A görög kormánynak nagyjából október közepéig van elegendő pénze ahhoz, hogy kifizesse kötelezettségeit, egyebek mellett az állami alkalmazottak bérét, és a nyugdíjakat - mondta egy televíziós interjúban a görög pénzügyminiszter-helyettes.
Japánban a szigetország északkeleti részét pontosan fél évvel ezelőtt sújtó hármas katasztrófáról emlékeztek meg vasárnap. Az ország nagyvárosaiban egy perces néma csenddel tisztelegtek a csaknem 20 ezer áldozat emlékének. Az atomválság kirobbanása óta egyébként Fukusima tartományban kifejezett szellemvárosok alakultak ki. Az elmenekült lakosok nem térnek vissza, mert még mindig tartanak a…
Kertész Ákosnak bocsánatot kell kérnie az augusztus végén az Amerikai Népszavában megjelent nyílt levelében írtak miatt, s „amennyiben nem kér bocsánatot, a kormány szemében méltatlanná válik a Kossuth-díjra” – fogalmazott Halász János államtitkár hétfőn az Országgyűlésben egy interpellációra adott válaszában.
Az adótörvények az eddigi 45 nap helyett korábban, 30 nappal a kihirdetésük után hatályba léphetnek egy ma késő délután Matolcsy György által benyújtott törvénymódosítás értelmében. Így a múlt kedden...
A fővárosi strandokon a májusi, júniusi és augusztusi hónapok látogatottsága kedvezően alakult, viszont a júliusi rossz időjárás következtében éppen a strandszezon legerősebb időszaka volt mind forgalom, mind bevétel tekintetében veszteséges a Budapest Gyógyfürdő és Hévízei Zrt. (BGYH) számára - közölte a Budapesti Városüzemeltetési Központ....
Jelentősen rontották a közép-európai országok - különösen Magyarország és Csehország - gazdasági növekedésére adott előrejelzéseiket hétfőn londoni felzárkózó piaci elemzők, a külső növekedési környezet folyamatos romlására hivatkozva.
Kertész Ákosnak bocsánatot kell kérnie az augusztus végén az Amerikai Népszavában megjelent nyílt levelében írtak miatt. "Amennyiben nem kér bocsánatot, a kormány szemében méltatlanná válik a Kossuth-díjra" - fogalmazott Halász János államtitkár hétfőn az Országgyűlésben egy interpellációra adott válaszában.
A Manchester United játékosai áradoznak a négy forduló után már nyolc gólnál járó Wayne Rooneyról. Patrice Evra szerint a csatár a világ legjobbja akar lenni.
A fotótörténelemben rendkívülinek számító árverés híre tartja lázban a gyűjtőket, bár az eseményre még két hónapig kell várni: Henri Cartier-Bresson száz fotóját árverezi el a Christie's aukciósház.
A jövedéki adót is érintő jogszabály-tervezetet hétfőn nyújtotta be a parlamentnek a nemzetgazdasági miniszter. A gázolaj adója novembertől emelkedhet, 13 forinttal. Az üzemanyagok ezen a héten is drágulnak.
A trojka valószínűleg jóvá fogja hagyni Görögország számára a következő hitelrészletet, miután vasárnap 2 milliárd eurós intézkedéseket fogadott el a görög kormány az újbóli táguló költségvetési...
A Zalaegerszeg támadóját, Roguy Meyét kiállították a Ferencváros elleni vasánapi bajnoki mérkőzésen. A gaboni csatár a találkozó után bordafájdalmakra panaszkodott, a vizsgálatok törést mutattak ki nála.
Nem szavazza meg az MSZP Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztését. A volt szocialista kormányfő kiadásáról hétfő este dönt a parlament. A politikust hivatali visszaéléssel gyanúsítaná meg az ügyészség a sukorói telekcsereügyben.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 501,23 pontos, 2,94 százalékos csökkenéssel, 16.540,74 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 7,6 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Kockázatosnak nevezte a végtörlesztés elképzelését az EBRD vezető közgazdásza, ami alááshatja a hitelrendszerbe vetett bizalmat. Bármilyen olyan terv, ami kényszeríti a bankokat az ügyfeleik...
A nemzetközi adósságpiacon jelenlévő államadósok esetében példátlan magasságba emelkedett a görög államadósság-törlesztési kockázat biztosítási tranzakcióinak árfolyama a hétfői londoni kereskedésben, jelezve, hogy a piac most már gyakorlatilag tényként árazza a görög szuverén adósságtörlesztés fenntarthatatlanná válását.
Világi Oszkár, a MOL Nyrt. Igazgatóságának tagja, a Slovnaft vezérigazgatója és Igazgatóságának elnöke 2011. szeptember 12-én 3 darab, a Magnolia Finance Ltd. által kibocsátott, 100 ezer euró...
124 ezerrel ugrott meg az Orbán-kormány regnálása alatt a fizetésképtelen devizahitelesek száma, a kormány azért hunyt szemet a devizahitelesek bajai miatt mert beszedte a banki különadót - dübörög a parlamenti vita.
Alig egy napja vagyunk Németországban a holnap kezdődő Frankfurti Autószalon kapcsán, mégis rengeteg tapasztalattal gazdagodtunk útitársunkat, az Opel Insignia OPC-t illetően. Kezeink között eddig éppen 1370 kilométert töltött a fekete automataváltós sportlimuzin, miközben ezekben a percekben épp a Nürburgring legendás Nordschleife aszaltcsíkja felé tartunk.
Új vezetőedzővel, fiatal csapattal, a címvédés reményében várja a következő évadot a Fino Kaposvár férfi röplabdacsapata. A 13-szoros bajnok és 14-szeres kupagyőztes az új szezonban csak a magyar mezőnyben bizonyíthat, de a remények szerint így is sokat fejlődnek majd a tehetséges játékosok.
A kötöttfogásúak 55 kilós súlycsoportjában érdekelt Módos Péter bejutott a negyeddöntőbe, majd ott kikapott az azeri Rovsan Bajramovtól az isztambuli, olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokság hétfői nyitónapján.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le...
Javított kiadásban jelenik meg Umberto Eco A rózsa neve című sikerregénye. A szerző korrigálta az 1980-ban megjelent mű hibáit és a latin nyelvű idézeteket is lefordította a felkészületlenebb olvasók számára.
A rendőrség intézkedéseinek, a közbiztonságért tett erőfeszítéseknek elemző-magyarázó bemutatása lesz a feladata Garamvölgyi Lászlónak, az ORFK szóvivőjeként.
Kedd reggel a negyedszerre megrendezendő China Hi-Tech Fair konferencián a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium újabb, magyar-kínai együttműködési keretmegállapodást jelent be, ami a minisztérium szerint...
Leghamarabb valószínűleg csak év végén veszi napirendre Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter luxusáfáról szóló javaslatát az Európai Bizottság, az áfa-rendszer jövőjéről ugyanis ekkor tárgyalnak...
A Prader Willi szindrómaként emlegetett betegség egy az egész szervezetet érintő öröklődő kórkép. A pontos kialakulása még nem ismert, de azt tudni lehet, hogy a problémát a 15. kromoszóma apától örökölt felének hibája okozza.
Kovács Valéria üvegfestőművész kiállításának megnyitójával és a Szegedi Szimfonikus Zenekar koncertjével hétfőn este elkezdődött a VII. Szegedi Őszi Zsidó Kulturális Fesztivál október végéig tartó programja az Új Zsinagógában.
Szombaton szoros mérkőzésen győzött az angol rögbi válogatott az Új-Zélandon zajló rögbi világbajnokságon. A csapat néhány tagja a pihenőnapot is aktívan töltötte.
Klórgázt találtak egy fővárosi bérházban, öt ember szorult ápolásra - mondta Barta Ágnes, a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság szóvivője hétfő este az MTI-nek.
A kongresszusnak haladéktalanul el kell fogadnia azt a munkahelyteremtő csomagot, amely országszerte ismét állást teremt az amerikaiak számára - mondta hétfőn a Fehér Ház Rózsakertjében Barack Obama elnök, aki egyúttal bejelentette, hogy a dokumentumot átküldte a szövetségi törvényhozásnak.
A kongresszusnak haladéktalanul el kell fogadnia azt a munkahelyteremtő csomagot, amely országszerte ismét állást teremt az amerikaiak számára - mondta hétfőn a Fehér Ház Rózsakertjében Barack Obama elnök, aki egyúttal bejelentette, hogy a dokumentumot átküldte a szövetségi törvényhozásnak.
Közel két tucat genetikai szakasz köthető az embernél a vérnyomás szabályozásához - idézte egy nemzetközi kutatócsoport több százezer ember adatainak vizsgálata alapján született megállapítását a BBC hírportálja.
A nemzetközi adósságpiacon jelenlévő államadósok esetében példátlan magasságba emelkedett a görög államadósság-törlesztési kockázat biztosítási tranzakcióinak árfolyama a hétfői londoni kereskedésben...
Budapest - „Damu Roland bűnös, ezért 6 év börtönre ítélem" - hirdette ki az ítéletet a bírónő, aminek hallatán a Jóban rosszban sorozat volt sztárja kis híján elájult.
Egyhangúlag fogadta el hétfőn az Országgyűlés a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszer-értékesítésének rendjéről szóló törvény módosítását az Országgyűlés hétfőn. A jogszabályt 324 igen szavazattal fogadták el a képviselők.
Egyre nagyobb mínuszok bontakoznak ki az amerikai részvénypiacokon, jelenleg mindhárom vezető index 1 százalék feletti mínuszban tartózkodik és szakad az arany is. A tőzsdei hangulatra az európai...
Hiába szervezték a rögbi világbajnokság idejére, mégis elmarad az Aucklandbe tervezett felvonulás, ahol az új-zélandi erotika női sztárjai vonultak volna fel motoron – fedetlen keblekkel.
Az OTP Bank szerint a kormányfő hétfői bejelentései nem tartalmaztak elegendő részletet ahhoz, hogy pontosan számszerűsíthető legyen az intézkedések pénzügyi hatása.
Az 55 kilós, kötöttfogású Módos Péter a vigaszágon legyőzte a japán Haszegava Kohejt az isztambuli olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokság hétfői nyitónapján, a bronzmérkőzésen viszont kikapott a kínai Li Su-csintől, így ötödik lett, és olimpiai kvótát szerzett.