A 48 éves férfi otthon kábultan aludt, miközben az egyik gyermeke a kutyaketrecben volt bezárva, a másik pár fokban meztelenül játszott az udvaron, a harmadik pedig az egyik szobában teljesen magára hagyva pihent.
A fél háromkor érkezett amerikai makroadatok némileg elmaradtak az elemzői várakozásoktól, de a piacok erre nem reagáltak. A határidős tengerentúli indexek továbbra is mérsékelt emelkedést jeleznek a...
A kormány szerda délutáni ülésén tárgyal a 2013-as költségvetés végleges kereteiről - közölte a miniszterelnök, kijelentve: a mai magyar gazdasági modell legnagyobb sikere, hogy az ország megszorítások nélkül fog kijutni a válságból, a büdzsé iránya pedig továbbra is az lesz, hogy a terheket nem az emberekre hárítja....
A Milla az LMP-t tekinti legtermészetesebb szövetségesének, hiszen a párt nem vett részt az elmúlt időszak kormányzásaiban, így a múlt hibáiért nem terheli őket felelősség – erről Juhász Péter, a Milla Egyesület elnöke beszélt az ATV Start című műsorában. Mint arról az atv.hu is beszámolt, a Milla, a Szolidaritás és a Bajnai Gordon vezette Haza és Haladás megállapodásával létrejött Együtt 2014…
A paradigma-váltás ideje beköszöntött: a turbókorszak újra virágzik, gyümölcsöző áldásai között pedig jó pár kisméretű, hatékony, ám erős motor szerepel. Most a Kia/Hyundai is beáll a sorba: az 1,6 literes, vérmes turbómotor után a kistestvérek is érkeznek.
A kormány ma tárgyalja, így nemsokára az Országgyűlés elé kerülhet az a javaslat, amely lehetővé teszi, hogy a zsebszerződések kiszűrése érdekében be lehessen tekinteni a földhivatali adatbázisokba -...
Országos lefedettségűvé vált a Shopline hálózata, miután a Magyar Postával, a Mollal és az OMV-vel szerződést kötött a társaság. A Shopline elnök-vezérigazgatója azt mondta: mostantól ezeken a benzinkutakon, illetve a postahivatalokban is átvehetőek a megrendelt könyvek, illetve más termékek.
Csak a formális közleményeket adja ki, de egyébként kivonul Olaszországból a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő, miután vezető munkatársai ellen ügyészségi eljárás indult piacbefolyásolás vádjával.
Az Egyesült Államokban a kiskereskedelmi forgalom októberben a Sandy hurrikánnak is köszönhetően 0,3 százalékkal csökkent a szeptemberben mért 1,3 százalékos emelkedés után. Ekkora mértékű csökkenésre június óta nem volt példa. Elemzők havi szinten 0,2 százalékos visszaesésre számítottak.
Az ABB Kft. fóti kompakt transzformátor állomás (CSS) gyára az egyik legzöldebb ipari létesítményként kezdte meg működését Magyarországon. Az ABB globális piacvezető energetikai és automatizálási...
A turisztikai piackutatással foglalkozó STR Global társaság felmérése alapján készült elemzés szerint a magyar szállodák a január-szeptemberi időszakban szobafoglaltságban 64,5%-kal a negyedik helyen álltak.
Általános sztrájkot tartottak szerdán Spanyolországban a szakszervezetek felhívására, tiltakozásul Mariano Rajoy miniszterelnök kormányának szigorú takarékossági intézkedései és gazdasági reformjai ellen.
Az október végén, 1200 fős reprezentatív mintán végzett felmérésben a megkérdezett férfiak 66%-a mondta azt, hogy sosem volt még balesete, a nők esetében ugyanez a szám 78 százalék volt.
A Fővárosi Törvényszék első fokú, megismételt eljárásában nem jogerősen ismét úgy döntött, hogy létrehozza a Klubrádió műsorszolgáltatási szerződését a budapesti 92,9 MHz-es frekvenciára vonatkozóan.
Nem viseli igazán a szívén a holland válogatott sorsát Robin van Persie. A Manchester United csatára a hét végén játszott az Aston Villa ellen, de a barátságos találkozót nem vállalta. Ő csak élesben játszik.
Szolnoki lakásán fogta el hétfőn, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KRNNI) azt a 34 éves férfit, aki 2010-tők kezdődően, Ausztriába és Svájcba utaztatott ki prostituáltakat - értesült a HavariaPress.
Az ellenőrzés - amely mintegy 1000 milliárd forintot érintett - feltárta, hogy az adókedvezmények felhasználásának szabályozása hiányos volt, és a nyilvántartásban is gondok mutatkoztak.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint Románia csak azt követően köthet újabb hitelszerződést a washingtoni pénzintézettel, ha teljesíti a jelenlegi megállapodásból fakadó kötelezettségeit - derült ki...
BKV egyenruhában árul hamis éves BKK-bérleteket egy férfi Budapest különböző közintézményeiben - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
A 2010-es adatok szerint a hazai bruttó hozzáadott érték körülbelül egy százaléka, 101 milliárd forint kapcsolódik közvetlenül a Tesco magyarországi tevékenységéhez.
Jótékonysági teremlabdarúgó-tornát rendeznek jövő csütörtökön Miskolcon, a Generali Arénában: az Érted, Bence! mottót viselő esemény teljes bevételét Rakaczki Bence gyógykezelésére ajánlják fel a szervezők.
A monetáris tanács négy külső tagja szavazott a jegybanki alapkamat 25 bázispontos csökkentésére a testület október 30-i kamatdöntő ülésén is - derül ki az ülés szerdán nyilvánosságra hozott rövidített jegyzőkönyvéből.
Akár mély recesszió is kialakulhat jövőre az Egyesült Államokban, ha nem sikerül időben megegyezni a költségvetési szakadéknak nevezett automatikus megszorítások tompításáról. A félelmek erőteljesen...
Általános sztrájkot tartottak szerdán Spanyolországban a szakszervezetek felhívására, tiltakozásul Mariano Rajoy miniszterelnök kormányának szigorú takarékossági intézkedései és gazdasági reformjai ellen.
The presidents of Hungary and Serbia agreed on Tuesday to hold a joint commemoration to victims killed by the post-war Communist authorities in Vojvoidina next year.