Csütörtökön hallgatja ki a Központi Nyomozó Főügyészség a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő volt jogi igazgatóját a moszkvai kereskedelmi kirendeltség áron aluli értékesítése miatt. Császy Zsolt még nem tudja, pontosan mivel gyanúsítják.
Az Országgyűlés hétfő este függesztette fel Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök mentelmi jogát. A képviselők 306 igen szavazattal, 52 nem ellenében hagyták jóvá a mentelmi bizottság indítványát.
Képes ellenállni a dollárfinanszírozás befagyásának a Societe Generale - közölte Franciaország harmadik legnagyobb bankja a Bloomberg jelentése szerint. Mint ismeretes, az amerikai pénzpiaci alapok...
Hozzávalók: 1 nagyobb nyúlgerinc (kb. 80 dkg) 1 nagy fej vöröshagyma 5 dkg zeller 20 dkg paradicsom só bors fél citrom 15 dkg gyöngyhagyma konzerv 2 erőleveskocka vagy csontlé kevés liszt burgonya
A volatilitás továbbra is velünk maradhat a mai kereskedés során - véli Szabó Balogh Péter, a Best Invest üzletkötője, aki szerint az optimista európai határidős indexek alapján a magyar parkett is...
A lehetőséggel csak az élhet, aki a rögzített árfolyam alatt vette fel eredetileg devizahitelét. A kormánydöntés oka vélhetően az, hogy csak így nem sérülnek a tőketartozások, amelyek különleges tulajdonjogi védelmet élveznek.
Nagyon örülne, ha utolsó klubjának szurkolóitól is elbúcsúzhatna Ronaldo, a brazilok háromszor is a világ legjobbjának megválasztott, kétszeres aranylabdás labdarúgója.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 51,10 pontos emelkedéssel, 16.680,85 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 0,31 százalékos erősödést jelent.
Ross Brawn, a Mercedes GP csapatfőnöke a Forma-1 hivatalos weboldalának nyilatkozva elmondta, habár nem lesz akkora esélyük a következő évben, mint 2009-ben volt, bízik abban, hogy sikerül előrelépéseket tennünk. Tovább »
Kirakatpolitika, abból is a legrosszabb - így fogalmazott egy szakember a kormány közmunka mintaprogramjával kapcsolatban. Orbán Viktor hétfőn, amikor meghirdette országvédelmi tervét, úgy fogalmazott: ha sikeres lesz az idei próba közmunkaprogram, akkor jövőre tömegessé válhat - cikkezi a Népszava.
A várakozások szerint jelentősebb emelkedéssel nyithatnak az európai részvénypiacok a mai kereskedési napon, miután tegnap Merkel és Sarkozy a görög miniszterelnökkel folytatott telekonferencián kiálltak Görögország euróövezeti jövője mellett.
Az ipari termelés volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva 0,3 százalékkal nőtt, az első hét hónapban 7,0 százalékkal volt magasabb, mint 2010 azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Csütörtökön is folytatódik a forint gyengélkedése, miután a piacok tájékozódási pontokat várnak európai pénzügyi vezetők nap folyamán elhangzó gazdasági helyzetértékeléseitől.
A tegnapi előtti BL-mérkőzés nem csak azért okozott keserűséget a Barcelona drukkereinek, mert csak egy döntetlenre futotta a Milan ellen, hanem azért is, mert a csapat motorja hosszú időre kidőlt.
Az OTP Bank Nyrt. arról tájékoztatja a tőkepiaci szereplőket, hogy – a 2011. április 29-i Közgyűlés 11/2011. sz. határozata alapján – a Budapesti Értéktőzsdén, 2011. szeptember 14-én 43.96...
Lázár támogathatónak tartja azt a szocialista javaslatot, hogy a 180 forinton történő végtörlesztést az országgyűlési képviselők és állami vezetők ne vehessék igénybe
Gól nélküli döntetlent hozott az Argentína-Brazília felkészülési labdarúgó-mérkőzés Cordobában. A szerdai találkozón csak az otthon játszókra számított a két szövetségi kapitány.
A jövő hét folyamán az ország számos pontján környezetvédelmi ellenőrzésekre számíthatnak az autósok. Az Európai Mobilitási Héthez kapcsolódó akció célja, hogy felhívja a figyelmet a környezetbarát,...
Nagymértékben nő a forint alapú hitelek felvevői között is a nem fizető adósok aránya, így az árfolyamkockázaton túl jól látszik, hogy a megnehezült gazdasági körülmények is a jelen hitelválság okai közé sorolhatók....
Az ipari termelés volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva 0,3 százalékkal nőtt, az első hét hónapban 7,0 százalékkal volt magasabb, mint 2010 azonos időszakában – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.
Egy újabb hitelválság lehetséges kibontakozására figyelmeztetik a héten a tagállamok pénzügyminisztereit az EU magas rangú vezetői, az európai adósságválság "rendszer szintű kockázatai" ugyanis a...
Végnapjait éli a természetgyógyászat – kongatják a vészharangot a diploma nélkül gyógyítók. Csak a bizonyítékokon alapuló orvoslásnak van helye – szögezik le a tudósok. De mi lesz a beteggel?
Továbbra is Pakisztánban rejtőzik Ajman az-Zavahri, az al-Kaida terroristahálózat új vezetője, közölte szerdán az amerikai védelmi minisztérium szóvivője. A Pentagon bírálta Pakisztánt a kabuli diplomatanegyed elleni támadás miatt.
A Frankfurti Autószalon rengeteg újdonsággal kecsegtetett, de a négykerekűek mellett ezúttal különösen érdemes volt odafigyelni az őket körülvevő hölgykoszorúra is. A „német” lányok ugyanis kimondottan kellemes hangulatot varázsoltak az óriás csarnokokba.
Az éledezés jeleit mutatják a piacok, de több ellenállás is leküzdésre vár még. Az alábbiakban a MOL mellett a DAX és az S&P 500 grafikonjait vesszük részletesebb vizsgálat alá. Visszatért a DAX...
Alighanem pénzbüntetéssel sújtják az Anzsit, ráadásul levonnak tőle egy pontot, mert augusztus 27-én a kameruni Samuel Eto’o jogosulatlanul futballozott az FC Rosztov elleni bajnokin.
Az érvényes szja 1+1 százalékos nyilatkozatokban 15,44 milliárd forintról rendelkeztek az adózók, holott 27,2 milliárdot is "szétoszthattak" volna jó célokra; a civil szervezetek közül az idén is az alapítványok, az egyházak közül pedig a Magyar Katolikus Egyház kapta a legnagyobb összegű felajánlást.
A mai részletes ipar adatok megerősítették, hogy júliusban 0,8 százalékos volt a havi alapon mért növekedés a szektorban, ugyanakkor világossá tette, hogy a lassulás nem egyszeri megingást, hanem...
Augusztus óta több mint 30 százalékot esett az OTP árfolyama, ami részben a devizahitelekkel kapcsolatos kormányzati bejelentéseknek tudható be, de a nemzetközi befektetői hangulat is negatív volt az...
Limuzinkölcsönzéssel egybekötött lánybúcsút imitáltak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adóellenőrei Békés megyében; a szolgáltatásról nem kaptak nyugtát, és kiderült, hogy a sofőrt is feketén alkalmazták - tájékoztatott a NAV Dél-alföldi Regionális Adó Főigazgatóságának sajtóreferense.
Jól haladnak az egyeztetések az új Munka törvénykönyvéről (Mt.), amelyről a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán folytatta a tárgyalást a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletekkel - mondta Czomba Sándor, az NGM foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a szerdai megbeszélés után. Az MSZOSZ elnöke szerint a törvénytervezetet meg kell vitatni az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető…
Noha az elmúlt héten országos átlagban csökkent a parlagfű pollenszórása, a hat fokozatú riasztási skálán több helyütt még negyedik szintű, azaz sötétbordó riasztás van érvényben – közölték a tisztiorvos Facebook-oldala csütörtökön.
Noha az elmúlt héten országos átlagban csökkent a parlagfű pollenszórása, a hat fokozatú riasztási skálán több helyütt még negyedik szintű, azaz sötétbordó riasztás van érvényben - közölte a tisztiorvos facebook oldala.
Több mint 8%-ot esett a UBS árfolyama, miután a svájci nagybank közölte: 2 milliárd dolláros veszteséget okozott számára befektetési banki üzletágának egyik kereskedője. Lehetséges, hogy...