Az AS Roma igen gyenge formát mutat a 2012/2013-as őszi idényben, de a legendás játékos szerint a csapat még mindig elérheti céljait. Erről beszélt egy interjúban.
Esővel és záporokkal folytatódik a hosszú hétvége, helyenként megerősödhet a szél is, de enyhe lesz az idő, néhol 18 fokig is emelkedhet a hőmérséklet.
A közösségi közlekedés tarifájának emeléséről döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés. 2013. január 1-jétől egy vonaljegy 350 forintba, a havi teljes árú bérlet 10 500 forintba kerül majd. Ez egyben azt...
Facebook, okostelefon és vezeték nélküli internetkapcsolat. Kis túlzással ennyi elég ahhoz, hogy illetéktelenek szinte mindent megtudjanak rólunk. Nincs is nehéz dolguk, mert az átlag magyar Internet használó rendkívül óvatlan. A legtöbben már csak akkor kapnak észbe, amikor már késő....
A munkás - aki egy hatfős csapat tagjaként az erőmű hármas blokkjában dolgozott a balesetet követő napokban - újságírókkal közölte, hogy a cég szándékos mulasztása súlyos sérüléseket okozott az erőmű stabilizálásán dolgozóknak.
283-as szintek közeléből 281,5-re jött le csütörtökön a forint euróval szembeni árfolyama. A Sandy hurrikán miatt elhalasztott amerikai makroadatok ma jelentek meg, és a kedvező adatok után erősödés...
Borús idővel, esővel és záporokkal folytatódik a hosszú hétvége, helyenként megerősödhet a szél is, de enyhe lesz az idő, néhol 18 fokig is emelkedhet a hőmérséklet.
Hét százalékkal csökkent az amerikai olajipari óriás, az Exxon Mobil Corp. idei harmadik negyedévi adózott eredménye a 7,5 százalékos termeléscsökkenés és az alacsonyabb nyersanyagár miatt.
A közösségi közlekedés tarifájának emeléséről döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés. 2013. január elsejétől egy vonaljegy 350 forintba, a havi teljes árú bérlet 10 500 forintba kerül majd....
Egy nemzetközi labdarúgással foglalkozó portál szerint a jövő nagy sztárja lehet Viktor Fischer, a holland Ajax dán középpályása. A fiatal tehetség tegnap góllal mutatkozott be a felnőttek között.
A taxiórát elvileg nehéz megbütykölni, de hírhedten kreatív nép vagyunk, ha egy kis csalásról van szó. A mai technika lehetővé teszi, hogy a sofőrnek egyetlen gombot se kelljen az órán megnyomnia ahhoz, hogy az hirtelen magasabb összegért kezdje falni a kilométereket.
Továbbra sincs időpontja annak, hogy mikor folytatódnak a hivatalos tárgyalások a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és Magyarország között - jelentette ki az MTI kérdésére válaszolva csütörtöki washingtoni sajtótájékoztatóján Gerry Rice, a IMF külkapcsolatokért felelős igazgatója.
Doppingvétség miatt egy hónapra eltiltották Anthony Westet, a gyorsaságimotoros-világbajnokság Moto2-es géposztályában szereplő QMMF Racing Team ausztrál pilótáját.
Magyarország - Szegényebb, iskolázatlanabb, sikertelenebb és kapcsolathabzsoló lesz, aki túl korán kezd szexelni – ez derült ki az amerikai Texasi Egyetem kutatójának felméréséből.
Alig mutatnak érdemi elmozdulást a börzék Európában, a vezető indexek többsége óvatosan felfelé indult. A spanyolok ma reggel újabb három hónappal meghosszabbították a short tilalmat. Az amerikai...
A JATO Dynamics adatai szerint 2012 szeptemberében, harmadik negyedévében és első kilenc hónapjában a Ford Fiesta volt az európai piac legkelendőbb kisautója, egyben a második legnagyobb darabszámban értékesített modellje. Egyébiránt a Magyarországon piacvezető Ford Európában a második legkelendőbb személyautó-márkának bizonyult az említett időszakban.