Világszerte milliók ünnepelték az utcákon az újév beköszöntét. A legnagyobb bulik sorát az ausztráliai Sydney nyitotta, ahol másfél millió ember nézte végig a tűzijátékot. Európában hagyományosan Londonban, Berlinben és Párizsban volt a legnagyobb tömeg az utcákon, de a tengerentúlon, New Yorkban és Rióban is milliókat vonzott a közterekre a szilveszter. A jókedvet azonban több helyen…
Leszakadt felsővezeték miatt 20-25 perces késéssel közlekednek a vonatok a Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon - közölte a Mávinform szombat délelőtt az MTI-vel
Nem volt eseménytelen az idei szilveszter sem, de csupán 35 eljárást indítottak petárdázás, illetve tűzijáték szabálytalan használata miatt a rendőrök – tájékoztatott honlapján az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).
„Adjon isten bő bort, bő búzát, barackot, hosszú farkú malacot, sok kolbászt, pálinkát!” – ilyen és ehhez hasonló köszöntésekkel keresik fel a házakat a moldvai magyaroknál, miközben búza, kukorica, napraforgó, rozs, zab vagy árpa magját szórják szét, hogy az új esztendőben bőséges legyen a termés. Ám az újévi jókívánság csak egy példája a számtalan szokásnak, hiedelemnek, amely ...
Petárda vagy tűzijáték miatt nem történt komolyabb tűzeset a fővárosban - közölte a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság sajtóügyeletese szombaton az MTI-vel
Az új esztendő első napján vessünk számot az elvégzett és a még ránk váró feladatokkal, ne fogadjunk meg semmit, csak tegyük a dolgunk bölcsességgel, emberséggel - mondta szombaton Schmitt Pál köztársasági elnök, aki televíziós újévi köszöntőjét a Sándor-palotát bejárva mondta el.
Világszerte milliók ünnepelték az utcákon az újév beköszöntét. A legnagyobb bulik sorát az ausztráliai Sydney nyitotta, ahol másfél millió ember nézte végig a tűzijátékot. Európában hagyományosan Londonban, Berlinben és Párizsban volt a legnagyobb tömeg az utcákon, de a tengerentúlon, New Yorkban és Rióban is milliókat vonzott a közterekre a szilveszter. A jókedvet azonban több helyen visszafogták…
Az NFL utolsó alapszakaszbeli, azaz tizenhetedik játékhetén még három play off-hely kiadó. Kieshet az Indianapolis Colts, a liga történelmében először lehet negatív mérlegű csapat a rájátszásban.
Mától Magyarország az Európai Unió soros elnöke. Este a magyar elnökség tiszteletére ingyenes szilveszteri bulit rendeztek a Millenáris Parkban, amelyre bárki ellátogathatott.
Az építőanyag-ipar is megszenvedte és megszenvedi a válságot, de helyzete talán szerencsésebb a kivitelező iparhoz képest; az építőanyag-gyártás innováció érzékeny ágazat, a hazai piaci lehetőségek beszűkülését az exporttal lehetett valamelyest kompenzálni - mondta Széman György, a Magyar Építőanyagipari Szövetség elnöke az MTI-nek.
Négy, emberrablással és gyilkossággal vádolt elítéltet akasztottak fel Iránban az újév első napján – jelentette szombaton az IRNA hivatalos iráni hírügynökség. A négy férfit Szisztán-Beludzsisztán tartomány fővárosa, Záhedán egyik börtönében végezték ki. A vád szerint a csoport embereket rabolt el, és váltságdíjat követelt családjaiktól a szabadon bocsátásukért. Három túszt és egy rendőrt az...
Nem volt eseménytelen az idei szilveszter sem, de csupán 35 eljárást indítottak petárdázás, illetve tűzijáték szabálytalan használata miatt a rendőrök - tájékoztatott honlapján az országos Rendőr-főkapitányság.
Éjfél után két perccel jött a világra az ország első, 2011-ben született csecsemője. A kisfiú a szentesi a Dr. Bugyi István Kórház szülészeti osztályán született természetes úton, a Brendon János nevet kapta.
Az óév végét és az újesztendő kezdetét ősidők óta a világon mindenütt megünneplik. Az emberek szilveszter éjszakáján vigadnak, búcsúztatják a múlandóságot jelképező óévet, majd éjfélkor köszöntik az újjáéledést szimbolizáló újévet. Most sem volt ez másképp.
Olcsóbb januártól az üzemanyag a fuvarozóknak: literenként 6 forint 50 fillért igényelhetnek vissza a gázolaj utáni jövedéki adóból. A kormány az árufuvarozók és a személyszállítást végzők megsegítése érdekében döntött így.
Micsoda esztendőt hagytunk magunk mögött - az elmúlt évben minden megtörtént, ami megtörténhetett, sőt, gyakran még az ellenkezője is. Úgy gondoltuk, olvasóink se maradjanak ki a jóból, ezért közzé tesszük az év legérdekesebb képeit. Íme, egy fincsi kis koktél - 2010. júliusából.
Az idei első félév magyar EU-elnökségét kísérő alkotások, kiadványok, népszerű helyszínek közül válogatunk cikkünkben. Ezek mellett számos időszaki kulturális program is lesz majd.
A pénteki mérési adatok alapján továbbra is indokolt a szmogriadó tájékoztatási fokozatának fenntartása, mert a fővárosban nem csökkent jelentősen a szállópor-koncentráció, két helyen a tájékoztatási küszöböt is meghaladják az értékek - olvasható a Főpolgármesteri Hivatal szombati közleményében. Tarlós István főpolgármester köszönetet mond azoknak, akik önkéntesen korlátozzák…
A pénteki mérési adatok alapján továbbra is indokolt a szmogriadó tájékoztatási fokozatának fenntartása, mert a fővárosban nem csökkent jelentősen a szállópor-koncentráció, két helyen a tájékoztatási küszöböt is meghaladják az értékek – olvasható a Főpolgármesteri Hivatal szombati közleményében. Tarlós István főpolgármester köszönetet mond azoknak, akik önkéntesen korlátozzák szennyezés-kibo...
A nyugat-európai tőzsdék pénteken enyhe lejtőn tovább haladtak a lefelé. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,004 százalékos gyengüléssel kezdett, és előzetes adat szerint 0,64 százalékos napi visszaeséssel 1.121,30 ponton végzett, 7,22 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött.
Január 1-jétől az EU szabályainak való megfelelés érdekében megváltozik az adóalany részére nyújtott tudományos, kulturális, oktatási, művészeti, szórakoztatási és sportszolgáltatások teljesítési helye - hívja fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Teljesen leégett egy ház szombat reggelre a nyíregyházi Sátor utcán. A házban nem volt senki, a tűzben senki sem sérült meg – tudta meg a Független Hírügynökség a katasztrófavédelem Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei ügyeletén.
Kiemelt célok teljesítése vár hazánkra. Az elnökségi trió keretében Magyarország Spanyolországgal és Belgiummal közösen látja el az EU elnöki teendőit.
Egy-két órás várakozásra kell számítani vasárnap és hétfőn a déli és a keleti határátkelőhelyeknél, a személy- és a teherforgalomban egyaránt - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénteken az MTI-vel.
Letartóztatott a szlovén rendőrség három fiatalembert, akik hirdetéseken keresztül ismerkedtek meg – főként férjes – jól szituált nőkkel, majd szex közben videózták őket és hallgatásukért cserébe pénzt követeltek.
Budapesti keltezésű, elemző tudósításokban számolt be az AFP francia és dpa német hírügynökség arról, hogy szombattól fél éven keresztül Magyarország tölti be az Európai Unió soros elnöki tisztét. A hírügynökségek kiemelték, hogy a 27 tagállamot tömörítő Európai Unió rendkívül nehéz kihívások előtt áll, ugyanakkor tudósítottak arról is: Magyarország olyan időszakban vette át az elnökségi…
65 erősen ittas ember került be az elmúlt 24 óra alatt a Péterfy Sándor utcai Kórház toxikológiai osztályára – mondta a Független Hírügynökségnek Zacher Gábor, a toxikológiai osztály vezető főorvosa, szombat délelőtt.
65 erősen ittas ember került be az elmúlt 24 óra alatt a Péterfy Sándor utcai Kórház toxikológiai osztályára - mondta a Független Hírügynökségnek Zacher Gábor a toxikológiai osztály vezető főorvosa, szombaton délelőtt.
Huszonegyre emelkedett az egyiptomi Alexandria egyik kopt templománál elkövetett, éjfél utáni merénylet halálos áldozatainak száma - közölte Ussama Abdel Moneim, a kairói belügyminisztérium egyik illetékese az AFP-vel, hozzátéve, hogy nyolc embert kezelnek kórházban sérülései miatt. Az első jelentések hét halálos áldozatról és 24 sebesültről szóltak.
A nagycsaládosoknak 2011. február 28-ig kell jelezniük a gázfogyasztással összefüggő kedvezményre vonatkozó igényüket a Magyar Államkincstár felé - a támogatás, megítélését követően, 2011 januárjától...
A vallásszabadság vezet a békéhez – mondta XVI. Benedek pápa, aki újévi üzenetében arra biztatta az embereket, hogy egy olyan világért küzdjenek, amelyben mindenki szabadon megvallhatja vallását vagy hitét.
Az új kormány eddigi féléve alatt hozott döntések és törvények értelmében mindennapjainkat számos ponton érintő változások lépnek életbe 2011. január 1-jén. Változik a személyi jövedelemadó rendszere...
Valódi érdekegyeztetést, szociális párbeszédet várnak 2011-ben az MTI-nek választ adó szakszervezeti konföderációk vezetői, akik a kormánynak a munkavállalókat érintő eddigi intézkedésit elhibázottnak tartják és arra figyelmeztettek, hogy a bérből és fizetésből élők jövőre szembesülnek igazán helyzetük romlásával.
A televízióban Seherezádé szerepében debütált 1990-ben Catherine Zeta-Jones. 21 esztendős volt és a jelenetek többségében vagy meztelenül, vagy pedig hiányos, szexi öltözékben mutatkozott.
Hozzávalók: 50 dkg lencse 3 babérlevél 1 füstölthús ízesítő kocka vagy kevés ételízesítő só ízlés szerint 3 dl tejföl 5 evőkanál liszt (fele tönköly) olaj a rántáshoz 1 kávéskanál pirospaprika 1 közepes fej vöröshagyma 3 gerezd fokhagyma kb. 1 evőkanál cukor ízlés szerint ecet vagy citromlé
Drágulnak január 1-től az önkormányzati közszolgáltatások. Míg Budapesten a csatornadíj nő kiemelkedő mértékben, addig Győrben a hulladékszállítás drágul 22 százalékkal. Mosonmagyaróváron pedig a telekadó bevezetésének volt nagy visszhangja. Komáromban viszont az önkormányzat nem emeli a közszolgáltatások árát. A vörösiszap sújtotta Devecser válságköltségvetéssel készül 2011-re.
Hoszni Mubabarak elnök a terrorizmussal szembeni egységes fellépésre szólította fel Egyiptom muzulmán és keresztény lakosságát, válaszul arra, hogy szombatra virradó éjjel 21 ember halálát okozta egy autóbombás merénylet az észak-egyiptomi Alexandria egyik kopt keresztény templománál
A január 1-i évkezdés a Gergely-féle naptárreform után vált általánossá. Az új év első napjához számos hiedelem, babona kötődik, mert ennek a napnak a lefolyásából következtettek az egész évre. A szilveszteri és újévi szokások célja általában, hogy bőséget, egészséget, szerencsét, boldogságot varázsoljanak.
Lassan halad Budapest takarítása a hideg idő miatt - tájékoztatta az InfoRádiót a Budapesti Városüzemeltetési Központ szóvivője. Szűcs Panni elmondta: az ünneplők 200 köbméter szemetet hagytak a főváros utcáin. A Közterület-fenntartó Zrt. ötszáz munkatársa hajnal óta dolgozik - tette hozzá a szóvivő.
Az első hét hely valamelyikére várja a magyar válogatottat Mocsai Lajos szövetségi kapitány a januári svédországi kézilabda-világbajnokságon. A mester esélyekről, ellenfelekről, stratégiáról és természetesen az örök kérdésről, Nagy Lászlóról is nyilatkozott az MNO-nak.
Mostantól legálisan dolgozhatnak a látnokok és asztrológusok Romániában, ahol január elsejétől hivatalos szakmaként ismerik el a jövendőmondást. A bukaresti kormány december utolsó hetében fogadta el az erről szóló jogszabályt.
A gazdaságkutatók 2,5-3,3 százalékos GDP növekedést prognosztizálnak 2011-re, és ennek a sávnak a közepére esik a kormány 3,0 százalékos és az MNB 3,1 százalékos előrejelzése.
Huszonnégy óra leforgása alatt rekordszámú - 65 erősen ittas, illetve drogos - pácienst vettek fel a budapesti Péterfy Sándor utcai Kórház toxikológiai osztályára. Ilyen létszámú beteg az utóbbi tíz évben nem volt az osztályon. Egy középkorú nő meghalt, őt kihűlés miatt szállították be.