Budapest ‒ Hét év után újra zenekart csinál Kozso: az énekes-sztárproducer minden idők talán legdrágább magyar videoklipjével mutatja be a Jukebox Babiez nevű formációt.
Az Európai Bizottság magasszintű tanácsadó csoportot hoz létre a szőlő újratelepítési jogok rendszerének felülvizsgálatára - jelentette be Dacian Ciolos mezőgazdasági biztos Berlinben a Grüne Woche mezőgazdasági szakkiállítás megnyitójának előestéjén.
Schmitt Pál lemondását követeli többezer tüntető szombat délután a Magyar Köztársaság Barátai nevű Facebook-csoport felhívására a Budai Várban, a Dísz téren.
A Demokratikus Koalíció szerint az "önkényesen" és "kellő felkészülés nélkül" megállapított tandíjak számos család számára teszik lehetetlenné a tanulás megfizetését.
Az utazási irodák 8-10 százalékkal emelték áraikat az idei téli szezonban a magas forintárfolyam miatt, bár a nyári szezonról még nincs pontos adat, várhatóan azok az utak is drágábbak lesznek az előző éviekhez képest - mondta Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) szóvivője, az OTP Travel ügyvezető igazgatója.
Az egyesülés lehetőségét fontolgatja a US Airways az American Airlines csődvédelembe menekült anyavállalatával - írja a Bloomberg meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. A két cégnek együttesen...
A vb-címvédő olaszok tíz, a szerbek pedig kilenc góllal győzték le aktuális riválisukat a hollandiai Eindhovenben zajló vízilabda Európa-bajnokság szombati játéknapján, a férfiaknál.
A Magyarok Szövetsége (MSZ) szombaton petíciót adott át a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) munkatársának a Sándor-palotában, amelyben arra kérik az államfőt, tegye világossá a külföld előtt a magyar nép nehéz helyzetét és azt, hogy Magyarország a "monetáris diktatúra, a bankár kaszt" ellen üzent hadat.
A Bundesliga 18. fordulójának szombati játéknapján a Schalke 04 hazai pályán 3-1-re verte a Hajnal Tamással a kezdőjében felálló Stuttgart együttesét, míg a Hoffenheim gólnélküli döntetlent játszott a HSV Hannover csapatával.
Szombaton kezdetét veszi az afrikai futball csúcseseménye, a 28. alkalommal sorra kerülő Afrikai Nemzetek Kupája. Talán nem túlzás azt állítani, hogy az utóbbi évtizedek egyik leggyengébb mezőnye áll rajthoz a kontinensviadalon.
A svájci Neue Zürcher Zeitung elemzésében párhuzamot vont Lengyelország és Magyarország között. Cyrill Stieger szerint Jaroslaw Kaczynskihoz hasonlóan Orbán Viktor is azt hirdeti, hogy a rendszerváltás csak az ő győzelmével teljesedett ki. Hírünk a világban.
Závada Pál szerint megváltozott a közszolgálati rádió hangja. Ez a rádió már nem képes a közszolgálati funkcióknak megfelelni, s a rádió kulturális műsoraiban is tetten érhető a politikai irányítás.
Los Angeles - Hétfőn Heidi Klum (38) egyedül ment el a Golden Globe gálára, majd elutazott. Ekkor tért vissza Los Angelesbe Seal (48). Mostanra kiderült, a német szupermodell és a brit popsztár karácsony óta kerülik egymást.
Fölényes, 14 százalékpontos vezetésre tett szert az elmúlt két nap alatt Newt Gingrich republikánus elnökjelölt-aspiráns a dél-karolinai republikánus választók körében a legfőbb riválisával, Mitt Romney-val szemben.
Fölényes, 14 százalékpontos vezetésre tett szert az elmúlt két nap alatt Newt Gingrich republikánus elnökjelölt-aspiráns a dél-karolinai republikánus választók körében a legfőbb riválisával, Mitt Romney-val szemben.
Mint ahogy arról már korábban beszámoltunk az Újpest FC együttese idei első felkészülési mérkőzésén 5-1-es győzelmet aratott a Budafok felett. A mérkőzés követően a lila-fehérek 34 éves támadója, Kabát Péter nyilatkozott.
Az fcvasas.com beszámolója szerint az előzetes egyeztetések ellenére a Budakeszi csapata nem jelent meg szombat délelőtt a Fáy utcában, így az Urbán-Tóth edzőpáros egy kereten belüli edzőmérkőzéssel gondoskodott arról, hogy ne maradjanak játék nélkül a Vasas labdarúgói.
A Berlini Divathéten a polgári és egyházi esküvői szertartásra váró arákra egyaránt gondoltak a tervezők. Ám fehérnemûben valószínűleg kevés menyasszony merne az oltár elé vonulni.
A világ legnagyobb példányszámú bulvárlapja, az angol News of the World belebukott a törvényszegéssé fajuló pletykavadászatba. Mivel lehallgatta közéleti személyiségek, valamint film- és sportsztárok mobiltelefonos magánbeszélgetéseit, a bíróság megszűnésre kényszerítette és kártérítések kifizetését rendelte el. Legújabban harminchét károsult kapott tetemes kártérítést.
Hozzáértők becslése szerint mintegy kétszázötvenezer ember veszt részt a kormány melletti szimpátiatüntetésen, amelyet közismert jobboldali személyiségek, újságírók, zenészek és írók kezdeményeztek. A tömeg a Hősök teréről a Kossuth térre vonult, aztán feloszlott.
A Ferencvárosi TC hivatalos Facebook-oldala közzétette azon csapatok listáját, amelyekkel megmérkőzik a törökországi edzőtábor alatt a Ferencváros csapata.
A Premier League 22. fordulójának szombati játéknapján Buzsáky Ákos, a QPR magyar légiósa gólt szerzett a Wigan elleni bajnokin. A Chelsea gólnélküli döntetlent játszott a Norwich csapatával, míg a Somogyi Csabát foglalkoztató Fulham hétgólos mérkőzésen verte a "Szarkákat".