényszék a cég javára dönt a perben.
nov. 16
7:24
Csúcsot dönthet az orvoselvándorlás (ProfitLine)
Szeptember végéig elérte az 1660-at azon egészségügyi dolgozók száma, akik külföldön vállalnának munkát - olvasható a Világgazdaság pénteki számában.
nov. 16
7:24
Több száz rakétával támadták Izraelt, légiriadó Jeruzsálemben és Tel-Avivban - percről percre (ATV)
Palesztin terroristák továbbra is rakétákkal támadják a Gázai-övezetből Izraelt, az elmúlt három nap során több mint 420 rakétát lőttek ki izraeli területekre. A rakétatámadásokban és a válaszcsapásokban három izraeli és huszonhárom palesztin életét vesztette, több tucatnyian megsebesültek. Sajtóértesülések szerint közben elkezdték előkészíteni a szárazföldi behatolást, mert harckocsik,…
nov. 16
7:26
A kormány biztosítja, hogy az egyházak elláthassák feladataikat (Alternatív Energia)
A kormány szándéka messzemenően biztosítani az egyházak oktatási, szociális és egészségügyi feladatvállalásának ellátását és vallásgyakorlásuk szabadságát - nyilatkozta Hölvényi György egyházügyi államtitkár.
nov. 16
7:26
Ma kezdődik az Ember Judit Filmfesztivál az Örökmozgóban (hirado.hu)
Ember Judit dokumentumfilm-rendező halálának 5. évfordulójára emlékezve filmfesztivál kezdődik ma a budapesti Örökmozgó Filmmúzeumban.
nov. 16
7:26
Szégyen és jogos igény: élet havi 47 ezerből (ATV)
Matolcsy György októberben jelentette be a kormány két egyenlegjavító csomagját, melynek egyik eleme a munkára ösztönzés jegyében a segélyplafon. Ennek mértéke 47 ezer forint lehet. A társadalom többsége támogatja az intézkedést, szemben például a mozgáskorlátozottak egyesületével.
nov. 16
7:28
Megöltek egy idős nőt Újpesten (hirado.hu)
A 72 éves nő bűncselekmény áldozata lett.
nov. 16
7:30
Télen több hétre bezárhatnak a nagy egyetemek - lapszemle (Infostart)
A Népszabadság arról ír, hogy december utolsó harmadában és január első hetében zárva lehetnek a nagy egyetemek. A Magyar Nemzet szerint korrigálják a választási eljárási törvényjavaslatot.
nov. 16
7:30
Több ezer ember részvételével tartottak misét Gotovináért (hirado.hu)
Ante Gotovina és Mladen Markac tábornokok ügyében a hágai Nemzetközi Törvényszék fellebbviteli tárgyaláson ítéletet hirdet pénteken.
nov. 16
7:30
Vádat emeltek a BP több vezetője ellen (Metropol)
A két munkavezető ellen összesen 23 pontban emeltek vádat, egyebek között gondatlanságból elkövetett emberölés ügyében.
nov. 16
7:32
Szűz, viharos szerelmi ügybe keveredhetsz - napi horoszkóp (hirado.hu)
A Rákra nagy nyomás nehezedik, de segítséget is kap környezetéből. A Nyilas és a Skorpió javíthat anyagi kondícióin, a Bak viszont épp összezavarodik.
nov. 16
7:32
Heves légicsapások a Gázai övezetben (Metropol)
Péntek reggel rakéták hullottak a terület székhelyére, és lerombolták a palesztin belügyminisztérium hivatalának épületét.
nov. 16
7:33
Torokgyulladás - házi praktikák (Édenkert)
A közösségeket látogató emberek gyakran szenvednek felső légutakat érintő betegségektől, amelyeknek az egyik tünete a torok gyulladásos elváltozása. Szövődménymentes esetekben pár nap alatt megszűnik a panasz, de a gyorsabb gyógyulást elősegítheti néhány egyszerű házi praktika is.
nov. 16
7:34
Kína árulja drónjait (hirado.hu)
Több, pilóta nélküli repülőgéptípust, köztük rakétákkal felszerelhetőket is felvonultatott Kína az idei csuhaji repülési és légi ipari kiállításon és vásáron.

Keresés