A tulajdonos magyar állam képviseletében Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter és Szarvas Ferenc, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója aláírták a MÁV Zrt. öt évre szóló pályaműködtetési szerződését, amelynek keretében az idén 35 milliárd forint értékben bocsáthat ki kötvényt a vasúttársaság – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a MÁV kedden.
Jelentősen csökkent, 2009 áprilisa óta legalacsonyabb szintre esett az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet fogyasztói bizalmi mutatója augusztusban.
Tripoli - Embertelen módon bántak és kínozták Kadhafiék a szolgálóikat. Svejga Mullah (30) bébiszitterre a diktátor egyik luxusházában találtak rá a felkelők, borzalmas állapotban.
Az egészségügyi vizsgálatok eredményétől függően a 34 éves Daymond Langkow a Phoenixben folytathatja pályafutását, miután a Calgary elcserélte őt a phoenixi csatárért, Lee Stempniakért.
Budapest - Várhatóan a szerdai kormányülésen döntenek az új kormányszóvivő személyéről. Lapunknak kormányközeli források megerősítették: Nagy Anna helyére szinte bizonyosan Giró-Szász András politológus kerül.
Komoly büntetéseket kapott a Budapest Honvéd a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottságának keddi ülésén: a hétvégén kiállított Jean-Baptiste Akassou szeptember 25-ig nem léphet pályára, Supka Attila vezetőedzőt pedig egy mérkőzésre eltiltották.
Budapest - Vége a kormánytisztviselők aranyéletének? Lázár János Fidesz-frakcióvezető szerint felesleges állami középvezetőket kedvezményesen üdültetni, sőt ezekre a hotelekre, szükség sem lenne.
Az Egyesült Államok az év végéig hazavezényli az Irakban maradt katonáit és lezárja a háborút - erősítette meg kedden Barack Obama amerikai elnök az Amerikai Légió veteránszervezet minneapolisi kongresszusán elmondott beszédében.
A végéhez közeledik a hatékonyabb szociális ellátásért két évvel ezelőtt indított kiemelt projekt első szakasza, a cél a szociális és a gyermekvédelmi ellátás korszerűsítése, átláthatóbb működése.
Augusztusban lezárult a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) közszolgáltatásainak elektronizálása, informatikai rendszerének fejlesztése, így tizenkilenc ügytípussal kapcsolatban lehetővé válik az elektronikus ügyintézés.
Az Amazon.com 3-5 millió tabletet adhat el az idei év negyedik negyedévében, mellyel az internetes kiskereskedő az Apple első számú riválisává léphet elő - véli Sarah Rotman Epps, a Forrester...
Siófok - Nem sokáig bírta szex nélkül Niki (24)! Az Éden Hotel egykori üdvöskéjét ugyanis ismét sikerült ágynak dönteni, ezúttal viszont nem Ádám (21), hanem Gábor (24) volt a szerencsés, aki bebújhatott a szőke vadmacska ágyába.
Már egy rövid Holt-tengeri mártózás is segíthet csökkenteni a vércukorszintet és javíthatja a cukorbetegek egészségi állapotát izraeli kutatók előzetes eredményei szerint.
Budapest—Pécs — Rendhagyó olvasópróba! Szakértők, köztük Bilkei Pál kriminálpszichológus is részt vett tegnap azon az olvasópróbán, ahol a pécsi egyetemi lövöldözés ihletette darabot próbálták.
Moammer Kadhafi még mindig fenyegetést jelent a líbiai lakosságra nézve, ezért egyelőre folytatódik a NATO küldetése - jelentette ki kedden Brüsszelben Oana Lungescu NATO-szóvivő.
Párizs - David Guetta (43) élete végéig egy embernek biztosan munkát ad. Mégpedig egy sofőrnek, a világ legismertebb dj.-je ugyanis örökre elvesztette a jogosítványát.
A korábbi előrejelzéshez képest kissé lassabban, de így is erőteljesen, 4,4 százalékkal nőhet az idén Latin-Amerika és a Karib-térség gazdasága - közölte kedden az ENSZ latin-amerikai gazdasági szervezete, az ECLAC.
Együnk étcsokoládét, nézzünk vidám filmeket, kerüljük a stresszes munkaköröket és pedálozzunk keményen kerékpározás közben - így foglalhatók össze az egészséges szívhez szükséges recept összetevői a Párizsban ezen a héten megrendezett konferencia szakértői szerint.
Október első napján kezdődik a 2011/12-es szezon a férfi vízilabda ob I-ben: az alapszakaszban először november 21-én csap össze a legutóbbi idény első két helyezettje, a bajnok Eger és az ezüstérmes Vasas.
Az Egyesült Államok az év végéig hazavezényli az Irakban maradt katonáit és lezárja a háborút - erősítette meg kedden Barack Obama amerikai elnök az Amerikai Légió veteránszervezet minneapolisi kongresszusán elmondott beszédében.
A hathárom.hu jóvoltából magyar felirattal is megtekinthetitek a Barcelona-Villarreal (5-0) mérkőzést követően készült interjúkat Busquetsszel, Fabregasszal és Thiagóval.
Tata - Tábort szervez Istenes Bence (24)! Az RTL Klub és a MusicPlus műsorvezetője 12 év feletti fiatalokat vár december elején egy hétvégére Tatára, amit egyelőre szinte egyedül szervez.
Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök kedden tagadta, hogy 10 millió euró kenőpénzt fogadott volna el azért, hogy a segítsen a Mol magyar olaj- és gázipari társaságnak megszerezni az INA horvát olajvállalat irányításának jogát.
Egy joghézag miatt a vörösiszap tárolók létesítésénél és felügyeleténél semmilyen hatásköre nem volt a bányahatóságnak, így a Kolontár melletti 10-es számú zagytározót illetően sem voltak szakhatósági feladatai - mondta Jászai Sándor, a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal elnöke a Kolontár melletti vörösiszap tároló átszakadását vizsgáló parlamenti bizottság ülésén kedden Budapesten.
Komoly büntetéseket kapott a Budapest Honvéd a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottságának keddi ülésén: a hétvégén kiállított Jean-Baptiste Akassou szeptember 25-ig nem léphet pályára, Supka Attila vezetőedzőt pedig egy mérkőzésre eltiltották.
Budapest - Születése óta vak a Csillag születik felfedezettje, Krizbai Teca (15), ám a fiatal lányt ez sem akadályozza meg abban, hogy sorstársain segítsen.
Nem kellett hozzá a fesztiváli pörgés, már a vonaton leadtunk vagy két kilót Szeged felé tartva. Ott aztán árnyas sátorhely és családias fesztivál fogadott a nyárzáró mulatságon. A SZIN-en jártunk.
Ellenőrzést rendelt el Emil Boc román miniszterelnök az 1989-es romániai forradalom hőseinek járó juttatások ügyében, miután felmerült a gyanú, hogy több ezer úgynevezett álforradalmár kap törvénytelenül havi juttatást és különböző kedvezményeket.
Utoljára szeptember elsején lehet kereskedni a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) B kategóriájában forgó Linamar Hungary Autóipari és Gépgyártó Nyrt. részvényeivel, amelyet szeptember 7-én törölnek a tőzsdei terméklistáról - közölte a BÉT kedden az internetes honlapján
Megelőzhetők-e a legtöbb halálos áldozatot szedő szív- és érrendszeri betegségek megfelelő étrenddel, vagy a biztos eredményhez gyógyszerek is szükségesek? Ezt a kérdést tették fel a párizsi Európai Kardiológusok Társaságának kongresszusának ülésén, amelyen együtt vettek részt a táplálkozástudomány képviselői a szív- és érbetegségek gyógyszeres kezelésének egyik legjobb szakértőjével.
Két új portréműsorral, külpolitikai háttérbeszélgetésekkel, két tényfeltáró magazinnal és kulturális programajánlóval újul meg a hírTV szeptember 5-étől.
A Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) és a Liga Szakszervezetek is egyeztetni szeretnének a kormánnyal és a munkaadókkal a készülő új Munka törvénykönyvéről, de ha a tárgyalások nem vezetnek eredményre, akkor más nyomásgyakorló eszközökhöz folyamodnak - mondták az érdekképviseletek elnökei kedden Budapesten a "Munkából élnénk!" címmel általuk rendezett nemzetközi konferencián.
Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök kedden tagadta, hogy 10 millió euró kenőpénzt fogadott volna el azért, hogy a segítsen a MOL magyar olaj- és gázipari társaságnak megszerezni az INA horvát...
Annak érdekében, hogy ne „ürüljön ki” Szomália, ebben az országban is fokozni kell a humanitárius segélynyújtást az ENSZ menekültügyi főbiztosa szerint.
A Samsung ma három új okostelefont dobott a piacra, melyek a cég által kifejlesztett operációs rendszert használják, amivel a társaság diverzifikálná a Google Androidjára épülő telefonjait és növelné...
Nem hibáztak a kiemeltek az amerikai nyílt teniszbajnokság második játéknapjának elsőp forduló mérkőzésein: továbbjutott a következő körbe a fehérorosz Azarenak, a belga Wickmayer, a német Lisicki és az olasz Penetta is. A férfiaknál Jo-Wilfried Tsonga három szettben múlta felül tajvani ellenfelét.
A szombaton kulcscsonttörést szenvedett Dzsudzsák Balázs kedden meglátogatta a soron következő két Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésre készülő magyar labdarúgó-válogatott tagjait a telki edzőtáborban.