2011. augusztus 16. kedd

aug. 16
5:57
Ösztrogént is bevetettek volna Hitler ellen (HírTV)
Ellenségei pokolgéppel és golyóval is megpróbálták ártalmatlanítani Adolf Hitlert, akit legújabb kutatások szerint a britek ösztrogénnal, azaz női nemi hormonnal akartak kevésbé agresszívvá tenni.
aug. 16
5:57
Busztúrára indult Obama (Kripto Akadémia)
Nyári vakációja előtt három napos autóbuszkörutat iktatott be programjába Barack Obama. Az amerikai elnök arról akar tájékozódni, hogy a gazdasági válság hogyan érinti a vállalkozásokat, helyi közösségeket, s érezhetők-e már a fellendülés jelei - mondta Josh Earnest szóvivő.
aug. 16
5:59
Súlyosbodott Haitin a kolerajárvány (Kripto Akadémia)
Már több mint hatezer halálos áldozatot szedett a kolera Haitin, tette közzé az egészségügyi minisztérium Port au-Prince-ben. A vasárnap kiadott hivatalos összesítés szerint július 31-ig 5968 ember halt meg, s naponta tíz embert visz el a kór.
aug. 16
6:00
Erősödnek a tőzsdék, gyengült a frank + videó (ATV)
A múlt heti hullámvasút után erősödnek a világ tőzsdéi. Kiszivárgott hírek szerint a svájci jegybank bizonyos euró-frank árfolyam felett megakadályozza majd a frank erősödését. Közben kiderült: az Európai Központi Bank a múlt héten 22 milliárd euró értékben vásárolt európai állampapírokat, a tőzsdei pánik csillapítására.
aug. 16
6:01
Forrongás és bosszú (Kripto Akadémia)
Bombamerénylet sorozat rázta meg tegnap Irakot. Ismeretlen tettesek tizenöt iraki városban robbantottak. Ideiglenes adatok szerint a halálos áldozatok száma 66, a sebesülteké 633. Kairóban összecsaptak a Mubarak mellett és ellene tüntetők. A volt elnök tárgyalását szeptember 5-re halasztották.
aug. 16
6:15
Jelentősen javította eredményét a Mol a második negyedévben (Infostart)
A Mol csoport 54 milliárd forint nettó eredményt ért el az idei év második negyedévében, szemben az egy évvel korábbi 43,2 milliárd forint veszteséggel, a bevétel 23 százalékkal 1.298,4 milliárd forintra nőtt, a profit meghaladja az elemzők által várt 46,5 milliárd forintot.
aug. 16
6:15
"Nagyobb üzlet az uzsora, mint a kábítószer vagy a fegyver" (Infostart)
Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint jelenleg 98 ügyben folytatnak eljárást uzsorások ellen; a legtöbb ilyen nyomozás Borsod megyében zajlik. A bíró a körülmények mérlegelése után dönti el, mi számít uzsorakamatnak - mondta el az InfoRádiónak Magyar György ügyvéd. Mali Zoltán, a Baranya megyei Drávapiski polgármestere szerint az uzsora nagyobb üzlet, mint a kábítószer vagy a…
aug. 16
6:33
Izraeli megtorlás a rakétatámadásra (Infostart)
Izrael légicsapásokat hajtott végre kedd hajnalban a Gázai övezetben, megtorlásul egy palesztin rakétatámadásra. Az izraeli támadásokban megsebesült hat palesztin, és közülük egy később belehalt sérülésébe.
aug. 16
6:36
Özvegyi nyugdíj: kinek , mikor, hogyan? (Adózóna)
Az özvegyi nyugdíj célja, hogy a magára maradt házastárs, élettárs helyzetét megkönnyítse. Összegyűjtöttük, hogy kinek mi jár és milyen feltételekkel.
aug. 16
6:36
A lázadók szerint még augusztusban elfoglalják Tripolit + videó (ATV)
A líbiai lázadók azt remélik, hogy még ebben a hónapban bevehetik Moammer Kadhafi erőinek központját, Tripolit. Az ellenzékiek ugyanis több települést is elfoglaltak a főváros közelében. Közben egyes hírek szerint a líbiai belügyminiszter, családjával együtt Egyiptomba dezertált.
aug. 16
6:38
Kovács vs Spiegel: igaz-e, hogy munkatáborok épülnek Magyarországon? (ATV)
Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár szerint már a kérdés is elfogadhatatlan.
aug. 16
6:40
Obama új munkahelyekkel kampányol a népszerűségi szakadék aljáról (ATV)
Ám tervének részleteiről – miszerint miképp lehet egyszerre munkahelyeket teremteni és lefaragni a deficitet – az amerikai elnök nem beszélt. Csak azt remélte, hogy a kongresszus nagyon komolyan veszi majd az adóügyi reformot.
aug. 16
6:48
Hollandiába igazolhat a Schalke ghánai középpályása (Sport365)
Nagy valószínűséggel a holland élvonalban szereplő Vitesse együttesébe szerződik a Schalke ghánai középpályása, Anthony Annan.
aug. 16
6:51
Kadhafi erői Scud rakétával támadtak (Infostart)
Moammer el-Kadhafi líbiai vezető erői a fél éve tartó felkelés kezdete óta először Scud rakétával támadtak, de a rakéta a sivatagban csapódott be, és senkinek nem okozott sérülést - közölte neve elhallgatását kérő amerikai védelmi tisztségviselő.
aug. 16
6:51
White Lies és a Tankcsapda búcsúztatta az idei Sziget Fesztivált (Spa Trend Online)
Fergeteges volt ez a szombat, hiszen a negyedik nap is a sztárok bűvöletében telt a Sziget Fesztiválon. Jared Letót, a Thirty Seconds To Mars furcsa, de nagyon tehetséges frontemberét nem lehet megunni. Az együttes egy éven belül harmadszor járt nálunk, mégis rajongók tömege vadászott Letóra.
aug. 16
6:53
Buli, Prince, Geszti, ez itt már Európa? (Spa Trend Online)
Felnőtt korba lépett a Sziget Fesztivál, ez volt a tizenkilencedik, amire 385 ezren mentek ki. Kicsit többen, mint tavaly, de kevesebben, mint ami az eddigi rekord volt. A Hajógyári szigetre hat kontinens mintegy ötven országából érkeztek, és Gerendai Károly, a fesztivál főszervezője már azt is tudja, hogy Európa egyik legnagyobb és legismertebb fesztiválja, mely számos nemzetközi szakmai…
aug. 16
6:54
Gázai övezet: palesztin rakéták kontra izraeli légicsapások (ATV)
Egyelőre egy halottról és öt sebesültről tudnak a statisztikák.
aug. 16
6:55
Elhunyt Bálványos Huba grafikusművész (Spa Trend Online)
Meghalt Bálványos Huba Munkácsy-díjas grafikusművész, ismert pedagógus, egyetemi tanár A 73 éves grafikusművészt hosszantartó, csendes méltósággal viselt betegség után augusztus 12-én, pénteken reggel érte a halál. Temetéséről később intézkednek.
aug. 16
6:56
„Mellélőtt” a NATO, Kadhafi erői így Scud rakétával támadnak (ATV)
A szövetségi bombázások elsősorban a diktátor rakétáit próbálták megsemmisíteni, ám a jelek szerint Kadhafinak maradt még a 300 kilométeres hatótávolságú Scudokból, amiket be is vet, ahogy a felkelők egyre közelebb jutnak Tripolihoz.
aug. 16
6:57
Peer Krisztián bankhiteles író élete (Spa Trend Online)
"Én tudnék mit kezdeni a jóval,/ Hányat kell még aludnom addig?" írja Peer Krisztián Szegényszag című versében, és a Móricz-ösztöndíjas és Petőfi-díjas íróval, dramaturggal az Index internetes portál több részes video-realityt forgat.
aug. 16
7:09
Workania: a külföldi magáncégek a legbőkezűbbek (Infostart)
Az idei első fél évben a dolgozók mintegy háromnegyede részesült valamilyen béren kívüli juttatásban a Workania internetes állásportál által működtetett Fizetések.hu legfrissebb felmérésének adatai szerint.
aug. 16
7:09
Előzetesben a titkosszolga? (HírTV)
Legkésőbb szerda estig eldől, előzetes letartóztatásba helyezik-e Gyarmati Györgyöt, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főosztályvezetőjét. A férfit vesztegetéssel gyanúsította meg a katonai ügyészség Galambos Lajossal, a hivatal volt főigazgatójával és az elhárítás volt jogászával együtt – írja a Magyar Nemzet.
aug. 16
7:12
Fogalma sincs a rendőrségnek, hogy hol vannak a hajléktalantáborok (ATV)
Ráadásul Orbán Viktor hétvégi felszólalása után sok hajléktalantábor új helyre költözött, így a segélyszervezetek munkatársai sem tudják, hova költöztek a fedél nélküliek.
aug. 16
7:27
A NAÜ szerint szükség van az atomenergiára (Infostart)
A fukusimai katasztrófa utáni első hónapokban, több országban az atomenergia használatának felfüggesztésén gondolkoztak, eközben a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója szerint a baleset ellenére emelkedik majd az atomenergia-termelés.
aug. 16
7:27
Magyar Bálint az MSZP-t okolja (HírTV)
A Medgyessy-kormány túlzott pénzköltése miatt kényszerült Magyar Bálint arra, hogy még oktatási miniszterként a magántőke bevonásával, úgynevezett PPP-konstrukcióban építtessen felsőoktatási létesítményeket – erről az egykori szabad demokrata politikus beszélt hétfőn a Klubrádió reggeli műsorában.
aug. 16
7:27
Új, munkahelyteremtő gazdasági tervet ígért szeptemberre Obama (Kripto Akadémia)
Új, munkahelyteremtő és a deficit csökkentését szolgáló gazdasági terv előterjesztését ígérte hétfőn este az iowai Decorahban Barack Obama amerikai elnök, aki aznap reggel háromnapos, három államot érintő, autóbuszos kampánykörútra indult.
aug. 16
7:30
Nagyot javultak a Mol eredményei (Privátbankár)
A Mol csoport 54 milliárd forint nettó eredményt ért el a második negyedévben, szemben az egy évvel korábbi 43,2 milliárd forint veszteséggel
aug. 16
7:30
Új, munkahelyteremtő gazdasági tervet ígért Obama (HR Portál)
Új, munkahelyteremtő és a deficit csökkentését szolgáló gazdasági terv előterjesztését ígérte hétfőn este az iowai Decorahban Barack Obama amerikai elnök, aki aznap reggel háromnapos, három államot érintő, autóbuszos kampánykörútra indult.
aug. 16
7:30
MOL: 54 milliárd forint nettó nyereség (ProfitLine)
A Mol csoport 54 milliárd forint nettó eredményt ért el az idén második negyedévben, szemben az egy évvel korábbi 43,2 milliárd forint veszteséggel, a bevétel 23 százalékkal 1.298,4 milliárd forintra nőtt, a profit meghaladja az elemzők által várt 46,5 milliárd forintot.
aug. 16
7:32
Újabb közmunkaprogramok indultak (HR Portál)
Újabb közmunkaprogramokat indított a Belügyminisztérium (BM) közfoglalkoztatási helyettes államtitkársága hétfőn, Gyöngyöspatán a patakmeder tisztításán, Dombrádon pedig kerékpárút építésén dolgoznak közmunkások nyolc órában - közölte a BM az MTI-vel.
aug. 16
7:32
Új, munkahelyteremtő gazdasági tervet ígért szeptemberre Obama (ProfitLine)
Új, munkahelyteremtő és a deficit csökkentését szolgáló gazdasági terv előterjesztését ígérte hétfőn este az iowai Decorahban Barack Obama amerikai elnök, aki aznap reggel háromnapos, három államot érintő, autóbuszos kampánykörútra indult.
aug. 16
7:34
Új vezető a Magyar Filmunió élén (HR Portál)
Vajda Katalin személyében új vezetője van a Magyar Filmuniónak - értesült a Variety című lap.
aug. 16
7:45
Szerencsés Orsi (Blikk)
Budapest - Visszatért a képernyőre Kiss Orsi (31). A Class FM műsorvezetőjét ezúttal a Magyar Televízió Szerencseszombat című műsorában láthatták viszont a nézők.
aug. 16
7:45
Hivatásos őzvadász ez a sas (Blikk)
Nyíregyháza - Íme Dáma, Magyarország egyetlen őzvadász szirti sasa.
aug. 16
7:45
Földosztással indulhat az ősz (HírTV)
Hat Balatont is kitesz azoknak az állami földeknek a területe, amelyek hasznosítása megoldatlan – derült ki a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet nyilvántartásainak áttekintése után.
aug. 16
7:45
TVK: romló környezetben emelkedő EBITDA (Portfolio)
A tovább gyengülő iparági környezetben emelkedő profitabilitást mutatott a TVK a második negyedévben, az EBITDA 5,4 mrd Ft lett. A harmadik negyedévben azonban óriási romlás következett be a termék...
aug. 16
7:47
Unió hitelkárosultjai, egyesüljetek! (HírTV)
Nemcsak Magyarországon, de Ausztriában, Lengyelországban, Romániában, Bulgáriában és a Cseh Köztársaságban is magas a devizahitelek aránya – írja a Magyar Nemzet.
aug. 16
7:47
Várt alatti eredmény a Danubiustól (Portfolio)
A foglaltság emelkedett, a forint árfolyama erősödött, de még így is sikerült 4%-os bevételi és 6%-os EBITDA növekedéssel zárnia a Danubiusnak a második negyedévet. A képet árnyalja, hogy az...
aug. 16
7:48
Obama szerint meg kell hozni bizonyos "szerény áldozatokat " (Privátbankár)
Új, munkahelyteremtő és a deficit csökkentését szolgáló gazdasági terv előterjesztését ígérte hétfőn este az iowai Decorahban Barack Obama amerikai elnök
aug. 16
7:48
Ömlik az olaj Skócia partjainál: egyre durvul a helyzet (ATV)
Több mint 200 tonna olaj ömlött az Északi-tengerbe Skócia mellett a Shell egyik fúrótornyának megsérült vezetékéből, és a becslések szerint még több száz tonna ömölhet a tengerbe, mire véglegesen megfékezik a szivárgást.
aug. 16
7:50
Növekedés és konszolidáció: csak a fejlett országokban lehetséges (Privátbankár)
A fejlett országokban lehetséges már rövid távon munkahelyeket teremteni és gazdasági növekedést elérni, miközben a kormányok középtávon a költségvetés kiigazítására, egyensúlyozására összpontosítanak...
aug. 16
7:54
Kolonics, a Sportlegenda – kiállítás Szegeden, ellepték a versenyzők a Liszt Ferenc Repülőteret (Sport365)
Mától Szegeden, a Klauzál téri EDF Galériában látható a 2008-ban elhunyt kenus legenda pályafutását és sikereit bemutató vándorkiállítás. Az utolsó napokban már katonák is segítik a szervezők munkáját.
aug. 16
7:56
Videó: 4-0-s söpréssel kezdett a Man. City az újonc ellen (Sport365)
A Swansea City alapos verésbe szaladt bele a Premier League 1. fordulójának hétfő esti mérkőzésén. A frissen igazolt Kun Agüero egyből két gólt is szerzett, de Dzeko és David Silva is eredményes tudott lenni.
aug. 16
8:03
Halál a 4-esen (HírTV)
Személygépkocsi és kamion ütközött össze a 4-es úton Ajak és Kisvárda között kedd reggel, az autót vezető fiatal férfi életét vesztette - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
aug. 16
8:03
Elindultak az új közmunkaprogramok (HR Portál)
Újabb közmunkaprogramokat indított a Belügyminisztérium (BM) közfoglalkoztatási helyettes államtitkársága hétfőn, Gyöngyöspatán a patakmeder tisztításán, Dombrádon pedig kerékpárút építésén dolgoznak közmunkások nyolc órában - közölte a BM az MTI-vel.
aug. 16
8:03
Kitartó lendületben a MOL (Portfolio)
A várakozásoknál jobb második negyedéves gyorsjelentést tett közzé a MOL, a legnagyobb pozitív meglepetést a downstream szegmens okozta. A gyorsjelentés főbb pontjai: - az upstream profit már...
aug. 16
8:03
Az intézményi visszaváltások miatt csökkent az alapok vagyona (ProfitLine)
A befektetési alap piac teljesítménye összességében pozitív volt júliusban noha a részvénypiacok világszerte a negatív tartományban maradtak és a forint is gyengült, a kezelt vagyon 130 milliárdos csökkenését ismét a pénztári vagyon átadása miatti visszaváltások okozták - derült ki a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) legfrissebb jelentéséből.
aug. 16
8:05
Vezetőváltás a Magyar Filmunió élén (HR Portál)
Vajda Katalin személyében új vezetője van a Magyar Filmuniónak - értesült a Variety című lap.
aug. 16
8:05
Emelkedéssel indult a hét a Wall Street-en (ProfitLine)
A javuló piaci hangulatnak és a Motorola Mobility megvásárlásáról szóló híreknek köszönhetően átlagosan 2 százalékkal emelkedtek a vezető amerikai részvényindexek.
aug. 16
8:06
Lassan, de növekszik az Appeninn csoport (Privátbankár)
A társaság első, konszolidált beszámolója szerint az Appeninn csoport 2011 első félévében 456 millió Ft-os árbevétel mellett 189 milliós mérleg szerinti eredményről tud beszámolni, azzal együtt, hogy ...

Keresés