A földi halandó csak álmodozik róla, milyen lehet a tenger csobogására és a pálmafák susogására ébredni, majd a luxusbungaló ágyában elfogyasztott reggeli után rögtön a türkizkék tengerbe csobbanni, melyhez mindössze néhány lépcsőfokot kell leküzdeni...
Ha igaz, hogy olyan az egész év, amilyen az első napja, akkor Schmitt Pálnak nehéz esztendője lesz. Alighogy nyilvánosságra hozták ugyanis az államfő - rendhagyó módon sétálva előadott - újévi beszédét a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) honlapján, azt máris darabokra szedték bloggerek. Az államfő - ahogy az alkotmányhoz adott javaslatainál is - helyesírási hibáktól hemzsegő szöveget adott ki…
Vujity Tvrtko-t Kiszel Tünde dobermanokkal tépette volna szét, amiért beszólt neki, és még a kocsiját is totálkárosra törte idén. A műsorvezető most köszöni, jól van, rengeteg jótékonysági rendezvényen vesz részt, 2010-ben is bemutatott egy csomó hétköznapi hőst és történetet, a "Naptárdíva" és a "Kanos Lantos" viszont továbbra sem hozza lázba - olvasható a Velveten.
Magyarország uniós elnöksége idején az Európai Bizottság várhatóan a mégoly nyilvánvaló jogsértések esetében sem kezdeményez eljárást, júliustól viszont az ilyen ügyek az Európai Bíróság elé kerülhetnek - figyelmeztetett Kovács László.
A fagyos, hideg idő kedvez a védekezésnek, de ha tartósan nulla fok fölé emelkedik a hőmérséklet, akkor több településen is komoly gondot okozhat a belvíz. A háztulajdonosok attól félnek, tavasszal több ház is összeomlik.
Szilveszterkor igencsak megnőhet az állatmenhelyek forgalma, a hangos trombitálás, tűzijáték és petárda megrémítheti a házi kedvenceket, akik ijedtükben elmenekülnek otthonról. A robbanások a legtöbb háziállatból ugyanis rettenetes félelmet váltanak ki, és még a legbátrabbakban is azonnal kiváltják a menekülési ösztönt.
Több mint ezer elpusztult pirosvállú csiröge hullott alá az égből egy kisvárosra az Egyesült Államokban, vadvédelmi szakemberek még vizsgálják a furcsa jelenség okait.
Nem fogadta el az amerikai hatóságok vádalkuajánlatát „a halál kufárjának” nevezett Viktor But – jelentette vasárnap a RIA Novosztyi orosz hírügynökség. Az Egyesült Államokban fogva tartott orosz fegyverkereskedő nyilatkozata a New York-i orosz konzulátus helyettes vezetője révén jutott el a hírügynökséghez.
Budapesten és Miskolcon van csupán szmogriadó a szállópor koncentrációja miatt, azonban a levegő szennyezettsége az ország egész területén aggasztó. A Lehet Más a Politika azonnali lépéseket sürget. Az országos meteorológiai előrejelzések szerint, tekintve, hogy voltaképpen áll a levegő a Kárpát-medencében, érdemi változás nem várható az időjárás alakulásától.
A Gyurcsány-kormány 2007-ben beharangozta nagy kínai beruházásból semmi nem lett, egy kapavágás sem történt Alsózsolcán, ahol a tervek szerint egy 5 milliárd forintos, 800 munkahelyet teremtő beruházás keretében környezetbarát csomagolóanyagot gyártottak volna. A kínai tulajdonosok felszívódtak, a céget felszámolják. Mindeközben egy magyar cég ugyanerre a profilra kért volna kormányzati…
A kormánybiztoshoz Kaposvár vezetése fordult, mert azt gyanítják, az elmúlt nyolc évben nem megfelelően hasznosították a taszári repteret, ahonnan sok minden eltűnt, felelős azonban nincs
Talán nincs is ember a Földön, aki ne szeretné a szendvicseket: felvágottakkal, sajtfélékkel, zöldségekkel, különféle krémekkel, lekvárral, csokikrémmel, pikáns vajakkal vagy mézzel. No de hogy állunk a csírával?
Miroslav Kusý politológus nem elégedetlen Iveta Radičová miniszterelnök ténykedésével. Elmondása szerint a kormánykoalíció munkáját az mindenképpen nehezíti, hogy a kabinet több politikai csoportosulásból tevődik össze.
Végre olyan rendszert alakíthatunk ki, amely sokkal közelebb áll a nyugati típusú demokráciákhoz, mint az eddigi - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak a miniszterelnök-helyettes
Nemzetközi békecsúcsra hívta a világ vallási vezetőit XVI. Benedek. A Szent Péter Bazilikában tartott újévi szentmiséjének végén a pápa bejelentette, hogy októberben elzarándokol Assisibe. Az olaszországi városban, a ferences rend alapítójának, Assisi Szent Ferencnek a szülőhelyén rendezik meg a vallási világtalálkozót.
A damaszkuszi vezetés azt tervezi, hogy megépítik a gázösszeköttetést Törökországgal, s ha utóbbi később csatlakozik a Nabucco vagy a Déli Áramlat vezetékhez, akkor a fűtőanyag egészen Magyarországig juthat a csöveken keresztül
Európa egyik legszigorúbb dohányzás ellenes törvénye lépett életbe tegnap Spanyolországban. Mostantól a közintézmények mellett az éttermekben, a bárokban, a diszkókban, a kaszinókban is tilos lesz a dohányzás, még szabadtéri létesítményekben is. Játszótereken, iskolákban, kórházakban, még a környékükön sem szabad rágyújtani, sőt, a tévé képernyőjéről is száműzik a dohányzókat.
A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint az elmúlt hónapokban sokkal több és komolyabb környezetjavító, pénzügyi forrást nem igénylő lépést lehetett volna megtenni az egészségügyben
Nem is gondolnánk, hogy sokszor a gyógyszeres terápiák beállítása azért fullad kudarcba, mert táplálkozásunk olyan mértékben módosítja a gyógyszerek hatását a farmakokinetikai tényezők megváltoztatásán keresztül, ami már nem teszi lehetővé, hogy a készítmények kifejtsék terápiás hatásukat.
A magyar uniós elnökségre nagy volt a készülődés, született egy imázsfilm is Magyarországról, amely december vége óta elérhető a világhálón. Már 173 ezren látták, a visszajelzések biztatóak. Az alkotók szándékai szerint a film nem kizárólag a külföldieknek szól, minket, magyarokat is meg kellene győznie arról, hogy Magyarország valóban okos és kedves emberek közössége, csak higgyük el magunkról…
Nem fogunk eltűrni semmiféle provokációt, ezek könyörtelen, kemény válaszokra lelnek - tudatta Dél-Korea, melynek vezetése ugyanakkor komoly párbeszéd esetén kész segélyt nyújtani
Ma teszi közzé az Egyesült Államokban a feldolgozóipar decemberi beszerzési menedzser indexét az amerikai beszerzési menedzser intézet (ISM). Az adat arra világít rá, hogy miként alakult a feldolgozóipar tevékenysége a tavalyi év utolsó hónapjában.
Balesetet szenvedett az osztrák Alpok lankáin Hajdú Péter. A TV2 Frizbi című műsorának vezetőjét egy magyar hódeszkás gázolta el síelés közben. Hajdú erôs fájdalmai miatt kórházba került.
Közeledik a nemzetközi filmfesztivál-évad nyitánya, a nagy A kategóriás európai fesztiválok sorát február elején Berlin nyitja meg. A 61. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválról már szaporodnak a híradások.
Rendkívül mozgalmasnak ígérkezik 2011 első hete: az Egyesült Államokból érkeznek a friss munkanélküliségi-foglalkoztatottsági adatok, itthon pedig napvilágot látnak a harmadik negyedéves pénzügyi...
Közbeszerzési eljárással venne fel egy 4,7 milliárd forintos és egy 2,8 milliárd forintos készenléti hitelt a Diákhitel Központ Zrt. A felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Csütörtökön veszi át hivatalosan Magyarország az Európai Unió soros elnökségét. A ceremónia a Parlament kupolacsarnokában lesz; az elnökség zászlóját Belgium miniszterelnöke adja át Orbán Viktor kormányfőnek. Másnap együttes ülést tart Budapesten a kormány és az Európai Bizottság, hogy áttekintsék a feladatokat.
Becsajozott Király L. Norbi. Az X-Faktor sztárja lapunknak elmondta: azt szereti kedvesében, hogy nem a sztárt látja benne, s elfogadja megváltozott életstílusát.
Az Amadinda Ütőegyüttessel azért jó együtt szilveszterezni, mert tekintélyesebb alkoholbevitel nélkül is kótyagossá válhat az ember. Erre annyian ráéreztek, hogy most már tizedik alkalommal tartott az Amadinda az ó- és újévet összekötő, humorral teli hangversenyt.
Világsiker-sorozatában januárban jelenteti meg a General Press Kiadó John Hart: Elveszett remény című könyvét, amely egy kislány eltűnésével indul Felbolydul a város: Hunt nyomozót pedig már egy éve lidércnyomásként gyötri egy másik eltűnt lány ügye, akinek az anyjához plátói szerelem fűzi.
Januártól használható, februártól pedig már országosan 12 ezer elektronikus terminál fogadja el a Multi-Pay kártyákat; a többfunkciós kártyát a cafeteria szolgáltatások felhasználásának egyszerűsítésére dolgozták ki magyar szakemberek.
Szandika vagány életmódja és zsivány barátai miatt kénytelen volt elköltözni édesapjától. A plasztikcica a munkahelyén, egy night-clubban lelt új családra, de az igaz szerelem eddig még elkerülte.
Még összesen 325 kilométeren tartanak fenn harmadfokú árvízvédelmi készültséget, így a Tisza középső részén, a Hortobágy-Berettyón és a Hármas-Körös egy szakaszán.
A Népszabadság és a Népszava is hétfői száma teljes címlapján tiltakozik az új médiaszabályozás ellen. A Népszabadság címoldalán egyetlen mondat olvasható magyarul és az Európai Unió további 22 hiv...