2011. augusztus 16. kedd

aug. 16
12:20
Prukner Lászlóval még kedden szerződést bonthatnak - sajtóhír (Agroinform)
Elfogyott a türelem Prukner Lászlóval, az öt forduló után két ponttal álló Ferencváros vezetőedzőjével szemben.
aug. 16
12:22
Unfair play: nem mindenki játszik tisztán a tőzsdén (Privátbankár)
A tiltott bennfentes kereskedelem és a piacbefolyásolás az a két magatartásforma, ami leginkább veszélyezteti a tőkepiacok hatékony működését és nem utolsósorban a gyanútlan befektetők pénzét is
aug. 16
12:24
Hanna-blog: Vakság (Éva Magazin)
Hanna vagyok, sclerosis multiplexes. Ez itt a blogom 35. része, amelyben Lapfej elveszíti a türelmét.
aug. 16
12:27
MSZP: az egykulcsos adórendszer tönkretette a gazdaságot (ProfitLine)
Az egykulcsos adórendszernek tulajdonította keddi sajtótájékoztatóján a szocialista Szanyi Tibor, hogy stagnált a gazdaság a második negyedévben.
aug. 16
12:29
Arany – nehéz okosnak lenni (ProfitLine)
Csúcsok csúcsok hátán….Egy pillanatra láthattunk egy kisebb korrekciót az arany árában annak köszönhetően, hogy az indexek visszanyerték kb. az 50%-át annak amit 2 hét alatt vesztettek. Most megint úgy néz ki, hogy túl sok a bizonytalanság és megint az aranyba menekülnek az emberek. Lehet, hogy sokan gondolják úgy, hogy a frankot most nem fogják piszkálni inkább és megvárják, hogy a holnapi nap…
aug. 16
12:33
Csak júliusban 4,6 milliárd forintos volt a viharkár (Infostart)
Lakosság 52.300 időjárás okozta kárt jelentett be a biztosító társaságoknak egyedül július hónapban, összesen 4,581 milliárd forintos értékben. Az esetek 52,6 százalékát a viharok okozták, a 27,5 ezer bejelentett eset becsült kárértéke meghaladja a kétmilliárd forintot - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
aug. 16
12:33
Egy 16 évest vádolnak a gyilkossággal (HírTV)
Egy 16 éves fiatalembert vádolnak azzal, hogy rátámadt a brit zavargások idején egy idős férfira, aki belehalt sérüléseibe. A fiatalt a gyilkosságon kívül betöréssel is gyanúsítják.
aug. 16
12:33
Állami vezetőkhöz és az Alkotmánybírósághoz fordult több, egyházi státuszát elveszítő felekezet (Alternatív Energia)
A júliusban elfogadott új egyházügyi törvény alkotmányossági felülvizsgálatát kéri több, egyházi státuszát elveszítő felekezet.
aug. 16
12:33
Az RMDSZ-nek meg kellene neveznie jelöltjét az egészségügyi miniszteri posztra (Kripto Akadémia)
A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) napokon belül meg kellene neveznie saját jelöltjét a Cseke Attila lemondása nyomán megüresedett egészségügyi miniszteri posztra, máskülönben Emil Boc kormányfő másfél hónapos időszakra ügyvivő minisztert nevezhet ki a tárca élére - olvasható a keddi romániai híradásokban.
aug. 16
12:33
Újra vette magát a Plotinus (Portfolio)
A Plotinus tegnap a Budapesti Értéktőzsdén keresztül 750 darab saját részvényt vásárolt 1700 Ft/darab átlagáron, az Equilor Zrt., mint befektetési szolgáltató közreműködésével. A tranzakció után a...
aug. 16
12:35
Borzalom: három kiskorút „szabadított meg a szenvedéstől” (HírTV)
Spanyolországban három gyereket találtak holtan egy fogyatékosokat gondozó otthonban. A hatóságok az egyik női gondozót gyanúsítják a gyilkosságokkal.
aug. 16
12:35
Még legalább egy évig tarthat a részvények zuhanása (Portfolio)
A világ vezető részvénypiacain július végén komoly zuhanás bontakozott ki, az észak-amerikai és a nyugat-európai indexek 20-25 százalékkal kerültek lejjebb. A múlt héten azonban fordulat következett...
aug. 16
12:36
A Jobbik elhatárolódott a Magyar Szigeten elhangzott kijelentésektől (ATV)
A Jobbik nem vállal közösséget a Magyar Szigeten elhangzott kijelentésekkel, azokkal a párt nem tud azonosulni - jelentette ki Vona Gábor, a Jobbik elnök-frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
aug. 16
12:36
Prukner László lemondott - hivatalos (Agroinform)
A Ferencváros honlapjának hivatalos közleménye szerint Prukner László, a labdarúgócsapat vezetőedzője hétfő este lemondott a posztjáról.
aug. 16
12:51
Halálba kergeti magát a lottómilliárdos (Blikk)
Kétszer is öngyilkosságot próbált meg elkövetni a nagy-britanniai Michael Carroll kétségbeesésében, miután elverte a lottó jackpoton nyert 9,7 millió angol fontját és a barátnője is otthagyta.
aug. 16
12:51
Szociális konzultáció - Az adatvédelmi biztos elrendelte a személyes adatok törlését (Infostart)
Határozatban rendelte el a jogellenes adatkezelés miatt Jóri András adatvédelmi biztos a Szociális Konzultáció 2011 kérdőívein szereplő személyes adatok törlését. Emellett megtiltotta a kapcsolattartás céljára szolgáló adatokból képzett adatbázis (Nemzeti Konzultációs Nyilvántartás) létrehozását, az azzal kapcsolatos jogellenes adatkezelést és -feldolgozást.
aug. 16
12:51
Több mint másfél milliárd forint jut (HírTV)
Több mint másfél milliárd forint többletforrást ad a Nemzeti Erőforrás Minisztérium a járóbeteg-szakellátást végző egészségügyi szolgáltatóknak.
aug. 16
12:51
Az MSZP a nemzetbiztonsági bizottság összehívását kezdeményezte a Magyar Sziget miatt (Alternatív Energia)
A szocialisták az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának azonnali összehívását kezdeményezik, mivel "a hírek szerint a Magyar Sziget nevű rendezvényen nyílt, emberellenes rasszista uszításra és a magyar emberek faji alapú meggyilkolására szólított fel a Betyársereg nevű csoport képviselője". Vadai Ágnes, a testület MSZP-s elnöke az MTI-nek azt mondta: összehívja a bizottság ülését, annak…
aug. 16
12:51
Milliárdos kárt okoztak a júliusi viharok (Pénzcentrum)
52.300 időjárás okozta kárt jelentettek be a biztosító társaságoknak július hónapban, összesen 4,581milliárd forint értékben. Az esetek 52,6 százalékát a viharok okozták, a 27,5 ezer bejelentett eset becsült kárértéke meghaladja a 2 milliárd forintot - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége....
aug. 16
12:51
Prukner lemondott, új edzője lehet a Fradinak (Sport365)
Lemondott posztjáról a Ferencváros labdarúgócsapatánál a vezetőedzői feladatokat szakmai igazgatóként ellátó Prukner László.
aug. 16
12:53
Videó: Budapesti alvilág: a pincerendszer (Blikk)
aug. 16
12:54
Elsöprő sikert aratott a magyar államadósság (Privátbankár)
Jelentős túljegyzés és komoly hozamcsökkenés mellett zajlott az Államadósság Kezelő Központ keddi aukciója. A 40 milliárd forint értékben meghirdetett 3 hónapos diszkont kincstárjegyre 192,85 milliárd...
aug. 16
12:54
Ajalon: Izrael demokrácia, nem lesz arab tavasz (ATV)
Az izraeli kormány figyel a nagyobb szociális igazságosságot követelőkre, módosítani szándékozik az adórendszeren és a szociális szolgáltatásokon - mondta Danni Ajalon izraeli külügyminiszter-helyettes magyar újságíróknak kedden Budapesten.
aug. 16
13:00
Akár gazdasági bűncselekményre is kötelezhet a munkaadó? (HR Portál)
Ha a Munka törvénykönyvének tervezete hatályba lépne, egyes esetekben a munkaadó arra kötelezhetné a dolgozót, hogy fizessen a cégnek. Új szabály lenne az is, hogy a dolgozó nem mondhatna ellent a főnöknek, ha az például gazdasági bűncselekményre utasítaná –- írja a Figyelőnet.
aug. 16
13:00
Ötszörös túljegyzés és hozamcsökkenés a 3 hónapos DKJ aukción (ProfitLine)
Közel ötszörös túljegyzésre jelentős hozamcsökkenéssel, a referencia hozam alatt értékesített a meghirdetett összegben 3 hónapos diszkont kincstárjegyet az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján.
aug. 16
13:02
MABISZ: 4,6 milliárd forint viharkár júliusban (ProfitLine)
Lakosság 52.300 időjárás okozta kárt jelentett be a biztosító társaságoknak egyedül július hónapban, összesen 4,581milliárd forint értékben. Az esetek 52,6 százalékát a viharok okozták, a 27,5 ezer bejelentett eset becsült kárértéke meghaladja a 2 milliárd forintot - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) kedden az MTI-vel.
aug. 16
13:09
Videó: Rippelék egy óra alatt megtanítanak szaltózni (Blikk)
aug. 16
13:09
Péntekig jelentkezhetnek a károsultak (HírTV)
Ezen a héten, azaz augusztus 19-ig adhatják be támogatási kérelmüket a megyei kormányhivatalokhoz a májusban fagykárt szenvedett gazdák – közölte a Magyar Agrárkamara kedden az MTI-vel.
aug. 16
13:09
Gyanúsított lett a BKV jelenlegi főembere - kétmilliárdos a kár? (Gondola)
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki kedden Kocsis Istvánt, a Magyar Villamos Művek Zrt. korábbi vezérigazgatóját.
aug. 16
13:12
Lemondott a Fradi edzője (ATV)
Lemondott posztjáról Prukner László, a Ferencváros labdarúgócsapatának szakmai igazgatója.
aug. 16
13:12
Xavi édesanyja akadályozta meg, hogy fia a Milanhoz menjen (Agroinform)
A középpályás édesanyja azzal fenyegetőzött, hogy elválik, mivel az egész család azt akarta, hogy Xavi költözzön Olaszországba.
aug. 16
13:14
Overdose kisebb sérülés miatt szeptemberig nem versenyez (Agroinform)
A korábbi tervekkel ellentétben kisebb sérülése miatt szeptemberig nem versenyez Overdose, a magyar csodaló.
aug. 16
13:24
Fradi: Nyilasi, László Csaba, Pintér - őket akarják a drukkerek (Sport365)
Mint arról beszámoltunk, Prukner László lemondott a Ferencváros vezetőedzői posztjáról, melyet a klub vezetősége elfogadott. Az interneten fellelhető vélemények alapján a szurkolók Nyilasi Tibor, László Csaba, vagy Pintér Attila érkezésének örülnének a távozó tréner helyére.
aug. 16
13:27
Három évvel hosszabbítja meg az életet (HírTV)
Napi tizenöt percnyi testedzés három évvel hosszabbítja meg a várható élettartamot, míg a napi hatórás tévénézés öt évvel rövidítheti meg az életet két, kedden ismertetett tanulmány szerint.
aug. 16
13:27
Félmeztelen katonák lepték el a tengerpartot - fotó (Blikk)
Megkezdődött a dél-koreai és az amerikai hadsereg közös hadgyakorlata Szöul mellett. A két szövetséges ország katonái minden évben közösen tartanak terrorellenes gyakorlatot, melyre ezúttal Szöultól északkeletre került sor.
aug. 16
13:27
Kitart álláspontja mellett a cölibátus megszüntetését szorgalmazó osztrák pap (Kripto Akadémia)
Kitart álláspontja mellett a cölibátus eltörlését és más reformokat szorgalmazó osztrák papi kezdeményezés vezetője annak ellenére is, hogy Christoph Schönborn bécsi érsek az egyházból való kizárását helyezte kilátásba.
aug. 16
13:27
Kiderült, milyen ügyekben lehet érintett Kocsis - Kétmilliárd forintos a kár? (Alternatív Energia)
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki kedden Kocsis Istvánt, a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) korábbi vezérigazgatóját; az MTI-Hírcentrum értesülése szerint az MVM volt vezetője két ügylettel legalább kétmilliárd forint kárt okozott.
aug. 16
13:27
Ízelítő a szeptemberi számból (Éva Magazin)
Szeptemberi számunk az iskolakezdésről, a webről szól. És új rovattal is jelentkezünk!
aug. 16
13:27
Megemelte várakozásait a Wal-Mart (Portfolio)
A várakozásoknak megfelelő eredményekről számolt be ma közzétett második negyedéves gyorsjelentésében a Wal-Mart és a menedzsment megemelte az idei évre vonatkozó várakozásait. A cég egy részvényre...
aug. 16
13:29
Kihallgatták Kocsist (HírTV)
Gyanúsítottként hallgatta ki a Nemzeti Nyomozó Iroda Kocsis Istvánt, a BKV jelenlegi vezérigazgatóját a Magyar Villamos Műveknél (MVM) korábban történtekkel kapcsolatban. Kocsis 2006 és 2008 között vezette a vállalatot.
aug. 16
13:29
Neked öt gigabájt, nekem öt libamáj (Éva Magazin)
Árokparton kannázva, színpadon kanalazva nőtt fel Mező Misi, az énekes, aki cigány is, zenész is, mégsem cigányzenész.
aug. 16
13:30
Törölteti az emberek adatait az ombudsman a Szociális konzultáció íveiről (ATV)
Jogellenes adatkezelés miatt Jóri András adatvédelmi biztos határozatban rendelte el a Szociális konzultáció 2011 kérdőívein szereplő személyes adatok törlését - közölte az ombudsman sajtótitkársága kedden az MTI-vel.
aug. 16
13:31
Gluténmentes termékajánló (Éva Magazin)
Sokfelé kapni gluténmentes termékeket, de sajnos mindenhol csak egy-két dolgot, így igazán nagy gondban van, aki egy helyen venne meg mindent. Reméljük, segítünk.
aug. 16
13:32
Újabb megszorításokra lesz szükség (ATV)
A német gazdaság kifulladása visszavetette a magyar exportot, és ezt nem ellensúlyozta a belső fogyasztás, ugyanis a „hazai költést” nagyjából-egészében lenullázta a hetek óta tartó frankválság. Elemzők szerint ez az oka a gazdaság gyenge teljesítményének.
aug. 16
13:33
Igaz-e, hogy munkatáborok épülnek Magyarországon? (HR Portál)
Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár szerint már a kérdés is elfogadhatatlan.
aug. 16
13:35
Új értékesítési és disztribúciós igazgató az ING-nél (HR Portál)
Augusztus 15-től Erdei László tölti be az ING Biztosító értékesítési és disztribúciós igazgatói pozícióját.
aug. 16
13:39
Rövidesen megérkezik a legizmosabb Lotus (Auto Pult)
A Pebble Beach Concours d’Elegance rendezvény ad keretet a legerősebb utcai Lotus bemutatkozásának: az Evora GTE Road Car a versenyautótól örökli kvalitásait, ám egyelőre csak tanulmány formájában mutatkozik be.
aug. 16
13:45
Egy évig kóborolt a balesetben eltűnt kutya (Blikk)
Új Mexikóban, egy halálos autóbaleset után veszett nyoma a kis máltai selyemkutyának, egy éve. A család azon tagjai, akik túlélték a balesetet, michigani otthonukba, az Egyesült Államok ellenkező csücskébe mentek vissza.
aug. 16
13:45
„Bodzázás” – egy lány és egy nő csapott le a laktanyára (HírTV)
Színesfémtolvajok törtek be hétfőn este az ercsi laktanya területére. A tolvajokat az őrkutya futamította meg.
aug. 16
13:45
Elutasítjuk a cianidos aranybányászatot Verespatakon (Gondola)
Magyarország elutasítja a cianidos aranykitermelést Verespatakon - erről Illés Zoltán levélben tájékoztatta Borbély László román környezetvédelmi minisztert.

Keresés