2012. november 14. szerda

nov. 14
13:24
Éger: havi 20 ezer forinttól is eleshetnek az orvosok (ATV)
A kormány ígérete ellenére mégsem lesz az alapbér része az egészségügyi dolgozók idén kapott bérkiegészítése.
nov. 14
13:24
Remélem önállóbbak leszünk - Széles Sándor (Agroinform)
Gyurta Dániel edzője szerint nem hoz magával sok változást, hogy az Újpest egyesületéhez igazoltak.
nov. 14
13:26
Bajner a Dortmund első csapatával edzett (BorsOnline)
Nem tudni, meddig tréningezhet Bajner Bálint a Bajnokok Ligájában remeklő német Borussia Dortmund kiválóságaival, mindenesetre Jürgen Klopp edző meghívta őt az első csapat edzésére.
nov. 14
13:26
Fitch: nem valószínű a banki hitelkihelyezések azonnali élénkülése (hirado.hu)
Az EBRD, az Európai Beruházási Bank (EIB) és a Világbank-csoport a múlt héten két évre szóló, 30 milliárd eurót meghaladó támogatási csomagot jelentett be Közép- és Kelet-Európa gazdaságai.
nov. 14
13:27
Ettől lesznek idegesek az öreg japánok (Privátbankár)
A fogyasztói árak csökkenése miatt két és fél százalékkal csökkenteni kell a nyugdíjakat Japánban - határozott egy parlamenti bizottság.
nov. 14
13:28
Lesújtó a hír: 35 év után vége (hirado.hu)
Minden ott végződött, ahol elkezdődött.
nov. 14
13:29
Portugália és Görögország: szakadékban hátszéllel (Privátbankár)
Görögországban és Portugáliában is gyorsult a gazdasági visszaesés a harmadik negyedévben előzetes adatok szerint.
nov. 14
13:30
Medvegyev cáfolta a Putyin rossz egészségi állapotáról szóló híreket (hirado.hu)
Az orosz kormányfő cáfolta, hogy Vlagyimir Putyin komoly sérülést szenvedett volna, és azt is, hogy kettejük között problémák lennének.
nov. 14
13:30
Kilenc autót tört össze egy teherkocsi Óbudán (Blikk)
nov. 14
13:30
Halálos ágyán vallott a vonatrabló! (Blikk)
James Hussey (†83), az „Izom" becenéven ismertté vált bűnöző az 1963-ban történt angliai nagy vonatrablás végrehajtóinak egyike volt.  A 17 tagú banda 2,6 millió fontot  - több mint 700 millió forintnak megfelelő összeget – rabolt. Hussey egy idősek otthona elfekvőjében halt meg a hét elején. Halála előtt azonban elárult egy titkot, amit nem akart magával vinni a sírba.
nov. 14
13:36
A közös tulajdonú számlák közötti utalások mentesülnek az illetékfizetés alól (ProfitLine)
Rokoni viszonytól függetlenül a közös, vagy részben közös tulajdonú számlák között lebonyolított átutalások mentesülnek az illetékfizetési kötelezettség alól a parlament által hétfőn elfogadott adómódosító-csomag alapján.
nov. 14
13:38
Rohamosan növekszik a mobilfizetési forgalom (ProfitLine)
A mobil távközlési hálózatokon lebonyolított lakossági és vállalati internetes vásárlások összértéke 2017-re globális szinten meghaladja majd az ezer milliárd dollárt - írja az International Data Corporation (IDC) piackutató vállalat elemzése.
nov. 14
13:42
Száz olasz városban tüntetnek az európai sztrájknapon (Alternatív Energia)
Szakszervezetek és diákok tüntetnek szerdán egész Olaszországban a Monti-kormány és az Európai Unió gazdasági megszorításai ellen. A tüntető egyetemistákat több helyszínen a rendőrség szorította vissza.
nov. 14
13:42
Bajnaiék döntöttek: az LMP-t választották (hirado.hu)
A Lehet Más a Politika szombaton dönt az együttműködésről.
nov. 14
13:42
Gyorsan talpra állt egyhavi mélypontjáról a forint (Portfolio)
Reggelig nem volt jelentõs mozgás sem a nemzetközi pénz- és tõkepiacokon, így a forint euróval szembeni árfolyama is a 285-ös szint közeléből indult. Délelőtt egy forintgyengülési...
nov. 14
13:42
Íme: ezt mondta Gyurcsányékról az Együtt 2014 nagyágyúja (ATV)
A Szolidaritás elnöke szerint a múlt tisztázása mindenkire vonatkozik, de az elmúlt két és fél év, illetve az azt megelőző nyolc év politikája között semmilyen módon nem lehet egyenlőségjelet tenni. A rezsimváltáshoz kétharmados győzelem kellene. Interjú.
nov. 14
13:44
Az al-Kaida vezetője nemzetállamok nélküli világot akar (hirado.hu)
Nemzetállamok és ENSZ nélküli világot, az "elfoglalt" muszlim területek felszabadítását, s középkori mintájú kalifátust.
nov. 14
13:45
Így mentheti meg szeretteit a tranzakciós illetéktől! (Privátbankár)
Nem feltétlenül mentesül a tranzakciós illeték alól a házastársak egymás közötti utalása a parlament által hétfőn elfogadott adómódosító-csomag alapján.
nov. 14
13:45
Tranzakciós illeték: nem feltétlenül mentesül a házastársak egymás közötti utalása (Adózóna)
Nem feltétlenül mentesül a tranzakciós illeték alól a házastársak egymás közötti utalása a parlament által hétfőn elfogadott adómódosító-csomag alapján.
nov. 14
13:46
Toplistán a magyar fesztiválok (hirado.hu)
Két különböző kategóriában a Sziget és a Balaton Sound is bejutott a legjobb tíz közé a legjobb európai fesztiválok versenyében.
nov. 14
13:48
Orbán Viktorról szóló könyv jelenik meg Lengyelországban (Infostart)
A csatár - elbeszélés Orbán Viktorról című könyv Igor Janke újságíró tollából két hét múlva jelenik meg a lengyel könyvesboltokban.
nov. 14
13:48
A Magyar Posta új termékekkel készül a piacnyitásra (hirado.hu)
A postai forgalom árbevételének 70 százaléka eddig is a szabad piacról származott, az elmúlt egy évben pedig a posta lebonyolító szervezetből kereskedelmi vállalattá alakult - közölte a vezérigazgató.
nov. 14
13:48
A Sziget és a Balaton Sound a legjobb európai fesztiválok között (Spa Trend Online)
Két különböző kategóriában a Sziget és a Balaton Sound is bejutott a legjobb tíz közé a legjobb európai fesztiválok versenyében, amelyre lezárult a közönségszavazás. A győzteseket 2013 januárjában hirdetik ki.
nov. 14
13:50
Feladatfinanszírozás lesz jövőre a szociális intézményekben (hirado.hu)
Az egyházi intézményfenntartók is ugyanakkora összeget kapnak jövőre, mint az állami kézbe kerülő szociális intézmények.
nov. 14
13:52
KDNP: ismét riogatja a családokat az MSZP (hirado.hu)
A Kereszténydemokrata Néppárt nem tesz különbséget gyerek és gyerek között - hangsúlyozza a kisebbik kormánypárt.
nov. 14
13:54
Videó: íme a világ legbunkóbb edzője! (Sport365)
Nem mindennapi bunkóságot rögzített valakinek a kamerája egy olaszországi utánpótlásmeccsen: a Rivazzurra edzője nemes egyszerűséggel kigáncsolta az ellenfél Corpolo szélsőjét!
nov. 14
13:54
Kis híján ölt a vacsora miatt: 8 év fél évet kapott (hirado.hu)
Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem halt meg az áldozat.
nov. 14
13:56
Szíria Harmadik napja bombázza Rász-el-Aint a légierő (hirado.hu)
Harmadik napja bombázta szerdán a lázadók kezén lévő török határ menti várost, Rász-el-Aint a szíriai légierő közölték szemtanúk.
nov. 14
14:00
Megmenti szerelmét Bieber és Gomez? (BorsOnline)
A múlt héten az egész világ megismerhette Palvin Barbarát, aki miatt állítólag véget ért a nagy szerelem Justin Bieber és Selena Gomez között.
nov. 14
14:00
Videó: Nők képét rakatnák a forintra! (Blikk)
nov. 14
14:00
Generali: az autósok csaknem harmadának volt már balesete (Alternatív Energia)
Az autósok közel harmadának volt már balesete életében, és jellemzően 200 ezer forint az a legmagasabb összeg, amit egy autóbaleset miatt egy gépjármű-tulajdonosnak ki kellett fizetnie - derült ki a Generali felméréséből.
nov. 14
14:00
Fidesz: Bajnai a baloldal legrosszabb hagyományait folytatja (hirado.hu)
Selmeczi Gabriella azt kéri a volt kormányfőtől, ne sértegessen 3 millió embert.
nov. 14
14:00
A Sahtar nem engedi el karmesterét az Interhez (Agroinform)
Ahogy azt várni lehetett, a donyecki brazilokat kiszemelték maguknak a nagycsapatok.
nov. 14
14:02
Jogvédők: jogfosztás a választási regisztráció (Alternatív Energia)
A választási regisztráció alkalmas arra, hogy egyeseket végül elzárjon választójoguk tényleges gyakorlásától, pedig a demokrácia záloga a választójog szabad gyakorlása - közölte három civil, jogvédő szervezet szerdai közleményében.
nov. 14
14:02
Fának csapódott egy autó a VII. kerületben (hirado.hu)
A balesetben hárman megsérültek.
nov. 14
14:03
Több lesz a nő a vállalatok vezérkarában (Privátbankár)
A mai napon az Európai Bizottság megtette a szükséges lépést ahhoz, hogy áttörje az „üvegplafont”, amely továbbra is megakadályozza, hogy a tehetséges nők Európa legnagyobb vállalatainak vezető beosztásaiba kerüljenek.
nov. 14
14:04
Zajos környezetben megváltoztatják ciripelésüket a sáskák (hirado.hu)
A kutatók szerint ez az első bizonyíték arra, hogy az ember által keltett zaj rovarpopulációk viselkedésére hat.
nov. 14
14:06
Ombudsman: példaértékű az Ab hajléktalanokat érintő döntése (hirado.hu)
Alkotmányellenes szabálysértéssé minősíteni a közterület életvitelszerű lakhatásra való használatát.
nov. 14
14:06
Itt a letiltott Diákhitel-reklám (Kreatív Online)
A szpot arra buzdíthatta a fiatalokat, hogy munka helyett hitelből éljenek. A Diákhitel szerint nem.
nov. 14
14:06
Harmadik napja bombázzák Rász-el-Aint (Metropol)
A lázadók a hét végén vették ellenőrzésük alá a várost. A harcok elől ezrek menekültek Törökországba.
nov. 14
14:08
Az afgánok többsége derülátó a jövőt illetően (hirado.hu)
A legtöbb afgán szerint hazája jó irányba halad, de a biztonság hiánya továbbra is aggodalomra ad okot.
nov. 14
14:09
Nyugdíjcsökkentésről döntöttek Japánban (ProfitLine)
A fogyasztói árak csökkenése miatt két és fél százalékkal csökkenteni kell a nyugdíjakat Japánban - határozott egy parlamenti bizottság szerdán.
nov. 14
14:09
Romlanak az emberiség intellektuális és érzelmi képességei? (WebBeteg)
Lassan, de biztosan romlanak az emberiség intellektuális és érzelmi képességei - állítja a Stanford Egyetem egy kutatója, aki provokatív elméletét a Trends in Genetics című folyóiratban tette közzé.
nov. 14
14:10
Újbor- és sajtfesztivál a Vajdahunyadvárban (hirado.hu)
A magyar olimpikonok előtt tiszteleg a 9. Magyarországi Újbor- és Sajtfesztivál, amely csaknem 80 bortermelő és 15 sajtkészítő termékeivel várja a közönséget november 24-én és 25-én a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban.
nov. 14
14:12
Újabb biztosító lép be az egészségügyi piacra (hirado.hu)
A Signal Biztosító járóbeteg ellátásra csoportos egészségbiztosítást kínál cégeknek januártól.
nov. 14
14:14
Londoni elemzők a magyar önkormányzati adósságátrendezésről (hirado.hu)
A City egyik legnagyobb pénzügyi-gazdasági elemzőháza, a Capital Economics felzárkózó piacokra szakosodott közgazdászai elemezték a helyzetet.
nov. 14
14:16
Elemző: Fico elsősorban Brüsszelnek üzent (hirado.hu)
Az egyik szlovákiai magyar elemző szerint politikai húzás az, amit a magyar-szlovák kapcsolatokról nyilatkozott Robet Fico szlovák miniszterelnök egy német lapnak.
nov. 14
14:18
Mennyei édességet készít a Kanyar család (BorsOnline)
Mennyei édességeket készít főszénfai otthonában a Kanyar família. A gépészmérnök családfő előbb fagylalt-, majd szaloncukorkészítésre adta a fejét. Ma külföldről is csodájára járnak. A titkuk: minden egyes darabba beleteszik szívüket-lelküket.
nov. 14
14:18
Teljes piaci összeomlástól tart a svájci sztárbefektető (Portfolio)
Rövid távon a romló vállalati eredmények miatt a részvénypiacokon egy 15-20 százalékos visszaesés várható, ami egyes cégeknél, például az Apple-nél már be is következett - mondta Marc Faber, a neves...
nov. 14
14:18
Európa legjobb fesztiváljai között a Sziget és a Balaton Sound (Pénzcentrum)
Rekordszámú, szerte Európából több mint egymillió szavazattal zárult az idei Festival Awards Europe, azaz a legnagyobb nemzetközi fesztiválmegmérettetés szavazása. A legjobbak között - más-más kategóriában - ott a Sziget és a Balaton Sound is. A végeredmény januárban derül ki....

Keresés