Már a hajnali devizapiaci kereskedés izgalmasan indult, miután a japán jegybank belépett a piacra a jen gyengítése érdekében. A lépés nem tett jót a fõbb menedékdevizák, így a frank, és a jen...
Nyolc-kilenc kistérségben indul meg a közmunka-mintaprogram a következő hetekben - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Papp Károly, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkára....
A várakozásoknak árbevétel szinten megfelelő, EBITDA szinten valamivel jobb, nettó profit szinten viszont attól lényegesen elmaradó számokat közölt ma gyorsjelentésében a Deutsche Telekom. A társaság...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 53,12 pontos emelkedéssel, 20.580,42 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 0,26 százalékos erősödést jelent.
A fiatalok kicsattanó örömmel fogadták a Chevrolet adományát, egy Cruze modellt, amelyet egy rendhagyó ünnepség keretében vehettek át a lajozsmizsei SOS Ifjusági ház lakói. A rendezvénysorozat ezúttal mini-quaddal és íjászbemutatóval lepte meg az ifjakat, valamint Janicsák Veca fellépése is színesítette a programokat. Mindezt a Chevrolet 100 éves jubileuma alkalmából kapták a gyermekek.
A vezetőknek azért kell távozniuk, mert a fukusimai katasztrófa után nem végezték jól a munkájukat, és így megrendült a bizalom nukleáris energia iránt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 284,01 pontos, 1,36 százalékos csökkenéssel, 20.527,30 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 30,9 milliárd forint volt, a vezető részvények az enyhe pluszban záró Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. A napi mélypontról azonban a zárás előtt följebb kapaszkodott az index, párhuzamosan azzal, hogy a nyugati-európai piacok is…
Az amerikai piacokon megszakadt veszteségszéria, az ázsiai piacok zárása és az svájci frank gyengülése nyomán mérsékelt emelkedéssel indult a kereskedés a magyar piacon. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 53,12 pontos, 0,26 százalékos emelkedéssel, 20.580,42 ponton nyitott csütörtökön.
Hiába várták már szurkolói előőrsök a repülőtéren, majd a szálloda előtt Francesco Tottiékat, a Vasas elleni vendégjátékra érkezett AS Roma világhírű futballistái keresztülnéztek magyar híveiken.
Vizsgálja az önkormányzati hitelek helyzetét a Bankszövetség, a főtitkár szerint azonban csak elméleti a lehetőség a tőketörlesztés megkezdésének egy éves halasztása. Kovács Levente erről a Kossuth Rádió reggeli műsorában beszélt.
Rendelettel engedélyezte Bassár el-Aszad államfő a többpártrendszer bevezetését Szíriában, teljesítve ezzel a hónapok óta tartó kormányellenes tüntetések egyik legfőbb követelését - adta hírül az állami hírügynökség csütörtökön.
Önkéntesség, egészségügy, drogprevenció, oktatás, emberi jogok, diszkrimináció, fogyasztóvédelem, jog, vallás és környezetvédelem - idén is színes programokkal és játékos formába öltöztetett komoly témákkal várja az összesen hatvan civil szervezetet és intézményt felvonultató Civil Sziget a Sziget fesztivál látogatóit.
Ahogy a fejlett világ folyamatos leminősítésektől, vagy attól való félelmektől szenved, a feltörekvő országok kötvénypiacai jól tartják magukat. Különösen a helyi devizában denominált kötvények...
Rendelettel engedélyezte Bassár el-Aszad államfő a többpártrendszer bevezetését Szíriában, teljesítve ezzel a hónapok óta tartó kormányellenes tüntetések egyik legfőbb követelését – adta hírül az állami hírügynökség csütörtökön.
A Nyugattal dacoló ezredeshez hű erők ellentámadásba mentek át a kulcsfontosságú nyugati város, Zlitán közelében. Korábban a lázadó csapatoknál volt a kezdeményezés, de ez most megfordulni látszik. A helyzeten a muzulmán szent ünnep, a Ramadán sem javított.
Ságvár közelében, egy kukoricásban bukkantak rá annak a két embernek a holttestére, aki tegnap motoros sárkányrepülővel indult el Siófok-Kilitiről - tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t. A pilóta és utasa szerda estig nem adott életjelet magáról, kutatásukat a rendőrség egy MI-2-es helikopterrel megkezdte.
Az elmúlt napok hidegebb, már-már őszies időjárása után ismét birtokukba vehették a Balaton partját a strandolni vágyók, de lehet, hogy ez is csak időleges lesz.
Kevés cégnél szeretnek idősebb munkavállalókat foglalkoztatni, pedig ennek a korosztálynak is megvannak az előnyei. Miközben ezek az emberek sokszor mellőzöttek a munkaerőpiacon, folyamatosan arról hallani, hogy ki akarják tolni a nyugdíjkorhatárt. Szakemberek szerint más megoldás is elképzelhető.
Megérkezett a katasztrófavédelem számlájára a tűzoltók túlmunkájának kifizetéséhez szükséges pénz, így az érintett állomány október közepéig megkapja jogos járandóságát. Személyenként bruttó ötszázezer-egymillió forint közötti összegre számíthatnak - tudta meg a Népszabadság.
Csáky Attila az Unicredit Bank Hungary Zrt. kereskedési igazgatója szerint a bizonytalanság uralja a piacokat. A svájci frank gyengült a többi devizához képet és az ázsiai tőzsdék zárása után valószín...
Amint arról tegnap a Privátbankár beszámolt, az önkormányzatok egy év türelmi időt kérnek hiteleik tőketörlesztésének megkezdésére. A Bankszövetség mai reakciójában, Kovács Levente főtitkár azt mondta...
Két éve Ördög Nóra barátnőjével, Törköly Erikával közösen alapította meg az Angel’s Army nevű csapatot, mely arra hivatott, hogy az önbizalomhiányos nőkön segítsen.
Holtan találták meg csütörtökön Ságvár közelében azt a két embert, aki előző nap motoros sárkányrepülővel indult el Siófok-Kilitiről; a holttestekre a két település között, egy kukoricásban bukkantak rá - számolt be a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Levették napirendről a közigazgatási államtitkári egyeztetésen a felsőoktatási törvény legújabb változatát - tudta meg a Magyar Nemzet. A kormány által még nem elfogadott koncepciót alig egy napja ismertette több sajtóorgánum.
Tegnap megpihent a medve a tengerentúli piacokon, míg Európában ma láthatunk némi megnyugvást. Az alábbiakban a határidős S&P 500 és a határidős német DAX index grafikonokat vesszük részletesebb...
Szakmai egyeztetést kezdeményezett a Magyar Orvosi Kamara (MOK) a jogosítványokkal kapcsolatos egészségügyi alkalmassági előírások megváltoztatására. Jelentős módosulás nem várható, mivel a szaktárca az uniós joggal tökéletesen egyezőnek tartja a hazai rendelkezéseket - írja a Napi Gazdaság....
Az Amerikából érkező pozitív fordulat egyelőre csak kisebb megnyugvást tud eredményezni a továbbra is nagyon ideges és bizonytalan európai részvénypiacokon, mely eredményeként a BUX is csupán 0,2%-os...
Új mércét állít fel a luxusterepjárók világában a Mercedes-Benz M-osztály harmadik nemzedéke. Különösen a csekély fogyasztás és emisszió lenyűgöző: a modellválasztéké átlagosan 25 százalékkal csökkent. Kimagaslik az ML 250 BlueTEC 4MATIC, amely átlagosan 6,0 litert fogyaszt, és 1500 kilométert tehet meg egy tankolással. Megmaradt viszont az M-osztály páratlan szintézist képező agilitása, vezetési…
Arna Lind Kristinsdottir, az izlandi U17-es női válogatott hálóőre méltán kiérdemelheti a fenti címet a spanyolok elleni 4-0-s vereség alkalmával nyújtott produkciójáért.
A negyedik helyen kiemelt osztrák Jürgen Melzer már szerdán, a második fordulóban búcsúzott az 1,1 millió dollár összdíjazású keménypályás washingtoni férfi tenisztornán.