Hat fejezetből álló országvédelmi tervet jelentett be napirend előtti felszólalásában a miniszterelnök. Ismét drágulnak szerdán az üzemanyagok. Feljelentést tett a BKV 2005-2006-os lízingszerződésével kapcsolatban az Állami Számvevőszék.
A vizsgált potencianövelő szerek felében találtak tiltott, szintetikus gyógyszer-hatóanyagot a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karának szakemberei. Tavaly is hasonló eredményre jutottak az étrend-kiegészítők vizsgálatakor. A tiltott gyógyszer-hatóanyagok szélsőséges esetben akár halált is okozhatnak, az étrend-kiegészítő termékek forgalmazása azonban továbbra sem engedélyköteles.
Egyhangúlag fogadta el hétfőn az Országgyűlés a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló törvény módosítását az Országgyűlés...
Jani Réka élete első Grand Slam versenyén a selejtezőből feljutott a főtáblára az amerikai nyílt teniszbajnokságon, ahol az első fordulóban nagy csatában kapott ki az amerikai Sloane Stephenstől.
Hat pontból álló országvédelmi akciótervet mutatott be a miniszterelnök a parlamentben. A tervben az is szerepel, hogy a devizahitelesek védelmében az adósok rögzített árfolyamon fizethetik vissza egyösszegben hiteleiket.
Módos a vigaszágon előbb legyőzte a japán Haszegava Kohejt, ezzel bronzéremért küzdhetett a kínai Livel, s egyúttal londoni indulási jogot szerzett, miután így vereség esetén sem végezhetett az ötödiknél rosszabb helyen.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) megkapta az MSZP beadványát; a PSZÁF hivatalból figyeli a piaci mozgásokat, függetlenül attól, hogy érkezik-e beadvány - mondta Binder István, a felügyelet szóvivője hétfőn az MTI-nek.
A nanovilág hétköznapi csodáit mutatja be az MTA interaktív mobil kiállítása. A nanobuszt Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke indította el. Az MTA nem titkolt célja, hogy népszerűsítse a diákok körében a természettudományos tárgyakat - mondta az InfoRádiónak Bársony István, az MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézetének igazgatója.
A Ferencváros hazai környezetben - többek között a mesterhármast jegyző finn Teemu Heikkinen remek játékának köszönhetően - 7-4-re legyőzte a Steaua Rangers együttesét a magyar-román jégkorongbajnokság, a MOL Liga hétfői mérkőzésén.
Egyhangúlag fogadta el hétfőn az Országgyűlés a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló törvény módosítását....
Legkevesebb öt ember meghalt Olaszországban, amikor robbanás történt egy Rómától délre található tűzijátékgyárban hétfőn - közölték az olasz hatóságok.
A 220 ezer dollár összedíjazású keménypályás taskenti női tenisztonra első fordulójában a 2. helyen kiemelt szerb Bojana Jovanovszkit két szettben verte a román Sorana Cirstea.
Megszerezte második gólját az orosz élvonalban, az FK Anzsi Mahacskala csapatában szereplő Samuel Eto'o. Dzsudzsák Balázs klubja a kameruni csatár és Roberto Carlos góljaival verte 2-1-re a Volgát.
A hétfői kereskedés során először mind nagyobb mínuszokba estek az amerikai részvényindexek, majd a kereskedés befejezése előtti percekben hirtelen megfordult a piac, és 0,6-1 százalékos pluszban...
Az Országgyűlés 306 igen, 52 nem ellenében, tartózkodás nélkül úgy döntött, felfüggeszti Gyurcsány Ferenc mentelmi jogát. – Az ügyészség valótlant állít. A gyanúsítás egyetlen szava sem helytálló – fogalmazott a bukott miniszterelnök hétfő esti felszólalásában a parlamentben.
Az Országgyűlés 306 igen és 52 nem szavazattal megszavazta Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök mentelmi jogának felfüggesztését. Az exkormányfőt a sukorói beruházással kapcsolatban gyanúsította meg az ügyészség. A parlament a rendszerváltás óta először adott ki a nyomozóhatóságnak egy korábbi kormányfőt.
Továbbra sem egységes a szlovák kormánykoalíció a második eurós mentőcsomag támogatásában - közölte Iveta Radicová szlovák miniszterelnök hétfőn este a koalíciós tanács ülése után az MTI tudósítása...
Az Újpest szombaton 4-1-re verte a Pécset az NB I 8. fordulójában, és megszerezte első győzelmét az idényben. A tizenegyesgólt szerző Kabát szerint a csapategységnek köszönhető a siker.
Fogyatékkel élő gyermekek látogattak az állatkertbe. A sérült gyermekek napja alkalmából az ország több városában is programokkal kedveskedtek az érintetteknek.
Az idei US Open két hete is bővelkedett mókás jelenetekben. Az Eurosport szerkesztői a kéthetes tenisztorna végén ismét jelentkeztek népszerű Watts című rovatukkal, amely számtalan mosolyra fakasztó momentumot emel ki a 2011-es torna mérkőzéseiből.
Egyhangúlag fogadta el hétfőn az Országgyűlés a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló törvény módosítását az Országgyűlés...
Czink Melinda három szettben legyőzte a német Kathrin Wörlét a 220 ezer dollár összdíjazású, quebeci keménypályás tenisztorna hétfői nyitófordulójában, ezzel bejutott a legjobb 16 közé.
A Buzsáky Ákost foglalkoztató Queens Park Rangers hazai pályán 0-0-ás döntetlent játszott a Premier League negyedik fordulójának hétfői zárómérkőzésén.
A Serie B 4. fordulójában a Laczkó Zsoltot és Koman Vladimirt nélkülöző Sampdoria idegenben verte 3-1-re az Empolit. Laczkó a keretben sem volt, míg Komant nem cserélte be Gianluca Atzori.
A katari tőkével a nyáron felpumpált Málaga a nyitó fordulóban Sevillában elszenvedett vereség után a harmadik kör zárómérkőzésén hazai pályán 4-0-ra ütötte ki az újonc Granadát.
Vasárnap este rendezték meg a TNA kilencedik előfizetéses adását a No Surrendert. Az eseményen véget ért a Bound for Glory sorozat, amelyet Bobby Roode nyert meg. Kurt Angle és Hulk Hogan előbb összeveszett egymással, majd közösen verték meg Stinget és Mr Andersont.
A daganat keletkezésének folyamatában az első lépcső csupán egyetlen sejt működésének zavara, mindaddig viszont, amíg ez az elváltozás 1 centis lesz, minimum 5 év telik el.
Budapest – Az egykori nyuszilány, Pantinchin Edina (31) húga, Bea (20) is harcba száll kedd este a szenvedélyes nők csapatában, hogy bekerülhessen a villába, és megmutathassa a világnak, ő nem csupán egy híres szépség húga, hanem önmagáért is érdekes személyiség.
Az első két szettet a szerb világelső nyerte 6-2, 6-4 arányban, majd a harmadikban feltámadt a spanyol, és fergeteges labdameneteket produkálták az örjöngő New York-i közönség előtt.
Budapest — Nem maradhatott el a Ferencváros az Újpest mögött! A múltjukhoz eddig méltatlanul szereplő élvonalbeli futballklubok szurkolói egyaránt a nyolcadik fordulóig vártak arra, hogy kedvenceik megszerezzék első diadalukat az NB I-ben.
Most egyszeri és kihagyhatatlan lehetőség nyílt azok számára, akik arról álmodoznak, hogy egyszer saját versenypályát birtokolhassanak. Persze a kedvező ár mellett kell kompromisszumokat kötni, s az sem árt, ha jó barátságban vagyunk a mocsarak élővilágával: aligátorokkal, szúnyogokkal.
Bár nemrég egy igazi szuper-SUV frankfurti bemutatásáról adott hírt az Eterniti, sajnálatos módon közel sem beszélhetünk egy teljesen új modell születéséről, ugyanis, mint kiderült, a nagy csinnadrattával beharangozott Hemera nem más, mint egy alaposabban átépített Porsche Cayenne.
A hot hatchek katgóriájában a sok feltöltött vetélytárs mellett gyakorlatilag egyedül maradt szívómotorjával a Honda Civic Type-R, ám ennek ellenére mégis jól helytállt a mezőnyben. A legújabb emissziós normáknak viszont már nem tud megfelelni az erős szívó négyhengeres, így mennie kell – a könnyes búcsút még izmosabb Mugen változat teszi könnyebbé.
Igaz, Európában élünk, ennek megfelelően alakulnak sportautós ízlésünk ésszokásaink is, azért manapság már az Egyesült Államokból is érkeznek komoly gépek, amelyek bizony meg-megszorongathatják a nagy hagyományokkal rendelkező, az öreg kontinensen kedvelt márkák legkihegyezettebb példányait. Ezúttal a Chevrolet törhet sokak orra alá borsot az 580 lovas Camaro ZL1 segítségével.
Egészen eddig úgy tűnt, a Volkswagen spanyol vállalata az autószalont mindennemű újdonság nélkül vészeli át, hiszen semmilyen ízelítőről vagy készülőfélben lévő modellről nem kaptunk híradást. Most viszont egy kiszivárgott fotó mindent megváltoztat és úgy tűnik, mégsem múlik el izgalom nélkül a Seat számára a frankfurti megjelenés.
Habár az elmúlt héten is jelentős áremelést könyvelhettünk el a hazai töltőállomásokon, szerdától ismét növekszik az üzemanyagok ára, értesült a holtankoljak.hu piaci forrásokból. Az eheti 5 forintos emelést követően a benzin literje 390 forint lesz, míg egy liter gázolajért átlagosan 377 forintot kérnek el. Ennek eredményeképpen az árak rekordmagasságokba kúsznak a héten, aminek akár újabb…
Budapest — Böröczky József (63) harcol, ám úgy tűnik, a rák is egyre keményebb: a humoristának már morfiumtapaszra is szüksége van, hogy úrrá tudjon lenni a betegség okozta fájdalmakon.
Alig egy napja vagyunk Németországban a holnap kezdődő Frankfurti Autószalon kapcsán, mégis rengeteg tapasztalattal gazdagodtunk útitársunkat, az Opel Insignia OPC-t illetően. Kezeink között eddig éppen 1370 kilométert töltött a fekete automataváltós sportlimuzin, miközben ezekben a percekben épp a Nürburgring legendás Nordschleife aszaltcsíkja felé tartunk.