2011. január 8. szombat

jan. 8
10:45
Péntekre beborult a BUX - hogy látják a szakértők? (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 175,54 pontos, 0,78 százalékos csökkenéssel, 22.271,24 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 9,9 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama - a Richter kivételével - gyengült az előző napi záráshoz képest.
jan. 8
10:46
Szoros mérkőzésen nyert a címvédő Lakers a New Orleans ellen (Sport365)
Az NBA mai játéknapján a Los Angeles Lakers szoros mérkőzésen győzte le a New Orleans Hornets csapatát. A New York Kncks kiütötte a Phoenix Suns gárdáját.
jan. 8
10:48
Így robbant ki a horvát-magyar fegyverszállítási botrány (Infostart)
Húsz évvel ezelőtt, 1991. január 10-én hozta nyilvánosságra a belgrádi Politika Ekspres című lap, hogy Magyarországról 36 ezer Kalasnyikov-géppisztoly került a függetlenségre törekvő Horvátországba a hivatalos jugoszláv szervek megkerülésével.
jan. 8
10:48
Szenzációs magyar siker (HírTV)
Élete egyik legnagyobb sikerét érte el Arn Gréta magyar teniszezőnő, aki szombaton megnyerte az aucklandi WTA-tornát. A keménypályás verseny döntőjében a címvédő belga Janina Wickmayert győzte le 6:3, 6:3 arányban.
jan. 8
10:48
A Sme az Orbán-kormány és a volt Fico-kormány közti hasonlóságokról (Gondola)
A mi demokratáink címmel közölt jegyzetet az Orbán Viktor vezette magyar kormány, illetve a Robert Fico vezette volt szlovák kormány közti hasonlóságokról a Sme című szlovák liberális napilap szombaton
jan. 8
10:48
Nyert a címvédő Chicago, Atlantában tizenkét gól született (Sport365)
Az NHL mai játéknapján a címvédő Chicago Blackhawks megszenvedett hazai pályán az Ottawa Senators ellen, de szétlövésekkel nyerni tudott. Atlantában tizenkét gól született.
jan. 8
10:50
Blum még mentette volna a menthetőt (HírTV)
Kész megfizetni Joav Blum azt az 1,3 milliárd forintot, amit az ügyészség a sukorói kaszinóberuházás kapcsán értékkülönbözetként megállapított. Az ügyészség szerint a beruházás előkészítésénél végrehajtott telekcsere során ekkora kár érhette a magyar államot. Joav Blum fizetési hajlandóságáról 2010. december 23-án kelt levelében értesítette Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert – írja a...
jan. 8
10:50
A filozófusok nem rendelkeztek elég szellemi kapacitással (Gondola)
A Filozófiai Kutatóintézet munkatársai közalkalmazottként nem tudták elvégezni a munkát, csak vállalkozóként. Budai Gyula feljelentést tett.
jan. 8
10:50
Jimmy Elledge lesz a bajnokjelölt csapafőnöke (Sport365)
Tapasztalt csapatfőnököt kapott Justin Allgaier, akit Kenny Wallace potenciális bajnokesélyesnek tart. A fiatal versenyző új főnöke Jimmy Elledge lett.
jan. 8
10:52
A Portland Timbers Manchester United nevelésű játékosra pályázik (Sport365)
Az MLS egyik újonca, a Portland Timbers szívesen leigazolná Kenny Coopert, aki a Manchester United akadémiáján tanult futballozni és jelenleg a TSV 1860 München játékosa.
jan. 8
10:54
Videó - Brutális amazon az év legdurvább focistája (Sport365)
Az amerikai Elizabeth Lambert, a New Mexico Lobos védője többször is tanújelét adta, hogy agressziója a férfi focistákat is túlszárnyalja.
jan. 8
10:57
Egy hónap alatt 35 ezerrel többen kerestek állást (Portfolio)
Tavaly decemberben 6,3 százalékkal - ez 35 000 fős emelkedést jelent - nőtt a nyilvántartott álláskeresők száma Magyarországon az előző hónaphoz képest, és még a szezonálisan kiigazított adatok...
jan. 8
10:57
Bíróság elé áll a nőveréssel vádolt tévészínész volt barátnője is (ATV)
A lányt alapvetően közokirat hamisítás miatt rántotta be a bíróság.
jan. 8
11:06
Budai Gyula: Nem épül kaszinóváros Sukorón! (Infostart)
Sukorón nem épül sem most, sem a közeljövőben kaszinóváros - szögezte le Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
jan. 8
11:06
Öngyilkos lett a futballsztár (Infostart)
Öngyilkos lett egyesült államokbeli otthonában Uche Okafor, aki 2000-es visszavonulása előtt 34-szer lépett pályára a nigériai válogatottban.
jan. 8
11:06
„Kakukk ügynök” a paradicsomban sem alszik (HírTV)
Hogy nézett ki a rendszerváltás Budapest tetejéről vagy egy hetedik kerületi talponállóból? Hogyan lesz egy kommunista család külföldet megjárt egyetemista fia a rendszer ellensége és szamizdatos ellenzéki? És hogyan lesz ebből a fiatalemberből a rendszerváltás beépített ügynöke és hőse – ráadásul egyszerre? És kicsoda „Kakukk-ügynök”? Ezekre a kérdésekre keresi választ Dézsy Zol...
jan. 8
11:06
Budai: nem épül kaszinóváros Sukorón! (Gondola)
Sukorón nem épül sem most, sem a közeljövőben kaszinóváros - szögezte le Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos szombati budapesti sajtótájékoztatóján
jan. 8
11:08
Idén is számíthatunk új internetes kártevőkre (Gondola)
Ebben az évben jó eséllyel találkozhatunk új kártevők tömegével a közösségi oldalakon, a Macintosh számítógépeken és az okostelefonokon.
jan. 8
11:12
Mikulásgyár - januárban osztják szét az adományokat (Alternatív Energia)
Januárban osztják szét azoknak az adományoknak a többségét, amelyeket még decemberben küldtek a Mikulásgyárnak. A jótékonysági akció szervezői szerint a főváros mellett Győrben, Nagykanizsán és Szegeden voltak a legtöbben azok, akik fontosnak tartották, hogy decemberben a magukéból adjanak a rászorulóknak.
jan. 8
11:15
Tesco: meglepetés jöhet a pénztáraknál (Pénzcentrum)
A Dunakeszi-Fóton nemrég megnyílt Tesco áruházban december közepén adták át azt a négy kasszát, ahol a vásárlók maguk intézhetik a fizetést. Az áruházlánc hamarosan több más üzletében is bevezeti az automata pénztárakat....
jan. 8
11:15
Schmitt Pál felesége az önkéntes munkától derül és boldogul (ATV)
Az önkéntes munka 3-5 százalékkal járul hozzá az EU GDP-jéhez.
jan. 8
11:15
Wozniacki defenzív játéka visszaütött (Sport365)
Védekezéséről híres a világranglista első helyén álló Caroline Wozniacki. Zvonarjova most leckét adott neki a kockáztatásból és nyerő ütésekből.
jan. 8
11:18
Eséssel zárták a hetet az USA tőzsdéi (ProfitLine)
Gyengültek pénteken a New York-i értéktőzsde vezető mutatói. A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 22,55 ponttal, azaz 0,19 százalékkal 11.674,76 pontra csökkent. Az S and P 500-as mutató 2,35 ponttal, vagyis 0,18 százalékkal 1.271,50 pontra süllyedt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 6,72 ponttal, azaz 0,25 százalékkal esett és 2.703,17 ponton zárt a Reuters gyorsjelentése…
jan. 8
11:24
Nagy siker a Hitlerről szóló kiállítás (Infostart)
A nagy sikerre és a látogatórekordra való tekintettel meghosszabbítottak Berlinben egy Adolf Hitlerről szóló kiállítást.
jan. 8
11:24
Schmitt: önkéntes az, amit érdek nélkül teszünk (Gondola)
Önkéntes az, amit érdek nélkül teszünk - mondta Schmitt Pál köztársasági elnök az önkéntesség európai évének alkalmából rendezett nyitó konferencián szombaton Budapesten
jan. 8
11:24
Félmilliárdot „kutattak el” Hellerék (HírTV)
Morálisan és jogilag is megkérdőjelezhető módon jutott hozzá csaknem félmilliárd forinthoz a Gyurcsány-kormány idején az a liberális filozófusi kör, amely szinte naponta állítja erkölcsi pellengérre a konzervatív oldal szereplőit. A társaság tagja Radnóti Sándor, Heller Ágnes, Vajda Mihály, Gábor György és Geréby György is – írja a Magyar Nemzet.
jan. 8
11:26
Arn Gréta megnyerte az aucklandi tenisztornát (Gondola)
A magyar teniszező a döntőben egy óra 22 perc alatt két játszmában diadalmaskodott a címvédő belga Yanina Wickmayer felett.
jan. 8
11:26
Tojásfoglalás a fővárosban (HírTV)
Azonnali ellenőrzést végzett a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal a fővárosi Alle üzletközpont Interspar áruházában, mert egy bejelentés szerint az üzletben Németországból származó tojást találtak a lánc saját márkás, Budget márkanevű termékében, műanyag csomagolásban – írja a Magyar Nemzet.
jan. 8
11:30
11 sérültje van az iráni földrengésnek (Kripto Akadémia)
11-en sérültek meg Irán déli részén, amelyet szombat hajnalban közepes erősségű földrengés rázott meg - jelentette az állami televízió. Több településen is károk keletkeztek.
jan. 8
11:33
Gázár: elsumákolná az emelést a kormány? (Privátbankár)
A Népszabadság cikke szerint 1200 köbméteres éves fogyasztás felett 12-16 százalékkal is nőhet az ár
jan. 8
11:33
Műholdas nyomkövetővel derítették ki a kérgesteknősök titkát (Infostart)
Műholdas nyomkövető készülékek segítségével sikerült felderíteni a világ egyik legősibb fajának számító kérgesteknősök (Dermochelys coriacea) bámulatos transzatlanti vándorlásainak pontos útvonalait, amelyek az állatok táplálékszerző és fészkelő helyei között húzódnak.
jan. 8
11:33
Busás haszon egy év alatt - Ők a legjobbak (Portfolio)
A Morningstar nevű elemzőcég közzétette, hogy 2010-es teljesítményük alapján kik nyerték el az év portfóliómenedzsere címet. A legjobb részvényportfólió menedzserek tavaly közel 20%-os hozamot értek...
jan. 8
11:36
Sztárotthon: Bárdosi Sándor csak a vécéjén tart ajtót (Blikk)
Bárdosi Sándor egy újpalotai 80 négyzetméteres panellakásban él párjával, Ildivel. Az olimpiai ezüstérmes birkózó otthona inkább praktikus, mint divatos. Ám ennek ellenére is hangulatos.
jan. 8
11:42
Balesetet okozott a részeg sofőr (HírTV)
Öt ember sérült meg abban a balesetben, amit egy ittas sofőr okozott szombat reggel Gyálon.
jan. 8
11:42
Tűz miatt kiürítették a bécsi Astoria szállót (Gondola)
Egy étteremben keletkezett tűz miatt kiürítették a bécsi Astoria szállót szombatra virradó éjszaka, két embert füstmérgezés miatt kórházba szállítottak - közölte a tűzoltóság
jan. 8
11:48
Tóth Tímea: Kényszerhelyzetbe kerültem (Sport365)
Tóth Tímea a Reggeli Start című műsorban nyilatkozott arról, hogy miért hagyta ott a Vác kézilabdacsapatát és választotta az érdi szerződést.
jan. 8
11:50
Öngyilkos lett a nigériai futballcsillag, Uche Okafor (Sport365)
A nigériai válogatott labdarúgó 2000-ben vonult vissza, pályafutása során 34-szer lépett pályára a válogatottal. A volt hátvédre felesége talált rá dallasi otthonukban.
jan. 8
11:51
Lejárt a Genesis Energy-Genesis Solar adásvételi szerződésének hatálya (ProfitLine)
Lejárt 2010. december 31-én a Genesis Energy és az amerikai Genesis Solar Corporation (GSC) között létrejött és többször módosított részvény adásvételi szerződés, és azt még nem hosszabbították meg - közölte a tőzsdén jegyzett Genesis Energy a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken.
jan. 8
11:52
Videó - Arn Gréta kitörő öröme (Sport365)
Arn Gréta hihetetlen héten van túl: kiemelteket búcsúztatott, tornagyőzelmet szerzett és harminc helyet javít a ranglista-helyezésén.
jan. 8
12:00
Schmitt Pál: Magyarország készen áll (HírTV)
Magyarország készen áll arra, hogy az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztét átvegye - írja Schmitt Pál a magyar elnökség hivatalos honlapján.
jan. 8
12:00
Rómaiak szálláshelyére bukkantak a Krím-félszigeten (Blikk)
jan. 8
12:02
Nemzetközi össztűz Magyarországra - Civil kaszinó (videó) (HírTV)
Nemzetközi össztűz Magyarországra.
jan. 8
12:09
Magyar teniszező nyerte a WTA-tornát (ATV)
Négy kiemeltet is búcsúztatott.
jan. 8
12:11
Budai: Gyurcsányon keresse a 2,6 milliárdját a kaszinócég (ATV)
A kormány lezártnak tekinti a Sukoró-projektet és mintegy 1,7 milliárdot követel a beruházótól.
jan. 8
12:12
Felakasztotta magát a volt nigériai focisztár (Blikk)
Öngyilkos lett csütörtökön egyesült államokbeli otthonában Uche Okafor, aki 2000-es visszavonulása előtt 34-szer lépett pályára a nigériai válogatottban.
jan. 8
12:18
Bakondi: Az olvadás miatt 400 ezer hektárnyi területet boríthat belvíz (Infostart)
Az olvadás miatt 400 ezer hektárnyi területet boríthat belvíz - közölte az InfoRádió Aréna című műsorában Bakondi György. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója kiemelte: sok helyen hiányoznak a szükséges vízelvezető-rendszerek, vagy azok összehangolása, tisztítottsága nem megfelelő. Hangsúlyozta, hogy pénz- és eszközhiány nem akadályozhatja a munkálatokat.
jan. 8
12:18
Beleesett az árokba a magyar versenyző (HírTV)
Kiesett a magyar navigátor, Horn Albert és horvát pilóta társa a Dakar-ralin, miután orral beleestek egy árokba. A versenyzőknek nem esett bajuk, de az autójuk annyira megsérült, hogy nem tudták folytatni a viadalt.
jan. 8
12:18
A rendőrséget hívta a betörő, hogy szabadítsák ki (Blikk)
jan. 8
12:21
Szivicsnek szüksége van Simonra (Sport365)
A Kecskemétre visszatérő Simon Attila sorsa eldőlni látszik. A Zalaegerszeg ugyanis nem szándékozik kifizetni Simonért a 60 millió forint körüli vételárat, Szivics pedig visszavárja.
jan. 8
12:24
Vasárnap 13 kisebbség területi és országos képviselőit választják meg (Alternatív Energia)
Vasárnap lesz a területi - azaza m egyei és fővárosi - és országos kisebbségi önkormányzatok tagjaink választása, ami 13 magyarországi kisebbséget érint. Ekkor választják meg a megyei és fővárosi illetve országos kisebbségi önkormányzatok tagjait a települési kisebbségi önkormányzati képviselők.

Keresés