Sikerült világosan egyeztetni az unióval az alapvető irányokat, azokat a kondíciókat, amelyeket a Magyarországnak nyújtandó pénzügyi támogatást célzó tárgyalásokkal kapcsolatban a felek kölcsönösen elfogadhatónak tartanak - közölte újságírókkal Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter, miután pénteken Brüsszelben megbeszélést folytatott Olli Rehnnel, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi…
Kásásék ma este 19:00 órakor Görögország ellen szállnak vízbe az Eindhovenben zajló Európa-bajnokságon. A tét nem más mint a csoportelsősség megszerzése! Kövesd nálunk a mérkőzés élő, szöveges tudósítását.
Bormarketingre, a magyar borok népszerűsítését előmozdító rendezvényekre, pályázatokra mintegy 600 millió forint áll rendelkezésre az idén - mondta Simon Péter, az Agrármarketing Centrum (AMC) igazgatója a XII. Magyarországi Bormarketing Konferencia nyitónapján csütörtökön Sopronban.
Az elmúlt hetekben rengeteget hallhattuk az államcsőd, az IMF-EU megállapodás, a kötvénykibocsátás és az euró árfolyam fogalmakat. A korábban megszokott politikai témák egyre inkább alárendelődtek a mostani krízis helyzetnek. A Policy Agenda heti elemzésében azt vizsgálta meg, hogy milyen forgatókönyvekre számíthat az ország a politikai és gazdasági problémák kezelésének okán.
Több mint 800 ezer forintot is veszíthetnek a háromgyermekes, mozaik családban élő élettársak amiatt, hogy az adóhatóság továbbra is úgy gondolja, kevesebb kedvezményt kaphatnak, mint ha házastársak lennének. A Nemzetgazdasági Minisztérium egy évvel ezelőtt törvénymódosítást ígért az egyenlő elbánás érdekében, erre azóta sem került sor. Az adószakértő szerint viszont egyértelmű a kérdés: a…
Kihúzták az Ötöslottó 3. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a jövő héten a várható főnyeremény összege 1 milliárd 30 millió forint lesz....
A Demokratikus Koalíció szombati közleményében egyebek mellett a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel szembeni pozitív megkülönböztetés és a magas tandíjak miatt bírálja a kormányt. Az ellenzéki párt a miniszter és az államtitkárnő menesztését sürgeti.
Az új felsőoktatási törvény megalkotásával a kormány egy versenyképesebb felsőoktatási rendszer alapjait rakta le - közölte a Kormányszóvivői Iroda az MTI-vel.
Télen még az egyébként normál ápolást igénylő bőr is érzékenyebb, szárazabb lehet. A probléma különösen az arc- és kézfejek területén jelentkezik. Hogyan előzhetőek meg a gondok?
Széles Gábor nagyvállalkozó szerint ez volt az évtized legnagyobb megmozdulása, és lehet, hogy 1956 óta nem volt ekkora tüntetés Magyarországon. Az MSZP szerint sajnos ettől a "tüntetéstől" sem lesz olcsóbb a megélhetés, és a szervezők felelőssége, hogy félrevezetik-e a híveiket.
Elmaradt a szokásos decemberi erősödés a részvénypiacokon, mert az euróövezeti problémák mélyen átjárták a piacokat és általánossá vált a kockázatkerülés. A Raiffeisen elemzése annak járt utána, hogy ennek ellenére 2012-ben lesz-e olyan gazdasági térség, ahol a változatlan fejlődés biztos talaja maradhat-e a befektetéseknek?
Budapest - Tényleg, a köztársasági elnök hivatalát január 7. óta védő palotaőrök, akik a Köztársasági Őrezred embereit váltották e poszton, olyanok mint a brit királyi őrség: rezzenéstelenül kell állniuk, történjen bármi. De mit tehet egy palotaőr, ha provokálják, nevettetik, megcsípi egy méhecske, vagy valaki összeesik előtte?
Február elsejétől két-három perccel csökken a nagykörúti villamosok menetideje a közlekedési lámpák áthangolásával - mondta a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója.
A lila-fehérek vezetőedzője elégedetten értékelte a két ellentétes félidőt, mivel – mint elmondta – a két játékrészben más és más erényeket vonultatott fel a csapat.
Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról...
Melbourne ‒ Nem sikerült a csoda, 59 perc alatt két játszmában, 6:1, 6:1-re kikapott Arn Gréta (32) az amerikai Serena Williams (30) ellen az ausztrál nemzetközi teniszbajnokság női versenyének harmadik fordulójában.
Az Európai Unióban az Euró megmentése körüli huzavonákban, és a körvonalazódó egyezségekben is a költségvetési politika közösségi szintű ellenőrzése sarkalatos pontként szerepel. Mindezekre a honi...
Hozzávalók: Szalonna 1 kg krumpli 0,5 kg cukorborsó 2 db sárgarépa, 1 fej hagyma bármilyen szeletekre vágott hús 1 hámozott alma só bors oregáno ételízesítő