Az előzetes elemzői várakozásokhoz és a piaci pletykákhoz képest jóval gyengébb foglalkoztatottsági adat érkezett ma délután az USA-ból. A Non-Farm Payrolls előzetesen várt 175 ezres értéke helyett 103 ezres értéket közöltek, amely nagy meglepetés, főként a szerdán közölt nagyon jó ADP után.(Solar Capital)
Az észak-borsodi kazincbarcikai székhelyű BorsodChem Zrt. technológiájában keletkező hidrogént energetikai célra hasznosítják, a mintegy 43 millió köbméternyi gázt a Sinergy Kft. által átalakított kazánban égetik el, amellyel gőzt termelnek, és mindezt a vegyipari vállalat használja majd fel - tájékoztatta a Sinergy Kft. pénteken az MTI-t.
Növekvőben van az Easyjet utasforgalma: a brit fapados légitársaság decemberben már 7,7 százalékkal több utast szállított, mint egy évvel korábban, összesen 3,7 milliót. Ezzel viszonylag jól átvészelt...
A szmogriadó tájékoztatási fokozatának elrendelése várható szombaton Veszprémben, a szálló por koncentrációja miatt egyelőre figyelmeztetést küldtek az önkormányzatnak - mondta Nagy Attila, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi felügyelőség levegőtisztaság-védelmi laboratóriumának vezetője pénteken az MTI-nek.
A munkaerö-piaci adatok hatására nagy dollár-eladásokra került sor. Az adatok nem tudtak megfelelni a magas elvárásoknak, ennek ellenére azonban nem mondhatóak gyengének. Jelentösen csökkent a munkanélküliség. Az EUR/USD átmenetileg 1,3020-ra kúszott fel. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Pénteken is el kellett halasztani a balatoni jégszörfrekord-kísérletet. Pallay Tibor vitorlázó először csütörtökön próbálkozott azzal, hogy hosszában átkel a Balatonon jégszörffel, de néhány kilométert haladt csak, mikor lecsökkent a szél erőssége és fel kellett adnia. Pénteken akart újra próbálkozni, de az időjárási körülmények és a jég állapota miatt most sem sikerült.
Egy 25 és egy 17 éves, valamint egy 16 és egy 17 éves betörő testvérpárt fogtak el a rendőrök Mátraverebélyben. A helyi fiatal bűnelkövetők sorozatban törtek be presszókba decemberben.
Egy 25 és egy 17 éves, valamint egy 16 és egy 17 éves betörő testvérpárt fogtak el a rendőrök Mátraverebélyben. A helyi fiatal bűnelkövetők sorozatban törtek be presszókba decemberben - értesült a Független Hírügynökség.
Fenyegetés, zsarolás előkészítésére utaló mondatok is hallhatók azokon a felvételeken, melyeket szerdán egy ismeretlen helyezett el egy internetes megosztó oldalon. Az időközben az világhálóról levett beszélgetések az UD Zrt. vezetőinek lehallgatásából származhatnak.
Első számú európai érdeknek nevezte Orbán Viktor miniszterelnök az euró megvédését és megerősítését pénteki, José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével közösen tartott sajtótájékoztatóján...
A város polgármestere szerint nem várható megfelelő minőségű munka azoktól az emberektől, akik maguk körül sem tudnak elvárható rendet tartani, bár lenne rá idejük. Csak azok számíthatnak segélyre és kaphatnak munkát a várostól, akik rendben tartják környezetüket....
Egy antibiotikum alkalmazásával csökkenthető az irritábilis bél-szindróma (IBS) puffadás, hasi fájdalom, vizes széklet vagy szorulás formájában jelentkező tünetei a betegek egy részénél.
A Renault a napokban három vezető pozícióban lévő alkalmazottját függesztette fel ipari kémkedés gyanúja miatt, melynek értelmében titkokat szivárogtattak ki a gyártó elektromos járműterveiről.
Nagyon kevés nő tartja be a szakemberek által ajánlott, a terhességet megelőző időszakra szóló táplálkozási és életmódbeli tanácsokat Nagy-Britanniában – derült ki egy angol kutatásból.
Este hat órától megszünteti a Hanságban a Rábca menti, a Kapuvár-Hansági és a Fertő tó menti belvízvédelmi szakaszokon még fennálló, másodfokú belvízvédelmi készültséget az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság.
A kijelölt korcsolyapályán, az agárdi Popstrandon a hét végén is lehet sportolni a Velencei-tónál; a tó más területein veszélyes a jégre menni - közölte a Popstrand főrendezője pénteken az MTI-vel. A...
Szentes Tamást javasolja egészségügyi és szociális ügyekért felelős főpolgármester-helyettesnek Tarlós István. A politikus jelenleg a közgyűlés egészségpolitikai bizottságának vezetője.
Több mint 21 ezer embert vettek őrizetbe kábítószer birtoklása vagy terjesztése miatt két hét alatt egy drogellenes hatósági akció keretében Thaiföldön
Az 50 korszerű, felszerelt esetkocsit abból a 850 millió forintból tudják várhatóan már a nyáron üzembe állítani, amely a tavalyi büdzséből megmaradt, a 100 mentőautót pedig abból az 1,75 milliárd forintból szerzik be, amely az idei költségvetés külön sorában kifejezetten erre a célra szerepel - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Győrfi Pál.
Technikai hiba miatt nem lehetett ideiglenesen elérni az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság honlapján elérhető nyugdíjszámítási példákat. Már csak 17 napjuk van a döntésig a pénztártagoknak, a...
A tegnapi vegyes teljesítményt követően ma ismét pozitív tartományban nyithatnak az amerikai tőzsdék. A határidős indexek jelenlegi állása alapján: a Dow futures 11 pontos, a Nasdaq futures 5 pontos...
A múlt évi, GDP arányosan 3,2 százalékos pénzforgalmi (cash flow) hiányhoz hozzáadva az önkormányzatok várható deficitjét, az EU által figyelt úgynevezett maastrichti hiány 4,0 százalék alatt marad
A múlt évi, GDP arányosan 3,2 százalékos pénzforgalmi (cash flow) hiányhoz hozzáadva az önkormányzatok várható deficitjét, az EU által figyelt úgynevezett maastrichti hiány 4,0 százalék alatt marad - állítják az MTI által pénteken kérdezett elemzők.
Ha úgy látjuk, hogy a médiatörvény gyakorlati megvalósulásánál bármilyen politikai aggály igazolódik, készek vagyunk azokat orvosolni - jelentette ki Orbán Viktor az Európai Bizottság elnökével, José Manuel Barrosóval közös pénteki tájékoztatóján, Budapesten.
Szombattól fokozott ellenőrzésekre kell számítani a Pest megyében, illetve a főváros területén áthaladó autópálya-szakaszokon. A soros uniós elnökséghez kapcsolódó ellenőrzéseket a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai végzik, szúrópróbaszerűen igazoltatásokra, ellenőrzésekre kell számítani – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.
Az 1,4560-as ellenállás átlépése után a GBP/CHF 1,5070 felé vette az irányt, a fontból itt azonban kifogyott a szusz. Az újra fellángoló aggodalmak miatt megnött a frank vonzereje, ami megviselte a devizapárt is. A napi minimum 1,4855-ön áll. Az amerikai adatok hatására nagy nyereségeket könyvelt el azonban a font. Attól függetlenül, hogy a nagy reményeket nem váltották be az adatok, kedvezönek…
Feljelentést tesz az UD Zrt., mert ismét titkosszolgálati eszközökkel készített hangfelvételek kerültek fel az internetre - közölte Futó Barnabás, a cég jogi képviselője
A Fővárosi Állat- és Növénykert is részt vesz az emberszabásúak védelmében indított kampányban, amit az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége indított. Az európai állatkertek az emberszabásúak fennmaradását fenyegető veszélyekre szeretnék felhívni a figyelmet. A fő látogatási szezonban adományokat is gyűjtenek majd a szabad természetben zajló védelmi programok közvetlen támogatására.
Már egy hónapja letölthető a Portfolio.hu iPhone alkalmazása. Az alkalmazás segítségével a gazdasági hírek mellett elérhetők a tőzsde- és devizaárfolyamok, valamint egyéb speciális, a tőzsdei kereskedést támogató szolgáltatások....
A brit Guardian csütörtök este újabb két cikkben foglalkozott a magyar elnökséggel, ezzel egy időben egy svéd komment is befutott, péntek reggel pedig a The New York Times is megszólalt.
Magyarországnak kiemelten fontos, hogy uniós elnöksége idején megőrizze a kohéziós politika súlyát és szerkezetét - jelentette ki Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter az Európai Unió, vezető lapjait képviselő újságíróknak tartott tájékoztatón.
Bulgária és Románia biztosan nem csatlakozhat idén márciusban a schengeni övezethez – közölték pénteken európai diplomaták az AFP francia hírügynökséggel. A két ország azért nem csatlakozhat a 25 európai országot tömörítő övezethez, mert több tagállam szerint sem megfelelőek a határvédelmi intézkedéseik.
Az SNB megerösítette a mai pletykákat, melyek szerint csak olyan papírokat fogad el, melyek megfelelnek a bank szigorú elvárásainak. A portugál papíroknál nagy a kockázat. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Sem segélyt, sem munkát nem kapnak azok mostantól Sátoraljaújhelyen, akik nem tartják rendben környezetüket. A település képviselő-testülete a lehető legszigorúbban szabályozza a közcélú munkát január elsejétől az új jogszabályok alapján.