Amerikai idő szerint hétfő este az amerikai képviselőház 296-161 arányban megszavazta az adósságplafon emeléséről és a deficit csökkentéséről szóló javaslatot. A republikánus többségű...
Több száz méteren át kergette Pilisen egy férfi szamurájkarddal a 16 éves Sanyit és két barátját. A fiúk leleményességüknek és a közelben igazoltató rendőröknek köszönhetik az életüket.
Újabb részletek derültek ki az akcióról: lehetséges forgatókönyvek között szerepelt egy, az Oszama bin Laden abbotábádi rejtekhelyéhez ásandó alagút is.
Izrael akár a számára nehezen elfogadható elemekről is hajlandó tárgyalni a palesztinai arabokkal - cserébe azt kéri, hogy az arabok ismerjék el Izraelt, és ne törekedjenek az egyoldalú megoldásokra.
A Magyar Nemzet értesülése szerint kedden ismét kihallgatásra vezetik az előzetes letartóztatásban lévő Galambos Lajost, a polgári elhárítás korábbi vezetőjét, akit a kémbotrányban államellenes bűncselekmény elkövetésével gyanúsított meg a katonai ügyészség.
A kívülálló számára nehezen értelmezhetően nyilatkozott a sanghaji vb-n Kis Gergő. Megalázták, leköpték, félrelökték, mondta a 800 és 1500 méter gyorson bronzérmes úszó.
A jelek szerint tehetetlennek bizonyulnak a kormányzati szervek a jelöletlen, külföldi tojással seftelőkkel szemben. A tojástermelők s az őket képviselő szakmai szervezet feltételezése szerint a feketézés hazánkban komoly üzletágként működik, ám eddig egy esetben sem derült ki, mely cégek játszanak szerepet a szállítmányok legalizálásában.
Bűnösnek vallotta magát gondatlanságból elkövetett emberölésben hétfőn Philadelphiában az a kormányos, aki tavaly nyáron vízi balesetet okozott a Delaware folyón, amelyben két magyar fiatal életét vesztette.
Még egy hétig lehet jelentkezni pótfelvételire; azok, akiket sehová sem vettek fel vagy nem is jelentkeztek, 44 egyetem és főiskola több száz szakja közül választhatnak. A lehetőségekről a www.felvi.hu oldalon lehet tájékozódni.
Az éjszaka folyamán elfogadta az adósságplafon emeléséről szóló törvényt a képviselőház az Egyesült Államokban. Bár előzetesen volt némi bizonytalanság, mert a republikánusok és a demokraták szélső...
A jövő hétfőn kezdődő miskolci művésztelepre olyan alkotók kaptak meghívást, akiknek munkáiban a látvány mellett a hang is jelentős szerepet játszik, akik a hangot képzőművészeti kontextusban dolgozzák fel.
A KDNP-frakció számára elfogadhatatlan mostani formájában a munka törvénykönyvének az a tervezete, amelyet a Matolcsy György vezette tárca készített - nyilatkozta a Népszabadságnak Harrach Péter kereszténydemokrata frakcióvezető.
Ma ismét kihallgatásra vezetik Galambos Lajost, a polgári elhárítás korábbi vezetőjét, akit a kémbotrányban államellenes bűncselekmény elkövetésével gyanúsított meg a katonai ügyészség – tudta meg a Magyar Nemzet. A Fővárosi Bíróság a napokban dönt arról, hogy az ügy negyedik gyanúsítottja, Püski László előzetesben marad, vagy óvadék ellenében szabadulhat.
A Magyar Nemzet értesülése szerint kedden ismét kihallgatásra vezetik az előzetes letartóztatásban lévő Galambos Lajost, a polgári elhárítás korábbi vezetőjét, akit a kémbotrányban államellenes bűncselekmény elkövetésével gyanúsított meg a katonai ügyészség.
Drámai politikai irányváltást jelezve Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök beleegyezett abba, hogy az 1967-ben vívott hatnapos háború előtti határokról tárgyaljon a palesztinokkal - jelentette az izraeli közszolgálati rádió és a TV2 televízió hétfőn.
Mindenki tegyen javaslatot az új Munka törvénykönyvvel kapcsolatban - erre szólította fel a parlamenti pártokat a Fidesz parlamenti frakciója. Kara Ákos országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: vannak, akik érdemben állnak hozzá a munkatörvénykönyvéhez, de vannak, akik csak vádaskodnak és egyetlen ötletük sincs a munkanélküliség megoldására, ahogy kormányon, úgy ellenzékben sem.
Üzemi szinten a várakozások feletti, nettó szinten azonban a konszenzust alulmúló második negyedéves gyorsjelentést tett közzé ma hajnalban a Richter. A negyedév alapvetően jól alakult, a devizás...
Két dolgozó nem mehet egyszerre szabadságra egy osztályon a Tesco áruházaiban – derült ki a multinacionális vállalat egyik úgynevezett Hardlines Managerének a Magyar Nemzet birtokába jutott leveléből. Mindez alátámasztani látszik azt a régi, Tescóval szemben megfogalmazott szakszervezeti kifogást, hogy a profit érdekében a vállalat szándékosan a szükséges létszám alatt végezteti a munkát.
Önkéntes munkát szerveznek szombaton délelőtt a budapesti Városligetben, a programra azok jelentkezését várják, akik tevékenyen akarnak részt venni a terület szépítésében, rendbetételében.
Véleményt nyilváníthat egy tanár, egy orvos, egy pék, de nem mondhat véleményt egy bíró. Úgy tűnik, a szólásszabadság mint emberi alapjog, és a véleménynyilvánítás joga csak akkor kap hangsúlyt az igazságszolgáltatásban, ha nem belülről jövő kritika formájában érkezik, máskülönben repül az illető - olvasható a Magyar Nemzetben.
Még egy hétig lehet jelentkezni pótfelvételire; azok, akiket sehová sem vettek fel vagy nem is jelentkeztek, 44 egyetem és főiskola több száz szakja közül választhatnak. A lehetőségekről a www.felvi.hu oldalon lehet tájékozódni.
Második negyedév A Richter Gedeon Nyrt. 8,6 milliárd forint konszolidált, adózott nyereséget ért el 2011. második negyedévében, 67,7 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában, a gyó...
Nem tartotta megalapozottnak, ezért elutasította a Katonai Főügyészség Gergényi Péter panaszát, amelyet meggyanúsítása miatt terjesztett elő - értesült a Magyar Nemzet. A lap információit a Debreceni Katonai Ügyészség nem erősítette meg, de nem is cáfolta.
Budapest - Igencsak érdekes fotókat és videót kaptunk Kiss Ramónáról (26). A Barátok közt csinos Zsófija vasárnap éjszaka az egyik elegáns budai szórakozóhelyen, a Symbolban mulatott, méghozzá nem is akármilyen társaságban: Forma–1-es pilóták között.
Több kategória, még több kalandvágyó szingli férfi, kevesebb luxus, valamint sokkal ridegebb környezet jellemzi majd a ValóVilág hamarosan induló, legújabb szériáját.
Véleményt nyilváníthat egy tanár, egy orvos, egy pék, de nem mondhat véleményt egy bíró. Úgy tűnik, a szólásszabadság mint emberi alapjog és a véleménynyilvánítás joga csak akkor kap hangsúlyt az igazságszolgáltatásban, ha nem belülről jövő kritika formájában érkezik, máskülönben repül az illető - olvasható a Magyar Nemzetben.
Gyuricza Róbert, az MTI különtudósítója jelenti: Gillingham, 2011. augusztus 1., hétfő (MTI) - A női után a Marosi Ádám, Kasza Róbert, Demeter Bence összeállítású férfi csapat is aranyérmet szerzett az angliai öttusa Európa-bajnokság hétfői váltóversenyében.
Gazdasági és szociális politikája széleskörű reformjának részeként a kubai kormány rugalmasabbá teszi az utazási és migrációs szabályokat, hogy megkönnyítse a kapcsolattartást a "nemzet és az emigránsok közössége között" - jelentette be Raúl Castro államfő hétfőn.
Kétszámjegyű növekedésről számolt be a Pannergy az árbevétel és az EBITDA szintjén 2011 második negyedévére az előző év azonos időszakához viszonyítva. A társaság nettó eredménye 134 millió forintos...
Már-már gyanús a hallgatás Növényi Norbert 420 milliós áfacsalási ügye körül. A volt olimpiai bajnokot tavaly szeptemberben kihallgatták, szabadlábon van, de egykori birkózótársai szerint a kínos eset óta teljesen megváltozott.
Megszavazta az amerikai képviselőház az adósságplafon emelését, a felsőház kedden dönt a megállapodásról. Az egyezség értelmében a szövetségi kormány továbbra is tud hiteleket felvenni, de a költségvetés hiányát tíz év alatt 2500 milliárd dollárral csökkentik. A piac kevésnek tartja a csomagot az egyensúly helyreállításához. A svájci frankkal tegnap 244 forint felett is kereskedtek.
A Braunschweig otthonában jutott tovább a FC Bayern München a Német Kupában. A harmadik ligás Eintrahct ellen Gómez, Schweinsteiger és Müller volt eredményes.
Nem lesz könnyű Dzsudzsák Balázs helyzete Oroszországban, hiszen látva a mérkőzés-összefoglalókat, egyre nagyobb tanúbizonyságot nyer, hogy a Premjer Liga valóban erősebb, mint az Eredivisie. Szamara - Amkar Perm 1-1.