Hogy lehetséges, hogy a 19 éves gyerekemnél csak most derül ki, hogy esetleg vízfejű vagy agyvérzéssel született? Mit takar a liquordinamikai vizsgálat? – Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
„Van úgy, hogy becsenget valaki, akinek nem örülök. Azt mondja, erre járt. Akkor közlöm vele, hogy ez lehetetlen, mert erre senki sem jár.” Füle egy 977 lakosú település, s Bajor Imre „szanatóriuma”. Itt pihen a színész, és itt készül letelepedni.
Egy szülinap és egy történelmi mélypont - nagyon röviden így is össze lehetne foglalni a mögöttünk hagyott hét fontos eseményeit, de hasznos azt is bemutatni, hogy utóbbi eseményhez milyen tényezők...
Őrjöngő tömeg fogadta Tóth Verát egy keszthelyi borünnepen. A terápiás kezelésre szoruló sztár kiheverte az elmúlt hónapok történéseit, és őszintén beszélt a Borsnak problémáiról.
A 2008-2009-es recesszióhoz hasonló méretű világgazdasági válságot indíthat el Amerika leminősítése, ezt mondják szakemberek. A híradónk által megkérdezett elemző szerint: ha a befektetők a hétfői piacnyitáskor kockázatosnak ítélik Amerikát, és elfordulnak tőle, akkor válságba kerülhetnek a világ nagy piacai, növekedhet a munkanélküliség és csökkenhetnek a bérek is. A menedékdevizák pedig, így a…
Nyolcezer néző előtt tartott élő zenekaros koncertet három x-faktoros fiú, Vastag Csabi, Vastag Tomi és Király L. Norbi. A medgyesegyházai Dinnyefesztivál látogatói imádták az előadást.
Az amerikai adósság kérdésének kezelése a közelmúltban inkább a pesszimista forgatókönyvet látszik igazolni. A Standard and Poor’s leminősítése előtt sok-sok figyelmeztetés hangzott el, hiába. A kínai és egy német hitelminősítő pedig már rég túl van az amerikai adósságminősítés lerontásán.
Egy összegben fizette ki 7,5 millió forintos svájci frank alapú banki hitelét, mégis félmillió forinttal tartozik a kölcsönt adó banknak Kersics Antal. A pécsi férfi feljelentette és bepereli a bankot.
A magyar munkavállalók kétharmada még akkor sem dolgozna a nyugdíjkorhatár után, ha emelnék a fizetését - derül ki a Randstad humánerőforrás-szolgáltató cég Workmonitor című felmérésének adataiból.
Pokoli rosszul rajtolt a ZTE a labdarúgó NB I-ben, négy meccsén egy pontot sem szerzett. Legutóbb a Honvédtől kapott ki odahaza 4-0-ra, ennek ellenére bíznak Csank János edzőben a zalai vezetők.
A 2011-es adóbevallás alkalmával is lehet érvényesíteni a családi adókedvezményt? Olvasónk kérdésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai válaszolnak.
A kozmosz varázserejével gyógyít, és csúcsokat állít fel Harasztosi László. A parafenomén ezúttal az ismert színművész, Hajdu Steve felsőtestére ragasztott egy súlytárcsát és egy üveg bort.
Warren Buffett bírálta szombaton a Standard & Poor's hitelminősítőt, amiért egy fokozottal rontott az Egyesült Államok hosszú távú államadós-besorolásán; a befektetési guru szerint a döntésnek "semmi...
Nem számítanak eladási hullámra az amerikai kincstárjegyek piacán az Egyesült Államok adósbesorolásának leminősítése után londoni pénzügyi elemzők. A Commerzbank befektetési szakértői azt hangsúlyozták, hogy a Standard & Poor`s egy fokozattal rontotta ugyan az eddigi osztályzatot, de a két másik nagy hitelminősítő, a Fitch Ratings és a Moody`s változatlanul hagyta az amerikai szuverén…
Hiába lett újra válogatott Szabics Imre, a Sturm Graz légiósa, makacs bokasérülése miatt nem állhat az Izland elleni felkészülési mérkőzésen Egervári Sándor szövetségi kapitány rendelkezésére.
Továbbra sem tud kitörni a romák médiaképe a szegénység, a kultúra és a bűnözés háromszögéből, ebben pedig jelentős szerepe van annak, hogy a sajtóból szinte teljesen eltűntek a cigány újságírók. Roma műsorvezető egyáltalán nem maradt a többségi adásokban, a cigányokat pedig csak akkor kérdezik meg, ha "balhéról" vagy nyomortelepekről van szó. A média tehát csak rontja a romák helyzetét, pedig…
Magyarországon is elindult a Google telefon szolgáltatása a Voice, amivel vezetékes és mobil irányba is telefonáltunk az interneten keresztül. Ezzel a Skype eddigi magyarországi egyeduralmát törheti meg a cég. De nézzük, hogy telefonálhatunk 2 eurócentért vagy olcsóbban....
Az eurózóna országaiban a PwC szakértői az eddigi, vártnál intenzívebb gazdasági növekedés lassulását jósolják, amely elsősorban a súlyosbodó államadósság-válság, illetve az Európai Központi Bank kamatemeléseinek tudható be - derül ki abból az elemzésből, amelyet a nemzetközi könyvvizsgáló és adótanácsadó cég makrogazdasági tanácsadási csoportja juttatott el az MTI-hez.
A rumba, vagy a swing hallatán aligha az Alzheimer-kór jut először eszünkbe, a különböző társas táncok azonban bizonyítottan eredményes eszközök a szellemi hanyatlás és a memória-csökkenés kezelésében.
A Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatása szerint a tagok az új középtávú fogyasztóvédelmi politika tervezetét, valamint az ezzel kapcsolatos, augusztus 10-ig tartó társadalmi egyeztetés eredményeit vitatják meg.
A gazdasági növekedés lassulására számítanak az euróövezet tagországaiban a PriceWaterHouse szakértői. A nemzetközi könyvvizsgáló és adótanácsadó cég a súlyosbodó államadósság-válsággal, illetve az Európai Központi Bank kamatemeléseivel indokolta előrejelzését. Az elemzés szerint a legfőbb fenyegetést az eurózónában az államadósság-válság továbbterjedése jelentheti, amelynek jelei már az olasz és…
Az egyik legismertebb amerikai, meztelen hírességekkel foglalkozó internetes oldal, a Mr. Skin úgy döntött, megszavaztatja látogatóival, melyik sztár a legszexibb a filmes jelenetekben.
Az ÁNTSZ Aerobiológiai Hálózatának jelentése alapján, a héten a parlagfű pollenkoncentrációja alacsony szintet ér el. Ez az érték azonban várhatóan emelkedni fog, hiszen a növény virágzásának csúcsidőszaka augusztus közepétől szeptember közepéig tart. A parlagfű allergiával kapcsolatos fontosabb információk hasznos segítséget nyújthatnak a következő hetekben.
Keddig lehet még jelentkezni pótfelvételire a felsőoktatási intézményekbe. A www.felvi.hu oldalon 44 egyetem és főiskola több száz szakja közül választhatnak azok, akiket nem vettek fel, vagy nem jelentkeztek sehová.
Egy felmérés szerint a megkérdezett a magyar munkavállalók kétharmada még fizetésemelés esetén sem dolgozna a nyugdíjkorhatár után. A Randstad humánerőforrás-szolgáltató cég nemzetközi kutatásában részt vevő magyarok mindössze 18 százaléka válaszolta, hogy a nyugdíjazása után is munkába állna, míg ugyanerre a kérdésre az angoloknál 55, a lengyeleknél pedig 62 százalék válaszolt igennel az európai…
Napokon belül elhagyja szaúd-arábiai kórházát a rakétatámadásban június elején megsebesült jemeni elnök, de egyelőre nem utazik haza. Erről egy szanáai kormányzati illetékes számolt be.
Csökkentheti a nukleáris biztonsági övezetet a nukleáris létesítmények és a radioaktívhulladék-tároló biztonsági övezetéről szóló kormányrendelet, ha az erről szóló előterjesztést elfogadja a kormány.
Csökkenhet a nukleáris biztonsági övezet jelenlegi területe, ha a kormány elfogadja a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium erről szóló rendelet-tervezetét. A kormany.hu internetes portálon olvasható előterjesztés szerint az üzemeltetési tapasztalatok azt mutatják, hogy a sugárterhelési korlátot már az ellenőrzött terület határán belül sem lépik túl.
Zavargások voltak hajnalban London Tottenham városrészében miután rendőrök a napokban lövöldözés közben megöltek egy négygyerekes családapát. A rendbontások este kezdődtek, mintegy kétszázan gyűltek össze a tottenhami rendőrőrs előtt a 29 éves férfi halála miatt.
Válaszul Martin Györgynek, a hazai vízilabda-szövetség (MVLSZ) elnökének tiltakozására a FINA, a vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség gyors válaszában elnézést kért, s megígérte, napokon belül küldi az új okleveleket a magyar férfi vízilabda-válogatott tagjainak.
Az első helyen francia Gael Monfils három szettben legyőzte a hazai közönség előtt versenyző John Isnert az 1,1 millió dollár összdíjazású, keménypályás washingtoni tenisztorna elődöntőjében.
A katari tulajdonban lévő, bajnoki címre törő Paris Saint-Germain hazai vereséggel kezdte a francia labdarúgó-bajnokság 2010-2011-es szezonját: a párizsiakat a Lorient verte Julien Quercia góljával.
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
A 2011. szeptember 11-i terrortámadás során lerombolt ikertornyok helyén 2016-ig felépülő együttes sokkal látványosabb lesz, mint elődje - ígérik a projekt illetékesei, írja az MTI. A többéves...
Folytatódott az esés a múlt héten is a Budapesti Értéktőzsdén, a tőzsde részvényindexe, a BUX 20 ezer pont alatt, 19.733,14 ponton zárt pénteken. Utoljára 2009 november elején járt 20 ezer pont alatt a BUX.