A K&H szeptembertől további könnyítéseket vezet be, a rendszeresen fizető ügyfelek az eredeti törlesztő részletre vetítve 20 százalékos fizetéskönnyítést igényelhetnek.
A minisztérium nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára példaértékűnek nevezte a román nemzetiségi közoktatást Magyarországon.
A BKK és a BKV közleményben hangsúlyozta: mindent elkövetettek annak érdekében, hogy az utasok mielőbb, akár részlegesen használhassák az átépült végállomást.
Hillary Clinton szerint az új líbiai vezetésnek továbbra is fel kell lépnie az erőszakos szélsőségekkel szemben, és együtt kell működnie a nemzetközi közösséggel.
A címvédő spanyol és a házigazda litván válogatott is begyűjtötte második győzelmét a férfi kosárlabda Európa-bajnokság csütörtöki, második játéknapján.
Csütörtök este rendezik meg az Impact Wrestling soron következő adását, amelyben összecsap egymással Kurt Angle és Sting. A mérkőzésen részt vesz Hulk Hogan is. AJ Styles megmérkőzik legjobb-barátjával Christopher Danielsszel.
A bölcsességfogak olyan őrlőfogak, melyek általában a kamaszévek végén, a 20-as évek elején bújnak ki. Ha egészségesek, és megfelelően igazodnak, értékes alkotóelemei a szájnak, ám legtöbbször elhanyagoltak, és az eltávolításuk szükséges.